Nem megy be senki csak úgy. Az utcáról is csak egy szó látszik: BARAKA. Ha nem tudnám mit takar én is elmennék mellette, valami népművészeti kiállításnak gondolván az egészet. Üvegtábla a bejárat mellett, azon pedig a menü. Impozáns és elgondolkodtató. Erős ázsiai hatás, francia technológia nyilván, összességében pedig nemzetközi. Mint a Baraka.
De mi az, hogy Baraka? Miért, mi az, hogy Costes, mi az, hogy Onyx, mi az, hogy Borkonyh.. ja az mondjuk világos, a Zóna neve pedig úgy jó, ahogy van, maga a tökéletesség.
Na nem mintha a "Buja Disznók", meg a "Faszaládé" humoroskodásnál ne lenne sokkal jobb hangzású ez a név, de akkor is.
Ezt a szót először akkor hallottam, amikor az úgynevezett kísérleti dokumentumfilm kategóriába sorolt Világok arca: Baraka, 1992 megjelent. Persze lehetnék annyira művelt, hogy tudjam a szó maga "áldást" jelent (szúfi nyelven - wikipedia műveltség).
Nézzük meg a film leírását is:
"A filmnek nincs cselekménye, epizódok egymásutánjából áll, amelyeket a világ több mint 20 országában (Brazília, Japán, Irak, Egyesült Államok stb.) rögzítettek. Célja jelen világunk sokféle arculatának elfogulatlan bemutatása, a nagyvárosok nyüzsgő zajától a zen kert csendjéig. Lenyűgöző képsorai és megkapó zenéje miatt rendhagyó, nem mindennapi élményt nyújt."
Akár a filmről kapta az étterem a nevét, akár nem - valahogy magában hordozza mindezt, véletlenek nincsenek.
Sajnos a cselekmény nélküliség is illik rájuk, az étterem ugyanis nehéz időkön megy keresztül. Sokan tudjuk, hogy az első igazán jó éttermek egyike volt a Baraka, sőt sokáig az egyetlen és legjobb. A Magyar utcában nyitottak még annak idején, ha jól emlékszem több, mint 10 éve, ezután átköltöztek az Andrássy útra, bevallom én innentől kezdve már jóval kevesebbet hallottam róluk, de tény, hogy elkezdtek megszületni a hasonló koncepciójú helyek folyamatosan egymás után. Aztán jöttek a nagy vállalkozások, hatalmas küldetéssel - és le is aratták a babérokat. A Baraka pedig csak csendben küzd és dolgozik. Az elmúlt 2 évben végképp nem hallottunk róluk, de 3 hónapja ismét megnyitottak a Dorottya utcában, közel a Vörösmarty térhez. Itt vannak tehát ismét, a belvárosban, könnyen megközelíthető helyen - valahogy mégse találjuk őket. Pontosabban nem keressük. Vajon miért?
Az az igazság, hogy én elfogult vagyok, ugyanis életem első "fine dining" élménye a Baraka étteremhez kötődik.Itt ettem először igazán "elegáns" étteremben, hozzáteszem különösebb mély gondolatok nélkül ültem be, nem igazán értettem, hogy mit eszem és ez miért jó, hogy ilyen kis adagokat adnak. Meg miért jön ilyen elképesztően finom kenyér és még finomabb vaj az egész vacsora előtt. Akkor úgy éreztem, hogy annyira finom, hogy én csak a kenyértől és a vajtól akarok jóllakni. Akkor még a sütőtökkrém leves extrém kifinomult fogásnak számított, határozottan emlékszem, hogy azt ettem.
Komplex élmény volt, sokáig nem felejtettem el. A pincérek olyanok voltak, amilyet én még soha nem láttam azelőtt, elegánsak, lazák, barátságosak, közvetlenek, de mégis nagyon udvariasak. Viccelődtek, de volt valami furcsa modoruk, ami nekem nagyon tetszett. Az étterem maga sötét tónusú volt, tetszett, nekem az jelenti a jó hangulatot. Szóval ez volt a Baraka akkor.
És mi a Baraka most?
Lehetőségem volt kipróbálni ismét - de most elsősorban a fogásokra koncentráltam, a 10 évvel ezelőttinél valamivel értőbb módon. Kikerülhetetlen persze az az elképesztő belső design, ami fogad, lehengerlően jó ízléssel megálmodott, minden részletében ízléses tér, bútorok, párnák, anyagok. A bejárat után közvetlenül egy profin összeállított bár (what else: Boutiq' Bar koncepció), japán whiskykkel, óriási gin választékkal és persze még sok-sok itallal. Felmerül persze a kérdés, úristen miért nem ide járunk akkor és miért a borzalmas bárokban üldögélnek mégis az emberek ott a Váci utca környékén?
Ez persze más hangulat, a bár után tovább haladva egy átmeneti térbe érkezünk, ahol szintén különleges stílusú fotelek fogadnak, egy kandalló, majd ezután következik az attrakció: az étterem maga.
Hatalmas borválaszték, gyönyörű, különleges design hajtogatott papírfal, minden úgy néz ki, ahogy tényleg ki kell néznie egy tökéletességre törekvő étteremnek. A konyha félig látványkonyha, enyhén színezett üvegen keresztül láthatjuk, ahogy a szakácsok tevékenykednek.
Megnézzük az étlapot, és már érkeznek is az üdvözlő falatok (ceviche), és igen, itt jön a kenyér is egy kis sós vajjal - hát igen, ez a gyengém mindig és persze ezúttal is nagyon finom. Beindítja az ízérzékelésem, elvadít, növeli az éhségem, most már mindent meg akarok kóstolni.
Ezután megkapjuk az első hideg előételt: Szt. Jakab kagyló, yuzu és író, konfitált paradicsom, kandírozott tojás, valamint kértünk egy levest is: Angus marha, vargánya és édesburgonya, szakéval illatosított erőlevest.
Jövök-megyek, belesek a konyhába, titokzatos nagy tányér készül éppen, úgy néz ki, hogy ledöbbenek tőle. Majd meg is kapjuk: pirított hízott máj (foie gras), portóiban posírozott körte, földimogyoró, stb. hát, ez egy olyan étel, amelyre szinte nincsenek szavak, vagyis nehéz találni őket (de nekem megy persze). Maga a megtestesült bársonyosság, puhaság, melegség, a föld melege, egy plüsspárna ölelése, nem, mégse olyan könnyű ezt szavakba ölteni.
Látványra is olyan, hogy tényleg nem tudod levenni róla a szemed, sajnos nem én rendeltem, de legszívesebben elterelném evőtársam figyelmét és futnék ezzel a fogással messzire, amíg utolér, de addig is csak magamban élvezettel ennék belőle minél többet. Ezt tényleg ki kell próbálni. Később kiderül, hogy ez az ún. híres alapfogásuk, azaz a signature dish, jó tudni. Ez nem csak egy foie gras, hangsúlyoznám. Ez maga az ősperverzió, akarom mondani áldás. Végső soron tényleg az.
Ezután jönnek a főételek: fehér ganéla, kellevél, gyömbér, csili, karotta, ananász coulis, valamint kacsamell roséra sütve, indonéz ragacsos rizs, tokaji mazsola, forralt bor. Mindkettő igazán jó, tökéletesen elkészítve. A kedvencem a ragacsos, sötét, szinte fekete rizs volt, persze ez sem az én tányéromon volt éppen.
Azt mondom merjük felfedezni újra a Barakát, adjunk neki újabb esélyt, és még csak nem is kell érte utazni. Ha már költünk egy jó étteremben, akkor olyan helyen költsünk, ahol tényleg egyedi élményben lehet részünk, és akiknek tényleg szükségük van ránk, vendégekre. A hájpolt helyek már úgyis elvannak maguktól, térjünk vissza ebben is egy kicsit a gyökerekhez, a fine dining kultúra itthoni egyik alapító csapatához.
Ráadásul a nevüktől sem fordul fel rögtön alapból a gyomrunk, ami manapság nem is olyan elhanyagolható szempont.
(A fotókat Határ Péter készítette.)
Utolsó kommentek