Ahogy a jófejkedő gasztrobloggerek szokták mondani: rákattantam a Buddha-tálakra. Esetükben ez nagyrészt valóban azt jelenti, hogy főznek, párdon készítenek, alkotnak ilyen tálakat, nálam inkább annyit, hogy csodálva nézegetem egyelőre a műfajt és a vonatkozó recepteket, érlelődik az elhatározás (relatíve hosszan), hogy belevágjak legalább egy ilyen tál elkészítésébe. Csak mert azért az nem olyan egyszerű. 

Jó, de mi a franc az a Buddha-tál? - kérdezi jogosan a csőben sült karfiol receptekhez szokott olvasó. (Bár az én olvasóim között csak elvétve akad ilyen, az is legfeljebb az Index-címlapról tévedhetett ide.)

Szóval a Buddha-tál - bizonyos vélemények szerint - "Dél-Indiából származó, többnyire vegetáriánus tálkompozíció: természetes alapanyagok, sok nyers hozzávaló, magas tápérték, izgalmas textúrák, szemet gyönyörködtető tálalás". (Buddha-tálak, BOOOK Kiadó, Janits-Szabó Virág) 

Van, aki azt mondja, hogy a "Buddha tál tradicionálisan a buddhista szerzetesek étele volt, akik vegetáriánus étrendet követtek. Egy tálon egyszerre 8-10 féle zöldségből, esetleg tojásból és tengergyümölcseiből állították össze ebédjüket annak érdekében, hogy így minden fontos tápanyagot bevigyenek a szervezetükbe." (Városi konyha blog)

Másik elmélet szerint ez egy hidegen tálalt cucc mindenképpen, de nyilván most már ezerféle változata létezik, hasonlít (nem állítom, hogy ugyanaz) a nekem szintén szimpatikus Poke bowlra (hawai-i nyers hal + zöldségek).

Kicsit gonoszul fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az országunkban jól ismert Bőségtál trendi változata, amikor mindenféle finomságot (most nem a vegyesköretről és rántott sajt, kakastaréj változatról beszélek) felhalmozol egy tálra, valamilyen elképzelés szerint, amely a Buddha-tálak esetében jól néz ki, a Bőségtál esetében pedig Benke Laci emlékének tiszteletére nem inkább nem mondok semmilyen jelzőt. 

Engem nem is elsősorban az összetevők, hanem valóban maga a tálalás ragadott magával, megtetszett a műfaj, amely egyben egy erősödő gasztro trend  is, kb. 2013 körül indult, 2017-re már egészen elterjedt, logikus, hogy Magyarországra 2019-ben SEM érkezett meg erőteljesebben, persze itt a hozzá szükséges megfelelő színvonalú alapanyagokban azért továbbra sem dúskálhatunk.

A BOOOK Kiadónak köszönhetően Buddha-tálak címmel megjelent egy könyv is témában, fent már idéztem belőle, amelyben jónéhány receptet találhatunk, mindemellett a filozófiai környezet, lélek és szellem kapcsolatáról is képet kaphatunk.

Amennyiben a könyv első 27 oldalán olvasható "elképesztően kényeztető" és hasonló kifejezésekkel gazdagított, - harmóniára törekvő lelkivilágú olvasót feltételező - szép szavakon túl vagyunk, jönnek is a konkrétumok. 

Természetesen soha nem zárkóznék el a japán kelpalacsinta szezámmal alkotóelem elkészítésétől, a pak choi, az udon tészta beszerzésétől, valamint a savanyított retek elkészítésétől (ez utóbbi egyébként tényleg egyszerű), de mélységesen lusta énem továbblapoz gyorsan a következő - végre megérkeztünk - karfiolos recept irányába. Az előző japán tálat meghagyom magamnak - a remélhetőleg rövidesen bekövetkező - haladó pályára lépésem pillanatára. 

Szóval az "India Bölcsessége" Buddha-tál receptben található gyors karfiolcurry hamar elnyeri a szívemet, csakúgy mint a szintén ezen tál kompozícióhoz tartozó currybundában sült ropogós tojás is. A hideg citromcsatni említésétől is örömujjongásba kezd a lelkem (mégiscsak hatott rám a könyv bevezetője).

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése, igen ám, azonban a bevezetőben szereplő sok-sok tanács egyike szerint: az elkészítés folyamata "ne szimpla főzés legyen, hanem tudatos, tiszta önmagadra figyelés, gondoskodás!"

Szóval mostantól napi 5-6 órán át sajnos nem leszek elérhető, mert ebédet csinálok magamnak, közvetlen hozzátartozóimat, barátaimat kérem, hogy nézzétek el ezt nekem. Szeretnétek, hogy harmóniában éljek önmagammal, vagy sem? Na ugye. 

Megint személyes egyéni probléma, hogy én nem nagyon bírom a spenót leveles változatát, az ilyen úszkáló, nyálkás állag kiskorom óta kifog rajtam, szóval erre a relatíve gyakran előforduló elemre még valami megoldást ki kell találnom, de hamarosan elkészítem az egyik receptet és beszámolok róla a folytatásban (keresetlen őszinteségemre ezúttal is számíthattok).

A könyv nagyvonalúan bánik a műfajjal, simán vannak benne meleg fogások is (szerintem ez jó), olyan formában, mint kurkumás édesburgonya-zeller krémleves, tele van répa, zeller és paszternák alapanyaggal, ezek viszont mind nagyon közel állnak hozzám. 

Vannak erősítő Buddha-tálak lábadozóknak, Stresszoldó Buddha-tál (ide elhelyeztem egy könyvjelzőt), van Vagány sárga gazpachotál sült citromos fetakrémmel, meg Nyári örömtál (öö), szóval minden ígényt kielégít szerintem. 

Mondjuk az édes tálak vonalat csak azoknak ajánlom, akiknek tényleg nem gond, ha együltőhelyükben 4300 kalóriát betolnak, simán létezhet ilyen. Ha jól belegondolok Tel Avivban nem egyszer előfordult, hogy "á csak iszom egy shake-t" könnyű reggeli alkalmával valami 4 banánból, mandulavajból, görögjoghurtból, kókuszvirágszirupból shakelt szettet toltam be és aztán egész nap nem tudtam enni egy falatot sem. De az nem is baj, ugye. 

Még barátkoznom kell az alapanyagok földes-tüzes-fémes-vizes jellegének magyarázataival, és még sokminden mással, de alapvetően őszintén ajánlom mindenkinek a Buddha-tál kreatív műfajt, és ennek alapjaként pedig ezt a könyvet, amely szokás szerint gyönyörűen lett kivitelezve a BOOOK Kiadónak köszönhetően.

(Ez a poszt nem egy fizetett hirdetés volt - sajnos.)