Aki nem követi nyomon Ernyey Béla pályafutását, vagy nem látta eleget televíziós szerepléseit, néhány interjút, amelyet ő készített, vagy vele készítettek, rendszerint azt mondja: "Ki ez az Ernyey? Mit csinál egyáltalán? Honnan tud róla mindenki?"

Én véletlenül úgy nőttem fel, hogy a televízióval szoros közelségben voltam (nézői oldalról), ráadásul ki tudja miért, arra is volt igényem, hogy egy-egy - mások számára teljesen érdektelen, vagy akár csak egyszer nézhető - műsort, akár tízszer vagy még többször is megnézzek. Valamiért érdekeltek a személyiségek, főként azokat az embereket szerettem megfigyelni, akiket "jó nézni és jó hallgatni". Vessenek meg érte, de nekem valamiért Ernyey Béla is egy ilyen típusú személyiség volt a televízióban, akit jó volt hallgatni, határozott, öntudatos embernek tűnt. 

De, hogy jön ez a gasztronómiához? Én is ezt kérdeztem Ernyey Béla: Ünnepek és hétköznapok című könyvét kinyitva. Azért kezdem úgy, hogy "kinyitva", mert a könyv elején látható klasszikus, műanyag csendéletbe retusált Ernyey-Balaton házaspár felütésként számomra inkább kissé nevetségesnek hatott, mint mérvadó gasztro személyiségeknek (már amennyiben létezik ilyen fogalom). Megjegyzem, én éppen láttam Ernyey Bélát - nem is egyszer - amint valamelyik kereskedelmi csatornán leadott vacsorafőzős műsorban a többiektől eltérő, deviáns makacssággal Bécsben vette meg az alapanyagokat és meglehetősen frusztrált perceket töltött a konyhában tésztafőzéssel, ingerülten jelezve a vendégeknek, hogy maradjanak a fenekükön, mert ha a tészta nem al dente, akkor megette a fene, a királyrák elkészítési technikájának provokatív ismertetéséről nem is beszélve, amely számomra ugyan pozitív volt, a nagyközönségben azonban szerintem csak tovább erősítette megosztó megítélését. 

   Először kezembe véve Ernyey Béla szakácskönyvét tehát azt gondoltam, na ez egy jó "gasztrobizarr" téma. 

A könyv fülszövegében gyorsan magyarázatot kapunk Ernyey létjogosultságára, tehát, ha kérdezik legközelebb "mit csinál Ernyey Béla", akkor mondják ezt: főszerepet játszott színházban és filmekben, hét könyvet írt, na és persze: kiválóan főz.

Szóval a szakácskönyv maga, egy impozáns, látványos formába öntött stílusos remekmű, egyfelől az ünnepek hangulatát tényleg magában hordozza, bordó alapszíne passzol az ünnepi asztalokon gyakorinak mondható színvilághoz, arról nem is beszélve, hogy kapunk ötletet, hogy mondjuk Pünkösdkor (ugye) mit érdemes főzni, ugyanígy a többi ünnephez is, legyen az Mikulás, Augusztus 20., vagy Húsvét szintén kapunk néhány tippet.

A könyvben megfogalmazott nagy lélegzetvételű szlogeneket kevésbé értem, az egyik szerint "soha ne együnk olyan ételt, amelyet a nagyanyánk még nem ismert, mint ennivalót". Nem tudom, azért én szívesen eszem szférikus készítményeket, ha úgy hozza a sors.

Nem elhanyagolható információ, hogy a könyv a Boook Kiadó által jelent meg, akik úgy vettem észre amúgy is határozottan és komolyan kezdenek kiemelkedni a gasztronómiai könyvek piacán, legutóbb például Segal Viktor: Színek és Ízek című könyvével vettek le sok gasztronómia iránt érdeklődő tűzhelygurut a lábáról és ragasztották őket a konyhába mindaddig, amíg az összes receptet végig nem főzték belőle (tényleg ismerek ilyeneket). 

Ernyey Béla receptjei némi képzavarral élve a földön járnak, úgy tűnik tényleg összeegyeztette a nagymamája által ismert ételek alapgondolatával, nincs itt semmi ismeretlen vagy félelmetes alapanyag, bárki előveheti és megfőzheti bármelyik ételt, talán az "Ördöghal articsókapürével" receptje lehet olyan, amelyet nagymamája nem biztos, hogy ismert, de ha igen, akkor lehet, hogy inkább valami madárételnek szánta.

Az alapanyagok használatából, a szerkesztésből, a fotók hangulatából nemcsak a foodstylist zseniális munkájának eredményét, de az igényességet, kompromisszummentességet, odafigyelést érezhetjük és ez nagyon jó dolog.

Összességében tehát igenis jó szakácskönyv készült, lépjünk túl önmagunk Ernyeivel kapcsolatos prekoncepcióin, valamint a kissé erőltetettre sikeredett borítón, nézzünk bele, főzzünk belőle, és ajándékozzuk a könyvet nyugodtan akár hétköznapi embereknek is (ha ismerünk ilyet). A könyv egy megnyugtató darab lesz a polcon, amelyet egy olyan nem egyértelműen csak a nyúlhoz, pulykához vagy sonkához köthető ünnepen, mint például a Pünkösd, bátran elővehetünk és megtaláljuk benne, amit keresünk.