Inkább a "kórház a város szélén", vagy "elmebaj a város szélén" hasonlattal tudnám átadni azt a szürreális élményt, amelyben részem volt egy határmenti városka szélén Lengyelországból Csehország felé haladva egy ártalmatlannak induló vasárnap délutánon. Messziről csak egy gyámoltalanul álldogáló, leselejtezett, átfestetett repülőgép látszott, lehetett volna akár egy kiállítás vagy múzeum egy darabja, de nem, viszonylag hamar észrevettem a feliratot: restauracji, azaz étterem. Mivel ilyenkor szakmai kötelességemnek érzem, hogy a Gasztrobizarr olvasóinak teljes mélységében beszámolhassak a kalandról, az elhatározást tett követte: satufék, lekanyarodás és betértünk a repülő étterembe.
Szemléltethetném úgy is, hogy végy valamilyen komolyabb tudatmódosító szert, engedd szabadon a fantáziád majd építs fel tetszőleges szürreális elemekből egy éttermet. Így gyakorlatilag megkapod azt, ami itt a szemem elé tárult.
Kétes mosolyú kertitörpeszerű lény (szobor) fogad a bejáratnál, ilyenkor nem lehet tudni, ez egykoron élt-e és csak úgy kővé dermedt, esetleg valaki szeretettel és odafigyeléssel elkészítette nekünk. A háttérben hatalmas - fénykorát igen régen élő - valódi repülőgép tornyosul. Sajátosan van lefestve, itt már látszik, hogy kreatív hozzáállás és mérsékelten ügyes kezek befolyása alá került az egykori mélység és magasság ura, kicsit olyan érzés, mintha egy oroszlánt látnánk pórázon a kert hátsó végében.
A látvány nem merül ki holmi dísztörpe sorozatokban, van itt mesterséges tavacska, tündérek, továbbá azokkal érdekes viszonyt kezdeményező kígyó, továbbá manók, jó nagy erdei gomba és műanyag lakói, egy-két beazonosíthatatlan állat, műhattyúk, néhány identitászavarral küzdő szellem és még sokan mások.
A repülőgépbe lépcsőn kell felmenni, a bejárattal szemben pedig már a földi világ szerint átalakított mosdók fogadnak. Tovább lépve a gép belsejében utólag beszerelt asztalok állnak, kis terítő és műanyagvirágos asztali dísz - mindez tényszerűen egységes ízléssel - a székek viszont autentikusak, ha beleülsz már várod is, hogy felszállj.
A pult végében érdekesen szegényes kínálat - mi, a nyolcvanas években már öntudattal rendelkező emberek emlékezhetünk erre: fogalmazzunk úgy, hogy behatárolható mennyiségű készlet áll rendelkezésre. Amikor nem kell döntened a sokféle chips között, mert csak egyféle van, amikor nem kérdés, hogy mit iszol, mert kizárásos alapon azonnal eldől, továbbá az úgynevezett étlapon is maximum sült kolbászt választhatsz, már ha megérted miről van szó, mert angolul senki nem beszél - főleg nem a maximum 18 éves felszolgálólány, akit ki tudja miért száműztek ide, biztos rossz volt az iskolában, de nagyon.
Lezajlik a kézzel-lábbal rendelés, majd viszonylag soká érkezik a sült kolbász és hát azt kell, hogy mondjam döbbenetes tálalásban, de tény, hogy ez is tökéletesen koherens a környezettel: szürreális, úgy, ahogy van.
Összességében egyébként nem rossz, érződik az odafigyelés, ráadásul a zöldség arzenál körülötte rendkívüli önmegvalósításra adott lehetőséget, rózsaformában faragott répacsík és társai.. hasonlóképpen fest, mint a műanyag tündérkert elemei. Minden egyben és összhangban van, ez itt a koncepció része. Egyébként tényleg finom, minden jó, mint a mesében.
Végezvén az étellel, fizetünk majd elköszönünk, távolodva pedig időnként azért hátrapillantok - vajon tényleg létezik-e ez a hely. De a legutolsó pillanatig sem tűnik el délibábként, esetleg közvetlenül távozásunk után, de arról már nem tudunk.
Utolsó kommentek