Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

Felmerült témák

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Egy valódi hőstermelő titkos élete 2. rész

2017.10.14. 10:39 stillman

Mi az, hogy hőstermelő?

Csak egy fantázianév. Persze, hogy nem igazi hős, meg nem is piros köntösben repkedő szuperhős, szóval nem olyan hagyományos hős, sőt az elnevezést általában ki is kérik maguknak.

 

De azoknak, akik legfeljebb felkapott nagyvárosi biopiacokon láttak valódi paradicsomot vagy nem ipari tojást, nekünk ők azok.

 

Mert képesek nap, mint nap életet adni, zöldséget, gyümölcsöt, állatot nevelni, megértik, hogy mit akarnak ezek a kényes, öntörvényű lények, szóval ők igenis küzdenek nap mint nap. Mi pedig el akarjuk ismerni őket. 

 

Sőt, nemcsak elismerni, hanem megismerni. 


(ez volt 1. rész: Egy valódi hőstermelő titkos élete 1. rész)

 

Az interjú folytatása Ákibácsival

 

Mi a legnehezebb része?

 

A legnehezebb? Sok legnehezebb része van… Mondjuk általánosságban az, hogy az időd és az energiád véges. Még én is, akinek pedig végtelen energiája van, akad, hogy elfáradok. És mindig van valami, ami elmarad. De mondok azér’ néhány legnehezebbet.

 

Például az ölés. Az, hogy felnevelsz egy állatot – PONTOSAN azzal a szándékkal ugyan, hogy megedd vagy majd később eladd, és abból a pénzből vegyél olyan valamit, amit nem tudsz terményért megvenni, vagy cserélni -, de ha eljött az idő, akkor megszünteted a földi létezését. Te szünteted meg. Nem a vágóhíd, nem valaki harmadik személy, akit sosem láttál, és csak a fóliába csomagolt hússal találkozol a boltok polcain, hanem te. Te leszel véres, te nézed végig a haláltusáját, és a te kezedben múlik ki. Ezt a mai napig nem tudtam megszokni, de valamit valamiért…

kisnyulak.jpg

Kisnyulak

 

kacsaszaritas.jpg

Kacsa szárítás

butyokcsirke_1.jpg

Bütyök, csirke

 

 

Amikor errű’ beszélek, általában megkiabálnak a húst nem evők, ezért fontosnak tartom elmondani, hogy a természetes ölés, amikor például egy réti héja elkapja az egyik kokasom, vagy a róka az egyik tyúkom, akkor az a mód, ahogyan ők megölik, az LÉNYEGESEN durvább és állatkínzóbb, mint az, ahogyan én teszem, vagy a vágóhíd teszi. Határozottan durva horror, láttam már… Illetve előtérbe helyezni egy állat leölését a sok gabona „leölésével” szemben, az pedig álszentség. Szerintem. Mert attól, hogy egy növénynek kevésbé vannak emberies tulajdonságai a háziállattal szemben, és a búza nem tud kiabálni, meg szépen nézni, attól még pontosan olyan fontos az élő rendszerben, mint az állat.

 

Tehát NE az állat elpusztítása miatt legyél vegetáriánus,

vagy vegán, hanem a haszonállatok nagyüzemi tartásának módjai miatt! Na, arrú’ már lehet beszélni! Például, hogy mit keres annyi állat egy rakáson akkora területen, amennyi ha legeltetéses, szabadtartásos állattartás lenne, akkor lényegesen kevesebb egyednek lenne csak elég… Persze, megkapják a legfontosabb tápanyagok makroelemeit és a mikorelemek egy részét, meg sok egyebet, amirű’ mos’ nem dumálok, de mindenki tudja, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor kint lófrál, vagy a szarvasmarha kint „marhafrál”, vagy „bocifrál” a legelőn, és onnan eszi össze, ami köll neki. És itt a lényeg: a terület. Megbolondútá’, gyárék, hát csináljak legelőt egy olyan területből, amin a szotyi is megteremne, na neem! Pénzügyi szempontból teljesen jogos. Gondolom én. De errű’ is elég ennyi.

 

A „termelősdi” életmód „többi legnehezebb” része megszokható. Megszokható az ürülékkel való napi, rutinszerű érintkezés például. Aki állatokkal kezd el foglalkozni, az előbb-utóbb óhatatlanul szaros lesz. Később meg már direkt is. Például amikor – hogy is mondjam szépen? – „ürülékszaglat” alapján sejted meg, hogy valamelyik csirkéd beteg. Meg hát kiganyézni is ki köll. E’ van.

 

Megszokható, hogy a zene (akár a hangszeres játékról, akár zenehallgatásról, akár a kreálásáról van szó), ami régen napi szinten jelen volt az életemben, ma már alig. Vagyis csak ritkán és koncentráltan. Inkább télen. Zenekari próbák vannak ugyan, de ritkábban, mint régen, amikor még sok zenekarban nyomultam. A zenehallgatás valahogy meg nem hiányzik – inkább figyelem a tanya hangjait -, de a hangszeres játék és zenegyártás viszont eléggé.

 

Megszokható az is, hogy teljesen más ritmusban éled az életed: nem az óra a meghatározó, hanem a fényintenzitás.

Nem este hatkor zárok, hanem akkor, amikor erre már megfelelő a setétség.

Ha ez este nyolckor, randivacsora idején van, akkor akkor van.

 

Megszokható - bár határozottan nem esik jól -, hogy fizikailag távol, légvonalban is 100 km-re kerültem attól a helytől és azoktól az emberektől, akikkel anno tizenhét éven át majdhogynem napi kapcsolatban voltam. Igaz, hogy sűrűn haladok át azon a városon – Veszprémről van szó egyébként -, mert ott a zenekarom, és bármikor is járok arra, mindig eltölt egy „jajegyemmeg” érzés egy felhasi vákuum-érzéssel együtt, de ez konzerv-jelenlét csak: az istálló nyitása, az állatok ellátása után tudok indulni, és estére illik hazaérnem. Ebbe nagyritkán fér csak bele egy-egy csevej. Természetesen itt is vannak barátaim, hisz’ innen vándoroltam Veszprémbe, és velük hál’ Istennek azér’ össze tudunk ülni viszonylag rendszeresen, tehát van azért társasági életnek nevezhető esemény is az életemben.

csirkemenza.jpg

Csirke menza

Amit még nehezen viselek, az az izzadás. A normál nyár is ilyen, de amikor csillió fok van, a szemöldöködön megült verejték meg eccőcsak – 7-8 percenként - beleborul a szemedbe, az minden, csak nem remek. Értem én, hogy méregtelenítek, meg hőháztartok, de azér’ na. A hideg ellen felöltözöl, de a meleg ellen mit vegyél még le? Bőrt? Húst?

 

Na, és a szúnyogok… Hozzászoksz, hozzászoksz valamelyest, de én kiirtanám a földről… De erre meg egy jóbarátom azt mondta:
- Hülye vagy?! Ha a szúnyogot kiirtod, akkor a békák nem tudnak mit enni, akkor a gólyák nem tudnak mit enni, és akkor nem lesz gyereked!

Megszokod. Bevállaltad, hát tedd is…

 

Mi a legjobb része?

 

Most még nem „kész” a tanya, nem tartok mindent, amit szeretnék, nem minden működik úgy, ahogyan szeretném, de maj’ ha kész lesz, akkor a legjobb része az lesz, hogy tudom, hogy mit eszem, illetve tudom, hogy ha bármi van a világban – leszámítva a globális katasztrófákat, atomháborút, biológiai fegyverekkel „vívott” világháborút és ilyeneket -, én enni fogok. Feltéve, hogy nem akarják majd elvenni. De arra is van recept.

 

Tetszik a természet rendjével való harmonizálás, az abba való beleilleszkedés. Nem mondom, hogy teljesen megvalósítható, mert nyilván nem késsel vadászom egy szál pucuban a mezei nyúlra, és nem nyersen rágcsálom azt el egy fa tövéből körbepislogva, hogy vajon ki akarja elvenni tőlem… De több fokkal közelebb vagyok a valódi élethez, és egyre távolabb a kreált világtól. Ez valamiféle biztonságérzetet ad.

 

Az, hogy pontosan tudod, hogy miket tudsz véghezvinni a tanyán és miket nem, az feltölt önbizalommal. Mármint a világ fizikailag elérhető, elvégezhető tevékenységeit illetően… Mer’ a csajozással kapcsolatos ténykedéseken nem segít, azt megmondom, nekem elhiheted. Irgalmatlan történeteim vannak tarsolyban… 

koromvirag_elso_szedet_2014.jpg

Körömvirág első szedet 2014.

 

koromvirag_elso_szedet_2017.jpg

Körömvirág első szedet 2017.

 

Meséltem a föld, növények és állatok, valamint közted kialakuló transzcendens viszonyról, ez is remek dolog. Amikor kinyitod reggel a karantént és látod, hogy szegén kis sérült csirke szaladgat nehézkesen feléd, mer’ tudja, hogy te vagy a kajaforrás. Vagy amikor a nyúl dugja a kezedbe a fejét. Vagy a kokas felül a térdedre – és ha mákod van nem kulázik oda -, és bizalommal van irántad. Na, őket már nem fogod tudni levágni, az tiszta sor…

 

Melyik termékedre vagy a legbüszkébb?

 

Igazából, mivel még csak őstermelő vagyok, kistermelő nem, így nekem még nincsenek kifejezetten terméknek nevezhető portékáim. A kistermelő az, aki már feldolgozott élelmiszert is árulhat: lekvárt, lecsót, csirkecombot, kolbászt stb. Persze csak a megfelelő bevizsgálások és hivatalos eljárások, mint NÉBIH blablabla, hatósági állatorvosi blablabla, ÁNTSZ blablabla, egy talicska illeték és eljárási díj blablabla megfizetése és lebonyolítása után. Az őstermelő csak feldolgozatlan terményt, vagy élő állatot, tojást, vagyis alapanyagokat adhat el hivatalosan. Engem még a félkész konyhám elválaszt attól, hogy kistermelő legyek, de ahogy a mondás tartja: ami késik, arra várni köll.

 

A terményekkel kapcsolatban érzett büszkeséghez egyébként bőven elég, ha jól sikerül egy vetés, egy szüret, egy metszés, egy lekvár, egy tojás, egy madárijesztő, egy ülőrudazat, vagy egy ólajtó, egy jól sikerült forrasztás a traktor hidraulika vezérlőkábelén, egy megjavított sarokcsiszoló, satöbbi, satöbbi. Ezekre mind büszke vagyok. Vagy ha aznap nem borítottam magamra a tacsakos vizet. Már az is elég.

bodzaszirup2.jpg

Bodzaszirup

 

De hogy konkrét példát említsek: amikor azt hallom vissza, hogy a vevőm 92 éves nagymamája azt mondta az unokájának, hogy

„Fijjam, én ilyen sárga tojást még nem láttam…”,

pedig ő aztán láthatott eleget, vagy küldik vissza az itteni tojásból készült sütik fényképét, amiken már majdnem természetellenesen sárga a tészta, vagy a krém, vagy a nokedli – bár ez utóbbi sütiben ritkán fordul elő -, vagy amikor gasztrológiában jártasok üzenik, hogy igen remek lett idén a paradicsom, akkor az azért jó érzés ám!

 

Pláne, hogy tudod, mikről mondasz le ezért.

 

Vannak rajongóid?

 

Természetesen. Mindig, amikor hazaérek, szólni kell a traktoros kollégáknak, hogy valamelyikük gyöjjön már ki a homlokrakodóval, oszt takarítsa mán el innen ezt a sok fedetlen keblű hölgyet, akik itt tobzódnak a kapuban, mer’ különben nem tudok bejutni a’ ojjektumba…

 

Nem hiszem. Maj’ ha allűrösködő celebparaszt leszek,

és menek be valamelyik kereskedelmi tévécsatornához „interjúzni”, mer’ kivasaltattam az elsődleges nemi jellegem függelékét, akkor maj’ lesz rajongóm.

 

Szerintem egyébként inkább arról lehet szó rajongás kapcsán, hogy egy-egy vevőmnek nagyon bejön egy-egy termény, ami az itteni földön/föld alatt/föld felett termett. Tudok olyanról például, aki ha tőlem nincs tojása otthon, akkor mástól már nem vesz. Bár ez nem is rajongás, inkább csak kényszer, mert a gyermekei nem eszik már meg a boltit... Valami ilyesmi rajongás lehet, hogy van, nem tudom. Rajongjatok, és akko’ lesz rajongóm! Én meg maj’ sztárkodom, jó? Megtanulok ásót pörgetni, kaszával célbadobni, meg kombájnt egyensúlyozni az állcsúcsomon. Egyszerre…

 szandalfatalerror_1.jpg
Szandál fatal error

Összességében az egész parasztkodáshoz annyit javasolnék, hogy legyél te is az,

legyél paraszt!

Vagy ha nem akarsz, akkor oldd meg, hogy a növényvédelmet nagyüzemi szinten is lehessen termésátlagok tartása mellett hatékonyan, de a bolygót nem kinyírva folytatni.

Oldd meg, hogy az étel étel legyen, s ne valami annak látszó tárgy!

Bármelyiket is választod, ne kezdj úgy bele, hogy nem beszéltél olyannal, aki már csinálja, vagy ért hozzá, vagy már benne van, nehogy csecsre ugorjál vele, nehogy hirtelen hátraarc legyen belüle!

 

Na, hajrá!

7 komment

Címkék: kézműves mezőgazdaság öko hőstermelő

A bejegyzés trackback címe:

http://gasztrobizarr.blog.hu/api/trackback/id/tr1812974470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

taffer 2017.10.15. 10:03:04

"ahogy a mondás tartja: ami késik, arra várni köll" :)

registerz 2017.10.15. 11:12:57

Ez egy novella vagy valódi riport? Nagyon tetszett!

A tudomány sosem téved! 2017.10.15. 11:27:53

:0 hát ez?
jó poszt volt. ezrét nem is értem:
Miért került index címlapra?

stillman 2017.10.15. 11:40:28

@registerz: történetünk szereplői nem kitalált alakok, a valósággal bármi egyezés szándèkos :)

comad 2017.10.15. 12:26:27

Ugyan már, ezt te találtad ki, élő ember ilyeneket nem mond, így nem beszél. Vedd már a fáradságot, ki a városból, be egy falusi kocsmába és fülelj. Egy őstermelő vagyok, aki sok őstermelőt ismer.

stillman 2017.10.15. 12:58:40

@comad: :D na végre, nem értettem hol marad már a trollhadsereg!
Légy üdvözölve “őstermelő” haha..
Ezért tartunk, hogy hozd az olvasottságot a hülyeségeiddel :)