Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Disznóvágás – a vidék valósága

2010.11.02. 16:34 Hovanyecz Rozi

Hiába vagyok vidéki suttyó (és itt a hangsúly a suttyón van), életemben most voltam másfeledszer disznóvágáson. Az első azért számít csak félnek, mert az inkább egy flancos parti volt,  késő délelőtt érkeztünk, akkor már asztalon voltak a sült vér és társai az úri társaság számára. Az összejövetel kizárólag ivásról és evésről szólt, mindent a fizetett böllér végzett.

 

Kicsit csalódott voltam és nagyon vártam már, hogy részese lehessek egy igazi falusi bulinak, ahol vörös kézzel szorongatjuk a pálinkás poharakat, térdig gázolunk a vérben és a böllér rámordít, mert nem tegezem. Egy állat vagyok, tudom.

 

 

Na most megkaptam. Szombaton korán kelni mindenképp büntetés, főleg ha hideg van és sötét. Hősiesen nyomultunk kis autónkkal Szentlőrinckátára, pont akkor érkeztünk, amikorra a két disznó kivérzett, nem bántam mondjuk, hogy nem hallottam a halálvisítást. A böllér lángszóróval perzselte, közben az egyik férfiember lapáttal vakargatta a malachullát. Fogalmam sem volt, hogy a perzselés után a disznót alaposan le kell súrolni, ez nem egy lélekemelő feladat, főleg, hogy az állat még teljesen egyben van, így nehezen hessegeti el az ember magától az olyan gondolatokat, hogy létezik-e olyan, hogy malaclélek meg malacmennyország.

 

 

Meg is jegyeztem, hogy én lehet, hogy többet nem eszem disznóhúst, persze nem mertem felnézni, tudtam anélkül is, hogy lekicsinylő pillantások kereszttüzében állok.

 

Ezután a disznót felhúzták egy állványra és következett a bontás. Ezt a böllér végezte hihetetlenül precíz vágásokkal, a többiek pedig vizuális továbbképzést kaptak sertésanatómiából.  

 

 

A két állat szakszerű feldarabolása között mi, asszonyok olyan munkákat végeztünk, mint agy- és gerincvelő hártyázása és megsütése, hagymás sült vér elkészítése, az emberek beizzították az üstházat és abalevet melegítettek. (Remélem, elég szakszerűen fogalmazok.) Miközben az első fogásokat, azaz a velőt, a vért meg a sültszalonnát tömtem a fejembe, már nemigen gondolkoztam a disznó lelkének hollétén és feledtem az ól körül terjengő szagokat is. Ezért megérte hajnalban kelni. És közben csak ordított a lakodalmas rock az udvaron parkoló Almerából.

 

Elnehezült gyomorral és fejjel folytattuk a munkálatokat, röhögtünk a malacfarkakkal meg töltött kolbászokkal rohangáló gyerekeken.

 

 

Kavargattuk az üstben fővő isteni húsokat, aztán daráltunk, fűszereztünk, töltöttünk. Hurkát, kolbászt, disznósajtot. Főztünk felülmúlhatatlan toros húslevest a földből frissiben kihúzott répával – éljen a vidéki élet. Megsütöttünk vagy öt kiló színhúst tepsiben, nehogy valaki éhen maradjon. Az egészben csak az volt a furcsa, hogy házipálesz helyett mindenki jéghideg dobozos Beck’set iszogatott, miközben látszott a leheletünk. Hiába, a globalizáció elérte Szentlőrinckátát is. 

 

 

A mindenkit végigpuszilós, köszönetet rebegős búcsúzáskor könyörgő hangon kérdezgettem, hogy ugye meghívnak-e legközelebb is.

 

 

 

 

1 komment

Címkék: hús disznóvágás kolbász hurka

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrobizarr.blog.hu/api/trackback/id/tr192416480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voldi 2013.04.30. 16:44:56

Én is disznó vagyok