Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

  • pizzaszeletvágó: @Skywatcher: "...valami gyors-meleg-füstölésű,..." Azzal pontosan mi a baj??? (2017.08.21. 22:20) Rémálom a Dunakanyarban
  • DonnaQ: Szerintem van összefüggés az étel minősége és az étteremben lévő vendégek létszáma között :) evvan... (2017.08.21. 21:03) Rémálom a Dunakanyarban
  • Attilajukkaja: @Gerardus A. Lodewijk: Ezt a Forgót azelőtt nem másként hívták? Valami Napsugárnak vagy hasonlónak? (2017.08.21. 19:45) Rémálom a Dunakanyarban
  • Gerardus A. Lodewijk: Ha Dunabogdány, akkor Forgó. Erről kár lenne vitát nyitni. (2017.08.21. 18:40) Rémálom a Dunakanyarban
  • Kivancsi: a nagyjodolgotokban mar nem tudtok mit es hol zabalni.... :) (2017.08.21. 16:23) Rémálom a Dunakanyarban
  • Utolsó 20

Felmerült témák

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

A kávé, mint életérzés - a képmegosztó alkalmazások hatása

2016.06.15. 17:26 gasztrobizarr

Kávékultúra. Szép fények, nagyváros, nyers tégla, fatextúra, kávéscsésze, kávé, tej, egy pohár víz, egy szakállas, kockásinges, tetovált barista, egy menő fényképezőgép, egy notebook...

Ugye ismerős?

streamer-coffee-latte-tokyo-japan.png(forrás: http://boutiquejapan.com/coffee-in-japan/)

Az Instragramot elárasztják a szépen fényezett képek a latte art különféle változatairól (ez az a fantasztikus művészet, amikor különböző formákat öntenek tejjel a kávédba, fokozva a már szinte fokozhatatlan élményt), háttérben a téglafal, a kávéscsésze alatt pedig finoman átsejlik a fa erezete, a természetesség kvintesszenciája. Ez már nem is csak kávé, hanem maga az életstílus, egy különleges életérzés. Nincs mit tenni, menő vagyok, ha én is ezt csinálom. 

 

De hozzáad-e mindez bármit is az ún. speciality kávékultúrához? 

 

 

Az Instagram fotómegosztó applikáció talán sokkal jobban formálja viselkedésünket, alakítja látásmódunkat, mint elsőre gondolnánk.

 

Annyit azért leszűrhetünk a jelenségből, mármint abból, hogy az Instragram minden szegletéből egyre több kávéscsésze néz vissza ránk, hogy az új kreatív generáció súlyosan rákattant a legújabbkori kávékultúrára, ami életstílusuk szerves részévé vált. A flat white, amelyet egy tökéletesre manikűrözött férfikéz tesz elénk, egy csábosan csillámló felületű macchiato a nyersfa pult háttere előtt (szigorúan felülről, 90 fokból fotózva), egy matcha latte shot szembefényben, oldalról betűnő festett textúrával, a high tech presszógép és a minimálkörnyezet egyre több helyen jelenik meg megosztott fotóinkon, tehát az életünkben is. Simán lehet, hogy a méregdrága kiwis süti konkrétan ehetetlen, de akkor is jól mutat a zöld a fekete mellett, tehát ezt is megvesszük, és a kompozíció szerves részévé tesszük. De néha még a latte art is képes megmutatni a világnak, hogy (mi is) kivételezett helyzetben vagyunk, osztályon felüli életet élünk. Persze ez nem az ízek utcája, sokkal inkább hipster hangulat, minimalista életérzés. Akárki megláthatja, hogy Kelet-Londonban vagyunk.Ha nem is feltétlenül gondtalanul és gazdagon, mert ha ügyesen csináljuk, az a fotókon nem annyira látszik – pakoljuk fel hát gyorsan az Instagramra.

 

Az életünk tehát szép, ezúttal a szó szűkebb, esztétikai értelmében. Hogy ezt másoknak is megmutathassuk, méghozzá a lehető legmagasabb színvonalon, akkurátusan elvégeztünk egy utóbb rendkívül hasznosnak, sőt elengedhetetlennek bizonyult internetes tanfolyamot a képkompozícióról és a különleges tárgyakat ferdén söprő természetes fény mibenlétéről. Már tudjuk, mi ennek a pontos szerepe, milyen effekteket kell használnunk hozzá, és hogyan rögzítsük a végén az egészet okostelefonunkra. Aztán lehet megosztani. Naponta. Ötször.

 

�: @opang.sa | Tag your shot #manmakecoffee to be featured

@manmakecoffee által közzétett fénykép,

 

Ha mindez valóban a londoni Shoreditch’s Redchurch Streeten történt, szakadjunk el pár percre éppen aktuális kávézónktól, és mielőtt még a mai hatodik koffeinbombától szívrohamot kapnánk, sétáljunk egyet, emeljük fel tekintetünket a kirakatok magasába – de közben egy percre se engedjük el iPhone 6-osunk fotókioldó gombját. Itt minden kis üzlethelyiség ezt az új, szuper életérzést sugallja. Lehet, hogy fő profiljuk a lakásdekoráció vagy az ezer nyelven kínált folyóirat és a napi sajtó, esetleg hipster szakállat varázsoltathatunk ott magunknak (ide nőknek tilos a belépés), de kevéssé meglepő módon a felsorolt új helyek mindegyikében kínálnak nekünk nem is akármilyen kávét, esetleg kakaót vagy chait. A kávé, de főleg a körítés, a tetovált, de hallgatag hipster baristák szerves részei ennek az életstílusnak, amelynek digitális jeleit a tudomány mai állása szerint kizárólag Apple-Macintosh gyártmányú hardverekkel lehetséges felfogni.

 

A fentebb említett hosszúnevű kelet-londoni utcában található egyébként Nagy-Britannia első Modbarjai közül kettő is. Ezeken a hipertrendi helyeken tényleg úgy érezheti magát az ember, mint egy steril futurista kávélaboratóriumban, ahol pörkölnek, főznek, kóstolnak, a dekort pedig az ismeretlen funkciójú (de azért veszélyesnek tűnő) kémcsövek és a hipermodern krómozott presszógépek uralják. A kóstoláson és a nagyképű hümmögésen kívül itt a fő aktivitás az oktatás: te is lehetsz barista, de minek.

 

 

A stílus a lényeg, az íz csak utána jön

Amióta az Instagramot elárasztották a kávé-életérzés vizuális dokumentumai, vagyis a kirakatban szelfizve öntjük magunkba a fekete vagy tejjel hígított leveket, mintha jobban figyelnénk a kávé szüretelőhelyét jelző hangsúlyos táblákra, a pörkölés stílusára és a tejjel csészénkbe rajzolt latte art-ábrákra, mint… Szóval rákaptunk a kávézás ízére, de nem feltétlenül a kávééra.

 

Tudjuk, honnan van a víz, amivel főzik (lehetőleg Japánból, a Fuji oldalából vagy egy grönlandi, 30 ezer éves gleccserből), hány szem kávé termett egy hektáron, mennyi az átlagos középhőmérséklet a magashegyi vagy alföldi termőterületen, s hogyan aránylik ez a napsütéses napok számához – és ezen túl is ezernyi dolgot, de hogy a végeredmény ízlik-e, annak jelentőségét nem túloznám el. A dolog inkább az agysejtjeinket, a retinahártyánkat ingerli, jóval csekélyebb mértékben az ízlelőbimbóinkat.

 

Másfelől azonban az új Instagram-divat az egónk hízlalása mellett (ami szintén nem megvetendő) különösen hasznos lehet a kis, független kávézóknak, amelyeknek ingyenreklám minden közreadott, jó esetben gazdagon dokumentált és szakértő módon kommentelt fotó. Ma már a Lappföldön is pontosan lehet tudni, melyik melbourne-i kávézót kell felkeresnünk a város talán legeldugottabb mellékutcájában, netán egy napfényt sosem látott metróaluljáróban, ha az élet sodra váratlanul odavetne minket. Persze a helyi utca emberének erről fogalma sincs – de valamelyik praktikus telefonos applikációnk biztosan odavezet minket.
Ebben az elit szubkultúrában persze mindenkinek meglehet a maga kedvence – a miénk jelenleg Londonban az Embassy East és a Saint Espresso –, és ha elég agresszíven hirdetjük az igét, széles néptömegek követnek majd minket, miközben mi egyre trendibbek leszünk, kedvenc baristáink pedig megdicsőülnek, sőt, a csillagászati helyiségbérleti díjat is képesek lesznek, ha csak részben is, kifizetni. Persze mindez csak addig a néhány hétig tart, amíg meg nem fordul a trend, meg nem unjuk őket, és nem fordulunk más, új ízek, de mindenekelőtt csillogóbb (vagy épp lepattantabb) látványkávézók felé.

 

 


Mint a többi szubkultúra, ez is némileg titkos, kizárólag a beavatottak szeme előtt bomlik ki teljes valójában. Sokáig én is úgy voltam vele, hogy dacosan elkerültem a legnépszerűbb, tágas, tömegek által látogatott helyeket, fürödtem a trendi mellékutcák, az eldugott kis manufaktúrák intimitásában, ahol már a második alkalommal barátként üdvözöltek, ha beléptem. Másfelől viszont irtóztam a népszerűbb helyek lökdösődős, nagyképű világától, ahol tömegével lebzseltek ugyanazok a fazonok, akiknek társaságát kis mennyiségben olyan jól viselem.
Nem olyan régen történt velem, hogy egyszer csak hagytam magam mégis megszédíteni, elcsábultam egy ilyen híres nagyüzembe. Először csak ki akartam próbálni, milyen lehet, amit annyian dicsőítenek. Gondoltam, begyűjtök egy vagy két pecsétet a legújabb törzskártya-füzetembe, aztán majd továbbállok, arccal az új, még eldugottabb helyszínek felé. De aztán szinte észrevétlenül ottragadtam, törzsvendéggé váltam. Nem tudom, valójában mi is fogott meg ezekben a nyüzsgő, nagyvilági helyekben. Fogalmam sincs, mikor vesztettem csatát – vagy el az egész háborút. Amikor megfogott, hogy percenként négy kávé surrog ki a gépből? Hogy megállás nélkül jönnek be és mennek ki az ajtón az emberek? Vagy talán csak annyi, hogy az én itt készült mai Instagram-fotóim sokkal jobban sikerültek, mint a többi hatvan pancseré?
Ha figyelmesen követtek az Instagramon (és ha nem, miért nem?), észrevehettek más változást is az életemben. Például hogy a hipster baristák mellett újabban fotózok másokat is, hús-vér embereket. (Brrr.) Ők a társaim. A trendi fogyasztók. Persze ők is egyedül ülnek itt, legfeljebb a laptopjukkal vagy a kutyájukkal beszélgetnek, mert ide végképp nem illik párosan, netán nagyobb társasággal jönni. Kipróbáljuk a hely specialitásait, gondosan megörökítjük az élményt, aztán közzétesszük. Magunknak vagy másoknak, nincs is nagy különbség. Elvégre társadalomban élünk vagy mi.

 

A kommentelők

Most megkímélem az olvasót attól, hogy részletezzem, milyen kommenteket kapok, miféle őrült filterkávé-fetisiszták képesek azt hinni, hogy hangyányit is értenek az életből, az olasz pörkölésű, nagy gőznyomáson forrázott espresso világából. Lefogadom, hogy némelyikük cukrot is tesz a kávéjába – nem is folytatom.
Tulajdonképpen, bármennyire is megszoktam már a látványt, valójában ma is képtelen vagyok felfogni, miért hiszik azt egyesek, hogy ide ebédelni is lehet járni. Persze a többségük nyilván a Starbucksban szocializálódott, és otthon sunyin fahéjas ízesítésű Nespresso kapszulákat tart.

Na mindegy, egyszerűbb gyorsan leiratkozni róluk az Instagramon, a fene se kíváncsi a béna családi fotóikra. Hogy miii? Ezeknek családjuk is van? Őrület. Hová kerültem?
Egy másik pofa, akinek van képe magát kávé-személyiségként aposztrofálni, oldtimer autókat meg mindenféle vacak romantikus tájképeket tölt fel az Instagramra, pont mint a nagyanyám. Hát persze, hogy ez is filterkávét iszik.  

 

Bialetti Mokapot, the workhorse of Italy and their love of coffee! Shop Bialetti� @alternativebrewing .com.au � 1-4 Day Shipping Australia Wide �

Alternative Coffee Brewing (@alternativebrewing) által közzétett fénykép,

 

Orvosi esetek

Nem sokkal e cikk megírása előtt randiztam Richarddal a Bethal Green-i Town Hall Hotel bárjában, csak hogy megvilágítsa elmémet, és közben rájöttem, hogy ezen a világon semmi sem véletlen. Ha valaki ugyanolyan hülye fotókat posztol az Instagramon – libafoszöld oldtimereket, elvadult skóciai tájat, a Big Bent ellenfényben – az tíz- vagy húszévnyi eltéréssel ugyanaz az ember, aki régebben baseball-kártyákat vagy üres cigarettásdobozokat gyűjtött.

 

Persze a mi hobbink is valami hasonló: fényeket gyűjtünk, örökké ugyanazzal a hat effekttel kísérletezünk, latte art, grafittik, romkocsma. Ha némileg más terepen is, de nekünk is szűk körben jár az agyunk. Mindig ugyanazt a klisét keressük, és közben azon igyekszünk, hogy a mai (tíz) jobban sikerüljön, mint a tegnapiak. Már csak ezzel is egyfajta IG közösséget alkotunk.

 

Try cascara (dried coffee cherry) for your Sunday brew, the La Legua tastes like stewed fruits, melon and honey!

Square Mile Coffee Roasters (@squaremilecoffee) által közzétett fénykép,

 

A másik oldalról, a pult mögül nézve persze mi sem tűnünk egységes masszának. Mint Michael Cleland, az Assembly Café tulajdonosa, baristája és közönség-kritikusa kérésemre elmagyarázza, neki ahány betérő ember, annyiféle. Örül, hogy szeretjük a független kávézókat (végülis ebből él), de hogy ki miért tart ki rendületlenül vagy tér be egy hirtelen jött szeszély nyomán, az már kevésbé érdekli. Ő a maga részéről igyekszik jó alapanyagból elfogadható kávét főzni, olyan dekor mellett, amit az emberek igényelnek – a többi már rajtunk múlik. Meg az Instagramon – teszem hozzá magamban.

Ami nekünk szórakozás, az a baristáknak egyfajta tudatos propaganda. Ők azért mennek fel az Instagramra, hogy valamennyire menedzseljék a kávézójuk imidzsét (brand loyalty, you know), és azért is tesznek, hogy a náluk készült pozitív töltetű fotók minél több potenciális fogyasztóhoz jussanak el. Hiszen 2016-ot írunk, és reklámra ma is szükség van.

 

Az Instagram persze csak a fotók elsődleges platformja, és akár kávéőrült valaki, akár másra van rákattanva, a képeket a teljes internetes palettán meg kell osztania. Ez nem annyira like-vadászat, sokkal inkább az információs csatorna adekvát működtetése, marketing és önkifejezés. Nem meglepő tehát, ha ezerrel használják a vizuális művészetek művelői is. A galériatulajdonosok az új, még trendibb festők képeit keresik, miközben a meglévőket – és a saját butikjukat – reklámozzák, a hozzám hasonló őrültek pedig a kelet-londoni kávézók képeit osztják napi rendszerességgel és többé-kevésbé önzetlenül, esetleg képes kávésnaplót vezetnek, ha a világ más tájaira keverednek. 

 

 

Tudd, hogy kinek fotózol

 

Már magadon kívül persze. Amúgy meg ki hinné, az Instagram is csevegős fórum, ahol a hozzád hasonlóakkal véleményt cserélsz, megbeszélsz fontos dolgokat. Hogy hogyan jöttök össze? Ez igazán evidens: ha hasonlóan látjátok a világot, esetünkben mondjuk egy kávéscsészét felülnézetben vagy a körülötte lévő nyerstégla falat. Ha számodra a kávé sötét, mint a városi, holdtalan éjszaka, nem fogod ész nélkül követni a még oly csábító latte artos fotók szerzőit, maradsz a lényegnél, és máris egymásra találtatok azzal, aki a másik espresso noirt megosztotta. (A latte artban pedig versengjenek csak egymással a baristák, mert azt azért meg lehet érteni, hogy ők másban nem mérhetik össze tudásukat az egyelőre még ízeket nem annyira közvetítő Instagramon.)
Ez – talán mondtuk is már – nem az ízek utcája, hanem a látványé. Egyelőre tehát még nem az az érdekes, milyen finom a kávé, hanem hogy milyen színű csészében teszik elénk. És innentől kezdve igazolva látom az elméletemet: az Instagram megváltoztatja az életünket, új szokásokat vetet fel velünk.

 

Keserű a kávé, mint az igazság

 

Nem is tudom, milyen más tanulságot vonhatnék le a fentiekből. Gondolom, semmi olyat, amiért Nobel-díj járna vagy magas pénzjutalom (sajnos). Talán csak annyit, hogy ez a két újfajta kultúra, a kávézás mai divatformái és az Instagram egymást is gyűrik, alakítják. Persze a kettő közül az internetes képmegosztó a százszor dinamikusabb, az előtt áll a sokkal fényesebb jövő.

A hipster kávézók talán már a jövő héten bezárnak, de ha akkor még nem is, majd jövőre, a mai lelkes fogyasztók – illetve közülük azok, akik túlélték az ötödik infarktusukat is – észrevétlenül átnyergelnek a tengeri moszatból készült parókákra vagy egy, csak a Pireneusokban fellelhető lágy sajt élvezetére, az Instagram pedig pillanatokon belül magába olvasztja az összes, ma még külön létező médiát. Pár éven belül minden egynapos kisbaba agyába beoperálják az appját, persze csak ha a szülei hajlandóak a helyszínen leperkálni tízezer fontot vagy annak megfelelő dollárt. (Az euró addigra megszűnik.)

 

[Caffeine Magazin Picture Perfect, Chloë Callow, DEC 2015 / JAN 2016.
Erős túlzással "fordította", de inkább átírta: Tardos János.
Valódi fordítás: hamarosan]

1 komment

Címkék: kávé foto

A bejegyzés trackback címe:

http://gasztrobizarr.blog.hu/api/trackback/id/tr468811770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

igazi hős 2016.11.17. 10:55:21

Zseniális szatíra és önirónia ("a hipster baristák mellett újabban fotózok másokat is, hús-vér embereket. (Brrr.)" és hasonlók) egyben. Sok fotós jut el az "ezt százan lefényképezték előttem" illetve a "csináljuk meg a kötelező 'naplemente az öbölben' fotót, mert itt mindenki csinál olyat" érzésig, de nem írja meg ilyen jól. Lelkes kávésként és amatőr fotósként is jó volt olvasni a posztot.