Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Új rántottcsirkés a komfortzónában

2019.06.23. 12:43 stillman

Nyílt a közelben egy kiváló hely, de már előre rettegek meddig fog megmaradni, nem mintha nem érdemelné meg, hogy azonnal felkapják és a szokásos tömeghisztéria övezze, de szerintem ezt most egy kicsit túl szerényen tolja a nemrég nyitott A Rántott Húsos

 

A Madách tér környéke változatos képet mutat gasztronómiai szempontból, elsősorban azért, mert elég gyors ütemben nyitnak és zárnak is be a helyek. Külön érdekesség, hogy kifejezetten jó helyek is tartoznak ezek közé.

 

Nem tudom mi ennek az oka, a magas ingatlanbérleti díjak vagy a speciális közönség mix: a gulyást kereső turista, valamint a környékbeli irodák megfizethető napi ebédet igénylő dolgozói, szóval talán ez fenntarthatatlan éttermi szempontból, tényleg nem értem. 

 

A legfájdalmasabb ilyen bezárás ugye a Beszálló volt, a helyén egy nagyon jó görög, a Blue Agori lett, az Á Table jól láthatóan stabilan tartja magát, az Igen felkapott pizzás csapat nem tudom miért ment el, a Krampuz crêperie megint nem tudom miért zárt be. A túloldalon az anno ígéretesnek indult Kishúsom újhullámos hotdogozó mire észbe kaptam már sehol nem volt.

 

Ahogy néztem mégis valami ebéd alternatívát egyszer csak megláttam, hogy van ez az új hely A Rántott Húsos, fent valami fura cégtábla, alapítva 1967, ezt mondjuk nem igazán értem, de nem baj, valamit valahol biztos alapítottak 1967-ben, még az is lehet, hogy egy rántott húsos helyet. Vagy ez a tulaj születési éve. 

 

Vadiúj, kissé steril hely, de kellemes és igényes a design. Hárman is állnak a szinte műtő tisztaságú pultban, megtorpanok, felmérem a kínálatot. Az a baj, hogy a húsokhoz ötféle köretből lehet választani, ezzel még megbirkózik az ember, de ott van még tizenegyféle szósz, és négyféle savanyú, és ha ki akarok lépni a komforzónámból, akkor nem tudhatom előre, hogy a mustáros hagymához milyen lenne egy citromos majonéz vagy egy mangó szósz. 

 

Az éttermi rendelések terén meglepően kocka, fantáziátlan és vaskalapos tudok lenni, de nem direkt, sőt, talán már írtam valahol, hogy én vagyok az az ember, aki tényleg képes éveken keresztül mindig pont ugyanazt reggelizni ugyanazon a helyen, nem feltétlenül azért, mert nem akarok változtatni, vagy kipróbálni új dolgokat, egyszerűen így alakul. Ennek az adott törzshelyem általában örül (?), de másoknak meg így kevesebb esélyt adok.

 

Szóval természetesen lebénulok egyből a 238 féle (tudom, hogy nem pont ennyi, de nem is kevesebb) variációban társítható koncepciótól, nekem még az ilyen Pad Thai vagy mexikói gyors éttermek sem valók, ahol te állítod össze a fogásokat a negyvenféle összetevőből. Mondjátok meg mit egyek, ti vagytok a szakértők! A taxisnak is amikor rámnéz, hogy merre menjen, azt mondom, nem tudom, maga a szakember! 

 

Kérek két rántottcsirke combot, meg akkor legyünk kicsit lazábbak, jöjjön mellé egy korianderes coleslaw, közben megtetszett a citromos-petrusos tejföl szósz is, de jaj, ha ugye nem laknék jól, kerüljön egy kis hasábburgonya is a tálcára biztos, amit biztos. 

img_0019.jpeg

Minden frissen készül, szóval beletelik 15 percbe, egyébként ez a hétköznapokon jóval gyorsabb, szóval megéri a munkából is beugrani ide.

 

Első alkalommal nem számítottam semmi jóra, persze rosszra sem feltétlenül, viszont eléggé meglepődtem. A csirkehús kiváló minőségű, tökéletesen megsütve, friss, szaftos, tényleg nagyon finom. A szószok passzolnak, frissítőek, finomak, szerintem többet is érdemes berendelni és kísérletezni!. A stáb kedves, laza, jófej, összeszokott csapat és élvezik a munkát. 

 

Például egész jól viselik, amikor bejön a turistának öltözött turista, és egy szórólapot mutogat: Gulyás?!? Nem tudjuk, itt nincs. Közbeszólok: várj segítek, van telefonod? Erre gyanakodva rámnéz és kimegy. Mondjuk pont nem akartam ellopni a telefonját, legalábbis nem egyből, de akin nem lehet segíteni ugye, ott ne is erőlködjünk.

Meg aztán vannak a köszönés nélkül célirányosan wc-re induló szimpatikus idegenek, hát igen, ezekre nyilván vannak már profi és félprofi megoldások, érdemes őket alkalmazni. Nekem például eszembe nem jutna úgy bemenni egy helyre, hogy nem veszek semmit csak a mosdóba. New York kivétel, mert ott az utcán éltem egy hónapig gyakorlatilag (nem voltam hajléktalan). 

 

Kissé elkalandoztam, de a lényeg, hogy erősen javasolnám, hogy lépjünk be a komfortzónánkba és együnk egy jó kis rántott húst mindenféle kiegészítőkkel, mert ez egy igazán kiváló hely, és szeretném még jó sokáig a közelemben tudni! 

img_0016.jpeg

 

 

7 komment

Címkék: csirke étterem új

Árnyékcukrászda

2019.06.20. 15:27 stillman

Mindig élmény a Blaha Lujza téri aluljáró, különösen, amikor a ritkán használt sarkában mész fel. A lépcső alján vidám csirkefogók ülnek, látványosan az idétlen miniszoknyád alá néznek, de ezen már nem tudsz rágódni, mert felérve oldalról direktben érkezik a kétkörkefés járdatisztítógép és egyenesen a pofádba fújja a Keletiből erre hordott húgy-por-ember-állat részecske keveréket, pont nem üt el, int, hogy mehetsz tovább. Aztán mégis utolér, megforgatja körülötted a levegőt és csak a fertőtlenítő szagban és az immunrendszeredben bízhatsz.

 

Haladok tovább, érdekes egy találkozó lesz, a régen talán szebb időket is látott Hauer cukrászdában, de, hogy miért pont ott, azt nem tudom, bár kétségtelenül nem egy zűrös, túlzsúfolt hely, ezt is értékelni kell.

"Ne siess" jön az üzenet, mert közbejött valami, jó nem sietek, de mondjuk már mindjárt ott vagyok. 

 

Nemhogy később, de akaratlanul is korábban érkezem. Benyitok, vörös süppedős szőnyeg, sejtettem, hogy ez egy ilyen hely, de azért az meglep, hogy egyáltalán nincs légkondi (kifejezetten meleg, nyári nap van).

A pult mögül azonnal kérdő "mit akarsz" pillantás szegeződik rám. Elképzelem, hogy van-e ilyen, hogy belépsz és már ordítod a bejárattól, hogy egy jó nagy gesztenyepürét vagy az Alain Ducasse ihlette szeletből kettőt lesz szíves?

Bevallom én teljesen kibillenek, amikor így néznek - elvesztem a fonalat, nem tudom mit akarok, és minél tovább néznek, annál kevésbé tudok koncentrálni. Alap, hogy valami csokis cuccot, de nem jó, mert fehércsoki van benne, ekkor eszembe jut, hogy én nem is eszem elvileg süteményt.

 

Ugyan már, ez egy cukrászda, itt kell. Folyamatosan néz, egyre kétségbeesettebben mérlegelem a kínálatot, a somlói a műanyagpohárban fura, de az üvegkehelyben meg túl nagy, vannak ilyen francia ihletésű sütemények, de túl fantáziadúsak most így hirtelen.

 

Közben rám telepedik a cukrászda magányos fülledt levegője. Fagyi van esetleg? - kérdezem, remélve, hogy ezzel időt nyerek. Nincs. - valaszolja a szemembe nézve, és semmi menekülőutat nem kínál, csak néz tovább.  

És jegeskávé?

Az van.

Hogy készül?

Vanília fagyival.

Értem.

 

Na jó, akkor még kérnék egy kis adag somlóit és egy ásványvizet. 

 

Helyet keresek, nincs nagyon vendég szóval inkább azon gondolkodom hová üljek. Közben rabul ejt a hűtőben viruló piros mutatványos torta,img_9849.jpeg és a mellette lévő régi pénztárgép, valamint az ötveneséveket idéző amerikai dallamok, amelyek szólnak közben a hangszóróból. Szürreális, de én tudom szeretni az ilyen élményeket. 

img_9847.jpeg

Leülök és hamarosan érkezik a fantasztikus szett, egy rémisztően nagy pohárban rémisztően nagy tejszínhabbal és mandulás aprósüteménnyel megbolondított vaniliás-latte hangulatú - jegeskávénak nem mondanám, inkább kreálmány. Biztos vagyok benne, hogy ennek rengetegen örülnének, de én sajnos nem tartozom közéjük, mert nehéz eset vagyok, a jegeskávé nekem valamiért kávé és jég, esetleg egy kis tej, de semmiképpen sem egy tejszínhabos-cukros zsírhegy. 

img_9850.jpeg

A somlói galuska ennél is elkeserítőbb, de itt is velem van a baj, nekem a csokoládéöntet az általában inkább keserűcsoki jellegű kell, hogy legyen és nem ilyen tejescsokoládés-édes-vizes lötty, szóval egy kanál után arra gondolok, hogy most miért is egyem ezt meg, ha egyszer nem jó? Ülök csendben, félretoltam ugyan a somlóit, de eszem ágában sincs reklámálni ezen a csendes és nyugodt helyen, inkább érdeklődve próbálom megérteni a hely létjogosultságát és hétköznapjait. 

 

Egy nagyon kedves felszolgáló, de az is lehet, hogy tulaj elmegy mellettem és megkérdezi, hogy nem ízlik-e a somlói, hát ugye hazudni nem akarok, "nem az igazi" - mondom kedvesen, erre elveszi, hogy akkor erre a vendégünk volt. Meglep a váratlan és szokatlan kedvesség, jellemző, hogy pont nem vártam és nem is akartam semmi ilyesmit kérni, de most ugye mégsem ehetem meg csak azért, hogy ne bántsam meg őket. 

 

Közben rájövök, hogy a jegeskávét sem fogom tudni legyűrni, a találkozóm pedig még várat magára, ott ülök egyedül, körülöttem pedig mindenféle igyekezettel, gondossággal előállított termékek, amelyek nekem nem ízlenek, mert egy szörnyeteg vagyok. 

 

Ez sem az igazi? - billent ki önmarcangoló belső monológomból újfent, töretlen kedvességgel és figyelmességgel,  a jegeskávémra nézve. 

De! - mondom, ez nagyon finom, minden rendben. Ahogy elmegy érzem, hogy ezt le kell tudnom gyűrni mégis.

Erre a ház vendége - tesz elém váratlanul egy zöldes süteményt - pisztáciás.

img_9853.jpeg

Jaj, nagyon kedves - igazán örülök, de érzem, hogy már valahogy úgy jól vagyok lakva. Azért megkóstolom. Kellemes, semleges, nem túl édes, szerintem finom. - tényleg kár, hogy már kicsit eltelítődtem.

 

Hál istennek betoppan beszélgetőtársam, így vontatott történetem ezzel be is fejeződik, egyedül annyit jegyzek meg erőtlenül, hogy nincs-e itt egy olyan helyiség, ami egy kicsit jobban klimatizált. Dehogynincs, ott bent a zöld szalon előtt eggyel, és tényleg szürreálisan elegáns, más jellegű klasszikus térbe érünk, leülünk, sötét van. Minden kicsit más, az egyik vitrinben kissé megfáradt bonbonok sorakoznak.

 

Mivel írásaimnak általában nincs konklúziója, most sincs, összefoglalva mégis: a mit akarsz, mondjad már nézést leszámítva igazán rendkívüli figyelmességet tapasztaltam, csak annyi kell, hogy engedjünk néha egy-egy pillanatra az újhullámból, a klasszikus is lehet jó, még ha nem is az, de lehetnek kivételek.

3 komment

Címkék: kávé cukrászda cukrászat

Progresszív konzerv

2019.04.18. 09:13 stillman

Óriási innováció talált el először az online térben, majd ügyesen a fizikai valóságban IS: a modern konzervek világa.

 

Ki ne szembesülne nap mint nap az utóbbi évtizedekben folyamatosan felmerülő problémával: minden tele van tartósítószerrel, nem tudod mit eszel, nincs időd, nem tudsz tudatosan táplálkozni, mert fogalmad sincs, hogy a marhahús vagy a zöldborsó tartalmazza-e a céljaidnak megfelelő tápanyagokat. Az evés annyi létező és kreált problémát, nehézséget és elviselhetetlen könnyűséget hordoz magában, hogy egyszer el kellett jönnie a terméknek, amely mindenre megoldást ad, a neve nem más, mint: Polcz.

  

Egészen pontosan szép magyar szóval: Adalékmentesen - még pontosabban: adalekmentesen.hu.

 

img_3395_1.jpg
 

Sokan már tudják, hogy én mennyire kedvelem az ilyen erősen letisztult neveket, úgy értem nem annyira, de tényleg most már igazán továbbléphetnénk, szerintem megtelt az ország az: asztal, tábla, az, mi, kocka, ebéd satöbbi ütős név koncepciókkal. Persze CZ-vel jobb.

 

Mert ez egy szépen becsomagolt üvegcse, 2 perc alatt kész, rajta van, hogy hány gram szénhidrát, fehérje, zsír, nincs benne az új, szörnyű ellenség, a tejtermék, hozzáadott cukor és a többi. 

 

Ha a facebookon esetleg visszatart az a-da-lék-men-te-sen remek hívószó, akkor pedig szembejön a menő kávézóban, vagy a G-Robyban, engem végül itt talált el teljesen, fogtam magam és leemeltem a mustáros marhalábszár pakkot, hazavittem rendkívül könnyedén, majd pár nap múlva megettem.

 

Mi tagadás nem volt nehéz kicsomagolni, ráadásul pontosan tudtam, hogy mennyi tápanyagot viszek a szervezetembe, egész egyszerű volt megmelegíteni, pillanatok alatt kész is volt, csak egy probléma merült fel, az is csak a legvégén: az íze. Menza hangulat, rendkívül gyenge konzerv. Már melegítés közben is jött a sok évtizeddel ezelőtt, evoluciós fejlődésem kezdeti lépeseikor megismert konzerv szag, de aztán ez nem távozott. A marhahús kiszárítva, a zölség pépesre főzve, a szósz pedig egy szürkéssárga massza.

 

Mondhatjuk, dehát a répát nem lehet nem szarrá főzni, ha ilyen üvegcsébe rakod aztán, a húst nem lehet nem kiszárítani, valamit valamiért. De miért?

 

Hogy miért próbáltam ki? Azért, mert új. És amúgy meg miért is ne? Azért mert konzerv, miért ne adhatnék egy esélyt neki? Szeretem a saját határaimat feszegetni és szeretek az innovációnak teret adni. 

 

Viszont most igazán gondolkodóba estem, mi a franc ezen az egészen az innováció? Nem lehet, hogy egész egyszerűen mindennek pont így kéne kinéznie, ráírni pontosan, hogy mit tartalmaz, honnan, és milyen az összetétele? 

 

Mellékszál a sztoriban, hogy látom az állami tulajdonú kockázati tőketársaság a Hiventures egyik befektetést kapott projektje ez. Az Ötlet, ami megváltja a világot.

 

Marhalábszár konzerv! De nem akármilyen! Rá van írva, hogy mit tartalmaz! NA? Taps, ováció! Yes! 

 

Nem a projektet bántom továbbra sem, de most komolyan, ez a cég, mitől startup? Durván berobban és az egész világ PolcZ konzervet követel majd? Vagy, egész egyszerűen ez az a termék koncepció, amit még megértenek a Hiventuresnél? Hát enni mindenki eszik, nem? De. Meg hát látjuk mennyire erősödő trend az, hogy az ember egyre kevésbé eszik birkamódon, amit elé tesznek (kivéve Németh Szilárd pacal reggelijét), és tudni akarja mi van az ételében.

 

Éljen az ország legprogresszívebb marhalábszárkonzervgyártó startupja, ennél bonyolultabb dolgokat ne is akarjunk senkitől, jó dolog ez a Polcz, megbízom benne, jó tudni, hogy mit eszem, ma még annyi, hogy talán konzultáljanak már egy sort, valami főzéshez értő emberrel is.

 

2 komment

Címkék: startup polc

Aum étterem, a dadaizmus magasiskolája

2019.02.24. 09:22 stillman

Életem legszürreálisabb, gyakorlatilag megírhatatlan kalandja ért tegnap az Aum, új ázsiai-magyar fúziós konyha koncepció kihívásait magára vállaló, mit magára válllaló, átlényegítő, dermesztően lenyűgöző, amúgy a Flórián téri üzletház alsó szintjén (igen ott) nemrég nyílt étteremben.

  

A Flórián téri üzletházhoz épített üvegkalitka bejáratnak tűnő - de "nem bejárat" ajtajáról lepattantunk, szóval a forgóajtón belül oldalt egy félreeső üvegajtón bevonultunk az étterembe, ahol megkezdődött a pincérek azonnali, majd innentől kezdve három órán át szüntelenül tartó kétségbeesett kapkodása, váltakozva a teljes összeomlással, újraépüléssel. 

 

Leültünk, és amikor már feldolgoztuk a hatalmas mohazöld falat a zavaros koncepciójú könyv tematikával és a nem működő vízcsurgató berendezéssel, valamint eleget bámultuk a műanyag bambusz tányéralátéteket, és mű sókristálytömb gyertyatartókat, óvatosan a menü iránt érdeklődtünk.

img_2290.jpegÉrkezett is a laza egyoldalas, éppen aktuális menülap, kiváló koncepció, háromfogásos vagy négyfogásos menüt rendelhetsz, két-két fogás közül választva, a menünek ugyan semmi köze ahhoz, amit a weboldalon láttál előzőleg, de ilyesmitől nem omlunk össze, remek fogások vannak felsorolva. Na, most abból - jegyzi meg a felszolgáló fiatalember - pár dolog nincs, az egyik előétel, továbbá két főétel esetében nem pont az van, ami oda van írva, semmi gond, ez legyen a legnagyobb bajunk. Leadjuk a rendelést könnyedén, semmi nem zavar, 4 háromfogásos étel, és 2 gyerekmenü, egyszerű italok, háziszörpök és limonádék.

 

Bocsánat, a passionfruitos limonádé sincs már, semmi gond, persze jöhet akkor a gránátalmás, még jobb is lesz, köszönöm. 

Ö, elnézést, nincs gyerekmenü, mert elfogyott a paradicsom és a mozzarella is. Ja, aha, hát akkor hozzanak ki nekik egy-egy főételt, na. Megoldottuk. 

 

Körülbelül 35 perc elteltével érkeznek az első szörpök, szép kis pohárban, citromos-yuzus, fantasztikusan finom, tökéletes arányok, nem is emlékszem mikor ittam utoljára ilyen finom szörpöt, tényleg. A gyerekeknek érkeznek a limonádék, a pultban álló nem kispályásnak tűnő italokat készítő szakember a pincéreknek továbbít három profi keverő koktéloskanalat, mindenki kap egyet a limonádéjába, ez egy hosszú bronzszínű kanál, menő, nagyvonalú gesztus, hogy így megkapjuk a limonádéhoz.

 

Újabb 20 perc után kissé kérdően nézünk körül, két előételt kértünk, és csak nem jön. Ja igen, azért kettőt, mert több nem volt, mert már az is elfogyott, ezért a többiek levest kértek. De az italokkal elvagyunk, és íme jön hat kis csomag, egy ilyen fatextúrájú vékony anyagban található evőeszközök, mi pedig érezzük, hogy mindjárt valami történni fog. 

img_2299.jpeg

Az előétel: szardínia, lencse, cékla - egy nagy fadoboz üvegtetején tálalva érkezik, az üveg alatt homokos tengerpartot idéző hangulat, és hirtelen a Flórián téri üzletház aljában teljesen összezavarodsz, lehet, hogy Heston Blumenthal új életet kezdett és ő nyitott itt éttermet titokban? 

img_2304.jpeg

Érkeznek a levesek, pho leves, szeparáltan tálalva, kacsahús, tészta, tojás alkotóelemek, majd teáskannából ráöntve a sötétbarna alaplé, mindenki csak les lenyűgözve. 

 

Az előételesek kaptak még egy fantasztikus kiegészítő eszközt, egy-egy hosszú csipeszt, amelynek funkciója nem teljesen világos, de aztán mondják, hogy azzal a halat kell enni. Nem akarok akadékoskodni, de kaptunk egy halkést is, amit már önmagában nem értenék egy vékony szardíniához, mindenesetre felkaparjuk az üveglapokról az ételt, nincs vele semmi baj, habár úgy összességében nem sok kohézió lelhető fel, különálló elemek egymásra pakolva, a lencse kissé üres, a mellé rakott céklaszósszal lehetetlen együtt fogyasztani, persze eltüntetjük. A kevesebb több lett volna, jut eszünkbe hálátlanul, pedig végtelen kedvesek és figyelmesek a pincérek és meg kell, hogy mondjam valami döbbenetes igyekezet érződik mindvégig, ami megmelengeti a szívemet és eláraszt csupa jóindulattal.

img_2301_1.jpeg

A szívemet elöntő jóindulat csupán újabb negyven perc után kezd egy picit olvadozni, kérek akkor én is egy limonádét, ez valahogy egytizedannyi narancsot és citromot tartalmaz, mint az első köré, de nem baj, ki vagyok én, hogy itt problémázzak, van elég dolguk a pincéreknek.

img_2320.jpeg

Bár rajtunk kívül még két asztalnál ülnek a vendégek, de a találás sajátosságai szerintem az étterem kapacitásának 90%-át lekötik eleve. A konyhában el sem tudom képzelni mi folyik, fantáziánkat egyedül az támogatja meg, amikor halljuk bentről: "hát a CBA van legközelebb, a piac zárva, menj oda". Nem akarom tudni melyik alapanyagot kell gyorsan beszerezni ott, de mondjuk alapvetően nincs vele bajom, egyébként szerintem a gyerekmenühöz való mozzarellát is biztos be lehetett volna gyorsan szerezni akkor már, meg gondolom van ott csirkemáj is, ami az egyik főételként kikért fogásunk eleme lesz.

 

Két és fél óra után érkezik a főétel, de ne rohanj, szombat van. Impozáns tányérok, egyedi kerámiatálak, vadrizs és kacsa, sütőtök van még hozzá, szerintem tökéletes a tálalás, az íz, a kacsa konkrétan kifogástalanul van elkészítve. img_2315.jpeg

Egy kis sót még elbírna, kérek is sót. A többiek gonoszak és megjegyzik, hogy nem biztos, hogy az olyan egyszerűen fog menni, és valóban, újabb tíz perc telik el, látom, hogy a pultnál hárman is dolgoznak az ügyön, és végül megérkezik a só: egyedi kis agyagtálkákban négyféle só, Heston Blumenthal szelleme boldogan felsír a falakból, egy könnycsepp jelenik meg a lelkemben, amellyel a magyar vendéglátás eddig smirgliként bánt, de most érzem, hogy itt minden részlet olyan végtelen figyelmességgel, odaadással, de mégis valamilyen szinten a költésghatékonyság elveit is betartva, egy három michelin csillagos étterem igényességével és részleteivel igyekszik megfelelni nekünk Flórián térre vetődött belvárosi suttyóknak, akik eljárunk a hipster helyekre, akik meg vagyunk sértődve, ha nem jutunk be a Dobrumbába, vagy az új TLV Eatery csak délután ötkor nyit, mert hülyék és nincs üzleti érzékük blabla.. szóval ami itt történik számomra több, mint szürreális, ez egész egyszerűen nem lehet valódi, tényleg csak álmodom. 

img_2308.jpeg

A többiek nyafognak a leves miatt, mert szerintük nem is pho leves, megkóstolom, valóban semmi köze hozzá, de akkor is finom, ezeknek komolyan semmi nem jó, én eszem lelkesen, asztaltársam levesét is kikanalazom, ételt nem hagyunk ott, pláne olyat, amit ilyen aprólékosan kidolgozva és szeretettel raktak elénk.

 

Egyikőnk háromfogásos menüjében a levesről megfeledkeztek, mert előételt, levest és főételt kért, szerintem amúgy magára vessen, inkább kért volna desszertet, de aztán elkészítik neki, újabb fordulat, hogy végül harminc perc után  mégis lemondjuk.

 

A desszerthez legszívesebben nyitnék egy újabb blogposztot, egy új fejezetet, egy új oldalt, sőt egy új blogot, vagy ha a weboldal eszközei megengednék és ha meg tudnám oldani technikailag iniciálét használnék, de nem tudok, ezért csak folytatom, de kérem értsék meg, hogy ami most jön, olyat sehol, de sehol nem kapnak, legközelebb talán a Taubenkobelben, ott is valami béna, erőlködős formáját, mert ilyen nincs, ami most jön.

 

 

Császármorzsa jön egy - amúgy szerintem növényekhez, de valami egészen más funkcióhoz kitalált üvegbura alatt. Egy pohárban, ha nem is pont morzsa, de talán a csirkemájhoz tálalt (konfitált burgonya helyett rögtönzött) kenyérlángos kreatív felhasználása, benne tarhonyaszerű gyöngyök, tájékozatlan asztaltársaim bulgurt említenek, de gyorsan leállítom őket.  A morzsa nem csak úgy ott van, a pohár tetejébe vattacukor van helyezve. Mellette pedig egy újabb méretű és típusú kerámiatálban fagyi kollázs, amelynek ízét nem mondod meg magadtól, akkor sem, ha Gordon Ramsay ordít torkaszakadtából a füledbe, de aztán mégis kitaláljuk: lilakáposzta, igen. img_2310.jpegAz egész ízkombinációnak semmi köze a császármorzsához, de menj a Náncsi nénihez ha császármorzsaízre vágysz, vagy a menzára, esetleg a CBA-ba (ott van fagyasztva egész jó), ez itt kreatív, fúziós császármorzsa, a Flórián téri molekuláris gasztronómia fellegvárában felszolgálva. A mákosguba sem kispályás, a mák egy lapban összeforrasztva, a többi is alkotóelemeire bontva, hogy aztán újra egyesüljön a lelkedben, a szívedben és átitasson a nem hétköznapi ebéd élményével.

img_2324.jpeg

 

Nem beszéltem még a kávékról és a forró csokikról, amelyet kértünk, beszéljenek helyettem a képek, ízük tökéletes, a szervirozás nem kevésbé.

img_2325.jpeg

img_2317.jpeg

Egyetlen olyan eleme van az ebédnek, amelyre nem találtam magyarázatot, az amúgy MamLasz Kft. (nem vicc) nevében adott "blokk" az underground vietnámi levesezők számológép-kibocsátotta nyugtájára hasonlít, az ételeink össze-vissza lettek felütve, aki a háromfogásos ételéből egyet nem kapott meg, plusz büntetésként tételesen és nem menünként lett elszámolva, tehát nemcsak egy fogással kevesebbet kapott, de mindezt drágábban. A felszolgálók sajnálkozva és maguk is értetlenül állva a helyzet előtt a rossz elszámolási rendszert említik, és tény, hogy átviszik rajtunk, sőt, mondják, hogy pont holnap ezügyben lesz megbeszélés házon belül és megoldják mindenképpen, mi pedig Micimackót megszégyenítő elfogadással távozunk, ez itt egy álom volt úgyis, majd felébredünk úgyis, Heston Blumenthal mindenesetre nyugdíjba mehet, Andy Warhol meg halott, de ezt mindenki tudja.

img_2329.jpeg

1 komment

Húsevők vs vegánok - a Piqniqen

2019.02.22. 09:16 stillman

Eleve számomra igen magas labda volt a cím, amivel útjára indította legújabb gasztronómai talkshowját a Piqniq Budapest: "Húsevők vs vegánok", azzal a kiegészítéssel, hogy "a gasztronómia üzlet, nem háború" - és talán már érzi is a kedves olvasó, hogy ez utóbbihoz máris lenne egy két szavam, sőt van is:

 

Még, hogy nem háború? - kacagok fel, a kávét toronymagas tejhabbal fogyasztó fanatikusok és az index trollok által rendszeresen üldözötten.. én, aki évekig úgy jártam mindenhová, hogy az emberek furmintos pohárral a kezükben üdvözöltek előre gúnyosan, valamint az újlipótvárosi kávézóktól a szentendrei csülökbisztrókig a konyhák hátsó falain Wanted Dead or Alive plakátokon található az arcképem. Na ugyanilyen végtelen harcaim folynak/folytak a vegán hadsereggel is.

 

Bár én a nép gasztronómiai edukációs lehetőségeiben kevésbé hiszek, és a beszélgetés is nyugodtan lehetett volna kicsit élesebb, alapvetően sikerült igen tartalmas, kifejezetten békés vizeken maradva megtárgyalni a vegán életforma kihívásait, nehézségeit, közhelyektől szinte mentesen, jó szereplőkkel, értelmes megközelítésekkel.

img_2260.jpeg

Bede Anna, - a vegasztromania blog szerzője, aki mint megtudtuk semi-vegetáriánus, azaz ha jól értem néha azért eszik húst, mármint csirkét vagy halat, nekem például nagyon tetszett, hogy nem harcos amazonként érkezett, hanem elmondta, hogy ő amúgy köretekkel is tök jól elvan, ha más nincs épp az adott étteremben. Bár azt hiszem az aktív vegánok nem igazán találják meg lelki békéjüket a folyamatos törtkrumpli-párolt rizs kombinációban, de ez talán érthető, lehet, hogy nekem is ölni támadna kedvem, ha így be lennék szorítva, persze csak embert, nem állatot. 

 

Anna elmondta még, ami szintén nagyon tetszett, hogy ha egy étterem képtelen rájönni milyen érdekes fogást kreálhatna zöldségből, akkor neadjisten együttműködésekben is megpróbálhat gondolkodni, itt van például ő, egy remek tanácsadó ilyen esetekre, de vannak mások is, nem szégyen hozzájuk fordulni.

 

Szűcs Ádám - az Egy nap a városban szerzőjének véleménye kevésbé volt markáns, viszont annál szórakoztatóbb és lazább stílusban tudta elmondani, szerintem az a rózsaszín fotel, amiben ő ült sokkal kellemesebb közeg volt, mint az a másik szék, mint amin pl. a leginkább feszengő moderátor, na szóval, ha valaki véleményvezér ebben az országban, akkor Ádám az, úgyhogy az ő szavai fontosak, ha valahol lesz jó zöldséges étel, akkor ő szívesen ír majd róla.

 

A legértelmesebb és legjobb gondolatokat meglepetésemre Antalóczy György - a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro tulajdonosa mondta, ami nagyon tetszett, hogy kifejezetten távol áll tőle a vegán harc és igehirdetés, pedig érződik, hogy komolyan veszi ezt az életformát. Csak azért írom, hogy meglepetésemre, mert azt gondolná az ember, hogy egy full vegán étterem vezetője azért igenis erőteljes gondolatokat fog megfogalmazni, de nem, a békés együttélést hirdeti Gyuri is.

 

Szatmári "Főzelékes" Feri - a Feri, a főzelékes blog és két szakácskönyv írója, aki viszont a gyakorlat szintjén szerintem a legtöbbet teszi a témában, legalábbis számomra, ugyanis imádom a receptjeit és szinte egy szakácskönyv sincs, amiből ennyi mindent megfőztem már, kreatív, ötletes, és nagyszerű, Feri is jókat mondott egyébként, csak kicsit zavar, hogy soha sehol nem ismer meg és nem is köszön, pedig már vagy háromszor bemutatkoztunk egymásnak. Mindegy, az ego lehúzó mélységeire nincs gyógyír (mármint ezt magamra értem).

 img_2263.JPG

 

Ezután jött Forgács Attila - gasztropszichológus előadása, a tituluson nem lepődtem meg, mert hallottam róla korábban, szóval egy fergeteges beszédet hallhattunk, hárompercenként az idő szorításának fojtogató erejét is belefogalmazva a mondandóba, amire az előadás fele el is ment. Szerintem amúgy Attila sokkal jobban tette volna, ha csak úgy beszél arról, ami eszébe jut, ehelyett felvázolta a vegetáriánizmus többezer éves történetét, például tudták, hogy Pithagorasz is vegetáriánius volt? Ja, meg Hitler. Na mindegy.

 

Viszont rendkívül szórakoztató volt és vicces, ő például akaratán kívül vegetáriánus, mert nem tud megenni semmit, aminek szeme van, ha le van darálva, akkor egy fokkal jobb. Több, mint 1500 féle diéta szerint élnek az emberek, ő ezeket is kutatja, illetve elmondta mennyire meghatározó az ízlés, a képzelt és valós ételérzékenységek hatása, valamint hozott egy kissé zavaros statisztikát arról, hogy a vegetáriánusok négy évvel tovább élnek, de aztán maga is belátta, hogy ez nem biztos.

 

A rendezők valamiért úgy döntöttek, hogy nem lesz szünet, úgyhogy haladtunk tovább a vegán vs. húsevő eszmecsere maratonban előre, szorongattuk a Piqniq-labeled vizeket a Horizont mozi kellemes aurájában, jött a következő csapat beszélgetni:

 

Saás Petra - a Fruccola tulajdonosa, kissé fásultan számolt be a jó minőségű zöldségért folytatott küzdelmekről és az ország szomorú helyzetéről, meg arról, hogy hiába minden, meg ez amúgy is a főváros problémája, vidéken az van, amihez hozzájutnak, ami nem sok.

Papp Péter - a Las Vegan's étteremlánc tulajdonosa és a Vegan Garden alapítója bocsánatkérően bejelentette, hogy nyilik még két vegán hamburgerező, ja mert úgy tűnik a Gasztrobizarr (azaz mi) sikeresen terjesztjük az igét, hogy ha nem eszel húst ne is akarjál kolbászt, hotdogot, hamburgert enni, nyiss az univerzum színes virágos-zöldséges kertje felé, a hamburgert hagyd meg a bolygóromboló húsevőknek, de talán nincs is igazam, mert ez a szimpatikus fiatalember meg azért él és alkot, hogy a vegánok is tudjanak hamburgert enni, akkor meg miért ne.

Pethő Dániel - a Csalogány26 étterem társtulajdonosa, a közvetlen kérés ellenére se bontotta ki a répa-tematikát, de mondott sok más érdekeset. Egy igen tiszteletreméltó, nyugodt erő a zavaros hazai szakácsmezőnyben. 


Az est szellemi fénypontja Várvizi Péter - élelmiszermérnök, a Larus Étterem kreatív séfje volt, amikor megszólalt, áradt belőle a legmagasabb szintű szakértelem, mindez lazán, átélhetően, ő az a szakember, akinek úgy lehet inni a szavait, hogy közben az ember átlényegül és teljesen más színben látja a világot és felvillan a lehetőség, hogy akár egyszer itthon is képesek leszünk nemcsak a huszadrangú takarmánynövényeket igényelni, hanem befogadni, sőt elvárni a jót. Valamint, hogy a tarlórépát igenis meg lehet enni, amennyiben ő kínálja a tányérunkon. 

 

Konklúzió? Ne ölj. Akár vegán vagy, akár nem. Élj úgy, ahogy akarsz, ne akarj senkit megtéríteni, amit te hiszel, az egy hiedelem, persze attól még higgyél benne, de ne bánts másokat. A zöldség pedig jó dolog, persze csak akkor, ha nem a disznók elől eszed meg. A disznók (bocik, nyuszik, sárgakiscsibék, egyéb aranyos állatok) éljenek sokáig, haljanak meg végelgyengülésben, ahogy például az egyik híres vegetáriánus, csak ő mondjuk kókusz miatt, amelyen kizárólag élt.

8 komment

Címkék: workshop hús vegetáriánus vegán vegánizmus