Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

Felmerült témák

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Mitiszol? Ezeket.

2017.11.19. 15:11 stillman

A Mitiszol fesztivál első percében ki vagyok billentve, amikor a korlátolt agyam szerint borkóstoláshoz elképzelt talpas pohár helyett kapok egy nem talpast. Felvállalva tudatlanságomat vissza is kérdezek, hogy ez milyen pohár, és már-már hozzátenném, hogy deéntalpaspoharaaatakarook, viszont nagyon kedvesen megnyugtatnak, hogy tulajdonképpen ez is egy borospohár. Amúgy én az a fajta a nyomasztó alak vagyok, aki műanyag- vagy vizespohárból, sőt még bögréből sem képes bort inni, meg akinek a fazékból finomabb a paprikás krumpli, szóval igenis számít, miből eszik és iszik.

img_9835.JPG

Végső soron hamar túllépek ezen a kérdésen, meggyőztek.

 

Előrántom az okostelefonom jegyzettömbjét és hatalmas tudatosságot mímelve, majd ennek köszönhetően egész sikeresen alkalmazva is, nekilátok a kóstolásnak. 

img_9820.JPG

Elsőként Wetzer pultjához lépek, "ez lesz a nyitó borom" - kezdem, mintegy hangsúlyt adva a tételnek, a borászt ez nem különösebben hatja meg, de készségesen kitölti a 2015-ös kékfrankos indító adagot. Erős kezdés, komplex, kicsit kellemesen csíp is, az alkoholt is érzem benne, de csak amennyire szükséges. Tudatosságom jeleként ki is öntöm a többit, jöhet a következő mutatvány, Pinot Noir 2016, elsőre számomra barátságtalan és zöldes hatás, de nem egyszerű ez a világ, tudom. Közben társaság érkezik a borászhoz, akiknek megörül, jó látni, hogy tud ilyen jókedvű is lenni. Továbblépek, megköszönve a kellemes indítást. 

 

A Weninger pincészet éppen kereskedelmi jellegű tárgyalásban van, így az üres pohárral tolakodó vendégek igyekeznek visszafogott nyomatékkal jelezni, hogy hát izé, egy kicsit megkóstolhatjuk-e az itt lévő tételeket. Mielőtt a jövő évre vonatkozó teljes disztribuciót letárgyalják, hozzájutok a Hochacker osztrák kékfrankoshoz, na, ez egészen kiváló, könnyen iható, barátságos, ne várjunk tőlem nagy szavakat, ez még csak a ráhangolódás. 

img_9823.jpg

Weingut Eymann következik, először egy Riesling Extra brut habzóbort kóstolok, amelyben finoman érződik a szőlő savanykássága, majd jöhet a Riesling Classic, amely aranyló zuhatagként hatol át a torkomon, fejemen, ereimen, csillogó és mégis vagány.

 

A mellettünk lévő pultnál indul az ittas férfihumor: 
“A rozé a legjobb
A Rozi vagy a rozé?”

Később a miniszoknyáról beszélgetnek, mindenkiben kinyit valamit az ilyen kellemes és minőségi borozás.
img_9827.JPG

Wassman felé somfordálok, amúgy simán labdába rúghatok erre, mert az én nevem meg Weinstock eredetileg (legalábbis a nagyapámé), de az ilyen információkat amúgy is csak már nagyon sok tétel után szoktam - általában kéretlenül - közölni. Szóval, itt kapok egy portugieser rozé nyers pezsgőt, tényleg buja egy tétel, nem csodálom, hogy beindította az előző csapatot.
- Jó napot, fehérbora van? - kérdezi egy vendég.
- Rozé pezsgő, az majdnem fehér - válaszolja rutinnal a borász.

 

Az óvatosság jegyében elmondom, hogy most nem kóstolnám végig az összeset, de még egy valamit még kipróbálnék: rám néz, majd magabiztosan ad egy kis cabernet franc 2014-et, úgy érzem hirtelen túl nagyot ugrottam, de nem baj, nincs itt semmi kijelölt sor, lehet nyugodtan ugrálni. A nyomatékosság hangsúlyt ad a bornak, mintha kiolvasta volna a szemeimből, hogy a cabernet franc úgy általában a kedvenc szőlőfajtám. 

Von Beőthy következik, 2013-as szürkebaráttal indulunk, savak, nem magas az alkohol, azt mondja így nagyon nehéz elkészíteni, ezzel dolgozik a legtöbbet. 

Ezután jöhet az ígéretes nevű Glamour, Chenin blanc nevű szőlőfajta, az országban egyedül ő csinálja, benne se volt a fajtajegyzékben, mondja.  

Három elittasodott vendég érkezik újfent, bekérdeznek:

- a “Glamour az cuvée?” 
- Nem, csak a jegyzékben - válaszolja von Beőthy. 
- Héjjon áztatott? - kérdezik ordítva.
- Nem, akkor vörös lenne. - válaszol kedvesen.

Közben még hallom a "beltartalom!" kiáltásokat, meg, hogy "az a baj, hogy annyira lejáratták már a szürkebarátot!". végül megkóstolják a chenon blanc-t:
- Chenon blanc... áh Dél-Afrika!
- Nem, ez Franciaorszag.

img_9828.JPG

Szecskő Tamáshoz érkezem, óriási papírrepülők társaságában álldogálnak a borok, kezdjük a Zöldveltelinivel, nem mondom, hogy barátságos, nagyon karakteres, egres ugrik be, és valahogy olyan jó értelemben vett zsírosság, hirtelen telítődöm is, ez a bor maga a teljesség, nem is fér el mellé sokminden más, akár haza is mehetnék most. Nagyon komplex, kicsit olyan érzésem támad, mintha valami nagyon finom tepertőből bekajáltam volna hirtelen, de lehet, hogy ez a pár tétel is már kicsit sok volt, amit eddig fogyasztottam. Jöhet a Pinot Gris, gyöngyök, kristály, barátságosabb jóval, mint az előző, gyönyörű borok.

 

“- egy turcsit szeretnék koscsizni - 
- köszcsi” - hallom hirtelen.

 

Tudom, hogy csak poén volt, de minden poénnak van alapja. 
A turanra még én is visszajövök, ígérem, de azt hiszem most eszem egy falatot.

 

Örülök, hogy nem csak egyféle, sőt nagyon komoly és nagyon sokféle ételek közül lehet választani, ráadásul önmagában is megállná a helyét mindegyik koncepció. 

 

Mielőtt elindulnék azonban, úgy érzem, hogy még belefér a Szászi birtok.
2017 Ottonel muskotályát kapom, hát öö, a muskotállyal borzasztó előítéleteim és ellenérzéseim vannak, teljesen szubjektív tudom. Rettenetesnek érzem az illatát (saját korlátok stb.), de inkább a kihívás pozitív oldalára koncentrálok. Ízre is marad a kihívás, de elmarad végül a muskotályhoz képzeletben várt primitív hatás - nagyon ki kell lépni megint a komfortzónámból, a tudatosság cseppet sem oldódik, sőt, pechemre minél többet iszom, annál jobban és pontosabban érzem a borokat, ez mondjuk közismert tény (még mielőtt kigolyóztam volna magam a borszakmából).

Itt egyébként különösen figyelnek arra, hogy megfelelő hőmérsékleten kínálják a borokat, máshol azért kint marad egy-egy fehérboros palack a pulton. 



Szentgyörgyhegyi olaszrizlinggel fojtom le végül az előző tételt és haladok tovább.
Egészen mézes illat kezd megjelenni útközben a magammal hozott olaszrizlingből.

img_9832.JPG

Strekov pultnál kínálnak tovább, ahol a Créme#1, szlovák nemesítésű italt kóstolom, igen sárgás minden itt, “amúgy minden info a palackon van” - hallom, bennem erre érlelődik egy válasz, amiből újra konstatálom, hogy egy kis pihenő és néhány falat tényleg nem ártana most már. Zöldfűszerek kavalkádja omlik ki a borból, majd leginkább a kapornál állapodik meg, olyan pontosan érzem, hogy szinte büszke vagyok magamra (távol álljon tőlem az ilyesmi). 
Tramini-jellegű. Devin (Dévény) - teszi hozzá. 



A Somlói Apátsági pince pultja mellett elhaladva indulok a büféhez, itt a pufi mellényes fotósok áthatolhatatlan akadályt képeznek előttem, meglepetésemre a borász észrevesz és kapok is azonnal a 2015-ös furmintból, és bár a furmint botrányt jóval korábban, 2012-ben sikerült kirobbantani tudatlan és megalapozatlannak ítélt véleményemmel, most így hirtelen megint nincsenek szalonképes asszociációim, holott azóta igenis megbarátkoztam a szőlőfajtával, sőt aktív vásárlója is vagyok. 



Óriási ívet teszek az ételek felé, mert különben jön az újabb botrány, de tessék most meg itt van egy jópofa impulzus, ezt mégis meg kell nézni,  

Kékhegy - ellenőrzött ökológiai birtok, 
"Ami úrrá tesz" 2016 cserszegi fűszeres-traminijéről a régi osztálykirándulások jutnak eszembe, de inkább pozitívan. A bor elnevezését most nem firtatom. Kapok egy zöldveltelinit útravalóként, ami igencsak zöld, de az a helyzet, hogy még csak egy éves, és majd csak egy év múlva lesz ideális, na majd akkor újrapróbáljuk. Az osztálykirándulás asszociáció kiegészül az első környezetismeret órával, amikor kinyitottam a csodálatos és színes tankönyvet és megcsapott a finom, azóta is imádott nyomdafesték illata a fényes papíron. 



A Szob - malomkert pultjánál a választék húsos vagy sajtos tál, az enyhén tántorgó vendégek türelmesen álldogálnak, a túlterhelt csapat igyekszik felvenni a ritmust, maradok a sajt tálnál, nagyon jó választás volt és hozzá még inkább az útba eső Barta pince aszúja, amit először meggondolatlanságnak érzek magamtól, de később rájövök, hogy csodálatos összhangot teremtettem vele a sajtokkal. 

img_9838.JPG

Most már csak néhány tételre marad időm, Ráspi pultjánál dé ja vu érzésem van, itt mindig ez megy, amint nő jelenik meg a pultjánál, repkednek az óriástréfák. Most az Electus 2012 ("erectus" teszi hozzá) nyitja épp, minden más elfogyott, kékfrankos még van. Kezd elharapózni a buli, körülöttem is ordítanak. “Gyere, akkor magömléssel kezdjük a szexet”, majd utána a "de ezt dekantálni kéne" felvetésre jön, hogy "a szájában dekantálja". 

 

És akkor meglátom a Póstát, nem tarthatom magamban életem egyik legjobb borélményét jónéhány éve már, a híres cabernet franc vakteszt, de szomorúság, hogy itt most az aktuális cabernet franc elfogyott, és csak merlot 2013 van, de ez is finom és vad, savas és csíp viccesen. 

 

Ugrok párat, és ahová nem férek oda, ott már nem erőlködöm, akikre még kíváncsi vagyok az mindenképpen a Csobánci Bormanufaktúra. Kékfrankos 2013-at kóstolok, tartály minta, elsőre selymes és érdekes, szerintem jó ötlet lesz palackozni. Van valami furcsa íz is, amit nem tudok beazonosítani, de hallom közben, hogy "meszes", "mint, amikor egy felújított házba bemész", igaza van, bár nagyokat szürcsöl, hogy nem tudom én ezt megszokni sajnos. Ezután jön a Borostyán, nem tehetek róla valami jó illatú kézmosó folyadék ugrik be, de a gyantás lesz a jó szó, meg az, hogy illó, meg az is, hogy az nem baj egyáltalán. "Nem akarok szürkebarátot, mert az kommersz" - hallom még, meg, hogy kései szüret.


Távozóban újra a büfésor felé veszem az irányt, kirendelek mindent, amire kíváncsi voltam még, még ha csak kóstolás erejéig is, az Élő bolygó farm, Pipacs pékség, Házikó, egyébként nagyon ötletes, gyönyörű pultokkal jöttek és finom minden.  

img_9814.JPG

img_9816.JPG

Nagyon jó rendezvény volt, okosan felépített, nagyon jó minőségű ételekkel és italokkal, rég éreztem ennyire jól magam egy boros eseményen (höhö). 

Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál bor borkóstoló mitiszol

Jó napot, van pók?

2017.11.04. 14:04 stillman

 

- Van nálad pók?

- Tessék?

- Van pók a lakásban? 

- Nincs - hazudom, de gondolkodom közben, mennyi ideig lehet ezt a látszatot fenntartani. Felelősséget mégsem vállalhatok a környék összes pókjáért... volt is takarítás mostanában...  - De miért?

- Úgy értjük, hogy valami nagy pók dekoráció vagy ilyesmi...

- Ja, az tényleg nincs. 

 

Oké, belép megkönnyebbülve a francia család, anyuka, apuka és két kislány (egy nagyobb és egy kilencéves körüli). 

 

- Gyertek, megmutatom a kilátást! - ettől mindig oldódik a hangulat, úgy is mondhatnám jó értelemben lesokkolódik mindenki. 

 

Szerencsére most is működik, tágra nyílt szemmel néznek ki a balkonon, jó látni, úgy érzem, mintha valami Disneyland portás lennék. 

 

Hát akkor, fáradjunk a konyhába, ha ti is úgy gondoljátok. Amúgy csak az apuka beszél angolul, de franciául is megértetjük magunkat. 

 

Vörösborral indítunk, azzal kínálom őket. Az előétel körözött, lilahagyma, sárga paprika, kovászos veknivel, mindent szépen elmondok, mi honnan való, hogy kell enni, mit tartalmaz.  

vizeat3.jpg

vizeat5.jpg

Ez itt már az ötödik vagy hatodik igazi Vizeat vacsorám, ez a foglalás most az applikáción keresztül jött. Dél-Franciaországból érkeztek a vendégeim. Az apuka meglepte ezzel a családot, tehát a többiek azt hitték, hogy ma étterembe mennek, ehelyett hozzám jöttek. 

vizeat4.jpg

Jó étvággyal megeszik az előételt, aranyosak és jófejek, a gyömbérszörp kicsit túl erős a kilencéves kislánynak, de gyorsan higitjuk.

 

Jöhet a paprikáscsirke, azt hiszem most sikerült a legjobban. A múltkor ugyanis kicsit (de csak szerintem) túlhigítottam, most külön figyeltem erre. Tésztát is főztem mellé, tudom, most sokan a fejüket fogják, hogy nem nokedlit adok, de ez itt nemcsak pók-, hanem nokedlimentes övezet, erről most inkább nem beszélnék (semmi titok: valójában soha nem készítettem nokedlit és félek tőle).

 

Jöhet a tejföl prezentálása, kérem ez olyan, mint a crème fraîche, vagyis nem teljesen, mert savanyúbb, meg ilyenek, de simán bevállalják, persze csak óvatosan. Egyébként volt, aki nem vállalta be, hogy paprikás szaftos húsra tejfölt tegyen. 

vizeat2.jpg

Szerencsére ízlik nekik ez is, elfogy gyorsan, beszélgetünk-eszünk-iszunk. 

 

Elkezdem a palacsintát sütni, ez mindig frissen készül, ami nem szerencsés a szag szempontjából, de ugye lakásba érkezve ilyesmivel számolni kell, nemcsak a pókkal. 

vizeat1.jpg

Közben a zene kicsit elfajul, mert ilyen magyar elektro-swinget tettem be, de átvált magától cigányzenére, nevetnek, hogy most komolyan ilyen zenéket hallgatok-e, mire mondom, hogy hát én magamtól (többek között) a konyhában Serge Gainsbourgot hallgatok, de mégsem tehetek be francia vendégeimnek Serge Gainsbourgot.

 

Dehogynem! - vágják rá boldogan, imádják, a házukban Gainsbourg plakátok vannak, úgyhogy egy hullámhosszon haladunk tovább és ekkor jön a legédesebb pillanat, hirtelen eszembe jut: ja és még Brigitte Bardot egyik számát is szoktam hallgatni, mondjuk úgy kétszázszor eddig, a kislány pedig elkezdi énekelni a La Madrague-t, igen, ez az a szám! - mondom. És akkor el is énekli franciául, közben megy a szám alatta, hát vannak az ember életében meseszerű pillanatok, nekem ez az. 

Itt ülök (állok) a konyhámban, és van egy ilyen modern izé (a Vizeat) platform, aminek a segítségével hozzám transzportálódik egy francia család, és ezt a számot éneklik itt.... nekem, velem. Hihetetlen.

 

Megesszük a palacsintát, a túrót is elfogadják, nevetünk az édes túró fogalmán, ami egyébként közel sem annyira megrázó nekik, mint hisszük róluk, de azért a kardamomos baracklekváros is jól fogy.

 

Szerencsére egy pók se jött elő, a vacsora jól sikerült.

Kaptam sok csillagot, szivecskét, jó élményt és már egyre rutinosabb vagyok, továbbra is I LOVE YOU VIZEAT

 

Sur la plage abandonnée
Coquillages et crustacés
Qui l'eût cru déplore la perte de l'été
Qui depuis s'en est allé
On a rangé les vacances
Dans des valises en carton
Et c'est triste quand on pense à la saison
Du soleil et des chansons
Pourtant je sais bien l'année prochaine
Tout refleurira nous reviendrons
Mais en attendant je suis en peine
De quitter la mer et ma maison
Le mistral va s'habituer
A courir sans les voiliers
Et c'est dans ma chevelure ébouriffée
Qu'il va le plus me manquer
Le soleil mon grand copain
Ne me brûlera que de loin
Croyant que nous sommes ensemble un peu fâchés
D'être tous deux séparés
Le train m'emmènera vers l'automne
Retrouver la ville sous la pluie
Mon chagrin ne sera pour personne
Je le garderai comme un ami
Mais aux premiers jours d'été
Tous les ennuis oubliés
Nous reviendrons faire la fête aux crustacés
De la plage ensoleillée
De la plage ensoleillée
De la plage ensoleillée

Brigitte Bardot - La Madrague

Szólj hozzá!

Címkék: francia lakásétterem vizeat

Juj, egy idegen szakács a konyhámban!

2017.10.27. 16:43 stillman

Ha evésről van szó, úgy tűnik, nincs az a formátum, amit ne lenne kedvem kipróbálni. A lakásétterem fogalommal még csak ismerkedtünk úgy hat éve, amikor én már ott virítottam az egyik legmenőbb, akkori budapesti helyszínen. Nem sokkal, vagyis de.. egész sokkal később pedig önkéntes, majd hivatalos nagykövete lettem a Yummber, az éttermek Ubereként aposztrofált magyar startupnak.


Támogatok és alapból szeretek tehát minden új modellt, új élményt.


Belátom, hogy nem annyira új forma az, hogy magánszakácsot bérelsz, biztosan mesélhetnének erről a vitorlásokon tengődő milliomosok, ha akarnának, de szerintem most épp nem akarnak, majd esetleg legközelebb.


De ha történetesen (még) nem vagyunk milliomosok, nyilván úgy érezzük nem engedhetnénk meg magunknak ezt a magánszakács bérlés dolgot. Óriási tévedés. Gondoljuk csak végig, ha összejövünk öten-hatan vagy még többen, vajon mennyit hagyunk ott egy egész estés vacsorán az étteremben? Ugye, jobb inkább nem belegondolni (lehet, hogy általában már nem is emlékszünk). Létezik egy weboldal, és ez most elindult Magyarországon is, ahol, mintha mondjuk – hát, elnézést a hasonlatért – nagyteljesítményű porszívót, vagy kárpittisztító gépet, esetleg sous-vide konyhagépet bérelnél, (stílszerűen szólva) hús-vér szakácsok között válogathatsz hétköznapi emberként, akik kijönnek hozzád és megfőznek helyetted, és ez már mindenképpen tekinthető egy újfajta élménynek.


Belevágtam, és kiválasztottam a sefplaza.hu oldalról Ágit, mert láttam, hogy a török konyha fogásait hozza házhoz, és őszintén: szerintem ez nagyon menő, hogy tényleg teljesen új ízeket a saját asztalodon tálalnak. Sajnos Törökországban még csak átutazóban voltam, és gondoltam az isztambuli reptér gasztronómiai kínálatánál eggyel beljebb ásom magam, persze aztán jön majd előbb-utóbb a személyes élmény is, nem várok sokáig, főleg miután megtapasztaltam a most következő élményt. 

Ágival egyeztettünk, mondtam neki, hogy szerintem minden van nálam, ami kell, de hát végülis mi kell, tányérok, tálak, sütő, tűzhely, nagy ügy.


Meg is érkezett a nagy napon, rögtön neki is állt.

sefplaza-toth-agi-torok-est.JPG
Bevallom, én imádom a bizalom, sokszor kihívást rejtő különböző fokozatait: tehát annak idején a Yummbernél most pedig a Vizeatnél, vadidegeneket engedsz a lakásodba, nem félsz és ők is bíznak benned, hiszen feljönnek hozzád és nem tartanak attól, hogy láncfűrésszel várod őket. Itt majdnem hasonló a helyzet, végső soron egy idegen ember pakolászik az edényeid között, de te elhiszed és tudod is, hogy jó lesz így mindenkinek.

sefplaza-toth-agi-torok-est6.JPG
Másfél-két óra múlva ott virított az asztalon valamennyi fogás, és ahogy a törököknél szokás egyszerre álltunk neki mindennek. Ági is leült közénk, mesélt minden ételről, egyszerűen nem tudom átadni az élményt, hogy milyen érzés, amikor teljesen újszerű fogásokat tálalnak a saját asztalodnál, és részletesen beszélnek is róla.
Röviden és tömören: ennél nagyszerűbb élményt nem is kívánhatok senkinek.

img_8671.JPG

sefplaza-toth-agi-torok-est8.JPG

sefplaza-toth-agi-torok-est3.JPG


NO X - Ez nem egy fizetett PR cikk volt, sajnos :(

 

1 komment

Címkék: török startup lakásétterem yummber vizeat séfpláza nempr

Egy valódi hőstermelő titkos élete 2. rész

2017.10.14. 10:39 stillman

Mi az, hogy hőstermelő?

Csak egy fantázianév. Persze, hogy nem igazi hős, meg nem is piros köntösben repkedő szuperhős, szóval nem olyan hagyományos hős, sőt az elnevezést általában ki is kérik maguknak.

 

De azoknak, akik legfeljebb felkapott nagyvárosi biopiacokon láttak valódi paradicsomot vagy nem ipari tojást, nekünk ők azok.

 

Mert képesek nap, mint nap életet adni, zöldséget, gyümölcsöt, állatot nevelni, megértik, hogy mit akarnak ezek a kényes, öntörvényű lények, szóval ők igenis küzdenek nap mint nap. Mi pedig el akarjuk ismerni őket. 

 

Sőt, nemcsak elismerni, hanem megismerni. 


(ez volt 1. rész: Egy valódi hőstermelő titkos élete 1. rész)

 

Az interjú folytatása Ákibácsival

 

Mi a legnehezebb része?

 

A legnehezebb? Sok legnehezebb része van… Mondjuk általánosságban az, hogy az időd és az energiád véges. Még én is, akinek pedig végtelen energiája van, akad, hogy elfáradok. És mindig van valami, ami elmarad. De mondok azér’ néhány legnehezebbet.

 

Például az ölés. Az, hogy felnevelsz egy állatot – PONTOSAN azzal a szándékkal ugyan, hogy megedd vagy majd később eladd, és abból a pénzből vegyél olyan valamit, amit nem tudsz terményért megvenni, vagy cserélni -, de ha eljött az idő, akkor megszünteted a földi létezését. Te szünteted meg. Nem a vágóhíd, nem valaki harmadik személy, akit sosem láttál, és csak a fóliába csomagolt hússal találkozol a boltok polcain, hanem te. Te leszel véres, te nézed végig a haláltusáját, és a te kezedben múlik ki. Ezt a mai napig nem tudtam megszokni, de valamit valamiért…

kisnyulak.jpg

Kisnyulak

 

kacsaszaritas.jpg

Kacsa szárítás

butyokcsirke_1.jpg

Bütyök, csirke

 

 

Amikor errű’ beszélek, általában megkiabálnak a húst nem evők, ezért fontosnak tartom elmondani, hogy a természetes ölés, amikor például egy réti héja elkapja az egyik kokasom, vagy a róka az egyik tyúkom, akkor az a mód, ahogyan ők megölik, az LÉNYEGESEN durvább és állatkínzóbb, mint az, ahogyan én teszem, vagy a vágóhíd teszi. Határozottan durva horror, láttam már… Illetve előtérbe helyezni egy állat leölését a sok gabona „leölésével” szemben, az pedig álszentség. Szerintem. Mert attól, hogy egy növénynek kevésbé vannak emberies tulajdonságai a háziállattal szemben, és a búza nem tud kiabálni, meg szépen nézni, attól még pontosan olyan fontos az élő rendszerben, mint az állat.

 

Tehát NE az állat elpusztítása miatt legyél vegetáriánus,

vagy vegán, hanem a haszonállatok nagyüzemi tartásának módjai miatt! Na, arrú’ már lehet beszélni! Például, hogy mit keres annyi állat egy rakáson akkora területen, amennyi ha legeltetéses, szabadtartásos állattartás lenne, akkor lényegesen kevesebb egyednek lenne csak elég… Persze, megkapják a legfontosabb tápanyagok makroelemeit és a mikorelemek egy részét, meg sok egyebet, amirű’ mos’ nem dumálok, de mindenki tudja, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor kint lófrál, vagy a szarvasmarha kint „marhafrál”, vagy „bocifrál” a legelőn, és onnan eszi össze, ami köll neki. És itt a lényeg: a terület. Megbolondútá’, gyárék, hát csináljak legelőt egy olyan területből, amin a szotyi is megteremne, na neem! Pénzügyi szempontból teljesen jogos. Gondolom én. De errű’ is elég ennyi.

 

A „termelősdi” életmód „többi legnehezebb” része megszokható. Megszokható az ürülékkel való napi, rutinszerű érintkezés például. Aki állatokkal kezd el foglalkozni, az előbb-utóbb óhatatlanul szaros lesz. Később meg már direkt is. Például amikor – hogy is mondjam szépen? – „ürülékszaglat” alapján sejted meg, hogy valamelyik csirkéd beteg. Meg hát kiganyézni is ki köll. E’ van.

 

Megszokható, hogy a zene (akár a hangszeres játékról, akár zenehallgatásról, akár a kreálásáról van szó), ami régen napi szinten jelen volt az életemben, ma már alig. Vagyis csak ritkán és koncentráltan. Inkább télen. Zenekari próbák vannak ugyan, de ritkábban, mint régen, amikor még sok zenekarban nyomultam. A zenehallgatás valahogy meg nem hiányzik – inkább figyelem a tanya hangjait -, de a hangszeres játék és zenegyártás viszont eléggé.

 

Megszokható az is, hogy teljesen más ritmusban éled az életed: nem az óra a meghatározó, hanem a fényintenzitás.

Nem este hatkor zárok, hanem akkor, amikor erre már megfelelő a setétség.

Ha ez este nyolckor, randivacsora idején van, akkor akkor van.

 

Megszokható - bár határozottan nem esik jól -, hogy fizikailag távol, légvonalban is 100 km-re kerültem attól a helytől és azoktól az emberektől, akikkel anno tizenhét éven át majdhogynem napi kapcsolatban voltam. Igaz, hogy sűrűn haladok át azon a városon – Veszprémről van szó egyébként -, mert ott a zenekarom, és bármikor is járok arra, mindig eltölt egy „jajegyemmeg” érzés egy felhasi vákuum-érzéssel együtt, de ez konzerv-jelenlét csak: az istálló nyitása, az állatok ellátása után tudok indulni, és estére illik hazaérnem. Ebbe nagyritkán fér csak bele egy-egy csevej. Természetesen itt is vannak barátaim, hisz’ innen vándoroltam Veszprémbe, és velük hál’ Istennek azér’ össze tudunk ülni viszonylag rendszeresen, tehát van azért társasági életnek nevezhető esemény is az életemben.

csirkemenza.jpg

Csirke menza

Amit még nehezen viselek, az az izzadás. A normál nyár is ilyen, de amikor csillió fok van, a szemöldöködön megült verejték meg eccőcsak – 7-8 percenként - beleborul a szemedbe, az minden, csak nem remek. Értem én, hogy méregtelenítek, meg hőháztartok, de azér’ na. A hideg ellen felöltözöl, de a meleg ellen mit vegyél még le? Bőrt? Húst?

 

Na, és a szúnyogok… Hozzászoksz, hozzászoksz valamelyest, de én kiirtanám a földről… De erre meg egy jóbarátom azt mondta:
- Hülye vagy?! Ha a szúnyogot kiirtod, akkor a békák nem tudnak mit enni, akkor a gólyák nem tudnak mit enni, és akkor nem lesz gyereked!

Megszokod. Bevállaltad, hát tedd is…

 

Mi a legjobb része?

 

Most még nem „kész” a tanya, nem tartok mindent, amit szeretnék, nem minden működik úgy, ahogyan szeretném, de maj’ ha kész lesz, akkor a legjobb része az lesz, hogy tudom, hogy mit eszem, illetve tudom, hogy ha bármi van a világban – leszámítva a globális katasztrófákat, atomháborút, biológiai fegyverekkel „vívott” világháborút és ilyeneket -, én enni fogok. Feltéve, hogy nem akarják majd elvenni. De arra is van recept.

 

Tetszik a természet rendjével való harmonizálás, az abba való beleilleszkedés. Nem mondom, hogy teljesen megvalósítható, mert nyilván nem késsel vadászom egy szál pucuban a mezei nyúlra, és nem nyersen rágcsálom azt el egy fa tövéből körbepislogva, hogy vajon ki akarja elvenni tőlem… De több fokkal közelebb vagyok a valódi élethez, és egyre távolabb a kreált világtól. Ez valamiféle biztonságérzetet ad.

 

Az, hogy pontosan tudod, hogy miket tudsz véghezvinni a tanyán és miket nem, az feltölt önbizalommal. Mármint a világ fizikailag elérhető, elvégezhető tevékenységeit illetően… Mer’ a csajozással kapcsolatos ténykedéseken nem segít, azt megmondom, nekem elhiheted. Irgalmatlan történeteim vannak tarsolyban… 

koromvirag_elso_szedet_2014.jpg

Körömvirág első szedet 2014.

 

koromvirag_elso_szedet_2017.jpg

Körömvirág első szedet 2017.

 

Meséltem a föld, növények és állatok, valamint közted kialakuló transzcendens viszonyról, ez is remek dolog. Amikor kinyitod reggel a karantént és látod, hogy szegén kis sérült csirke szaladgat nehézkesen feléd, mer’ tudja, hogy te vagy a kajaforrás. Vagy amikor a nyúl dugja a kezedbe a fejét. Vagy a kokas felül a térdedre – és ha mákod van nem kulázik oda -, és bizalommal van irántad. Na, őket már nem fogod tudni levágni, az tiszta sor…

 

Melyik termékedre vagy a legbüszkébb?

 

Igazából, mivel még csak őstermelő vagyok, kistermelő nem, így nekem még nincsenek kifejezetten terméknek nevezhető portékáim. A kistermelő az, aki már feldolgozott élelmiszert is árulhat: lekvárt, lecsót, csirkecombot, kolbászt stb. Persze csak a megfelelő bevizsgálások és hivatalos eljárások, mint NÉBIH blablabla, hatósági állatorvosi blablabla, ÁNTSZ blablabla, egy talicska illeték és eljárási díj blablabla megfizetése és lebonyolítása után. Az őstermelő csak feldolgozatlan terményt, vagy élő állatot, tojást, vagyis alapanyagokat adhat el hivatalosan. Engem még a félkész konyhám elválaszt attól, hogy kistermelő legyek, de ahogy a mondás tartja: ami késik, arra várni köll.

 

A terményekkel kapcsolatban érzett büszkeséghez egyébként bőven elég, ha jól sikerül egy vetés, egy szüret, egy metszés, egy lekvár, egy tojás, egy madárijesztő, egy ülőrudazat, vagy egy ólajtó, egy jól sikerült forrasztás a traktor hidraulika vezérlőkábelén, egy megjavított sarokcsiszoló, satöbbi, satöbbi. Ezekre mind büszke vagyok. Vagy ha aznap nem borítottam magamra a tacsakos vizet. Már az is elég.

bodzaszirup2.jpg

Bodzaszirup

 

De hogy konkrét példát említsek: amikor azt hallom vissza, hogy a vevőm 92 éves nagymamája azt mondta az unokájának, hogy

„Fijjam, én ilyen sárga tojást még nem láttam…”,

pedig ő aztán láthatott eleget, vagy küldik vissza az itteni tojásból készült sütik fényképét, amiken már majdnem természetellenesen sárga a tészta, vagy a krém, vagy a nokedli – bár ez utóbbi sütiben ritkán fordul elő -, vagy amikor gasztrológiában jártasok üzenik, hogy igen remek lett idén a paradicsom, akkor az azért jó érzés ám!

 

Pláne, hogy tudod, mikről mondasz le ezért.

 

Vannak rajongóid?

 

Természetesen. Mindig, amikor hazaérek, szólni kell a traktoros kollégáknak, hogy valamelyikük gyöjjön már ki a homlokrakodóval, oszt takarítsa mán el innen ezt a sok fedetlen keblű hölgyet, akik itt tobzódnak a kapuban, mer’ különben nem tudok bejutni a’ ojjektumba…

 

Nem hiszem. Maj’ ha allűrösködő celebparaszt leszek,

és menek be valamelyik kereskedelmi tévécsatornához „interjúzni”, mer’ kivasaltattam az elsődleges nemi jellegem függelékét, akkor maj’ lesz rajongóm.

 

Szerintem egyébként inkább arról lehet szó rajongás kapcsán, hogy egy-egy vevőmnek nagyon bejön egy-egy termény, ami az itteni földön/föld alatt/föld felett termett. Tudok olyanról például, aki ha tőlem nincs tojása otthon, akkor mástól már nem vesz. Bár ez nem is rajongás, inkább csak kényszer, mert a gyermekei nem eszik már meg a boltit... Valami ilyesmi rajongás lehet, hogy van, nem tudom. Rajongjatok, és akko’ lesz rajongóm! Én meg maj’ sztárkodom, jó? Megtanulok ásót pörgetni, kaszával célbadobni, meg kombájnt egyensúlyozni az állcsúcsomon. Egyszerre…

 szandalfatalerror_1.jpg
Szandál fatal error

Összességében az egész parasztkodáshoz annyit javasolnék, hogy legyél te is az,

legyél paraszt!

Vagy ha nem akarsz, akkor oldd meg, hogy a növényvédelmet nagyüzemi szinten is lehessen termésátlagok tartása mellett hatékonyan, de a bolygót nem kinyírva folytatni.

Oldd meg, hogy az étel étel legyen, s ne valami annak látszó tárgy!

Bármelyiket is választod, ne kezdj úgy bele, hogy nem beszéltél olyannal, aki már csinálja, vagy ért hozzá, vagy már benne van, nehogy csecsre ugorjál vele, nehogy hirtelen hátraarc legyen belüle!

 

Na, hajrá!

7 komment

Címkék: kézműves mezőgazdaság öko hőstermelő

Átvert háziasszony provence-i almakompótja

2017.10.08. 18:33 stillman

 

Izetlen almát vett a biopiacon?

 

Ne is firtassuk a jelenség hátterét, úgysem értünk hozzá. 

 

Lényeg a lényeg, most már mindegy, van egy vagy több kiló enyhén kásás, talán itt-ott ráadásul kukacos almánk, ilyen ez a popszakma. 

 

Mit tehetünk?

Vegyük le az összes létező őszcsalogató fűszert a polcról: fahéj, szegfűbors, kardamom, ha van otthon citrom, azt is használhatjuk, ha mániákusan egészségesen akarunk élni, akkor ez utóbbi természetesen legyen kezeletlen héjú. 

 

Normál esetben kókuszvirágcukron, nyírfacukron, esetleg mindenféle kamu barnacukron éldegélő sorstársaim (az édesítőt direkt nem említem most), eljött a pillanat, amikor a hátsó, belső, de mindenképpen valamilyen szégyenpolcra száműzött fehér kristálycukrot elő kell venni, mert a helyzet mentéséhez most erre lesz szükség. 

 

Felteszünk 15 dkg kristálycukrot a serpenyőbe és elkezdjük felolvasztani, karamellizálni. Közben meghámozzuk az almákat, a héjakat vagy megesszük közben, vagy odaadjuk a madaraknak, disznóknak, csirkéknek, végső esetben a férjünknek, barátunknak, barátnőnknek, szomszédnak, de semmiképpen sem dobjuk a szemétbe, mert az almahéj az jó, meglepődve fogjuk észrevenni, hogy a mostani almahússal ellentétben annak például mégiscsak van íze. Mindegy, a folyamat már nem visszafordítható, tehát daraboljuk fel az almákat, ha lehet egyenlő darabokra, ha pedig nincs kedvünk fél óra mindfulnessben csak az alma egyenlő méretű kockázásával tölteni (nem szabad semmi másra gondolni közben!), akkor nyomjuk a "rusztikus" változatot, csak úgy, ahogy jön. 

 

Amikor karamellizálódott a cukor, hajítsuk bele az almákat, elkásásodott, vízhiányos barack, soha meg nem érő szilva szintén mehet bele. Kis vizet is adjunk hozzá, majd jöhetnek a fűszerek. Fahéj, kardamom, szegfüszeg, amennyit csak elbír, ne sajnáljuk, legyen minél durvább, itt az ősz, mert megérdemlem. A felszálló illatok kárpótolnak mindenért, sátáni kacajjal nyugtázhatjuk, hogy bennünket nem ver át többé a pofánkba mosolygó zöldségesnéni, aki a hülye pesti hipsztereknek felhozta a romkocsma piacra a szomszéd takarmány almáját, amelyet még a malacok is érintetlenül hagytak. 

 

Leginkább lehűtve, provence-i hangulatban, porcukros orral, kandalló előtt, annak hiányában a fűtőtestre tehénkedve fogyasztva ajánlott. 

almapkompot.jpg

(A kép színei, az új iOS csodálatos nevű dramatic warm filterjének köszönhetőek).

 

Jó étvágyat! Diétázó ismerőseinknek nyugodtan hazudhatjuk azt, hogy kókuszvirágcukorból csináltuk. 

 

Hozzávalók:

4 alma (mindegy milyen fajta csak ehetetlen legyen)

1-2 körte

egyéb kidobásra ítélt gyümölcs

4-6 szegfübors (mondjuk én véletlenül 15-öt beletettem)

2-3 teáskanál fahéj

1 teáskanál kardamom

15 dkg fehér (hehe) kristálycukor 

 

Szólj hozzá!

Címkék: alma francia recept almakompót