Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

  • So No: @Borondot jol pakoljatok be lippsik: Vagy nem akarod erteni, vagy tenyleg nem erted. EZ EGY ET... (2018.04.27. 07:38) A kínai konyha más szemmel
  • Chaoyang: @stillman: ", vidéki kínai gyárakban kátrányból és rákpáncélból készült ízkápráztató szószokkal el... (2018.04.26. 17:31) A kínai konyha más szemmel
  • Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia): @stillman: nem sértésnek, és nem is kritikának szánom ezt a kommentet. Viszont pár napi (és érzése... (2018.04.26. 17:16) A kínai konyha más szemmel
  • Chaoyang: @Drago Brutic1: a rákokat is élve dobják a hot potba. Egyszer leugrott a tálcámról, azt hittem hal... (2018.04.26. 16:52) A kínai konyha más szemmel
  • Macropus Rufus: @Drago Brutic1: ez speciel a bunkóság tetőfoka. Ez kb. olyan mind ha én csupán amolyan magyar virc... (2018.04.26. 16:24) A kínai konyha más szemmel
  • Utolsó 20

Felmerült témák

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

A kínai konyha más szemmel

2018.04.26. 07:53 stillman

Mi magyarok hajlamosak vagyunk a távol-keleti vagy más egzotikus ételekhez, mint oly sok mindenhez, ami idegen, végletesen viszonyulni. Van, aki meg nem kóstolná, anélkül utálja, hogy egy falatot is evett volna ezekből, a rántott húsban és a vasárnapi húslevesben hisz, kísérletező kedve addig terjed, hogy néha eszik egy olasz tésztát vagy pizzát, természetesen semmilyen tengeri herkentyű nem jöhet szóba, azok büdösek és nyálkásak.

A másik véglet azonban az "imádomazázsiaikonyhát" megingathatatlan lelkesedés Huszár Krisztián ázsiai konyháján edződve, amely ugye világviszonylatban is a legmagasabb színvonalúnak és átlagosnak semmiképpen sem mondható, szóval anélkül, hogy igazán autentikus helyen evett volna, hangsúlyozom valami egyszerű és átlagos alapanyagból elkészítve, és legalább egy ételmérgezéses kísérletezésen túljutva.

 

A negatív változat esetén ez leginkább valami belénk kódolt undor, gyanakvás, részben gyerekkorunkból, a büdös karácsonyi ponty esetét és az első kagylókonzerv látványát mindenki ismeri, másrészt ki tudja honnan is jön, mondatnám azt is, hogy gének, vércsoport, dédapáink földrajzi közege, a majmoktól való távolságunk függvénye, de igazság szerint még ezt sem tudjuk, honnan jön ez az egész ízlés/étvágy/ételekhez való viszonyulás kérdése, legalábbis én nem tudom pontosan. 

 

Még mielőtt tovább folytatnám a bölcsességek sorát, előrebocsátom, amit leírok az nem kritika vagy állásfoglalás, még csak nem is vélemény, egyszerűen csak benyomás-sorozatok, amelyek most értek, frissen, egy nappal ezelőtt hazatérve Kínából, ez öt nap Peking, három nap Shanghai tartózkodást jelent, szóval végtelenül felületesnek mondható, mondjuk a semminél mindenképpen több.

img_6313_1.JPG

Első nap, ahogy azt kell, mindenféle tudatosság és körültekintés nélkül, foursquare/tripadvisor vagy más platform tippjeitől mentesen betértünk az első helyre, ami útba esett, és ami a legközelebb volt a szállodához, ugyanis az élet úgy hozta, hogy külön-külön kalandokat követően a társaság magyar képviselői lesérültek és a gyaloglás különböző szintű nehézségekbe ütközött.

Sok étterem volt egyébként a közelünkben, sőt, amikor kimentünk az amúgy kifejezetten nem egyszerű pénzváltási procedúrát lebonyolítani, láttuk is az ígéretesen sorban álló street food placcokat (ezt azért megmutatnám itthon ismét, újabb fogalomtisztázási kísérletként, hogy ugyebár EZT értjük street food alatt, nem a fedett udvarokban, plázákban, fix helyeken profin kialakított divatkonyhákat), szóval a leveses, dumplingos, tésztás helyszínek közelében elégedetten szürcsölő, hörpintgető kínaiakat nézve már hangolódtunk is a ránk váró élményekre.

 

Ha rajtam múlik, akkor bizony a legsúlyosabb kinézetű street foodos bácsi leveséből eszünk,

img_5950.JPG

de ezt a társaság haladó pályának minősítette és eggyel biztonságosabbnak tűnő helyre ültünk be végül, ahol egyszerűen csak rámutattunk a szomszéd asztalnál látható, ehetőnek tűnő rizs + valami szószban álló hús, gomba satöbbi egyvelegre. Nem sokkal később már hozták is, rendkívül figyelmesen kanalat is adva mellé, amit persze visszaadtunk és becseréltük pálcikára. Egyébként szerintem simán kanállal esznek ők is sokszor, szóval nem biztos, hogy azért kaptuk, mert turisták vagyunk.

 

Pekingnek ez a kerülete egyébként nagyjából mentes a turizmus fertőjétől, ez nemcsak a korábban említett pénzváltási nehézségekből látható (ez azt jelenti, hogy körülbelül kizavarnak a bankokból, hogy inkább máshol válts pénzt, azt mondják nincs nekik annyi, vagy, hogy nincs is dollárellenőrző készülékük, lemásolják az útleveled, gyanakodva méregetnek, hosszan tanakodnak, vinned kell helyi embert magaddal és hasonlók), szóval errefelé igencsak csodálkozva tudnak nézni az emberek, hogy miféle űrlények vagyunk mi, egyébként inkább szeretettel vegyes érdeklődésnek éreztem ezt (naivan), néha azért ki is nevettek, hogy nem értünk a nyelvükön, sőt ilyen furcsa hangokat adunk ki, amelyet meg ők nem értenek.

 

Az étel, amit kihoznak pont olyan, amilyet itthon bármelyik kínai büfében kapok, nem rossz egyáltalán, de olyan mértékben otthonos, semmilyen érdekességet nem mutat, hogy ez tény önmagában okozza csak a meglepetést. 

 

A következő napon a mellette lévő dumplingos (gőzölt tésztabatyu) helyre térünk be, ezúttal nincs velünk a helyi, kínai barátunk, ezért marad a mutogatás, egyszerűen semmit, egyetlen egy szót sem tudnak angolul vagy más nyelven, továbbá a mutogatás, testbeszéd sem jár semmilyen eredménnyel, legfeljebb nevetés a vége, jó esetben mindkét oldalról. Ha a fejem tetejére állnék, akkor se tudnám elmagyarázni, hogy nem kérek fél kiló cukrot a mangós meleg limonádéba, ami amúgy isteni finom volt és nem én kértem, csak próbáltam segíteni, továbbá azt sem tudjuk meg, hogy mi-mindent rejtenek a dumplingok. Szerencsére képeken is látható minden, persze nem a töltelék csak maga a dumpling, úgyhogy kiválasztjuk a leginkább szimpatikusnak tűnő, tésztán átlátszó tölteléket és leülünk. Első nap a dumpling nem okoz gondot, másnap azonban két számomra teljesen ismeretlen eredetű zöldségből álló salátát választok, amelyekkel nagyon rosszul járok (nem azok vannak a következő képen, az azokról készült képeket pszichés okokból kitöröltem).

img_6025.JPG

img_6026.JPG

img_6028.JPG

Később rájövök, hogy az egyik lótuszgyökér saláta volt, ami egyáltalán nem ízlett eleve, értem persze a lényegét és, hogy ez amúgy biztos finom, de túl édes és szokatlanul masszív, a másik salátám viszont azonosíthatatlan dolgok megpirítva, jó olajos és csípős, szóval nem igazán érzem, hogy mit tartalmaz valójában. Gyanakvásom és nyavalygásom, estére rosszullétben teljesedik ki, amelyet jelentős részben valószínűleg inkább magamnak okoztam pszichésen, és bár igyekszem nyitott maradni és ezekben az esetekben is leginkább saját tudatlanságomat okolni, mindenesetre egy ajtó bezárul és nem nyílik ki egyelőre másik helyette. 

A reggelinél másnap mindez már meg is mutatkozik, szállodánkban ugyanis maradhatunk komfortzónán belül is, ha akarunk (rántotta, omlett, gyümölcsök, müzli, bátrabbaknak virsli, kolbászok, felvágottak stb.). Van rendes kínai étel is, hínárok, kisrákok, tojásvariációk, dumpling, édesburgonya, yam gyökér, mindenféle földi jó, és én ezeket simán ki is próbálnám váltakozó összeállításban, most azonban nem visz rá a lélek, maradok a beszűkült tudatállapotnál, görcsösen kapaszkodva a sárkánygyümölcs, és a megszokottnál eggyel furább lychee-vel feldobott gyümölcssaláta szettembe minden egyes reggel egy kis natúr joghurttal leöntve, és persze utána egy tojásos reggelivel megtoldva. 

 

A következő napokban kerülöm a dumplingost, egy másik új helyre megyünk, ahol fantasztikus avokádó salátát eszem, sült halakat is kérek mellé azonban, amelynek felénél rájövök, hogy a halban valami keserű íz van igen nagy mennyiségben a mélyén, valami májszerű vastag cuccban elvegyülve, ezért a felénél jóllakottságot mímelve eltolom magamtól és finnyásan üldögélek tovább, magamat mélyen megvetve, kigúnyolva, de egyelőre továbbra is ép bőrrel és gyomorral.

img_6351.JPG

img_6355.JPG

Este egy másik étteremben sikerül azonban nagyon finomakat enni helyi barátainkkal, a pekingi kacsa teljesen átlagos ugyan, de finom, valamint egy hatalmas fémtálban, indokolatlanul nagy mennyiségű csípős rák-mogyoró-csirke és miegymás egyveleg érkezik, amelyből gyakorlatilag korlátlan mennyiséget tudnék enni, de tartom magam, este már nem szabad, mindenesetre ez nagyon jó élmény marad.

img_5999.JPG

A továbbiakban mindenféle körülöttem szippantott, szürcsölt mosogatólészerű levesekkel találkozom, egyikből sem tudok enni egy falatot sem, hiába a metélőhagyma, koriander, szója, ecet, csípős és társai, amellyel mindenféle szürke löttyöt fel lehet dobni és elvinni a gulyásleves irányába, nem megy és kész, végül arra jutok, hogy általánosságban megundorodtam kábé mindentől, az átlag kínai konyha nem az én világom,  úgy tűnik, hogy én távolabb helyezkedem el génügyileg a gyanús löttyöket kedvelő népek világától.

 

A koronát, vagy az i-re a pontot, nevezzük bárhogy kínai barátom hínáros tojáslevese teszi fel,

img_6530.JPGamelyet érdeklődve figyelek, és ételtől soha nem éreztem magam még ennyire távol, amikor is tudod, hogy teljes képtelenség, hogy te ebből egyél, akárki mondja, hogy de hiszen ez finom, és bár értjük, hogy a magyarok sokkal előbb gyűjtenek össze több millió forintot a haiti földrengés károsultjainak vagy a kétfarkú kutyapártnak, mint, hogy a Borsodban szintén kvázi éhező, közeli nyomort oldják meg, vagy létező párt céljaira dedikálják pénzüket a Monty Python egész estek helyett (amelyre egyébként szintén nagy szükség van), de azért lássuk be, ami sok az sok. 

 

Az átlagos kínai konyha márpedig szerintem szar, nemcsak azért, mert fertelmes alapanyagokból van, hanem azért is, mert leginkább arra irányul, hogy a hamis, szürke leveket, filléres gőzgombócokat mindenféle darálékkal töltve, felturbózott kiegészítő, vidéki kínai gyárakban kátrányból és rákpáncélból készült ízkápráztató szószokkal eladják.

20 komment

Címkék: utazás kínai dumpling Kína

Macaron, az értékközvetítő szimbólum

2018.02.25. 18:14 stillman

Mivel erősen érintett vagyok a témában, nem minősítem a pár éve tartó magyar macaron trendet.

Úgy érzem képes vagyok leválasztani személyes bevonódásomtól, ezért véleményt mégiscsak merek mondani az előttünk álló újabb Macaron Napról, ami március 20-án lesz, ahogy mindenhol a nagyvilágon.

dsc_1127_72.jpgZazzi Cukrászda macaronok - továbbra is az egyik legjobb szerintünk az országban
Fotó: Baglyas Erika, DOT for You / Macaron Nap

Szóval a macaron szerintem eredeti formájában és filozófiájában egy jó dolog. Ami miatt sokaknak mégis vegyes érzései vannak vele kapcsolatban, hát mint a legtöbb divat esetében: a túlzások és torzítások sajátos példái. Talán emlékszünk a "makarón kapható" cukrászda bejárat feliratra, ilyen és ehhez hasonló próbálkozások keretében ehetetlen, kiszáradt tojásfehérjeporból készült szörnyszülötteket kínáltak bizonyos meg nem értett cukrászdák. Talán ez egy kényszerű velejárója minden társadalmi trendkövetésnek, hogy sokan próbálnak - nem feltétlenül rosszindulatból - rácsatlakozni, több eladást, nagyobb üzleti sikert remélnek, mert a nap végén ugye azt kell nézni, sőt akár napközben is, hogy mi az, ami eladható. 

 

Márpedig ha valamiért sorban állnak, látványosan megőrülnek, akkor az valószínűleg egy jól eladható dolog. Ami érdekes ugyanakkor ebben az esetben, hogy a macaron nem egy olcsó mulatság. Egy darab macaron nem nagyobb egy pogácsánál, vagy akár egy kilós aprósütemény egy-egy darabjánál, mégis elképesztő pénzeket kérhetnek érte. Sokakat ez eltántorít, értetlenül csóválják a fejüket, mi az e marhaság? Már megint a lehúzás. 

 

Na, de aki megérti a macaron lényegét és veszi a fáradtságot, hogy beszerzi hozzá a szükséges alapanyagot, nem, nem köt közben kompromisszumot, nem nézi, hogyan jöhetne ki okosba és gazdaságosabban, hanem beleteszi a méregdrága, értékes, valódi csokoládét, gyümölcspürét vagy bármilyen ganache anyagot, ezen kívül képes arra, hogy odafigyeljen, megérti, hogy itt nincs mozgástér, egyszerűen be kell tartani az előírásokat, a technológiát és a receptet, mert különben nem fog sikerülni, na akkor viszont igazán komoly íz, állag, szín és ezek komplex hatásából eredő különleges élményben lehet része. 

 

Kérdés, mennyire akarunk ilyen élményeket. Én valamiért azt gondolom nagyon is akarunk, de persze biztosan vannak, akik nem így gondolják.

 

A trendek velejárója ugyanakkor, hogy kikerülnek úgynevezett éllovasok, olyanok, akik kétségkívül a legjobbak, nap mint nap azon dolgoznak, hogy igazán jót csináljanak, bizonyítanak, egyszer sem, vagy alig hibáznak, életük részévé, központi elemévé válik, hogy finom macaront készítsenek, kreativitásukat teljes mélységében ebben élik ki. Rögzül a nevük, hozzájuk kell menni, ha jó macaront akarunk. Nehéz az ilyen bálványokat aztán megkérdőjelezni, hiszen a rájuk épülő, általában igen ügyes marketing gépezet is segíti őket, nagyon helyesen. 

 

Mégis fontos mindig kétkedni és mindig új utakat, új kezdeményezéseket keresni, fontos megismerni a feltörekvőket, a friss, esetleg még kevésbé ismert műhelyeket, cukrászokat, megszállottakat. 

 

A macaronnak nem véletlenül van saját, nemzetközi napja, méghozzá Párizsban és New Yorkban olyan szellemiségben zajlik, ami kevés gasztronómiai termékről mondható el. Tényleg egy életfilozófia, egy értékrend, talán van benne egy elismert, elfogadott luxus elem is, ami miatt viszont kiváló közege bármilyen jótékonysági akciónak is. Legalábbis az olyan országokban, ahol a jótékonyság értéket jelent. Mostanában Magyarországon is nagyon sok pozitív és eredményes ilyen típusú kezdeményezést láthattunk. 

 

A macaron nemzetközi napját néhány éve már Magyarországon is ünnepeljük, és elmondhatjuk, hogy hazánk is megértette ennek a sajátos kis értékhordozónak a lényegét, legalábbis egy réteg biztosan. Hat rájuk, értik és szeretik. És persze hajlandóak is megfizetni. Aki pedig jót is evett már itthon, az különösen szerencsés. 

 

A Macaron Nap minden évben igyekszik felvonultatni azokat, akik fontosnak tartják, hogy megmutassák magukat, szeretik saját berkeiken kívül is közvvetíteni, átadni a macaron-értéket. Legyenek kicsik vagy nagyok, ismertek vagy sem, érdemes megnézni mi folyik a házuk táján, főleg ha elhoznak nekünk egy helyszínre összegyűjtve többet is. 

 

Bővebben a Macaron Nap rendezvényről a weboldalukon olvashattok. 
Idén a Tesla Budapestben lesz, március 20-án délután 3 órától este 7 óráig. 

 

Szerintem érdemes ellátogatni és magunkba szívni néhány órán keresztül a gasztronómia területén az egyik legfontosabb értékközvetítő szimbólum kultúráját. Átélni, örömet okozni magunknak, és osztozni mások örömében, és persze segíteni azoknak, akik rászorulnak. 

5 komment

Címkék: macaron macaron day macaronnap

Jó napot, értenek ahhoz, amit árulnak? Nem.

2018.02.13. 22:14 stillman

Sok éve tudatosan táplálkozom, szeretem a diéta boltokat, az első bioboltok eszetlen összegeket költő törzsvásárlója voltam. Persze lehet, hogy jobban vonzott az, hogy irreális pénzeket fizethetek ki különböző ismeretlen élelmiszerekre. Ez a szokásom egyébként a mai napig megmaradt. 

 eh-4_web.jpg

Amióta azonban őrületes méreteket öltöttek a különböző diéta irányzatok, hóbortok, szélhámosságok és konkrét hazugságok, valamint kifejezetten káros szokások, egy kicsit azért gyanakodva nézek ezekre az üzletekre.

 

Tömeghisztériaszerű létjogosultságukat mutatja, hogy nyílt is itt a közelben egy szupermarketméretű diétabolt, a szomszédos CBA azonnal kihalt mellette (bár lehet, hogy ez még előtte történt, mondjuk senki nem sajnálta az biztos), benne hatalmas sorokon ilyen-olyan proteinbarok, alternatív lisztek minden mennyiségben, teák, zabpelyhek, köles, egy modernkori mondókát is írhatunk belőle: "lisztek, tészták, köretek (tönköly, alakor, zab, rozs, árpa, barnarizs, lenmag), aszalmányok (szilva, sárgabarack), italok (szilva, zöldség), pehelyek (sicc!), korpa, búzacsíra, olajok (lenmag, máriatövis), snackek (tönköly, alakor, zab, rozs), zabszeletek, teák, őrlemények, cseppek/tiktúrák" (forrás: Diéta Life Market) és miegymás, köles, hajdina, cirok, amaránt, quinoa és sok-sok gyönyörűség, nem lehet megközelítőleg sem érzékeltetni a választékot. 

 

A hűtőhöz érve tetten érhető ugyanakkor egyfajta megélhetési jelleg is, itt ugyanis Cserpes joghurtok, (cseppet sem diétás) túró rudi, és minden, mi szem szájnak ingere, egyfajta bűnös kánaán blokk, hogy lásd mihez képest eszed inkább a paleo Hideg Nyalatot, a szintén paleó zserbókat (ami amúgy pont ugyanúgy hízlal, mint az igazi, tudom-tudom akkor nem hízlal, ha amúgy 100%-ig paleózol és tartasz mindent), és ami a legdurvább: egy teljes pult igazinak tűnő süteményekből, komolyan ezeket a legelvadultabb falási rohamomban sem kívánnám meg egyiket sem, de tudom ez megint olyan problémakör, hogy nem tudok az évek óta nélkülöző cukormentesen és mindenmentesen élők fejével gondolkodni, ahogy a vegánok szemével sem tudtam nézni a vágyott hamburgert és hotdogot.  

 

Olyan elképesztő élelmiszerek vannak az üzletben, amelyek fogyasztását egyébként én a jogosítványhoz hasonló elővizsgához kötném, egyfajta független evő igazolvány annak, aki nem hisz a tömegétkeztetésben, és az életszerű élelmiszerekben sem, hanem bevállalja, hogy ő tudja miből mennyit kell, jöhet a rostanyag, és a csökkentett szénhidrát, és persze a magas fehérjetartalom ez utóbbi a legerősebb húzó minőségi jelző errefelé, mint díszzászló lebeg minden oszlop felett. Arról persze fogalmuk sincs, hogy ez nem feltétlenül előnyös mindenkinek, de egyébként a többi furcsa kreálmány is egészen ijesztő összetevőkkel bír, például a lenmaglisztes paleó tésztában 60 gramm fehérje van, nem tudom mond-e ez valakinek valamit (nagyon sok), nekem például azonnal (nem tudatos, hanem ösztönös) hányingerem lesz a maglisztes álkenyerek ízétől, sőt iszonyatos hascsikarást is okoznak ezek az őrületes fehérjemennyiségek.

 

Ez itt nem igazán "diéta", sőt "DIÉTA" bolt, hanem ez a "DIVATOS DIÉTÁK" boltja. Ugyanis van olyan étrend is, csak szólok, ami például szintén diéta, de ugye nemhogy nem fehérjegazdag, hanem fehérjeszegény. Elárulom, ez igen sok embert érint az országban. Na most, jelenleg azok az emberek, akik a kevésbé felkapott diétákat kénytelenek követni valami egészen elképesztően undorító és nagyon drága szénhidráttöppedvényt kapnak egy darab konkrét boltban (csak egy ilyen van), amit a magyar kórházak rothadó-szürke folyosóin külön kérvény benyújtása esetén elsuttognak bizalmasan az orvosok mellett szolgáló úgynevezett dietetikusok. Ezek azok a dietetikusok, akiktől kapsz egy olyan étrendet, amely szerint végy egy deka párizsit, meg ömlesztett sajtot, vegetáshamisgulyást, vagy margarinos abonettet...  Olyan dolgokat írnak össze, amelyeket még csak élelmiszernek sem lenne szabad nevezni, nemhogy beteg embereknek felírni, tulajdonképpen válogatott ipari szemétlistát kapunk szeretettel a magyar dietetikai tudomány (?) jegyében. 

 

Érdemes rákérdezni azért, de én előre megmondom a választ a menő diéta boltokban sincs fogalmuk az eladóknak, hogy mit árulnak, semmit nem ismernek, elképzelésük sincs, hogy mi ez a sok nemmargarin és nemvegeta, a nempárizsit nem írom le, mert a szója sokmindenre képes, és a vegán étrend is ugye igen kreatív túlkapásokat tud produkálni. 

 

Azért én ma megtettem és megkérdeztem:

- Van esetleg önöknél táplálkozás szakértő?
- Nincs. - jött a határozott válasz.
- És valaki, aki ért ezekhez a termékekhez, amiket árulnak?
- Az sincs. 

 

Semmi gond, már megszoktuk.

 

Hát, ha jobb nincs tömjük csak magunkba addig is a xilitet, eritritret, szukralózt, maltitolt - majd egyszer csak megmondják jó volt-e. Ha nem, akkor meg: így jártunk. 

3 komment

Címkék: diéta trend

A gyilkos nokedliszaggató

2018.01.27. 09:21 stillman

Szeretek kis dolgokból nagyot csinálni, és persze fordítva. 

Nekem már az is gyanús volt, hogy túl kedvesek voltak a boltban.

Egy emberként álltak mögöttem az ügyben, az eladó és egy beszédes kedvű vevő is.

 

Ezzel sikerülni fog! - mondták.

Nem lehet elrontani, 2 perc! - tette hozzá magabiztosan egy másik férfivevő.

 nokedliszaggato.jpgtudom, hogy gnocchisnak tűnik inkább - de jó nokedlinek is

Nem tántorított el az ára sem, ez ennyi.

Jó, 3900 forint egy nokedliszaggatóért szerintem is erős, de a Lehel piacon a földön tornyosuló hamisedényes néninél is pont ennyi volt. Ott még sokkot kaptam, de mára kihevertem. 

 

Nem lehet elrontani, nem lehet elrontani - mantráztam magamban egész úton hazafelé.

Egy kicsit kezdtem kifutni az időből, a vendégek 7-re jönnek.

Hm, és mi lenne, ha mégiscsak csavartcső tésztát készítenék, amit a sparos bácsi olyan kedvesen ajánlott.

Ez a legjobb a paprikáscsirkéhez! - mondta. 

Nem, nem futamodhatok meg. Már épp előkerestem a múltkor gyalázott nokedlis (előrebocsátom, valamint utólag megkövetem: valójában tökéletes) receptet, amikor rájöttem, hogy háhá, tegnap a palacsintatészta keverésnél elfogyott a liszt, háhá, ha akarnék se tudnék nokedlit csinálni, háhá...

 

Közben néha ránéztem az új, azóta gyorsan el is mosott nokedliszaggatóra... (Nem lehet elrontani...).

 

Nem baj, fiam, te majd legközelebb leszel kipróbálva, amikor ráérek a fél délutánt nokedlitésztában fürödve tölteni. Azzal ki is főztem a tésztát, készen álltam, megterítettem.

 

19 óra, de csak nem jönnek. Ilyenkor ez gyanús, mert volt már, hogy elkeveredtek és például a másnapot írták a naptárjukba (amerikaiak... jellemző), úgyhogy ismételhettem meg a vacsorát, persze mindkettőt kifizették, mert ez egy korrekt platform. Mindegy, csekkolom gyorsan az alkalmazásban, semmi lemondás, semmi félreértés.

Viszont éles szemem kiszúrta, hogy ez a vacsora most nem 19 órakor, hanem 20 órakor kezdődik. 

 

Na, akkor most nyertem egy órát. (Nem lehet elrontani...) A sors keze... 

 

Becsületem úgy kívánta, hogy akkor nincs más hátra, a nokedliszaggatás jön. Lemegyek lisztért, meg ásványvízért, abból sosem elég. Nem úgy a lisztből, ugye.

 

Elő tehát a recepttel ismét! Napok óta a fantasztikus, titkos és bomba forrásból beszerzett tojásaimmal dicsekedek (és jogosan!) egyszerűen minden teljesen más minőségű lesz tőle, de ez most csak az enyém, van is belőle 18, vagyis már csak 14, mert amikor tehetem tojást zabálok újabban. A palacsinta is elképesztő lett amúgy tőle. 

tojas1.jpg

Egy perc alatt kikeverem a tésztát, már felraktam a vizet forrni, ráhelyezem a Nokedliszaggatót, beleöntöm a tésztát a keretbe, ahogy a recept írja, és valóban kérem, a nokedli gyakorlatilag saját magát szaggatja ki, egyenletesen belekúszik a vízbe, gyönyörűen, majd 2 perc alatt feljön a víz tetejére és nincs más dolgom, mint leszűrni.  nokedli.jpg

Nem lehetett elrontani, mondjuk a nyúlóstésztás izéket elmosni sem, főleg, hogy most érkezik a sorsfordító pillanat: a nokedliszaggató - miközben próbálom elmosni - lecsap és úgy elvágja a kisujjamat, hogy a 8-ig hátralévő időt teljes mélységében a vérzés elállításával töltöm.

 

Gyakorlatilag 20 perc kell, elsősegély-tudásom a múlt homályába veszett, zsebkendőt szorítok, letapasztom, mindent átvérez, most akkor vérbefagyva fogadjam a vendégeket? 

 

Ráadásul egy nokedliszaggató által? 

 

Woody Allen nagyon irigy lenne most.

#metoo

 

Mondjuk a nokedlil viszont sikerült. De azt miért nem mondta senki, hogy óvatosan a nokedliszaggatóval!

 

Félek, ez egy olyan sztori lesz, mint az első Monty Python részben, amikor megtalálták a világ legjobb viccét és mindenki, aki elolvasta meghalt a nevetéstől. Ehhez a nokedliszaggatóhoz szerintem bárki hozzányúl majd a jövőben, azonnal elvágja a kezét.

 

(Ugyanitt gyilkos konyhai eszközök forgalmazása által okozott sérülések ügyében szakavatott ügyvédek jelentkezését is köszönettel veszem.) 

Szólj hozzá!

Címkék: recept nokedli lakásétterem vizeat

Ál-menő kínai konyha a piacon

2018.01.10. 09:52 stillman

Milyen szép tud lenni, hogy kőbányán kőbányai úti kínai piacon eszed a legjobb pho levest az emeleten, és, hogy mennyire menő alapanyagokat lehet beszerezni csak bele kell fúrnod magad a kínai piac mélyébe. 

Ezen a téren még kezdőnek bizonyultam, de azt gondoltam a kőbányai piacon álló sokat bizonyított Wang mester konyhájával túl nagyot nem hibázhatok. Hát óriásit tévedtem.

 

Jéghideg az étterem, jól van, majd visszaveszem a kabátot, ezen ne akadjunk már fenn az elkényelmesedett mindenit neki. Röptében érkezik az étlappal a szemüveges-farmeros kínai pincér, kikérjük az ételt "ennyiiii?" igen, egy előétel és két főfogás nem elég? Kétféle teát kérnénk, de akkor meg "két kancsóóó??" kérdezi énekelve, vagyis furán intonálva, mire elszégyelljük magunkat, "nem, egy kancsó elég lesz"! És már érzem, hogy megnyugodott mindenki. 

Visszajön: és köret? Jó, legyen egy rizs. 

 

Körülbelül 38 perc eltelte után, és miután az utánunk érkező asztalnak kivitték az italokat, jelzem, hogy a teát megkaphatnánk-e. "Készül a meleg víz" - válaszolja. "Sajnos nincs meleg víz, elnézést". Semmi gond, bár nem teljesen értem, hogy mi tud készülni egy meleg vízen ennyi ideig. Főleg azért esne jól a tea, mert tényleg szét lehet fagyni az étteremben. Nemsokára megérkezik a tea, a felét ugyan melléönti, miközben kitölti a két csészébe, majd odabassza a csészém közvetlen közelébe, úgyhogy amikor odanyúlok pont megégetem magam, ez tanítani való volt.

 

Érkezik a tavaszi tekerecs körülbelül 40 perc után, a tizenöt évvel ezelőtti első tavaszi tekercsekre emlékeztet, kb. 3 x 1 cm-es nagyságú, komolyan ilyen pici tavaszi tekercset még soha nem láttam, az egész valahogy nagyon béna. Ha újabban egyes menő helyeken nem ettem volna nagyon finomakat, akkor talán még elhinném, hogy ez nem rossz. 

 

Az édes-savanyú sertésoldalast is lerakja, köret sehol, bár én nem igényelném, ő kérdezte, hogy kérünk-e. Megkóstolom, egyrészt kihűlt, másrészt száraz, rágós, ezt várnám a legkevésbé egy Wangnál. 

 

Kihozzák a sült zellert, ami unalmas, fantáziátlan, egy átlátszó lében tocsogó üres zellerből és 3 szelet piros kaliforniai paprikából és némi kesudióból áll. Semmilyen, de mondjuk nem kifejezetten rossz. 

img_1299.JPG

Az ételeket már nagyrészt megesszük, amikor jön a rizs, mindegy még éppen mellé tudjuk társítani. Később érkezik egy újabb tál rizs, de leginkább azért, mert az előzőről elfelejtették, hogy kihozták-e, egyébként eddigre már szinte befejeztük mindkét fogást. Katasztrófa az egész.

 

A sertésoldalason egész végig morgolódom, megfordul a fejemben, hogy visszaküldöm, akkora csalódás, de már látom magam előtt az ál-értetlenséget, és nincs semmi kedvem a procedúrához.

 

Természetesen a számla teszi fel az íre a pontot, majdnem 7 ezer forintot fizetünk két elcseszett főfogásért és egy előételért, ami szintén nem volt jó.

 

Ritka az ilyen, hogy ilyen szintű összhangban borzalmas minden: a szerviz, minden egyes étel és végül az ár. 

 

25 komment

Címkék: kínai Wang mester