Legutóbb egy férfiismerősöm így definiálta a macaront: ez akkor lekvár, két piskóta között? Próbáltam elmagyarázni, hogy "nem, ez egy mandulalisztbő..." de úgy láttam a mandulaliszt szónál már elveszítettem kitüntető figyelmét.

Nem hagytam magam meggyőzni, hogy de miért nem dobostorta, ő pedig nem hagyta magát meggyőzni, hogy miért jó az, ha minél színesebb. Az ételszínezék szó többszöri elhangzása után már kicsit ideges voltam, de visszafogtam magam. Tényleg lehet a macaronban ételszínezék.

A macaron körüli zavart még tovább növelő bevezetésem után nem tudom tényleg definiáljam-e, mi is az a macaron. A következő bekezdést tessék nyugodtan átugrani, legegyszerűbb a Wikipedia magyarázatát idemásolni: "a macaron (vagy makaron) tojásfehérje, porcukor, kristálycukor, mandulaliszt vagy őrölt mandula és ételszínezék felhasználásával készülő édes sütemény. A két korongot általában vajas krémmel vagy lekvárral ragasztják össze."

Itt folytatódik: egyébként ezzel a definícióval több ponton is lehet vitatkozni, de most nem a macaron önmagán valóságának filozófiai, hogy tovább ne menjek pszichológiai (mert az is van) értelmezése a célom, hanem az, hogy megértsük azt a tényt, miért kell nekünk Macaron Nap.

A Macaron Nap Magyarországon gondolata rendkívül közel áll a Gasztrobizarr szellemiségéhez. Nem elsősorban azért, mert a Gasztrobizarr egyik szerzője találta ki az egészet úgy, ahogy van, sokkal inkább azért, mert ha jól meggondoljuk ez egy teljesen felesleges dolog, egy tökéletesen értelmetlen és céltalan őrület, ami pusztán a színével, kis kerek alakjával csábítja mértéktelen pénzköltésre, egyenesen a bűnbe az embert. Ráadásul, valljuk be, a mandulás, kicsit talán túl édes ízvilág nem mindenkinek jön be. Jó, egyet meg lehet enni, talán kettőt is, ha nagyon jól van elkészítve. Utána viszont a mosoly az arcunkra fagy, hiába emeljük újult erővel a szánkhoz a negyedik, ötödik különböző színű kerek cuccot, nem csúszik le a torkunkon. A férfitársaság győzedelmesen kacag, mi azonban várunk fél órát és magunkhoz vesszük az újabb 6 ezer forintos szettet, a levendulás könnyedén lemegy, a csokissal sose volt baj, na de megint jön egy furcsa íz, meg hát most már aztán tényleg elég, a gyomrunk is kicsit már rossz, de nem baj, olyan szép. Na ez az a hangulat, amit nem nagyon lehet leírni, elmagyarázni. A saját kálváriámat folytatva úgy érveltem: neked van olyan kütyü, ami amúgy értelmetlen, de mégis szereted? Nincs. Persze, hogy nincs. Végül aztán egy ráerőltetett autós hasonlatba bonyolódva azért csak találtunk valamit.

Ezt nem lehet elmagyarázni.

Mert színes. Mert szép. Mert aranyos. Mert sok. Mert kevés. Mert ritka. Nehéz jót kapni. Mert szép, ja ezt már mondtam.

Miért szeretik készíteni a cukrászok? Szerintem nem szeretik készíteni.

Csak az igazán őrültek. A kísérletező kedvűek, az újítók, a forradalmárok. Azok, akik szeretnek nehéz dolgokat jól csinálni. Akik mindig új és új dolgokban törik a fejüket és egyik technológiától sem riadnak vissza.

És máris helyben vagyunk, hogy miért szeretjük, támogatjuk ezt az egészet. Kell még több érv?

A Macaron Napot, amelyet a világ jelentősebb városaiban március 20-án tartanak, Párizsban találták ki olyan cukrászok, akiknek mindig is az volt a legnagyobb problémája, hogy a cukrászatban amúgy döntő jelentőségű 61,5 és 61,7 fok közötti nüansznyi különbséget, hogyan tudják technikailag kivitelezni. Ezután átterjedt a kór New Yorkra, ott már igazi őrület indul ezen a napon, a boltok megsokszorozzák macaron kínálatukat, kóstolókat tartanak és az emberek macaronnak képzelve magukat járkálnak réveteg tekintettel az utcákon. Kicsit a 28 nappal később című filmhez tudom hasonlítani, csak ott ugye zombie-k vannak, jelenleg viszont nincs a birtokunkban olyan bizonyíték, hogy közvetlenül a macaron evéstől zombie-vá lehet-e válni. Remélem érezhető, hogy milyen finom trükkel próbálom a férfiak figyelmét is a macaronra irányítani.

A New York-i utcákon tehát macaron színpadok épülnek és macaron szórólapokat osztanak, és aki egy nap alatt a legtöbbször kiejti a száján a macaron szót azt az adott utca aznapi díszpolgárává avatják. A lányok kézen fogva cibálják a fiúkat, cukrászdáról cukrászdára vonszolva őket, ezt egyébként a pár mindkét tagja nagyon élvezi.

Mivel ez a típusú felszabadult őrület már felütötte a fejét Budapesten is, próbálják csak ki, hogy megszokott társaságukban kimondják a macaron szót, hány addig konszolidáltan viselkedő hölgy fog felvisítani.

Én nem látok több kérdőjelet, hogy miért ne lehetne egy ilyen nap Budapesten is, amikor utat engedünk az érzelmeinknek. Különben is március 20. egy szép, tavaszi nap lesz, ez már most látható.

Részletek és további fejlemények a Macaron Nap Magyarország hivatalos weboldalán találhatóak. A Macaron Nap facebook oldalához pedig itt lehet csatlakozni.