Valahogy így definiálja magát: ökoparaszt, avagy Ákibácsi. 

És ilyen sztorikkal szórakoztatja a népet:  

Gondoltam készítek vele egy lényegretörő interjút, kihangosítom az amúgy is nagyon vicces, mindenféle értelemben ízes szavakat.

Saját bevallása szerint végül kissé túlspilázta a mondandóját, szerintem azonban minden szava arany. 

Több részletben közlöm majd az interjút, eredeti formájában ugyanis talán kicsit töménynek tűnhet a gyors impulzusokhoz szokott hipszter-urbánus-tudatos, de remélhetőleg az értékes gondolatokra mégiscsak nyitott olvasónak.

Próbálj meg lassítani, időt szánni rá, főzz mellé egy zsályateát, ülj le valami kényelmes székbe, egy őszi ködös koradélutánon vagy estén... Utazás indul!  

Póréhagyma és az ég

(Most megfordítottam a logikát, én, vagyis a kérdező vagyok a dőltbetű, Ákibácsi meg a nem dőlt.)

Miért lettél "ökoparaszt"?

Mert űrhajósnak elég béna voltam… :)

Először is az „ökoparaszt” szóról mesélek. A vevőknek írt leveleket általában úgy zárom, hogy „Áki bácsi, a paraszt”, de mint munkakör valamit kellett kreálnom, ami nagyjából ráillik arra, amit csinálok.

"A paraszt, az paraszt."

De nem úgy, ahogy a legtöbbször használjuk a szót, hanem abban az értelmében, hogy a régi, hagyományos földművelésről és az állattartásról, valamint ezekhez és a falusi-, tanyasi élethez kapcsolódóan átfogó ismeretekkel rendelkező ember. Neeem, ez nem én vagyok, én csak törekszem rá, hogy eccőcsak maj’ ilyenné váljak.

Az első vetemény, valamint Borsó, a lelenckutya és Kisganyé a lelencmacska

Az öko előtétszó meg az irányt jelöli ki. Vagyis azt, hogy igyekszem nem magamra haragítani a bolygót. Ma úgy írnánk le egy divatos álláshirdetésben, hogy „ökológiai szemléletű mezőgazdasági operátor”. Nna. Annak idején, ha úgy alakul a beszéd fonala, maj’ úgyis mesélek arról, hogy mi az a bio, vagy öko, mi az, hogy vegyszermentes stb., mert ezen a téren könnyen csőbe húzva találja magát az ifjú paraszt. No, meg a vásárló is.

Hogy miért lettem paraszt? Igazából csak annyi történt, hogy ahogy kezdett benőni a fejem lágya, kobakon bévül elkezdtek összeállni a kis kirakósok a nagyvilágrú’ - hogy mi miért van, miért lehet, hogyan lehet, blablabla -, és eccőcsak megfogalmazódott bennem, hogy én egy pöttyet másként szeretném. Emlékszem a pillanatra egyébként. A döntés pillanatára. Nem mesélem most el, mert hosszú lenne, de a lényeg az, hogy pár percen belül megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor az agy átáll egy másik vonalra, és valahogy ezt a másik vonalat erősítő események, személyek kerülnek elő a semmiből, hogy segítségedre legyenek.

"Ennyit a bevonzásról."

Csomborszüret

Mit látunk, ha körbenézünk? Én mondjuk, látok egy asztalt, egy könyvespolcot, a padlót (ehh, fel kéne már seperni), kutyám fekszik kint a kemencénél…  Szóval azt látjuk, hogy a munkáért kapunk valamennyi pénzegységet, azt elköltjük élelmiszerre és egyéb olyan dolgokra, amelyeknek szükségét érezzük, és esetleg telik is rá. Maradjunk egyelőre a Maslow-piramis alján, azaz a legszükségesebb dolognál, az ételnél: ha sok a pénz, vehetsz/ehetsz élelmiszert, ha kevés, akkor az élelmiszerben az utolsó e betűt általában ki lehet cserélni a-ra… Ez nem minden élelmiszerre igaz, de azért látja mindenki, hogy az igazán jó minőségű áru, az nem olcsó, na.

Szerettem volna a munka-pénz-étel hármasból a monetáris részt kivenni. Legalábbis a minőségi élelmiszer és a munka közül, mert a pénzt, mint fizetőeszközt teljes egészében nem tudom kivenni, hisz’ ölég pöszén néznének pl. a benzinkúton, ha tankolás után a kutasleány „kártya, vagy készpénz?” kérdésére leborítanék egy rekesz céklát a pultra, hogy akko’ itt a fizettség…

"Viszont ha ügyes vagy, tudsz dolgozni sokat, meg egy kicsit többet,"

akkor a munka és az élelmiszerek egy része közül már ki lehet venni az aranyfedezet nélküli vasat és papírt, és akkor van már egy biztos pontod: tudod azt, hogy mi NINCS az élelmed azon részében, amit te termeltél. Pontosabban: mi az, amit TE nem tettél bele. Mer’ azé’ innen-onnan belehullhat ez-az…

Azért emlegetem azt, hogy „az élelmed azon része”, mert nem mindent tudsz megtermelni. Sok mindentől függ: mekkora földed van, van-e erőd, van-e időd, elverte-e a jég, vagy simán „csak” letarolta-e az a nyomorult vándorpoloska. Például így, hogy jobbára egyedül nyomom, a kenyérgabonát rögtön el is kellett felejtenem, mert az nem igazán egyemberes történet. Még a kaszálás csak hagyján. De a cséplés, szelelés mind olyan munkafolyamat, amit közösségben érdemes végezni, különben időbukta van. Ráadásul az ellenálló búzafajták egy részét (pl. az alakor- és a tönke búzát) hántolni is köll, azt akkor hogyan is, meg mennyiből is? Van kérdés, nem is kevés. A táplálkozási szokásaim átalakításával lehet nélkülözni a kenyeret, de ha nem akarom, mert szeretem a jó kenyeret, akkor venni köll. Legalább lisztet és élesztőt. Meg cukrot. És sót. Meg sütőt, ahhoz áramot, vagy a kemencéhez téglát, fát, fúrni köll kutat, vagy fizetni köll a vízdíjat… Szóval, ha azt olvasom, hogy valaki önellátó, akkor többnyire az jut eszembe, hogy ugyanmá’ bökjön má’ rá a sóbányájára… Önfenntartó. Na, az más! Azt lehet. Az önellátóság az én olvasatomban azt jelenti, hogy mindent te termelsz meg, ami neked köll. Nos, egy gombostű előállításával már rögtön lennének is problémáink… Viszont az önfenntartóság nekem azt jelenti, hogy a gazdaságodon belül termelt ezzel-azzal, a birtokodban lévő erőforrásokkal, azok kereskedelmével, cserékkel stb. valahogy megoldod, hogy ne kelljen külső forrást igénybe venni. Ez szintén közösségi szinten tud jól működni, egyénileg egyelőre én nem tudtam megvalósítani. De törekedni lehet rá. Sőt, kell is. Különben bukta van. Na, én EZT a részét csinálom.

"Törekszem. Meg sokat buktázom…"

Szóval, valami olyasmit képzeltem el, hogy ha már úgyis baromi sokat köll dolgozni, akkor dolgozzak magamnak, s ha jól alakulnak a dolgok, akkor t’án lesz felesleg, s akkor t’án lesz pé’z is. A kezdetek ölég húzósak voltak: a tanya lakhatóvá tétele, első vetemények, első gyümölcsfák, első állatok, mezőgazdasági sulik szépen sorban, teljesen új életforma stb. Ma már kulturáltan el lehet lenni itt a tanyán, már nem az istállóban kecózom, itt melegvíz folyik a csapból, nem hűl ki a ház két-három óra alatt. Szóval, e’ itt most már istenes.

A szépség és szörnyeteg

Hogy néz ki egy napod?

Ahogyan mindenkié, aki már dolgozó állampolgár: felkelek, intézem azt, amit köll, oszt eccőcsak lefekszem alunnyi. :)

Annyiban másabb azér’, hogy ez az életforma azzal is jár, hogy nincs hétvége, nincs ünnepnap. Pontosabban van, hogyne volna, csak az olyan parasztokat, akik maguk dolgoznak ahelyett, hogy dolgoztatnának, őket ez kikerüli, vagyis egyetlen ünnepnap, vagy hétvége sem jelent munkaszüneti napot. Ahogyan egy szülő sem mondja a gyermekének, hogy „Jól van, gyárék, ma nem esző’, mer’ ma vasárnap van!”, úgy azok az állatok, akiket te nevelsz, azok (ők) is igénylik a napi törődést. A növények ugyan elvannak magukban pár napot anélkül, hogy rájuk néznél – bár ez sem mindig igaz -, de az állat mindennapi foglalkozást jelent. Legalább reggel. A zárást ki lehet manővereztetni valakivel, aki a szárnyasok elülése után bezárja az ólakat helyetted, de a nyitás az szent dolog. AKKOR látod, hogy mi a helyzet: beteg-e valamelyik, esznek-e rendesen, satnyácska-e valamelyik, el köll-e különíteni, hogy állnak az ifjak, hogy áll a hierarchia harc, közbe kell-e avatkozni stb. Különböző fajú és életkorú állatok takarmányozása más és más, azt nem bízhatod olyan valakire, aki ezt nem csinálta még, nem tudja, mit miért kell, mire kell figyelni stb.

Visszatérve a kérdésre… Ööö… Bocsánat, sokat jár a szám, mer’ itt a tanyán jellemzően nem szokott – bár manapság már mindenhez beszélek, szervusz, kavics! -, oszt lett egy pöttynyi dumálási kényszerem, de még így is jóval kevesebbet beszélek, mint bárki, aki „normális” munkát végez…

Szóval, egy napom általában napkelte előtt fél, vagy egy órával kezdődik. Ez attól függ, milyen idő van napközben: ha nyáron a nap felszíni hőmérsékletét közelítjük, akkor a kapálást, gyomlálást a nagyon pirkadatra időzítem. És általában ébredéssel kezdődik egy nap. A másik eset, amikor előbb kezdődik el a nap, mint ahogy felébrednék, az más történet. :)

Napkelte. Ez nyáron 4.30 körül, télen 7.30 körül van. Szóval nyár közepén teljesen normális a hajnal négy óra. Ilyenkor négy óra kilencre kint vagyok az istállóban. Igen, reggeli előtt – az állat eszik először -, öltözés ganyézósba, oszt már suhanok is. Bár mióta pézsmarécéim (némakacsáim) is vannak, és az ő udvaruk az istálló és a ház között van, azóta őket erisztem ki előbb, s ekkor meg is kapják a víz és dara adagjukat. Hozzájuk majd az istálló elrendezése után, a kaszálásból jövök visszafelé a zölddel újra, meg ebéd után vizet cserélni. Meg majd este zárni. De ha kicsik is vannak, akkor majdnem óránként, kétóránként, amikor arra járok, rájuk nézek, nehogy baj legyen.

Utána jön a csirkék, tyúkok, kokasok kierisztése az istállóbú’. Szabadtartás van: majdnem egy hektárnyi ligetes réten szaladgálhatnak, ehetik, amit akarnak – a szemes takarmányon túl -, de mindig csak olyanok vannak kint, akik amúgy bírják egymást. Például kokasokat nem engedek ki a legelőre egyszerre jércékkel (fiatal csirkecsajokkal), mer’ abbú’ állandó és kényszeres kufircolási perpatvar van: a jércének az a baj, ha bökik, a többi kokasnak meg egzisztenciálisan baj, ha másik kokas böki – és nem pedig ő - a jércét, így aztán hamar kard ki kard kerekedik. Viszont a kokas más méret, tehát a kisebb jércében még kárt is okoz, ha megmássza. Máshogyan is takarmányozom a kokasokat, szóval ők külön vannak. Őket az öreg kokasokkal és tyúkokkal, az előző évi csapattal együtt szoktam kiengedni. Azokban nem tudnak kárt tenni, ha meg bepróbálkozik valamelyik bátor legény egy-egy „öreg” tyúknál, akkor vagy a fővezír teszi helyre, vagy maga a tyúk érzi alávaló szemtelenségnek a rangon aluli nászt, és kap olyat az ifikokas kobakra, hogy legközelebb maj’ csak este próbálkozik be újra…

Csirkefelvigyázó Bütyök úr

No, szárnyasok odakünn, ilyenkor következik a most éppen négy macska (köll az egérirtó; nem is kapnak csak annyit, hogy utána még legyen étvágy, és dolgoznak is rendesen), és Bütyök úr – a kutyám – ellátása, valamint a karanténban tranzitoló szárnyasoké. Utána beveszem magam a TEK-be, a Takarmány Előkészítő Központba. Nem nagy valami, egy lóbox, benne daráló, szemes takarmány, zsákok, madzagok, nagyapám öreg morzsolója, ilyesmik.

"Minden barakk minden csoportja megkapja a maga kis abrakját,"

vizét a maga tiszta etetőjében és itatójában, majd következnek a nyulak. Ehhez nyáron kaszálni köll, télen meg nem. Köllene, de olyankor ugyi, nincs mit… Szóval kaszálás, begyűjtés, logisztikázás (nekifeszülsz deltailag, oszt behúzód a megbuggyantott tuningtragacsot az istállóba), majd porciózás.

Ilyenkor én már maaarha éhes vagyok. Mindenki eszik, érted, kopognak a bádog csirkeetetők, rücögtetik a nyulak a zöldet és a magot, én meg még semmit nem ettem, pedig ekkorra már 2-3 órával járunk ébredés után.

Konyha az istállóban

No, visszafelé – mindjárt reggeli – még bedobom a zöldet a kacsáknak, oszt a reggeli rutin ennyi, Áki bácsi is ehet végre. No, ez az a műveletsor, amit mindig meg köll csinálni. Akár szakad az eső, akár csillió fok van, akár karácsony reggele van, akár esküvőrű’ estél által a gáton haza másfél órája - fél cipődet elhagyva -, az teljesen mindegy, ennek meg kell lenni, nincs mese, Andersen halott.

Naposkacsák, az első erisztés

Innentől amúgy a nap elég változatos, ha sokféle az éppen aktuális munka, de roppant monoton is lehet, ha például kukoricatörés, vagy napraforgó betakarítás a feladat. A napközben az, amit VALAMIRE fordítani tudok. Ha csak a szükségeset végzem el, akkor csak szinten tartok, ha annál is többet tudok, akkor fejlesztek. Lehet tippelni, hogy hányszor sikerült eddig végrehajtani azt a munkatervet, amit egy adott napon el kellene végezni ahhoz, hogy fejlesztésre fordítsak. Nem sok.

Az esti rutin az egyszerű: be köll zárni. Jobbára tudják a dolgukat az állatok, nem oktondiak. Amúgy de, de az ilyetén ösztön elég jól működik náluk. Bemennek. Látom, hogy setétedik, menek zárni. Ez nyáron fél tíz felé van, télen meg négy-öt körül.

Ősszel és tavasszal nagyjából normális, a többi, nem gazdálkodó emberéhez hasonló a munkarend. Legalábbis az ébredés-lefekvés idejét tekintve… Télen (is) okosan köll az időt beosztani, hisz’ kevés a nappali órák száma. Ilyenkor a „gazda eszik előbb” programot szoktam inkább futtatni, mert az setétben is elfut. Mármint nem setétben eszem, mer’ van delej a vellanyig, na, csak odakünn van még olyankor éccaka.

Rögvest hazaérünk

Ajánlanád másnak is, hogy feladja a városi életét és vágjon bele az őstermelői életbe?

Eszetekbe ne jusson! Ha mindenki nekiáll őstermelni, honnan lesz a bevételem, he? :)

Őstermelőség alatt magát a veteményezést, állattartást érted, gondolom.

"Mert az, hogy valaki őstermelő, az csak egy vállalkozási forma."

A ganyézást és a földtúrást, valamint nem feldolgozott terményeidet, tehát azokat, amik kigyöttek a kertedbű’, vagy kitojta a tyúk, azokat végzettség nélkül is eladhatod őstermelőként. Szabályok nyilván vannak. Például már ki köll írni az őstermelői igazolványod számát a standodra, meg azt, hogy saját őstermelői tevékenységből származnak a termények, amiket árulsz. Viszont szántóföldet már nem vehetsz földműves regisztráció nélkül, ehhez viszont már szakirányú végzettségre van szükséged. Vannak kivételek, de ez most nem téma.

Tehát, ha földműves akarsz lenni, abból (is) akarsz élni, az más tészta, mint hogy otthon felásod, feltöröd a semmire sem jó pázsitot, és nekilátsz veteményezni.

"Mer’ amúgy a pázsit az én olvasatomban egy rendkívül pazarló, a természettel szembehugyozó butaság"

- nekem még esztétikailag sem jön be, ahogy a feng-shui kert sem: én nem formázgatom a sövényt kis gömböcskékre, vagy téglatestre, hadd nőjön minden, amerre „lát”, oszt jónapot -, nem vagyok a híve, törd csak fel!

Azt mindenképpen ajánlom, hogy ha helyet és időt tudsz találni ennek a „műfajnak” az életedben, akkor tedd meg. Nem csak azért, mert akkor majd milyen remek „táplálék kiegészítőid” lesznek, hanem mert ha földdel foglalkozol, akkor egyrészt koszos leszel, másrészt pedig rájössz, hogy nem oly’ eccerű a mutatvány, mint ahogy azt korábban gondoltad, harmadrészt pedig kialakul egy transzcendens viszony a birtokod, földed, növényed, állatod és közted: elkezded érezni, hogy a természet része vagy, s nem pedig az ura. Ez az alázat nagyon fontos ahhoz, hogy kialakuljon egy „bolygótisztelet”.

Drogtanya

Ezzel nem azt mondom, hogy akkor reggelente ráborulok homlokkal a ganyéra – bár akadt már rá példa, de az nem volt direkt -, de mindenképpen kialakul egy „tudom, hogy mennyi melóval jár, milyen örömet szerez és milyen remek felismeréseket hoz nekem a bolygó ezen szűk környezete, annak művelése, és ha ebbe valaki belekotor, vagyis az a gyökér eldobja a szemetét, kinyomom a szemét” érzés. És ha ez már a gyermekben benne van, akkor lehet, hogy megmarad ilyennek felnőttként is, amivel ölég sokat nyer a Föld.

"Szóval, ha helyet és időt tudsz rászánni, akkor legyél termelő!"

Csinálj kiskertet (vagy nagyot), találd meg, találd ki, ismerd meg, hogy melyik növény mit igényel, mikor köll vetni, hogyan csírázik, mikor csírázik, mik az ellenségei a rovarok, vírusok, baktériumok és gombák világából, hogyan lehet ellenük szintetikus „csimbákulumok” nélkül felvenni a harcot, mi az, hogy növénytársítás, mit vethetek másodvetésnek, eleve mi az, hogy másodvetés, blablabla. Meg még egy szép rakás olyan ismeret, ami szükséges ahhoz, hogy eredményes tudj lenni. És az eredményesség alatt itt nem azt értem, hogy egy véges rendszerből (a kertedből) végtelen fejlődést produkálj, mint ahogyan a világ ma működik, hanem azt értem alatta, hogy nem rohad ki, nem szárad ki, nem rondít bele az aknázómoly, hanem átlagban jó minőségű, tetszetős terményeket tudsz szüretelni, vagy nagy számban egészséges tyúkokat nevelni, és hasonlók.

A 2014-es burjánzás

Apropó, egészséges!

A természet nem csinál olyat, hogy minden egyed tiszta, minden egyed egészséges, minden egyed rendben fejlődik. A természet rendszerben gondolkodik: az a feladata, hogy az adott populáció (például a kertedben a Paul Robeson paradicsomjaid sora, vagy mellette a különböző fajtájú bazsalikomok, vagy a másik oldalán a bársonyvirág sora a talajban és a talaj felett lakó összes élőlénnyel, parazitával együtt), így en bloc nagy átlagban csírázni képes magokat, szaporodóképes utódokat hozzon létre. Az, hogy néhány paradicsom odalesz, mert az a nyomorult vándorpoloska megbökte, hát akkor odalett. A poloska lárváját szétnyomod – van elég bőven, az ő populációjuk egésze ettől még nem sérül nagyon (sajnos) -, a roncsolt paradicsom megy a ganyéba, vagy Bütyök megeszi, de ezen kívül van még hét másik szem, ami egészséges. Örülj neki!

Magyarul: arra köll törekedni, hogy nagy átlagban egészséges legyen a kerted. És időben vedd észre, ha valamelyik része nem az, mert termesztett közegben sok a hasonló (ugyanolyan) faj egymás közelében, lényegesen könnyebben terjed szét egy betegség, mint ha vadon nőne az a paradicsom, és a legközelebbi szomszédja 25 méterre lenne.

"Biodiverzitás a kertben."

Nagyon fontos lenne.

Éppen ezért azt is mondom, hogy ha nem akarsz termelni, akkor legyél vegyész, és találd meg, találd ki, hogy a permakultúrás, azaz növénytársításos földművelésben – ami egyelőre nem egzakt tudományosságú, hanem egyfajta tapasztalati ismerethalmaz – mely vegyületek okozzák például, hogy a répalégy utálja a hagyma közelségét, a hagymalégy meg a répa közelségét, és ezért remek dolog egymás mellé ültetni őket. Mi okozza pontosan? Hogyan lehetne átültetni nagyüzemi termelésbe azt, hogy a répa és a hagyma felváltva legyenek? Vagy kivonni a répából AZT az anyagot és fújni vele a hagymát, hisz’ eltérő termeléstechnológiájú növényekről beszélünk, a nagyüzemi, gépesített művelése nem megoldott így – legalábbis nem tudok róla. Viszont fontos lenne.

És még van egy naaagy rakás ilyen növénytársítás, amiről tudjuk, hogy működik (nem mindig, és nem mindenhol), de nem ismerjük a vegytanát, a biokémiai okait. EZT találd meg, lesző’ szíves, mert a természet például olyat sem csinál, hogy ott van, nesze, 176 és fél hektár kukorica, amiben nem nő más, csak kukorica. A természetben ilyen nem fordul elő, s mivel egyedüli faj azon az adott területen, ha felüti a fejét egy kehésség, hihetetlen sebességgel és hatékonysággal tud szétterjedni az egész táblára akár. Tehát azért (is) megy a „csimbákulumozás” nagyüzemben, mert ugyi, aki szembehugyozik a széllel, az valószínűleg hugyos lesz. Nem is lehet szerintem másként tenni olyan nagyüzemben, ahol a termésátlagokat és az üzleti fejlődést tartani szeretnék. Errű’ is tudnék még estig dumálni – ippeg hajnalodik, lassan mennem köll a’ istállóba -, de ezen most átlépek.

Melótütyő

(Folytatás következik.)

 Update: Egy valódi hőstermelő titkos élete 2. rész

Kérlek, lájkold és oszd meg, hogy terjedjen, köszi előre is!  (ezt már a szerkesztő kéri)

Hőstermelő & Gasztrobizarr kooprodukció.