Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

Felmerült témák

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Egy valódi hőstermelő titkos élete 1. rész

2017.10.04. 21:46 stillman

 

Valahogy így definiálja magát: ökoparaszt, avagy Ákibácsi. 

 

És ilyen sztorikkal szórakoztatja a népet:  

 

 

 

Gondoltam készítek vele egy lényegretörő interjút, kihangosítom az amúgy is nagyon vicces, mindenféle értelemben ízes szavakat.

 

Saját bevallása szerint végül kissé túlspilázta a mondandóját, szerintem azonban minden szava arany. 

 

Több részletben közlöm majd az interjút, eredeti formájában ugyanis talán kicsit töménynek tűnhet a gyors impulzusokhoz szokott hipszter-urbánus-tudatos, de remélhetőleg az értékes gondolatokra mégiscsak nyitott olvasónak.

 

Próbálj meg lassítani, időt szánni rá, főzz mellé egy zsályateát, ülj le valami kényelmes székbe, egy őszi ködös koradélutánon vagy estén... Utazás indul!  

 porehagyma_es_az_eg.jpg

Póréhagyma és az ég

 

(Most megfordítottam a logikát, én, vagyis a kérdező vagyok a dőltbetű, Ákibácsi meg a nem dőlt.)

 

Miért lettél "ökoparaszt"?

 

Mert űrhajósnak elég béna voltam… :)

Először is az „ökoparaszt” szóról mesélek. A vevőknek írt leveleket általában úgy zárom, hogy „Áki bácsi, a paraszt”, de mint munkakör valamit kellett kreálnom, ami nagyjából ráillik arra, amit csinálok.

"A paraszt, az paraszt."

De nem úgy, ahogy a legtöbbször használjuk a szót, hanem abban az értelmében, hogy a régi, hagyományos földművelésről és az állattartásról, valamint ezekhez és a falusi-, tanyasi élethez kapcsolódóan átfogó ismeretekkel rendelkező ember. Neeem, ez nem én vagyok, én csak törekszem rá, hogy eccőcsak maj’ ilyenné váljak.

 

elso_vetemeny_borso_kisganye.jpg

Az első vetemény, valamint Borsó, a lelenckutya és Kisganyé a lelencmacska

 

Az öko előtétszó meg az irányt jelöli ki. Vagyis azt, hogy igyekszem nem magamra haragítani a bolygót. Ma úgy írnánk le egy divatos álláshirdetésben, hogy „ökológiai szemléletű mezőgazdasági operátor”. Nna. Annak idején, ha úgy alakul a beszéd fonala, maj’ úgyis mesélek arról, hogy mi az a bio, vagy öko, mi az, hogy vegyszermentes stb., mert ezen a téren könnyen csőbe húzva találja magát az ifjú paraszt. No, meg a vásárló is.

 

Hogy miért lettem paraszt? Igazából csak annyi történt, hogy ahogy kezdett benőni a fejem lágya, kobakon bévül elkezdtek összeállni a kis kirakósok a nagyvilágrú’ - hogy mi miért van, miért lehet, hogyan lehet, blablabla -, és eccőcsak megfogalmazódott bennem, hogy én egy pöttyet másként szeretném. Emlékszem a pillanatra egyébként. A döntés pillanatára. Nem mesélem most el, mert hosszú lenne, de a lényeg az, hogy pár percen belül megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor az agy átáll egy másik vonalra, és valahogy ezt a másik vonalat erősítő események, személyek kerülnek elő a semmiből, hogy segítségedre legyenek.

"Ennyit a bevonzásról."

 csomborszuret.jpg

Csomborszüret

 

Mit látunk, ha körbenézünk? Én mondjuk, látok egy asztalt, egy könyvespolcot, a padlót (ehh, fel kéne már seperni), kutyám fekszik kint a kemencénél…  Szóval azt látjuk, hogy a munkáért kapunk valamennyi pénzegységet, azt elköltjük élelmiszerre és egyéb olyan dolgokra, amelyeknek szükségét érezzük, és esetleg telik is rá. Maradjunk egyelőre a Maslow-piramis alján, azaz a legszükségesebb dolognál, az ételnél: ha sok a pénz, vehetsz/ehetsz élelmiszert, ha kevés, akkor az élelmiszerben az utolsó e betűt általában ki lehet cserélni a-ra… Ez nem minden élelmiszerre igaz, de azért látja mindenki, hogy az igazán jó minőségű áru, az nem olcsó, na.

 

Szerettem volna a munka-pénz-étel hármasból a monetáris részt kivenni. Legalábbis a minőségi élelmiszer és a munka közül, mert a pénzt, mint fizetőeszközt teljes egészében nem tudom kivenni, hisz’ ölég pöszén néznének pl. a benzinkúton, ha tankolás után a kutasleány „kártya, vagy készpénz?” kérdésére leborítanék egy rekesz céklát a pultra, hogy akko’ itt a fizettség…

"Viszont ha ügyes vagy, tudsz dolgozni sokat, meg egy kicsit többet,"

akkor a munka és az élelmiszerek egy része közül már ki lehet venni az aranyfedezet nélküli vasat és papírt, és akkor van már egy biztos pontod: tudod azt, hogy mi NINCS az élelmed azon részében, amit te termeltél. Pontosabban: mi az, amit TE nem tettél bele. Mer’ azé’ innen-onnan belehullhat ez-az…

 

Azért emlegetem azt, hogy „az élelmed azon része”, mert nem mindent tudsz megtermelni. Sok mindentől függ: mekkora földed van, van-e erőd, van-e időd, elverte-e a jég, vagy simán „csak” letarolta-e az a nyomorult vándorpoloska. Például így, hogy jobbára egyedül nyomom, a kenyérgabonát rögtön el is kellett felejtenem, mert az nem igazán egyemberes történet. Még a kaszálás csak hagyján. De a cséplés, szelelés mind olyan munkafolyamat, amit közösségben érdemes végezni, különben időbukta van. Ráadásul az ellenálló búzafajták egy részét (pl. az alakor- és a tönke búzát) hántolni is köll, azt akkor hogyan is, meg mennyiből is? Van kérdés, nem is kevés. A táplálkozási szokásaim átalakításával lehet nélkülözni a kenyeret, de ha nem akarom, mert szeretem a jó kenyeret, akkor venni köll. Legalább lisztet és élesztőt. Meg cukrot. És sót. Meg sütőt, ahhoz áramot, vagy a kemencéhez téglát, fát, fúrni köll kutat, vagy fizetni köll a vízdíjat… Szóval, ha azt olvasom, hogy valaki önellátó, akkor többnyire az jut eszembe, hogy ugyanmá’ bökjön má’ rá a sóbányájára… Önfenntartó. Na, az más! Azt lehet. Az önellátóság az én olvasatomban azt jelenti, hogy mindent te termelsz meg, ami neked köll. Nos, egy gombostű előállításával már rögtön lennének is problémáink… Viszont az önfenntartóság nekem azt jelenti, hogy a gazdaságodon belül termelt ezzel-azzal, a birtokodban lévő erőforrásokkal, azok kereskedelmével, cserékkel stb. valahogy megoldod, hogy ne kelljen külső forrást igénybe venni. Ez szintén közösségi szinten tud jól működni, egyénileg egyelőre én nem tudtam megvalósítani. De törekedni lehet rá. Sőt, kell is. Különben bukta van. Na, én EZT a részét csinálom.

"Törekszem. Meg sokat buktázom…"

 

Szóval, valami olyasmit képzeltem el, hogy ha már úgyis baromi sokat köll dolgozni, akkor dolgozzak magamnak, s ha jól alakulnak a dolgok, akkor t’án lesz felesleg, s akkor t’án lesz pé’z is. A kezdetek ölég húzósak voltak: a tanya lakhatóvá tétele, első vetemények, első gyümölcsfák, első állatok, mezőgazdasági sulik szépen sorban, teljesen új életforma stb. Ma már kulturáltan el lehet lenni itt a tanyán, már nem az istállóban kecózom, itt melegvíz folyik a csapból, nem hűl ki a ház két-három óra alatt. Szóval, e’ itt most már istenes.

szepseg-es-szornyeteg.jpg

A szépség és szörnyeteg

 

Hogy néz ki egy napod?

 

Ahogyan mindenkié, aki már dolgozó állampolgár: felkelek, intézem azt, amit köll, oszt eccőcsak lefekszem alunnyi. :)

 

Annyiban másabb azér’, hogy ez az életforma azzal is jár, hogy nincs hétvége, nincs ünnepnap. Pontosabban van, hogyne volna, csak az olyan parasztokat, akik maguk dolgoznak ahelyett, hogy dolgoztatnának, őket ez kikerüli, vagyis egyetlen ünnepnap, vagy hétvége sem jelent munkaszüneti napot. Ahogyan egy szülő sem mondja a gyermekének, hogy „Jól van, gyárék, ma nem esző’, mer’ ma vasárnap van!”, úgy azok az állatok, akiket te nevelsz, azok (ők) is igénylik a napi törődést. A növények ugyan elvannak magukban pár napot anélkül, hogy rájuk néznél – bár ez sem mindig igaz -, de az állat mindennapi foglalkozást jelent. Legalább reggel. A zárást ki lehet manővereztetni valakivel, aki a szárnyasok elülése után bezárja az ólakat helyetted, de a nyitás az szent dolog. AKKOR látod, hogy mi a helyzet: beteg-e valamelyik, esznek-e rendesen, satnyácska-e valamelyik, el köll-e különíteni, hogy állnak az ifjak, hogy áll a hierarchia harc, közbe kell-e avatkozni stb. Különböző fajú és életkorú állatok takarmányozása más és más, azt nem bízhatod olyan valakire, aki ezt nem csinálta még, nem tudja, mit miért kell, mire kell figyelni stb.

 

Visszatérve a kérdésre… Ööö… Bocsánat, sokat jár a szám, mer’ itt a tanyán jellemzően nem szokott – bár manapság már mindenhez beszélek, szervusz, kavics! -, oszt lett egy pöttynyi dumálási kényszerem, de még így is jóval kevesebbet beszélek, mint bárki, aki „normális” munkát végez…

 

Szóval, egy napom általában napkelte előtt fél, vagy egy órával kezdődik. Ez attól függ, milyen idő van napközben: ha nyáron a nap felszíni hőmérsékletét közelítjük, akkor a kapálást, gyomlálást a nagyon pirkadatra időzítem. És általában ébredéssel kezdődik egy nap. A másik eset, amikor előbb kezdődik el a nap, mint ahogy felébrednék, az más történet. :)

 

Napkelte. Ez nyáron 4.30 körül, télen 7.30 körül van. Szóval nyár közepén teljesen normális a hajnal négy óra. Ilyenkor négy óra kilencre kint vagyok az istállóban. Igen, reggeli előtt – az állat eszik először -, öltözés ganyézósba, oszt már suhanok is. Bár mióta pézsmarécéim (némakacsáim) is vannak, és az ő udvaruk az istálló és a ház között van, azóta őket erisztem ki előbb, s ekkor meg is kapják a víz és dara adagjukat. Hozzájuk majd az istálló elrendezése után, a kaszálásból jövök visszafelé a zölddel újra, meg ebéd után vizet cserélni. Meg majd este zárni. De ha kicsik is vannak, akkor majdnem óránként, kétóránként, amikor arra járok, rájuk nézek, nehogy baj legyen.

 

Utána jön a csirkék, tyúkok, kokasok kierisztése az istállóbú’. Szabadtartás van: majdnem egy hektárnyi ligetes réten szaladgálhatnak, ehetik, amit akarnak – a szemes takarmányon túl -, de mindig csak olyanok vannak kint, akik amúgy bírják egymást. Például kokasokat nem engedek ki a legelőre egyszerre jércékkel (fiatal csirkecsajokkal), mer’ abbú’ állandó és kényszeres kufircolási perpatvar van: a jércének az a baj, ha bökik, a többi kokasnak meg egzisztenciálisan baj, ha másik kokas böki – és nem pedig ő - a jércét, így aztán hamar kard ki kard kerekedik. Viszont a kokas más méret, tehát a kisebb jércében még kárt is okoz, ha megmássza. Máshogyan is takarmányozom a kokasokat, szóval ők külön vannak. Őket az öreg kokasokkal és tyúkokkal, az előző évi csapattal együtt szoktam kiengedni. Azokban nem tudnak kárt tenni, ha meg bepróbálkozik valamelyik bátor legény egy-egy „öreg” tyúknál, akkor vagy a fővezír teszi helyre, vagy maga a tyúk érzi alávaló szemtelenségnek a rangon aluli nászt, és kap olyat az ifikokas kobakra, hogy legközelebb maj’ csak este próbálkozik be újra…

butyokcsirke.jpg

Csirkefelvigyázó Bütyök úr

 

No, szárnyasok odakünn, ilyenkor következik a most éppen négy macska (köll az egérirtó; nem is kapnak csak annyit, hogy utána még legyen étvágy, és dolgoznak is rendesen), és Bütyök úr – a kutyám – ellátása, valamint a karanténban tranzitoló szárnyasoké. Utána beveszem magam a TEK-be, a Takarmány Előkészítő Központba. Nem nagy valami, egy lóbox, benne daráló, szemes takarmány, zsákok, madzagok, nagyapám öreg morzsolója, ilyesmik.

"Minden barakk minden csoportja megkapja a maga kis abrakját,"

vizét a maga tiszta etetőjében és itatójában, majd következnek a nyulak. Ehhez nyáron kaszálni köll, télen meg nem. Köllene, de olyankor ugyi, nincs mit… Szóval kaszálás, begyűjtés, logisztikázás (nekifeszülsz deltailag, oszt behúzód a megbuggyantott tuningtragacsot az istállóba), majd porciózás.

 

Ilyenkor én már maaarha éhes vagyok. Mindenki eszik, érted, kopognak a bádog csirkeetetők, rücögtetik a nyulak a zöldet és a magot, én meg még semmit nem ettem, pedig ekkorra már 2-3 órával járunk ébredés után.

konyha_az_istalloban.jpg

Konyha az istállóban

 

No, visszafelé – mindjárt reggeli – még bedobom a zöldet a kacsáknak, oszt a reggeli rutin ennyi, Áki bácsi is ehet végre. No, ez az a műveletsor, amit mindig meg köll csinálni. Akár szakad az eső, akár csillió fok van, akár karácsony reggele van, akár esküvőrű’ estél által a gáton haza másfél órája - fél cipődet elhagyva -, az teljesen mindegy, ennek meg kell lenni, nincs mese, Andersen halott.

naposkacsak.jpg

Naposkacsák, az első erisztés

 

Innentől amúgy a nap elég változatos, ha sokféle az éppen aktuális munka, de roppant monoton is lehet, ha például kukoricatörés, vagy napraforgó betakarítás a feladat. A napközben az, amit VALAMIRE fordítani tudok. Ha csak a szükségeset végzem el, akkor csak szinten tartok, ha annál is többet tudok, akkor fejlesztek. Lehet tippelni, hogy hányszor sikerült eddig végrehajtani azt a munkatervet, amit egy adott napon el kellene végezni ahhoz, hogy fejlesztésre fordítsak. Nem sok.

Az esti rutin az egyszerű: be köll zárni. Jobbára tudják a dolgukat az állatok, nem oktondiak. Amúgy de, de az ilyetén ösztön elég jól működik náluk. Bemennek. Látom, hogy setétedik, menek zárni. Ez nyáron fél tíz felé van, télen meg négy-öt körül.

Ősszel és tavasszal nagyjából normális, a többi, nem gazdálkodó emberéhez hasonló a munkarend. Legalábbis az ébredés-lefekvés idejét tekintve… Télen (is) okosan köll az időt beosztani, hisz’ kevés a nappali órák száma. Ilyenkor a „gazda eszik előbb” programot szoktam inkább futtatni, mert az setétben is elfut. Mármint nem setétben eszem, mer’ van delej a vellanyig, na, csak odakünn van még olyankor éccaka.

 hazatraktor.jpg

Rögvest hazaérünk

 

Ajánlanád másnak is, hogy feladja a városi életét és vágjon bele az őstermelői életbe?

 

Eszetekbe ne jusson! Ha mindenki nekiáll őstermelni, honnan lesz a bevételem, he? :)

 

Őstermelőség alatt magát a veteményezést, állattartást érted, gondolom.

"Mert az, hogy valaki őstermelő, az csak egy vállalkozási forma."

A ganyézást és a földtúrást, valamint nem feldolgozott terményeidet, tehát azokat, amik kigyöttek a kertedbű’, vagy kitojta a tyúk, azokat végzettség nélkül is eladhatod őstermelőként. Szabályok nyilván vannak. Például már ki köll írni az őstermelői igazolványod számát a standodra, meg azt, hogy saját őstermelői tevékenységből származnak a termények, amiket árulsz. Viszont szántóföldet már nem vehetsz földműves regisztráció nélkül, ehhez viszont már szakirányú végzettségre van szükséged. Vannak kivételek, de ez most nem téma.

 

Tehát, ha földműves akarsz lenni, abból (is) akarsz élni, az más tészta, mint hogy otthon felásod, feltöröd a semmire sem jó pázsitot, és nekilátsz veteményezni.

"Mer’ amúgy a pázsit az én olvasatomban egy rendkívül pazarló, a természettel szembehugyozó butaság"

- nekem még esztétikailag sem jön be, ahogy a feng-shui kert sem: én nem formázgatom a sövényt kis gömböcskékre, vagy téglatestre, hadd nőjön minden, amerre „lát”, oszt jónapot -, nem vagyok a híve, törd csak fel!

 

Azt mindenképpen ajánlom, hogy ha helyet és időt tudsz találni ennek a „műfajnak” az életedben, akkor tedd meg. Nem csak azért, mert akkor majd milyen remek „táplálék kiegészítőid” lesznek, hanem mert ha földdel foglalkozol, akkor egyrészt koszos leszel, másrészt pedig rájössz, hogy nem oly’ eccerű a mutatvány, mint ahogy azt korábban gondoltad, harmadrészt pedig kialakul egy transzcendens viszony a birtokod, földed, növényed, állatod és közted: elkezded érezni, hogy a természet része vagy, s nem pedig az ura. Ez az alázat nagyon fontos ahhoz, hogy kialakuljon egy „bolygótisztelet”.

drogtanya.jpg

Drogtanya

Ezzel nem azt mondom, hogy akkor reggelente ráborulok homlokkal a ganyéra – bár akadt már rá példa, de az nem volt direkt -, de mindenképpen kialakul egy „tudom, hogy mennyi melóval jár, milyen örömet szerez és milyen remek felismeréseket hoz nekem a bolygó ezen szűk környezete, annak művelése, és ha ebbe valaki belekotor, vagyis az a gyökér eldobja a szemetét, kinyomom a szemét” érzés. És ha ez már a gyermekben benne van, akkor lehet, hogy megmarad ilyennek felnőttként is, amivel ölég sokat nyer a Föld.

 

"Szóval, ha helyet és időt tudsz rászánni, akkor legyél termelő!"

Csinálj kiskertet (vagy nagyot), találd meg, találd ki, ismerd meg, hogy melyik növény mit igényel, mikor köll vetni, hogyan csírázik, mikor csírázik, mik az ellenségei a rovarok, vírusok, baktériumok és gombák világából, hogyan lehet ellenük szintetikus „csimbákulumok” nélkül felvenni a harcot, mi az, hogy növénytársítás, mit vethetek másodvetésnek, eleve mi az, hogy másodvetés, blablabla. Meg még egy szép rakás olyan ismeret, ami szükséges ahhoz, hogy eredményes tudj lenni. És az eredményesség alatt itt nem azt értem, hogy egy véges rendszerből (a kertedből) végtelen fejlődést produkálj, mint ahogyan a világ ma működik, hanem azt értem alatta, hogy nem rohad ki, nem szárad ki, nem rondít bele az aknázómoly, hanem átlagban jó minőségű, tetszetős terményeket tudsz szüretelni, vagy nagy számban egészséges tyúkokat nevelni, és hasonlók.

2014-es_burjanzas.jpg

A 2014-es burjánzás

 

Apropó, egészséges!

A természet nem csinál olyat, hogy minden egyed tiszta, minden egyed egészséges, minden egyed rendben fejlődik. A természet rendszerben gondolkodik: az a feladata, hogy az adott populáció (például a kertedben a Paul Robeson paradicsomjaid sora, vagy mellette a különböző fajtájú bazsalikomok, vagy a másik oldalán a bársonyvirág sora a talajban és a talaj felett lakó összes élőlénnyel, parazitával együtt), így en bloc nagy átlagban csírázni képes magokat, szaporodóképes utódokat hozzon létre. Az, hogy néhány paradicsom odalesz, mert az a nyomorult vándorpoloska megbökte, hát akkor odalett. A poloska lárváját szétnyomod – van elég bőven, az ő populációjuk egésze ettől még nem sérül nagyon (sajnos) -, a roncsolt paradicsom megy a ganyéba, vagy Bütyök megeszi, de ezen kívül van még hét másik szem, ami egészséges. Örülj neki!

 

Magyarul: arra köll törekedni, hogy nagy átlagban egészséges legyen a kerted. És időben vedd észre, ha valamelyik része nem az, mert termesztett közegben sok a hasonló (ugyanolyan) faj egymás közelében, lényegesen könnyebben terjed szét egy betegség, mint ha vadon nőne az a paradicsom, és a legközelebbi szomszédja 25 méterre lenne.

"Biodiverzitás a kertben."

Nagyon fontos lenne.

 

Éppen ezért azt is mondom, hogy ha nem akarsz termelni, akkor legyél vegyész, és találd meg, találd ki, hogy a permakultúrás, azaz növénytársításos földművelésben – ami egyelőre nem egzakt tudományosságú, hanem egyfajta tapasztalati ismerethalmaz – mely vegyületek okozzák például, hogy a répalégy utálja a hagyma közelségét, a hagymalégy meg a répa közelségét, és ezért remek dolog egymás mellé ültetni őket. Mi okozza pontosan? Hogyan lehetne átültetni nagyüzemi termelésbe azt, hogy a répa és a hagyma felváltva legyenek? Vagy kivonni a répából AZT az anyagot és fújni vele a hagymát, hisz’ eltérő termeléstechnológiájú növényekről beszélünk, a nagyüzemi, gépesített művelése nem megoldott így – legalábbis nem tudok róla. Viszont fontos lenne.

 

És még van egy naaagy rakás ilyen növénytársítás, amiről tudjuk, hogy működik (nem mindig, és nem mindenhol), de nem ismerjük a vegytanát, a biokémiai okait. EZT találd meg, lesző’ szíves, mert a természet például olyat sem csinál, hogy ott van, nesze, 176 és fél hektár kukorica, amiben nem nő más, csak kukorica. A természetben ilyen nem fordul elő, s mivel egyedüli faj azon az adott területen, ha felüti a fejét egy kehésség, hihetetlen sebességgel és hatékonysággal tud szétterjedni az egész táblára akár. Tehát azért (is) megy a „csimbákulumozás” nagyüzemben, mert ugyi, aki szembehugyozik a széllel, az valószínűleg hugyos lesz. Nem is lehet szerintem másként tenni olyan nagyüzemben, ahol a termésátlagokat és az üzleti fejlődést tartani szeretnék. Errű’ is tudnék még estig dumálni – ippeg hajnalodik, lassan mennem köll a’ istállóba -, de ezen most átlépek.

 melotutyo.jpg

Melótütyő

 

(Folytatás következik.)

 Update: Egy valódi hőstermelő titkos élete 2. rész

Kérlek, lájkold és oszd meg, hogy terjedjen, köszi előre is!  (ezt már a szerkesztő kéri)

Hőstermelő & Gasztrobizarr kooprodukció. 

1 komment

Címkék: kézműves mezőgazdaság öko hőstermelő

Az ikeás szék rejtélye

2017.09.30. 10:14 stillman

Az IKEA, mint márka ellen nincs különösebb kifogasom. Korábban, mint gondolom mindenkinél leginkább az volt a behúzó ereje, hogy mindenhol máshol végtelenül ocsmány és nyomasztó bútorokat lehet csak kapni, ott meg nem. Érdekes, hogy ez a helyzet a mai napig nem valtozott semmit, legalábbis a megfizethető kategóriában. 

 

De létezik egy bizonyos ikeás szék. Szerintem sokan ismerik, ki ne ismerné... Ez az a kerti szék, ami mindenhol van. Minden teraszon. Minden sarokban, mindenhol. A létező legolcsóbb. Van hozzá még egy szék és egy asztal és így az egész kb. 15 ezer forint. 

 ikea-kerti-szek.JPG

És, hogy ebből a székből pontosan ki, hol és főleg miért gyártott hatvan millárd vagy még több darabot, hogy az emberiséget megváltó, vagy éppen elpusztitó planktonként szaporodjanak a kávézók és éttermek teraszán, ezt egyszerűen nem tudom megérteni. Hogy jött ez, hogy a világon mindenhol ez kell, hogy legyen, hogy a vendéglátóhelyek nem valami ellátó hálózattól rendelnek stabilabb kerti vagy teraszszékeket, hanem elmennek az ikeába és ezt megveszik, mert ez csak 160 ezer forintra jön ki és annak a szerencsétlen vendégnek úgyis tökmindegy mire ül, le lehet ülni erre is végülis.

 

Az még rendben, hogy a bulinegyedben a legjobbkocsma.hu teraszán az apácaruhában délután 5-kor félmeztelenül benyomva üldügélő brit legénybúcsúsok ezen üljenek a nyolcezer forintos repjegyük és az amúgy szállodabefektetők által felhúzott "airbnb"-szállásaikon az emberiséget szintén elárasztó kocka ikeaasztal és húszezerforintos emeleteságyuk között félúton. 

 

Amit viszont tényleg nem értek, hogy bizonyos legnagyszerűbb kávézók teraszán miért kell az 1200 forintos kávé + croissantomat egy ugyanilyen értékű széken ülve elfogyasztanom? A nemes, kompromisszummentes odafigyelést és rendkívüli tudatosságot igénylő italt miért kell egy igénytelen, valahol a világban feltehetőleg hatalmas környezetszennyezéssel, rabszolga hadsereg által tömegekben gyártott faszék formájában egyesült, szárazföldi vizuálisan pusztító planktonhordán meginnom?

Nem értem. Ahogy az ugyanígy végtelen mennyiségben támadó fémvödrös ikeás műnövényt sem értem. Miért gondolják azt, hogy ez jól néz ki? Hogy arra az ikeás fabútorra mindenképpen kell egy ilyen műnövény is.

Így lesz teljes a látszat.

 

Semmilyen műnövény nem néz ki jól, mert látszik rajta, hogy mű.

 

Csak, hogy értse minden kávézó: az olyan, mint a nescafé. Miért raksz ki nescafét dísznek a "starbucks" (=a kávézás IKEÁja) asztalodra és székedre, ha egyszer saját kezeddel szedted Etiópiában a kávészemeket, de legalábbis ismered névről azt, aki szedte és utána negyvennyolc menetben kísérletezed ki utána, hogy helyesen legyen pörkölve, majd egymillió forintot költesz a darálóra, tízmilliót a kávégépre, nyolcezret a teásszettekre darabonként? 

Oké, a terasz bútorra már nem akar költeni többet.

 

Megveszem az italt vendégként, kiülök, forduljak fel vagyis le, a szuperkényelmetlen, nyomasztó, filléres székekről. Ha nem akar költeni ezekre már sokat, akkor inkább kínálja kávészsákból készített zsámolyon a kávét, nekem az sokkal jobb élmény lesz, mint az ikeás szék.  

 

Vagy mondja azt, hogy nincs terasz. Ahogy nincs cukor, nincs tejszínhab, nincs fahéjszórás, ne legyen filléres ikeás bútor se.

 

És ez esküszöm nem a vonatkozó kávézók ellen szól, de nem tudom, hogyan tud így igaz maradni egy szemlélet, ha nem teljes mélységében, minden centijében hatja át az adott helyet, az ügyfél élmény teljes folyamatát is beleértve. 

85 komment

Hal-áldomás - OMÉK 2017.

2017.09.25. 17:41 stillman

Egymás közt vagyunk, lássuk be az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra, szép magyar nevén OMÉKra elsősorban szórakozni megy az ember.

 

Habár a Hungexpo megközelítése tömegközlekedéssel vagy autóval a legkevésbé sem vicces, a parkolásért például kétezer forintot kérnek, ez ott teljesen normális, beletörődött mindenki. A kapuknál a beengedő hostessek még annak idején, a Bocuse d’Or esetében sem tudták, hol vannak, mit kell csinálni, egyáltalán mi ez az egész.
A beléptetésünk háromnegyed óránál nem tart tovább egy perccel sem, és már messziről köszönt is a “Rózsafánk”,

p1260775.jpgvalamint a Kürcsi Őskalács stand, a falon a termékek háttere, eredete és egyben sikertörténete, a magyar vidék kíméletlen marketinggépezete máris bedarál.

Minden fesztivál oszlopos tagja, a Zsanna Manna és a King Marcipán itt szinte labdába se rúghat, bár próbálkozik a maga módján.
Van egy olyan érzésem, hogy kicsit túl szigorú a Kürtős Kalács eredetvédő lobbija, mert nagyon durván tombolnak a kürtőskalács-továbbgondolások, a “parázson sült kürtőskalács” ugye megint más megközelítési módot rejt. Nem firtatom a különbségeket, így mindenkinek jobb.
Átmenet nélkül vág pofán a Székely falat magát E-mentesnek (bármit is jelentsen ez) hirdető standja, p1260621.jpgmellette pedig folytatódik a haladó pálya: ördögpaprikás, hajdúsági toroskáposzta, csülkös káposzta, körmös pacal, kemencében sült csülök és a nagy nemzeti Hal Kampány apró begyűrűzéseként értelmezhetjük talán a haltepertő, a halbrassói és hát öö a hekk jelenlétét.

p1260635.jpg


A gyrost kézműves lepénybent ígérő házikó újra megnyugtat bennünket a trendérzékeny magyar konyha jelenlétéről, mellette a sparheltben sült juhtúrós lepény (sparhelt sehol amúgy) teszi teljessé a választékot. A Kürtős Legenda “ünnepi” kürtőskalács és mézeskalács szív-standdal intünk átmenetileg búcsút a külső egységeknek, jöjjön a pavilon!

p1260642.jpg
Az első pavilonban a francia újhullám mezőgazdasági témákra szintetizált Legyen Malacod Program sertéstartást népszerűsítő rajzai, mellette sajátos hangulatban egész kulturált kinézetű üzletemberek ülnek a piroslábasos muskátlis-műtulipános dekorációban. p1260652.jpgAzt hiszem, ebből az embertípusból csak egyre volt pénz, de hogy miért pont a malacstandra, azt nem tudom, mindenesetre ezután csak nagyon furcsa arcok jönnek majd szembe.
Nem tudom, direkt van-e, de én itt mindent félreolvasok. De a KOCA Csoki, a PULYA csoki vagy a Cégénydányád szavakat csak úgy a szemünk sarkából hogyan is olvashatnánk?
A SAGA standján nyers virsliket húztak pálcikára. p1260658.jpgÚgy tudtam eddig, hogy a virslit nem szokás nyersen enni. Ők tudják, itt nem félnek a NÉBIHtől, a NÉBIH fél tőlük. Ahogy elnézem, itt a szabályokat írják, és nem betartják.
A Tóalmási Húscsarnok kissé túlspilázott standján a leégett kolbászzsír újrafelhasználásában hisznek, nem akarnak mániákusan takarítani, mondom a NÉBIH innen úgyis el van tanácsolva, azok inkább a francia süteményfesztiválokra mennek – a helyükben én is odamennék.
Néhány standról egyszerűen csak nem tudom, hogy mi az. Mátrix oktatási központ van kiírva negyvenszer, de hogy mit tanítanak, azt nem tudni, persze igazságtalan vagyok, mert ott egy szlogen: “Mezőgazdaságban az élen!”, és beláthatjuk, hogy jobban hangzik, mint a jól bevált “több, mint mezőgazdaság” vagy a “mezőgazdaság felsőfokon” formulák.

p1260679.jpg
Megmondom őszintén, fogalmam sincs, mit keresnek itt az amúgy egyetlen érdekességet jelentő Irán, Fülöp-szigetek, vagy a kissé túlreprezentált Japán kiállítói stand-komplexumok.
Tehát a hajdúsági, székely, kárpátaljai, valamint a kürtőskalács-hekk-sertészsír mátrixból idetévedő közönség esetleg hátha kipróbálja a sushit vagy az algát, esetleg két csülköskáposzta és rózsafánk között megkóstol egy kis vagyu marhát? Nem értem, tényleg. Ha jól érzékelem, ők sem értik pontosan, mit keresnek itt. Ez itt még csak a második nap, de már feladták jónéhányan.

p1260698.jpg
A pavilon szélén is szomorúan árválkodó standok, bennük egy vagy két ember mobilozik, fel sem néznek a közeledtünkre, minden mindegy már. Egyébként az tényleg praktikus, amikor kijössz egy vásárra kiállítani, és a telefonod vagy a számítógéped nyomkodod egész idő alatt.
A trendi elnevezésű Nyúl Terméktanács standja is igazán hangulatos, ott is mobiloznak.

p1260692.jpg
Mindenesetre Ági (szörp) ismét van, most már lime-menta, bodza-menta, citrus ízesítésekben főként, haladni kell a korral, a málnát szádra ne vedd. p1260694.jpg
Az Áldomás stand előtt csak tisztelettudóan elsétálok, véletlenül mégis meglátom az Organikus Natur Erő terméket, de nem merek megállni, érzem, hogy ehhez nem vagyok elég jó.
Visszatérek a japán részleghez, tényleg megszakad a szívem. Ha az úgynevezett gasztroelit inkább itt tömörülne, és nem egymás seggét nyalná a belterjes piacokon, de nézegetné inkább az eladni kívánó japán partnerek nyilvánvalóan kifogástalan kínálatát, talán lenne érdemi előrelépés az alapanyagok területén. Tessék, itt van, házhoz jön a normális alapanyag, ehelyett itt árválkodnak üresen ezek a standok. Felfoghatatlan.
Néha egy-két bátrabb néni vagy bácsi odamegy, és halált megvető bátorsággal betol egy kiscsónakban kínált algát, a nyers virsli már megedzette úgyis a gyomrukat.


A legborzalmasabb stand azonban a Kapj rá! kampány által felhúzott, halfogyasztást erőltető hatalmas és félelmetes installáció, benne épp fut az aktuálisan másfél embernek prezentáló sokkal jobb sorsra érdemes Felelős Gasztrohős egyik képviselőjének előadása. Dekorációként halfajtákat ismertetnek és népszerűsítenek, halhálók és halfogó eszközök szerettetik meg velünk a halakat, a túloldalon pedig óriási akváriumban szenved egy nagy csuka, p1260742.jpga szeméből kiolvasom, hogy már csak egyetlen kívánsága maradt: fogják ki mégis inkább, és süssék meg azonnal, csak ne itt kelljen néznie a szemközti Földművelésügyi Minisztérium kiemelt, szélnek eresztett nemzeti kreativitással megalkotott standjait. p1260741.jpg
De nem elég a gigantikus akvárium, egy Kapj rá! konyhapultnál tovább nyúzzák a halfogyasztás-témát, tényleg olyan, mint amikor kiskorodban beléd tömik a finomfőzeléket vagy a répalevet (amelynél undorítóbb íz nem létezik a földön), itt viszont darált halból készült töltöttpaprikát osztogatnak. p1260744.jpgKözben érkezik az igazság, három határozott arc közül az egyik odaböki: “székely embernek ne kínálj halat, utoljára 1945-ben evett olyat az éhínség idején”.
Segítek az évek óta látható eredmény nélkül vért izzadó Hal Kampány stábnak: majd akkor esznek az emberek halat, ha lesz jó hal. A “Kapj rá!” hetvenféle tematikus prospektusától nem fognak az emberek halat enni. Esetleg alakulhat egy Büdös Hal Ellenőrző Hivatal, és büntessék meg, akár már itt az előtérben a fáradt olaj fölött bűzölgő hekket árusító önjelölt gasztroforradalmárokat, és meglesz a profit-oldal is.
Hogy valami jót is mondjak, hargitai stand fenyőrügy és feketeribizli szirupja nagyon jó, sőt itt vannak értelmezhető finomságok is, sajtok, som lekvár, nem messze innen a tök megmaradt elemeit hasznosító hidegen sajtolt tökmagolaj, tökmagliszt és tökmagpüré zero waste stand pedig a kedvencemmé válik.p1260757.jpg
Összességében tényleg egész sokat nevettem, de ugyanennyit sírtam is belül, a legtöbbet egyébként a távozáskor, a szokásos eszetlen dugóban, ami a Hungexpót minden egyes esemény előtt és után tökéletesen ellehetetleníti, és ezáltal nemhogy a japán-magyar, de a Budapest-vidék kapcsolatot sem erősíti.

12 komment

Címkék: kiállítás mezőgazdaság hungexpo

Borcog és húsúr, gasztro kalandok Mongóliában

2017.09.19. 20:48 stillman

Magyar ember nem indul útnak megfelelő mennyiségű konzerv, levespor, müzliszelet, giant bar, amaranth szelet, halkonzerv (végső esetre), kukoricakonzerv és kekszek nélkül, mert ugye a végén még éhenhal. Az előre lesütött egybefasírtot és a grillcsirkét már a repülőgépen megette, hacsak el nem vették a moszkvai átszállásnál. Rövid átmenet Szibériában, ahol az itt-ott kitömött farkasokat és medvéket szárított hallal egy légtérben árusító boltokat nem számítva,

img_5664.JPG

img_5662.JPG

civilizációs kánaán tapasztalható, na de semmi tétovázás, irány tovább Ulánbátor. Ekkor még nem is fogyatkozik annyira a készlet, hiszen az orosz konyha fogásai oly ismerősek és kedvesek a szívünknek (közben indul a ja igrajú na garmoske dal ismét, ahogy itt is).

 

Az igazi vadulás tehát csak a mongol vidékeken következik. Eleinte a helyi shopban kacarászva, mint annak idején Csehszlovákiában feltankol a furcsa, vicces kinézetű kekszekből, és gumicukrokból, a mélyhűtőbe már nem mer benézni az ott sorakozó esetleges kecskefejek kérdő tekintetére egyelőre nincs felkészülve.  

Az út hosszú és kimerítő, zötykölődés, de érdekes, kifejezetten kellemes, olyan helyzet, amikor félóránként kedvünk támad elrágcsálni valamit, így a keksz készletek kezdenek fogyni, a csökkentett szénhidrát alapú diéták lassan feladásra kerülnek, a biolgóiai homokbánya, később kőbánya kialakulása kezdetét veszi a gyomrokban.

De persze nem azonnali hatállyal, mert időnként megáll a csapat és a nomád életben szocializálódott mongol útitársak saját kezüleg készített fogásait esély nyílik megkóstolni. Azért igyekeznek úgy adagolni, hogy ne szörnyedjünk el azonnal. Mindenki a legrosszabbra van felkészülve, de szó sincs szörnyűségről, teljesen normális tészta és hal például az első ilyen fogás, gondolom ez olyan, mint amikor első reggel felszolgálják a proper English breakfastot a brit turistának a budapesti bulinegyedben, utána jön csak a párizsis vagy vadász felvágottas zsemle, amikor már azt akarjuk, hogy hazáig rohanjon a rémülettől. 

Mivel végső soron a mongol autentikus fogásokat akartam számba venni (na nem mindegyiket szó szerint) ebben a posztban, vágjunk is most már bele (nincs sok hátra, mert az informatív részeket úgyis mindig csak összecsapom).

Cojván:

Tészta, krumpli, hús, zöldség, tojás, kicsit furcsa állagú, de teljesen otthonos és finom ízvilág. 

mongol-gastro-1.jpg

Néhányról most nincs saját fotóm sajnos, de végülis nem olyan nehéz elképzelni, na jó belinkelem a vonatkozó képeket.

Hósor: ez volt az egyik legfinomabb étel, amit a végefelé kóstoltunk, de én ügyesen megálltam, hogy ne egyem túl magam. Egy félbehajtott tésztalap, a szélén behajtogatva, majd olajban kisütve. A miénkben birkahús volt.  

Bóc: ilyesmit ettünk a leggyakrabban, ez ilyen gőzgombóchoz hasonlít, benne valamilyen hús töltelék (általában birka vagy kecske). Finom, szerintem ilyet simán ettünk itthon kínai éttermekben. 

Gulyás (sima vasárnapi húslevest érdemes elképzelni): ez furcsán hangzik, de tényleg volt ilyen, nagyon finom és tartalmas leves volt, persze nem a paprikás változat, ami nálunk is látható, masszív kecskehús volt benne, sárgarépa, krumpli. 

Francia saláta: szinte mindenhol volt, persze nem így hívják, hanem Nijszlil szálátnak, de pont olyan, mint nálunk a francia saláta. 

A kashk nevű vaskos joghurt egyébként első látásra megviselt engem, de azt mondták tegyek bele bátran cukrot és akkor minden sokkal jobb lett. 

Összességében csak egy igazán autentikus jurtában kínáltak olyan étellel, amit semmilyen körülmények között nem tudtam megenni, ha megölnek ott helyben akkor sem (na jó, ez a veszély nem fenyegetett, szóval biztosra mégsem mondhatom), a lényeg, hogy egy szappanszerű fehér anyagot kaptunk, ami kicsi zsíros-savanykás ízvilágú volt (megkóstoltam, vagyis úgy tettem, de így is jutott a számba), valamint a rajta lévő remegő pacal állagú szintén tejterméket, de egyikből sem tudtam egy miliméternél többet legyűrni, mindenki érdekében.

Mondjuk nem volt kedvező az állaga olyan szempontból, hogy nem lehetett csak úgy zsebrevágni, szóval kénytelen voltam végtelenül sunyin a kezemben tartva, "persze, megettem-finom volt" arckifejezéssel végigülni az estét, hallgatni az autentikus dalokat, majd végiggondolva a legkisebb pazarlást okozó végső elhelyezést diszkréten távozni.

A kép csak a hangulatot adja át, a fehér cucc az, de tudom ilyen minőségben nem az igazi: 

mongol-gastro-6.jpg

 Zöldségek is voltak, viszont elcsodálkoztak, amikor nyersen is ettem a paprikát. "Vadember" - gondolták biztos. 

mongol-gastro-2.jpg

 

A híres magyar termékek Mongóliáig eljutnak:mongol-gastro-5.jpg

 Olyasmi, mint a naan kenyér. 

img_6153.JPG

 Reggelire ették kedves mongol útitársaink, meg is kínáltak, de épp jóllaktam. 

mongol-gastro-4.jpg

Ez ilyen kicsit zsírosabb, palacsintaszerű cucc volt, finom. 

img_6151.jpg

 

Ez kis csalás, mert ezt még Ulanbatorban fotóztam, egy street food fesztiválon (ott is csak az van), viszont megkóstoltuk és nagyon finom, belül természetesen birkahús található. p1250607.jpg

 

Ez volt a kedvencem, belül sárga vagy rózsaszín, kicsit gumis állagú keksz, mongol útitársaim mindig szeretettel elfogadták, ha kínáltam, amúgy útitársaimat elborzasztva lelkesedéssel fogyasztottam mindvégig, nem is lett semmi gyomorpanaszom. p1250684.jpg

 

Szólj hozzá!

Rémálom a Dunakanyarban

2017.08.20. 22:39 stillman

Általában kevésbé kedvelem a túl nyilvánvaló vendéglátóhelyeket, de azért a "minden új helyre az elsők között megyek" hipszterkedés is néha unalmas. Van egy áthidaló megoldás is, a néhány éve még titkosnak hitt jó helyek hirtelen beugranak és kedvem támad újra elmenni. Ez néha sajnos olyan élmény, mint amikor megnézed egy régi kedvenc filmed és rájössz, hogy már nem az igazi, vagy te változtál meg, vagy a film nem állta ki az idők próbáját.

Nemrég az Őrház Chill BBQ-ban ért egy kisebb (nem nagy) csalódás, valahogy már nem éreztem a korábbi varázslatot, futószalagon adják a kissé túlárazott sertésbordát, sorszámokat osztogatnak, ami egyedül szimpatikus, hogy a saját sorszámrendszerükbe rendre belezavarodnak, ugyanakkor pozitívum mindig, hogy meglepően finomak a desszertek. 

Most viszont beugrott, hogy szombaton elnézhetnénk újra A Pisztrángosba (weboldaluk no komment). Előtte egy kis kanyargás, Pilisszentlászló megtekintése, Visegrád, ahol nekem valamennyi vendéglő no go zóna, személyes ízlés kizárólag, de nem érzem jól magam a turistákra és a hétvégi kiránduló tömegre szabott éttermeket. Majdnem elcsábulunk egy Kisrigó nevű étterem közelében, de én kitartok, most A Pisztrángosba megyünk, az ott egy normális és eredeti hely Dunabogdányban. Pechemre fel sem merül bennem, hogy nyilván már sokan felfedezték az elmúlt években, befutott, rendszert váltott.  

A parkoló tele van, beférkőzünk mégiscsak, már megismerem az egyszerű sátras helyszínt, oldalt az elfoglalt sütőmester, már régen se értettem  miért egy ember kínlódik napi nyolcszáz pisztráng megsütésével, miközben minden asztalnál ülnek és úgy tűnik jóideje várnak az ételre. 

Eleinte az ember nem is érti a rendszert, hogy most akkor egyszerűség és őszinteség, strandhangulat van és egyből a pultnál kéri, amit akar, vagy valami más logika szerint zajlik a rendelés. Kiderül, hogy nem a pultnál tartod fel a szakácsot, hanem húzzál befelé, majd leültetnek. Már, ha leültetnek. Asztalfoglalások mindenfelé, de minek ide foglalás, amikor ez egy halsütöde, na mindegy, szóval nem lehet kint leülni, elfoglalt emberek mászkálnak körülöttünk, senki nem szól hozzánk. Továbbmegyünk a legbelső étterem helyiségbe, ami üres, leszámítva a pultnál elmélyülten limonádét gyártó személyzetet, tulajdonképpen magam sem hiszem el, de senki nem köszön, sőt ránk se néz. Jelentőségteljesen megállok a küszöbnél, a semleges beállítottság, korábbi szinte már jóindulat kezd elpárologni belőlem. Végül észrevesznek és közlik velünk, hogy bent tudunk leülni. Nem örülök, de elfogadom, olyan 35 fok van, csak azért nem írok negyvenet, mert nem találom a nullát a laptopon, szóval ilyenkor semmi kedvem beülni egy nyomasztó és amúgy üres étterembe, de így jártunk, mindegy, jön közben az étlap is.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de én világéletemben utáltam a "tréfás" étlapokat, lehet közvetlen, de itt érzékeny határok húzódnak, kinek mi jön be. Már jártam itt, akkor nem volt vele bajom, de most egyáltalán nem jön be, a fogadtatáshoz semmilyen szinten nem passzoló vicceskedő hangvétel, ne mandulás pisztrángot kérjek, mert azt máshol is ehetek (..?) haha, meg, hogy kérjem salátával a halat az a legjobb választás, házi dijoni mustárral készül, ez most komolyan mit takarhat, ők termelték a mustármagot? A saláta különben jól láthatóan a nagybani jégsaláta mix kukoricával stb., nem tudom miért kell azzal kérni, gondolom úgy a legegyszerűbb, nem kell krumplit is sütögetni mellé, de belátom, a saláta biztos a legjobb a hal mellé. 

 

Már az elmélyülten készülő limonádéhoz sincs igazán kedvem, de ezzel a privát hangulattal senkinek nem is vagyok most a terhére, felénk se bagóznak, szörnyen elfoglaltak. Az étlap kiosztása után legalább húsz percig nem szól hozzánk senki újra, a fent említett, már akkor sem őszintén írt jóindulatnak ekkorra már nyoma sincs bennem, komolyan fontolgatom a távozást. Semmi bántás, vagy sértődés, egyszerűen csak nem akarok púp lenni a hátukon, látom van bőven vendég, eléggé el vannak foglalva, én nem szeretem ezt az érzést. Tényleg nem arról van szó, hogy azt szeretném, hogy körülöttem ugráljanak, egyszerűen csak ne érezzem a plusz nyűgöt rajtuk, amikor meglátnak. Felállunk, hú micsoda véletlen, ekkor ránk néznek, pont akkor jönnek felvenni a rendelést, de inkább elmegyünk. Semmi baj, majd elnézünk esetleg ide szezonon kívül.

 

Adódik a közelben lévő Forgó nevű klasszikus vendéglő, a parkolója szintén tömött, előre rosszul vagyok a pörgő, leterhelt pincérek látványától, a tovaszáguldva odavetett, mindjárt jövünk, mindjárt leültetik önöket, vagy esetleg még ezt is nélkülöző fogadtatástól, mindez úgy, hogy várhatóan közepes ételért állunk/ülünk majd sorba. 

Végül a pilisszentlászlói Kisrigóba visszatérünk, természetesen ugyanaz játszódik le, tíz percig semmi, majd rohangáló pincérek kitérőként bevezetnek valami belső zúgba, ahol őzikés fotók és lambéria által övezett téli vadász hangulatban legyűrök egy se nem jó, se nem rossz tárkonyos vadragu levest, a terem sarkába szorult levegő megfullaszt a végére.

Ezután pedig megfogadom, hogy jóideig nem megyek étterembe. 

Pezsgőt még nem kell bontani kedves vendéglátósok, majd összeszedem magam vagy hátha addig ér egy jó élmény is, bár magam sem látok erre sok esélyt az tény, de ki tudja, esetleg valaki pont nem figyel és mégis sikerült jót enni valahol, nem vendégsürgető környezetben. 

31 komment