Díjak

Csatlakozz ♥

Utolsó kommentek

példakép

"Funniest question I've gotten in a long time: "How much money do you make from your blog?" Um, none. In fact, I lose money on this blog." Ulterior Epicure

Aum étterem, a dadaizmus magasiskolája

2019.02.24. 09:22 stillman

Életem legszürreálisabb, gyakorlatilag megírhatatlan kalandja ért tegnap az Aum, új ázsiai-magyar fúziós konyha koncepció kihívásait magára vállaló, mit magára válllaló, átlényegítő, dermesztően lenyűgöző, amúgy a Flórián téri üzletház alsó szintjén (igen ott) nemrég nyílt étteremben.

  

A Flórián téri üzletházhoz épített üvegkalitka bejáratnak tűnő - de "nem bejárat" ajtajáról lepattantunk, szóval a forgóajtón belül oldalt egy félreeső üvegajtón bevonultunk az étterembe, ahol megkezdődött a pincérek azonnali, majd innentől kezdve három órán át szüntelenül tartó kétségbeesett kapkodása, váltakozva a teljes összeomlással, újraépüléssel. 

 

Leültünk, és amikor már feldolgoztuk a hatalmas mohazöld falat a zavaros koncepciójú könyv tematikával és a nem működő vízcsurgató berendezéssel, valamint eleget bámultuk a műanyag bambusz tányéralátéteket, és mű sókristálytömb gyertyatartókat, óvatosan a menü iránt érdeklődtünk.

img_2290.jpegÉrkezett is a laza egyoldalas, éppen aktuális menülap, kiváló koncepció, háromfogásos vagy négyfogásos menüt rendelhetsz, két-két fogás közül választva, a menünek ugyan semmi köze ahhoz, amit a weboldalon láttál előzőleg, de ilyesmitől nem omlunk össze, remek fogások vannak felsorolva. Na, most abból - jegyzi meg a felszolgáló fiatalember - pár dolog nincs, az egyik előétel, továbbá két főétel esetében nem pont az van, ami oda van írva, semmi gond, ez legyen a legnagyobb bajunk. Leadjuk a rendelést könnyedén, semmi nem zavar, 4 háromfogásos étel, és 2 gyerekmenü, egyszerű italok, háziszörpök és limonádék.

 

Bocsánat, a passionfruitos limonádé sincs már, semmi gond, persze jöhet akkor a gránátalmás, még jobb is lesz, köszönöm. 

Ö, elnézést, nincs gyerekmenü, mert elfogyott a paradicsom és a mozzarella is. Ja, aha, hát akkor hozzanak ki nekik egy-egy főételt, na. Megoldottuk. 

 

Körülbelül 35 perc elteltével érkeznek az első szörpök, szép kis pohárban, citromos-yuzus, fantasztikusan finom, tökéletes arányok, nem is emlékszem mikor ittam utoljára ilyen finom szörpöt, tényleg. A gyerekeknek érkeznek a limonádék, a pultban álló nem kispályásnak tűnő italokat készítő szakember a pincéreknek továbbít három profi keverő koktéloskanalat, mindenki kap egyet a limonádéjába, ez egy hosszú bronzszínű kanál, menő, nagyvonalú gesztus, hogy így megkapjuk a limonádéhoz.

 

Újabb 20 perc után kissé kérdően nézünk körül, két előételt kértünk, és csak nem jön. Ja igen, azért kettőt, mert több nem volt, mert már az is elfogyott, ezért a többiek levest kértek. De az italokkal elvagyunk, és íme jön hat kis csomag, egy ilyen fatextúrájú vékony anyagban található evőeszközök, mi pedig érezzük, hogy mindjárt valami történni fog. 

img_2299.jpeg

Az előétel: szardínia, lencse, cékla - egy nagy fadoboz üvegtetején tálalva érkezik, az üveg alatt homokos tengerpartot idéző hangulat, és hirtelen a Flórián téri üzletház aljában teljesen összezavarodsz, lehet, hogy Heston Blumenthal új életet kezdett és ő nyitott itt éttermet titokban? 

img_2304.jpeg

Érkeznek a levesek, pho leves, szeparáltan tálalva, kacsahús, tészta, tojás alkotóelemek, majd teáskannából ráöntve a sötétbarna alaplé, mindenki csak les lenyűgözve. 

 

Az előételesek kaptak még egy fantasztikus kiegészítő eszközt, egy-egy hosszú csipeszt, amelynek funkciója nem teljesen világos, de aztán mondják, hogy azzal a halat kell enni. Nem akarok akadékoskodni, de kaptunk egy halkést is, amit már önmagában nem értenék egy vékony szardíniához, mindenesetre felkaparjuk az üveglapokról az ételt, nincs vele semmi baj, habár úgy összességében nem sok kohézió lelhető fel, különálló elemek egymásra pakolva, a lencse kissé üres, a mellé rakott céklaszósszal lehetetlen együtt fogyasztani, persze eltüntetjük. A kevesebb több lett volna, jut eszünkbe hálátlanul, pedig végtelen kedvesek és figyelmesek a pincérek és meg kell, hogy mondjam valami döbbenetes igyekezet érződik mindvégig, ami megmelengeti a szívemet és eláraszt csupa jóindulattal.

img_2301_1.jpeg

A szívemet elöntő jóindulat csupán újabb negyven perc után kezd egy picit olvadozni, kérek akkor én is egy limonádét, ez valahogy egytizedannyi narancsot és citromot tartalmaz, mint az első köré, de nem baj, ki vagyok én, hogy itt problémázzak, van elég dolguk a pincéreknek.

img_2320.jpeg

Bár rajtunk kívül még két asztalnál ülnek a vendégek, de a találás sajátosságai szerintem az étterem kapacitásának 90%-át lekötik eleve. A konyhában el sem tudom képzelni mi folyik, fantáziánkat egyedül az támogatja meg, amikor halljuk bentről: "hát a CBA van legközelebb, a piac zárva, menj oda". Nem akarom tudni melyik alapanyagot kell gyorsan beszerezni ott, de mondjuk alapvetően nincs vele bajom, egyébként szerintem a gyerekmenühöz való mozzarellát is biztos be lehetett volna gyorsan szerezni akkor már, meg gondolom van ott csirkemáj is, ami az egyik főételként kikért fogásunk eleme lesz.

 

Két és fél óra után érkezik a főétel, de ne rohanj, szombat van. Impozáns tányérok, egyedi kerámiatálak, vadrizs és kacsa, sütőtök van még hozzá, szerintem tökéletes a tálalás, az íz, a kacsa konkrétan kifogástalanul van elkészítve. img_2315.jpeg

Egy kis sót még elbírna, kérek is sót. A többiek gonoszak és megjegyzik, hogy nem biztos, hogy az olyan egyszerűen fog menni, és valóban, újabb tíz perc telik el, látom, hogy a pultnál hárman is dolgoznak az ügyön, és végül megérkezik a só: egyedi kis agyagtálkákban négyféle só, Heston Blumenthal szelleme boldogan felsír a falakból, egy könnycsepp jelenik meg a lelkemben, amellyel a magyar vendéglátás eddig smirgliként bánt, de most érzem, hogy itt minden részlet olyan végtelen figyelmességgel, odaadással, de mégis valamilyen szinten a költésghatékonyság elveit is betartva, egy három michelin csillagos étterem igényességével és részleteivel igyekszik megfelelni nekünk Flórián térre vetődött belvárosi suttyóknak, akik eljárunk a hipster helyekre, akik meg vagyunk sértődve, ha nem jutunk be a Dobrumbába, vagy az új TLV Eatery csak délután ötkor nyit, mert hülyék és nincs üzleti érzékük blabla.. szóval ami itt történik számomra több, mint szürreális, ez egész egyszerűen nem lehet valódi, tényleg csak álmodom. 

img_2308.jpeg

A többiek nyafognak a leves miatt, mert szerintük nem is pho leves, megkóstolom, valóban semmi köze hozzá, de akkor is finom, ezeknek komolyan semmi nem jó, én eszem lelkesen, asztaltársam levesét is kikanalazom, ételt nem hagyunk ott, pláne olyat, amit ilyen aprólékosan kidolgozva és szeretettel raktak elénk.

 

Egyikőnk háromfogásos menüjében a levesről megfeledkeztek, mert előételt, levest és főételt kért, szerintem amúgy magára vessen, inkább kért volna desszertet, de aztán elkészítik neki, újabb fordulat, hogy végül harminc perc után  mégis lemondjuk.

 

A desszerthez legszívesebben nyitnék egy újabb blogposztot, egy új fejezetet, egy új oldalt, sőt egy új blogot, vagy ha a weboldal eszközei megengednék és ha meg tudnám oldani technikailag iniciálét használnék, de nem tudok, ezért csak folytatom, de kérem értsék meg, hogy ami most jön, olyat sehol, de sehol nem kapnak, legközelebb talán a Taubenkobelben, ott is valami béna, erőlködős formáját, mert ilyen nincs, ami most jön.

 

 

Császármorzsa jön egy - amúgy szerintem növényekhez, de valami egészen más funkcióhoz kitalált üvegbura alatt. Egy pohárban, ha nem is pont morzsa, de talán a csirkemájhoz tálalt (konfitált burgonya helyett rögtönzött) kenyérlángos kreatív felhasználása, benne tarhonyaszerű gyöngyök, tájékozatlan asztaltársaim bulgurt említenek, de gyorsan leállítom őket.  A morzsa nem csak úgy ott van, a pohár tetejébe vattacukor van helyezve. Mellette pedig egy újabb méretű és típusú kerámiatálban fagyi kollázs, amelynek ízét nem mondod meg magadtól, akkor sem, ha Gordon Ramsay ordít torkaszakadtából a füledbe, de aztán mégis kitaláljuk: lilakáposzta, igen. img_2310.jpegAz egész ízkombinációnak semmi köze a császármorzsához, de menj a Náncsi nénihez ha császármorzsaízre vágysz, vagy a menzára, esetleg a CBA-ba (ott van fagyasztva egész jó), ez itt kreatív, fúziós császármorzsa, a Flórián téri molekuláris gasztronómia fellegvárában felszolgálva. A mákosguba sem kispályás, a mák egy lapban összeforrasztva, a többi is alkotóelemeire bontva, hogy aztán újra egyesüljön a lelkedben, a szívedben és átitasson a nem hétköznapi ebéd élményével.

img_2324.jpeg

 

Nem beszéltem még a kávékról és a forró csokikról, amelyet kértünk, beszéljenek helyettem a képek, ízük tökéletes, a szervirozás nem kevésbé.

img_2325.jpeg

img_2317.jpeg

Egyetlen olyan eleme van az ebédnek, amelyre nem találtam magyarázatot, az amúgy MamLasz Kft. (nem vicc) nevében adott "blokk" az underground vietnámi levesezők számológép-kibocsátotta nyugtájára hasonlít, az ételeink össze-vissza lettek felütve, aki a háromfogásos ételéből egyet nem kapott meg, plusz büntetésként tételesen és nem menünként lett elszámolva, tehát nemcsak egy fogással kevesebbet kapott, de mindezt drágábban. A felszolgálók sajnálkozva és maguk is értetlenül állva a helyzet előtt a rossz elszámolási rendszert említik, és tény, hogy átviszik rajtunk, sőt, mondják, hogy pont holnap ezügyben lesz megbeszélés házon belül és megoldják mindenképpen, mi pedig Micimackót megszégyenítő elfogadással távozunk, ez itt egy álom volt úgyis, majd felébredünk úgyis, Heston Blumenthal mindenesetre nyugdíjba mehet, Andy Warhol meg halott, de ezt mindenki tudja.

img_2329.jpeg

1 komment

Húsevők vs vegánok - a Piqniqen

2019.02.22. 09:16 stillman

Eleve számomra igen magas labda volt a cím, amivel útjára indította legújabb gasztronómai talkshowját a Piqniq Budapest: "Húsevők vs vegánok", azzal a kiegészítéssel, hogy "a gasztronómia üzlet, nem háború" - és talán már érzi is a kedves olvasó, hogy ez utóbbihoz máris lenne egy két szavam, sőt van is:

 

Még, hogy nem háború? - kacagok fel, a kávét toronymagas tejhabbal fogyasztó fanatikusok és az index trollok által rendszeresen üldözötten.. én, aki évekig úgy jártam mindenhová, hogy az emberek furmintos pohárral a kezükben üdvözöltek előre gúnyosan, valamint az újlipótvárosi kávézóktól a szentendrei csülökbisztrókig a konyhák hátsó falain Wanted Dead or Alive plakátokon található az arcképem. Na ugyanilyen végtelen harcaim folynak/folytak a vegán hadsereggel is.

 

Bár én a nép gasztronómiai edukációs lehetőségeiben kevésbé hiszek, és a beszélgetés is nyugodtan lehetett volna kicsit élesebb, alapvetően sikerült igen tartalmas, kifejezetten békés vizeken maradva megtárgyalni a vegán életforma kihívásait, nehézségeit, közhelyektől szinte mentesen, jó szereplőkkel, értelmes megközelítésekkel.

img_2260.jpeg

Bede Anna, - a vegasztromania blog szerzője, aki mint megtudtuk semi-vegetáriánus, azaz ha jól értem néha azért eszik húst, mármint csirkét vagy halat, nekem például nagyon tetszett, hogy nem harcos amazonként érkezett, hanem elmondta, hogy ő amúgy köretekkel is tök jól elvan, ha más nincs épp az adott étteremben. Bár azt hiszem az aktív vegánok nem igazán találják meg lelki békéjüket a folyamatos törtkrumpli-párolt rizs kombinációban, de ez talán érthető, lehet, hogy nekem is ölni támadna kedvem, ha így be lennék szorítva, persze csak embert, nem állatot. 

 

Anna elmondta még, ami szintén nagyon tetszett, hogy ha egy étterem képtelen rájönni milyen érdekes fogást kreálhatna zöldségből, akkor neadjisten együttműködésekben is megpróbálhat gondolkodni, itt van például ő, egy remek tanácsadó ilyen esetekre, de vannak mások is, nem szégyen hozzájuk fordulni.

 

Szűcs Ádám - az Egy nap a városban szerzőjének véleménye kevésbé volt markáns, viszont annál szórakoztatóbb és lazább stílusban tudta elmondani, szerintem az a rózsaszín fotel, amiben ő ült sokkal kellemesebb közeg volt, mint az a másik szék, mint amin pl. a leginkább feszengő moderátor, na szóval, ha valaki véleményvezér ebben az országban, akkor Ádám az, úgyhogy az ő szavai fontosak, ha valahol lesz jó zöldséges étel, akkor ő szívesen ír majd róla.

 

A legértelmesebb és legjobb gondolatokat meglepetésemre Antalóczy György - a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro tulajdonosa mondta, ami nagyon tetszett, hogy kifejezetten távol áll tőle a vegán harc és igehirdetés, pedig érződik, hogy komolyan veszi ezt az életformát. Csak azért írom, hogy meglepetésemre, mert azt gondolná az ember, hogy egy full vegán étterem vezetője azért igenis erőteljes gondolatokat fog megfogalmazni, de nem, a békés együttélést hirdeti Gyuri is.

 

Szatmári "Főzelékes" Feri - a Feri, a főzelékes blog és két szakácskönyv írója, aki viszont a gyakorlat szintjén szerintem a legtöbbet teszi a témában, legalábbis számomra, ugyanis imádom a receptjeit és szinte egy szakácskönyv sincs, amiből ennyi mindent megfőztem már, kreatív, ötletes, és nagyszerű, Feri is jókat mondott egyébként, csak kicsit zavar, hogy soha sehol nem ismer meg és nem is köszön, pedig már vagy háromszor bemutatkoztunk egymásnak. Mindegy, az ego lehúzó mélységeire nincs gyógyír (mármint ezt magamra értem).

 img_2263.JPG

 

Ezután jött Forgács Attila - gasztropszichológus előadása, a tituluson nem lepődtem meg, mert hallottam róla korábban, szóval egy fergeteges beszédet hallhattunk, hárompercenként az idő szorításának fojtogató erejét is belefogalmazva a mondandóba, amire az előadás fele el is ment. Szerintem amúgy Attila sokkal jobban tette volna, ha csak úgy beszél arról, ami eszébe jut, ehelyett felvázolta a vegetáriánizmus többezer éves történetét, például tudták, hogy Pithagorasz is vegetáriánius volt? Ja, meg Hitler. Na mindegy.

 

Viszont rendkívül szórakoztató volt és vicces, ő például akaratán kívül vegetáriánus, mert nem tud megenni semmit, aminek szeme van, ha le van darálva, akkor egy fokkal jobb. Több, mint 1500 féle diéta szerint élnek az emberek, ő ezeket is kutatja, illetve elmondta mennyire meghatározó az ízlés, a képzelt és valós ételérzékenységek hatása, valamint hozott egy kissé zavaros statisztikát arról, hogy a vegetáriánusok négy évvel tovább élnek, de aztán maga is belátta, hogy ez nem biztos.

 

A rendezők valamiért úgy döntöttek, hogy nem lesz szünet, úgyhogy haladtunk tovább a vegán vs. húsevő eszmecsere maratonban előre, szorongattuk a Piqniq-labeled vizeket a Horizont mozi kellemes aurájában, jött a következő csapat beszélgetni:

 

Saás Petra - a Fruccola tulajdonosa, kissé fásultan számolt be a jó minőségű zöldségért folytatott küzdelmekről és az ország szomorú helyzetéről, meg arról, hogy hiába minden, meg ez amúgy is a főváros problémája, vidéken az van, amihez hozzájutnak, ami nem sok.

Papp Péter - a Las Vegan's étteremlánc tulajdonosa és a Vegan Garden alapítója bocsánatkérően bejelentette, hogy nyilik még két vegán hamburgerező, ja mert úgy tűnik a Gasztrobizarr (azaz mi) sikeresen terjesztjük az igét, hogy ha nem eszel húst ne is akarjál kolbászt, hotdogot, hamburgert enni, nyiss az univerzum színes virágos-zöldséges kertje felé, a hamburgert hagyd meg a bolygóromboló húsevőknek, de talán nincs is igazam, mert ez a szimpatikus fiatalember meg azért él és alkot, hogy a vegánok is tudjanak hamburgert enni, akkor meg miért ne.

Pethő Dániel - a Csalogány26 étterem társtulajdonosa, a közvetlen kérés ellenére se bontotta ki a répa-tematikát, de mondott sok más érdekeset. Egy igen tiszteletreméltó, nyugodt erő a zavaros hazai szakácsmezőnyben. 


Az est szellemi fénypontja Várvizi Péter - élelmiszermérnök, a Larus Étterem kreatív séfje volt, amikor megszólalt, áradt belőle a legmagasabb szintű szakértelem, mindez lazán, átélhetően, ő az a szakember, akinek úgy lehet inni a szavait, hogy közben az ember átlényegül és teljesen más színben látja a világot és felvillan a lehetőség, hogy akár egyszer itthon is képesek leszünk nemcsak a huszadrangú takarmánynövényeket igényelni, hanem befogadni, sőt elvárni a jót. Valamint, hogy a tarlórépát igenis meg lehet enni, amennyiben ő kínálja a tányérunkon. 

 

Konklúzió? Ne ölj. Akár vegán vagy, akár nem. Élj úgy, ahogy akarsz, ne akarj senkit megtéríteni, amit te hiszel, az egy hiedelem, persze attól még higgyél benne, de ne bánts másokat. A zöldség pedig jó dolog, persze csak akkor, ha nem a disznók elől eszed meg. A disznók (bocik, nyuszik, sárgakiscsibék, egyéb aranyos állatok) éljenek sokáig, haljanak meg végelgyengülésben, ahogy például az egyik híres vegetáriánus, csak ő mondjuk kókusz miatt, amelyen kizárólag élt.

7 komment

Címkék: workshop hús vegetáriánus vegán vegánizmus

Vegán ételsor a francia csirkézőben

2019.01.14. 18:49 stillman

Errefelé nem túl gyakori, hogy az egyik nem túl kíméletes kritikánkkal célbavett hely egyfajta hálával, sőt külön köszönőlevéllel viszonozza a negatív megjegyzéseket. A másfél éve nyitott Pozsonyi úti Le Poulet mégis ezek közé tartozik, ezzel magát némiképp kiemelve a magyar vendéglátós világ sértődős, önkritikára csak ritkán képes közegéből.

 

Egy kicsit meglepődtem, amikor nemrég vegán menüvel rukkoltak elő, de ha valami, hát ez mindenképpen gasztrobizarr téma, egy csirkéző, ahol vegán ételeket kóstolhatunk, ott a helyünk! 

 

Felkészültem a hóhér akasztására, azaz, az általam többször is élesen bírált vegán hamburger, kolbász és pástétomok húsidéző világát kell majd, magamat kellemes társaságnak tettetve (ez ugye amúgy is lehetetlen) végigkóstolnom. 

 

Na, de nem így történt, mert először is jött egy Almás Kesudiós Cékla előétel, amely hát lenyűgözően, zavarbaejtően kellemes volt, ugyanakkor fantáziadús és komplex ízvilág tárult ki az alma frissítő, ropogós, savanykás hatásának köszönhetően. És akkor ekkor meg is világosodtam és önigazolást nyertem, hiszen tulajdonképpen pont ezért támadom a vegán halrudacska rajongókat, mert közben ilyen ételeket is ehetnének ahelyett, hogy hagyják magukat bezárva hagyni a fantáziátlan húsimádók beszűkült világában. 

 img_0157.JPG

Elmélyülten fogyasztom tehát az előételt, a tudat átadja a helyét az érzéseknek, elönt egy kellemes elégedettség, ez már biztos jel, hogy jó helyen ülök, és mivel nem vagyok vallásos vegán, sőt semmilyen vegán nem vagyok, a vasrudakon forgó halott csirkék sem zavarnak, nem érzek megfoghatatlan fájdalmat és szégyent a kihasználásuk, latexruhába öltöztetésük és szájuk kipeckelése miatt. Nemrég hallottam egy olyan elméletet, hogy valaki nem is azért vegán, mert sajnálja az állatokat, hanem mert az egészségesebb. Azt hiszem ez a legnagyobb baromság, amit hallottam indokként a témában.

 

Na, de elhajóztam újra ellenséges vizekre, vissza a lényegre: a csodálatos, teljes értékű, isteni finom előtételemre, amelyet rövidesen követ a Cukkinispagetti asztaltparadicsomos kencével, parmezánnal. Ilyenkor ugye nem igazi parmezánra meg spagettire kell gondolni, csak gondolom, hogy a cukkinicsíkok elnevezés nem írja le eléggé az élményt. A "parmezán" pedig kesudióból van, zseniális megoldás, és fantasztikus az íze, bűntetlen élvezet a tehén kihasználása és maga a sátán, azaz tejtermék használata nélkül (és a kesudió-mama? - na mindegy, akkor is nagyon finom!). 

 img_0152.jpeg

Az asztalparadicsomos kence igazi csoda, esszenciális valódi paradicsomíz, tömör, kellemes, teljes, semmi üresség, vagy ilyen pótszerhatás nincs semmiben, egyszerűen az a helyzet, hogy attól még mert valami vegán, lehet igenis jó (ezt most direkt írtam ilyen provokatív-primitíven, vagyis nem, de most már nem akarom kitörölni). 

 img_0158.JPG

A cukkini "spagetti" is nagyon finom, kreatív, kellemes, hangulatos, a kencével, valamint a parmezánszerű cuccal kiegészítve kifejezetten laktató. Semmi hiányérzet, mint a zero cola után, amikor megfogadod, hogy inkább félévenként egy korty sima coca-cola, mint az a szörnyűség, persze tudom hogy sokaknak a zero cola az igenis egy fogyasztható ital, és én természetesen tiszteletben tartom az ízlésüket. 

 

img_0155.jpegEgyébként én teljesen jól is laktam ezen a ponton, de mégis jön a desszert, mert ha már nekivágtunk, akkor azt be is kell fejezni, tehát színre lép az Almás mákpite a maga zseniális tömörségében, tartalmas, és nagyon finom ez is. Akaratom kívül nem vagyok egy nagy mákrajongó, erről ugye nem is nagyon tehet az ember, ahogy a gesztenye, kapor, koriander és hasonló vonzásokról és taszításokról sem. Ettől függetlenül nagyon ízlik, mert van az a formátum, amikor meg tudom én is enni, és ez az. Én kifejezetten szeretem az ilyen tömör süteményeket, amelyekbe bele van téve az anyag, és a készítő szeretetét, gondoskodását érzem a süteményen keresztül, hogy azt akarja boldog legyek és én ilyenkor az is leszek. 

 img_0165.jpeg

Most akkor térjünk rá a dolog gasztro filozófiai-vallási (már amennyiben létezik ilyen fogalom) részére. Szóval van itt egy igen kellemes kis, "francia Rôtisserie, azaz grillcsirkéző mintájára kialakított Tanyasi Grillcsirkéző" a Pozsonyi úton, ahol bizony vér, zsír és szaft folyik,testükért, húsukért tartott állatok, levágott csirkefejek hullanak nap, mint nap. De akkor most, hogy jön ez, hogy vegán ételsor is kapható?

 

Mert a rock'n roll az nem egy tánc. Azaz, a vegán műfaj nem a vegán fanatikusok kisajítátított zöldségfasírtjaiból állhat csak, hanem igenis lehet egy hagyományos, vagy más profilú étterem kiegészítő terepe, a kreativitás új dimenziója és a kettő nem üti egymást. 

 

Varga István, Nyers Séf fogásait olyan nyitott, igazán finom és érdekes fogásokra kíváncsi vendégeknek ajánlom tehát, akik szívesen hagyják magukat kimozdítani a húsos világból, beülnek egy csirkére és mégis képesek egy cukkinispagetti mellett dönteni, akik hajlandóak és képesek vegyülni, váltani, kimozdulni a komfort zónából, merthogy ez minden változás kulcsa, és végülis miért is ne együnk inkább valami hasonlóan teljes értékű, a zöldség szépségeit és sajátos lehetőségeit kiaknázó fogást, pont egy olyan helyen, ahol a legkevésbé számítanánk rá. 

Szólj hozzá!

Címkék: csirke étterem vegetáriánus vegán pozsonyiút

5 gasztro trend, ami remélhetőleg eltűnik 2019-ben

2019.01.05. 11:46 stillman

Olvastam tavaly év végén egy cikket, ami arról szólt, hogy mi az a 14 gasztro trend, amelynek távoznia kell most már az életünkből 2019-ben. A cikk úgy kezdődik, hogy "ő ugyan a szeretet és a kedvesség nagykövete" - mondjuk itt engem elvesztett, és kritikai szemlélettel folytattam tovább az olvasást - de aztán hozzátette, hogy igenis vannak olyan túlkapások még náluk, a napsütéses, mindig laza Kaliforniában is, amiből most már elég. 

 

Míg ott a kaliforniai vidékeken a first world problem a gombapor-alapú csodaitalok (nem úgy gomba és nem úgy "csoda", hanem úgy, mint nálunk még a kezdő trend változata: a 900 forintos ginger-lemon shotok), továbbá a mindenféle szennyezések miatt túl sok visszahívott római saláta, a túl kicsi tányéron felszolgált ételek, valamint az édes humusz, azért úgy magamban továbbgondoltam, hogy nálunk milyen zavaró elemek vannak a rendszerben, amelyeket érdemes megemlíteni, ha már likvidálni nem is tudjuk így hirtelen.

 

1. Zöldség kolbász, vegán bacon chips

 

Ami viszont közös és nemcsak a kaliforniai foodie trendsettereket idegesíti, hanem hálistennek a magyar nép nagy része is eleve ellenszenvvel fogadja: a húsételek vegán másolatai: legyen az karfiol steak, vagy zöldség pástétom, gabonakolbász és társai, de láttam én már vegán bacon chipset és még sorolhatnánk a sok borzalmat (nekem egyébként a hamburger is ide tartozik). Még mielőtt újra magamra szabadítom a vegán "most miéééért?? nem hiányozhat nekünk a húsíz??" hordákat, számomra ez olyan, mintha a hóhér leszokna a gyilkolásról és otthon műanyag késekkel kaszabolná tovább a levegőt: "miért nem hiányozhat az ölés?" - na jó, ez kicsit erőltetett hasonlat lett. 

vegan-sausages-7.jpg

Én azt mondom továbbra is, a zöldség, gyümölcs, mag, gumó, fű, virág, bogyó izé, satöbbi olyan irgalmatlan széles spektrumot nyithat meg a vállalkozó szelleműek előtt, hogy felesleges magukat beszűkíteni a húsos bolygórombolók fasírtközpontú világába. Törjetek ki, hagyjátok magatok mögött a szomorú bociszemeket, de akkor legyetek kitörve, és ha lehet ne gondolkodjatok idén azon, hogy a krumplinak van-e mégis idegrendszere csak nem tudunk róla. 

 

 

2. Trendi street food, ipari hulladékkal megbolondítva

 

A tavalyi évem egyik mélypontja volt, amikor megláttam, ahogy egy utcán sütött bubble waffelt (kb. goffri) kinder buenoval, milka darabokkal és oreoval töltöttek meg, egy másik ehhez hasonló mélypont pedig a sokakból drogszerű függőséget kiváltó vizuális élmény: a felülről videózott, gyorsított elkészítési útmutatóval elkápráztatva mutatta be a mérhetetlen gusztustalan szintén kinderszeletekkel, ipari kekszekkel és nutellával (szerintem a nutella is undorító, de tudom, hogy ez megint egy vallás, szóval kérem a nutella hordákat fáradjanak máshová küzdeni) töltött rettenetett gyártott le. 

kinder_bueno_cake_1515177045_5fb4925b_1.jpg

Azt gondolom az Oreonak, a Milkának megvan a maga helye a világban (nem az enyémben persze), mindenkinek lehet rossz napja, vagy gonosz rokona és barátja, akitől kapja, vagy lehet, hogy még nem nőtt be a feje lágya és jó érzés magát ipari hulladékkal, álélemiszerekkel tömni, de akkor is, ahogy a Bon Appétit - kicsit túl sokszor - mondja: ami sok az sok.

 

3. Cukor és só, mint közellenség 

 

Nekem már az elején unalmas és hiteltelen volt, amikor hirtelen beállították a cukrot és a sót a sátánnak, sokan azóta is vallásháborút folytatnak és helyette azonosítatlan tartalmú és eddig nem ismert hatásokkal járó mesterséges ízesítőket részesítenek előnyben, vagy, ami még jobb: a semmit. A cukor teljes elhagyása még oké, bár nem hiszem, hogy helyes, de képesek teljesen sómentesen táplálkozni, sokan pedig azt mondják, hogy amit eszünk, abban már elég só van önmagában, az bőven elég a szervezetünknek. Én ezt elhiszem simán, de azt gondolom, ilyen téren hallgasson mindenki a szervezetére. 

 

Elismerem, hogy a túlzott cukorfogyasztás okozhat függőséket, csak úgy már megint, mint minden más, ami ízlik és finom és az agyunk azt mondja: még! Hogy aztán kidurranva, lihegve kapkodjuk a levegőt és a mérleget berakjuk a fürdőszoba legrejtetebb zugába, elengedjük az elvárásokat, és a világ előtt boldognak mímelt önazonosságot árasszunk, igen, bennünket nem érdekel, hogy egy dagadt disznók vagyunk, ez van, nem élhet mindenki photoshoppolt életet. 

 

Talán még egy gondolat: a só nélküli étel szerintem ehetetlen, szóval részemről ennyit erről.

 

4. Francia süteménystílus erőltetése

 

A cukrászok kénytelenek figyelni a trendeket, hiszen csak a Daubner tud évtizedeken keresztül megélni a kandírozott narancsos csokitortájából és a tökmagos pogácsájából, persze azért én láttam, amikor beemelték a macaront is a kínálatba és kilóra adták, nem volt benne sok köszönet, ha minden jól ment, azóta kivezették, de ez nem biztos. 

 

Szóval újítgatnak, újítgatnak, kitalálnak ezt azt, hogy növényi tejszínhabbal felturbózott 8 órán át tartó giccstortáikon kívül mást is a magyar lakosság cukoréhes arcába tudjanak tolni, és akinek nem elég Az Ország Tortája mozgalom vitatható értékű éves receptje, az bizony elmélyed a francia cukrászhagyomány világában, és aztán több-kevesebb sikerrel (inkább az utóbbi) adaptálja azt.

 

Egyébként ezzel a problémámmal pszichológushoz kéne mennem, de én igazán rosszkedvűvé tudok válni (magam, valamint társaságom teljes napját képes vagyok elrontani), amikor egy desszertpultban nyomi, szerencsétlen, szétcsúszott, elbénázott süteményeket látok, amelyekben az alapanyag valószínűleg benne is van, de a technológia alkalmazása jól láthatóan tökéletes kudarcot vallott.

 

Évek óta javaslom a Gasztro Rendőrség bevezetését, ezekben az esetekben rózsaszínszőrmés bilincsbe verve elvinném a cukrászt és belétömnék egy adag kinderbuenós waffelt, jó sok növényi tejszínhabbal, kipeckeltetném a szemeit és levetítenék neki egy 36 órás kezdő francia cukrásztanfolyamot, amelyből 19 óra a tojás ismerete és felhasználási formái. 

 

 

5. Újhullámos kávézók

 

 

Még a Furmint kampány nagykövetei és a Fromage dolgozói sem vitatják, hogy az újhullámos kávé egyik nagykövete voltam annak idején. Csak jó kávé legyen! - kiáltottam vasárnap reggelenként az üres Pozsonyi úton.  Figyeljünk oda, tudatos kávéfogyasztás, csodálatos kávéfőzés tudomány meg minden, persze. saját pörkölőüzem, 85-ös lágyságú víz és praliné, dió, valamint maracuja ízjegyek... De bevallom, engem már nem is csak tavaly óta, hanem több éve iszonyúan untat ez az egész hazug kávé őrület, ami közben elárasztotta az országot.

 

Elképesztő, hozzáértés nélkül főzőtt világos löttyök, amelyeknek semmi közük a kávéhoz, méregdrága alapanyag, ihatatlan borzalom. 

kave_1.jpg

Rosszul vagyok az elfojtott indulatoktól, a számomra hálistennek átláthatatlan érdeksérelmektől, ahogy kialakult a piac közben, az egymástól történő pofátlan munkaerőlenyúlásoktól, a hálátlan baristáktól, akik azt gondolják, hogy a kávéfőzés első két lépése a tetoválás és a szakállnövesztés, esetleg egy barna bőrkötény. 

 

Unom a nagyképű, nem visszaköszönő, a kávégépen ügyködő antiszociális lényeket, akiket emberek közelébe se lenne szabad engedni, mert ők valójában az előző trendek rendszergazdái voltak, tudod, akinek két hétig tart, míg legyártja a céges emailcímed és azt is csak akkor, ha a megfelelő formanyomtatványt beadtad időben. 

 

Unom, ha kioktatnak, hogy nincs cukor és ne is akarjak, unom, ha húzzák a szájukat, ha tejet kérek a kávémba és még jobban, ha alternatív tejet, de a következő évben már a habosítható zabtejet ők is berendelik alávetve magukat a fogyasztói igényeknek. 

 

Szóval szerintem ebből most egy időre elég, addig is én áttértem a sötét pörkölésre, ami semmivel sem rosszabb, sőt jobb, mert a kávé az kávé és nem egy világosbarna mogyoróízű lötty, bármilyen álszent arccal is rakják le eléd.

 

+ 1

Munkaerőhiány

 

Tudom, hogy ez nem egy gasztro trend, azonban a hazai vendéglátásban egy igen erőteljes jelenség. Tisztában vagyok vele, hogy a munkaerőhiány egy létező probléma, én azonban mégis unom azt, hogy folyton mindenhol ezzel jönnek, minden bezárást erre fognak, és ezt nevezik meg az összes hiba forrásának. 

 

Megoldást nem tudok javasolni, de mondjuk a közhelyeken túl (bejelentett bér és megfelelő körülmények) például ha nem arra kényszerítik őket, hogy kizárólag a hülye, kiszámíthatatlan vendégek borravalóiból éljenek meg, akkor elképzelhető, hogy akad mégis munkaerő. Ja, és nagyon fontos: amennyiben képesek a vendéglátóhelyek túllépni azon, hogy kizárólag húszéves, jellemzően nem túl nagy észkombájn munkaerőben gondolkodjanak és esetleg mérlegeljék azt, hogy harmincon túli  ember is lehet jó munkaerő, és megfelelő megbecsülés mellett képes megszolgálni az árát, akkor talán változhat a helyzet. 

 

Boldog Kinderbuenóswaffelmentes Új Évet Kívánok mindenkinek!

70 komment

A karfiol, az karfiol

2018.12.21. 21:08 stillman

Épeszű ember december végén nem tud létezni keresztény kultúrákban, ahol fülén-orrán-száján ömlik kifelé és ami még rosszabb befelé a lastchristmas és a forraltboros-zsírfánklángos, ezért (és persze más okból is) hát Tel-Avivban tengetem karácsonyi ömlengés-mentes napjaimat.

 

A város gasztronómiai értelemben (is) alapban lenyűgöző, és nem úgy, mint mondjuk Barcelona, hogy ha nem vigyázol, igen gyakran ehetsz nagyon rosszat is, hanem úgy, hogy a reptérről érkezvén a bőröndöt húzva betérsz az első szakadt humuszos bácsihoz és máris eldől, hogy többé nem fogsz tudni Budapesten humuszt enni, mert ilyen ott nem lesz soha, ez olyan humusz-dimenzió, amit eddig nem ismertél, nem tapasztaltál és jobb ha nem is próbálkozol máshol vele.

 

A biztató kezdet után azért nem állítom, hogy nem lehet hibázni a hétköznapi étkezés rutinszerű megoldásait keresve. Lustaság okán nagyon gyakran hagyatkozom a szerencsére, ennek köszönhetően tegnap például sikerült kétszer is valami lencsealapú ételt fogyasztanom, mindkettő semmilyen volt, de mondjuk nem rossz. Az elsőt valami értelmetlen krumplipürével tálalták, az erős szósz és a savanyúkáposztasaláta sem segítettek sokat rajta. Utána pedig igazából wifit vadásztam és egy napi levest (mint kiderült lencse) választottam hozzá alibiként, amely szintén jellegtelenre sikeredett, ilyenkor egyébként teljesen logikus folyomány, hogy a wifi sem működik az adott helyen. 

 

De ahová napok óta el akarok menni, az a Karfiolos Hely, ahová muszáj elmenni, ahová tényleg készülök, le van mentve a cím, a facebook oldal képernyőképe, kihagyhatatlan, leesik a fejem remélhetőleg. Az első két napomon nem sikerült, de ma igenis elmegyek, nyakamba veszem a várost és célirányosan megyek karfiolt enni. 

 

King George street stílusosan, méltó helyszín szerintem és én érkezem a pofátlan 20 fokban, otthon Budapesten már földbedöngöltem mindenkit, hiába erőlködnek a beigli posztjaikkal, sajnos kíméletlenül ontom a gránátalmás, pálmafás fotókat, na nem azért csinálom ezt az egészet, hogy irigykedjenek (de), hanem, mert ez a Tel-Aviv egy jó program és céljaim is vannak itt. 

 

Visszatérve tehát úticélom a Miznon, híres street food helyszín, kiváló értékelései vannak, alig várom. Eggyel nagyobb káosz fogad a helyen, mint amire felkészültem, a választék pedig igen egyszerű: egészben sült karfiol, egészben sült édesburgonya, valamint egy sima burgonya, amihez valami magyarázatot még fűznek. Vannak azért húsos fogások is, de most azt kihagyom, egyébként amióta kijöttem ide, akaratlanul vegetáriánus vagyok, valamiért nem jutottam még húshoz, a véletlen hozta így. 

 

Kérünk egy karfiolt, hát mi mást is, de akkor jöjjön mellé egy ilyen édesburgonya izé is, hogy többfélét kóstoljunk. Névordítással jelzik, amikor kész vannak, és nem is olyan sokára el is hangzik a nevem, örömmel megyek, de a várva várt karfiol helyett csak két egészben sült kisebb édesburgonyát, valamint egy zsírpapír alatt kilapított sima krumplit találok, ez az, amire csak rákérdeztünk, hogy mi is az, amúgy valami sajtkrém van benne és némi fűszer, de az egész kilapítva kreatívan, de számomra azért ez inkább egy kedves pimaszság, hogy egy darab krumplit kapsz szétlapítva és akkor ez egy fogás, egyszerű szó mi szó, de az egyszerűségnek is van határa. 

 

miznon-tel-aviv-sweetpotato.jpg

miznon-telaviv-potato.jpg

Megbeszéljük velük, hogy mi a karfiolért jöttünk, szóval a krumpli teljes félreértés, amelyet cserében meg is kapunk ajándékba, sőt a karfiol is elkészül, egyben sült és tulajdonképpen ennyi, néhány szószt még mérhetünk magunknak mellé, amúgy tényleg finom, kiváló, már amennyit egy karfiolból ki lehet hozni, egyébként én imádom a karfiolt, de attól az még karfiol marad, szóval maradjunk mi is azok, mert szerintem mindenki boldog marad így, és nem is feltétlenül lelki szegénység végett, hanem mert egyszerűség lakjon bennünk mosolyogva szelíden, félre a finediningos bolondériákkal, éljen a karfiol és csakazért sincs sem csattanó, sem konklúzió.

 

Íme a csodakarfiol! 

miznon-telaviv-cauliflower.jpg

 

 

Szólj hozzá!