Kérem képzeljék el a következő képet:
Rozi és én ülünk a konyhámban. Rozi tojáslevest kotyvaszt. Sokáig nézem, olyan nagy igyekezettel készíti, nem merek megszólalni. Végül azért kifakadok: de én nem szeretem a tojáslevest! 

Ebben a pillanatban dörömbölnek a bejárati ajtón, kinyitni sincs időm, mert betörik és berohan Benke Laci bácsi és Bede Róbert. Egyszerre elordítják magukat: "Mi az, hogy nem szereted a tojáslevest?!" 

Válaszolni nincs időm, mert a fejemet elkezdik verni a falba: "Három fő fegyverünk van: az agresszió, a butaság, a hozzá nem értés.. a.. Négy fő fegyverünk van: az agresszió, a butaság, a hozzá nem értés és az inkorrekt kommunikáció, továbbá a... Öt fő fegyverünk van... Kezdjük előről: Megeszed a tojáslevest! A tojásleves finom! Ja, hogy nem érted?... Na és most már érted?" 

Az utcán egy tömeg gyűlik össze és kiáltozik a nép kórusban: "Nem szereti a tojáslevest! Ez egy fapina! Nem érti a tojáslevest! Kezdőőő! Fel-né-gyel-ni!" 

Ezután egyébként megszerettem a tojáslevest.

Mindjárt megértik a fenti hangulatkép lényegét.

Egy kedves ismerősöm meghívásának eleget téve elmentem a Mezőgazdasági Múzeumban tartott Furmint Február rendezvényére. Tetszett minden, jókat beszélgettem a borászokkal, "értő kísérők" vettek körül a furmintok sűrű erdejében, terelgettek, én pedig hagytam magam és igyekeztem befogadni az új benyomásokat, hiszen eddig nem is nagyon barátkoztam a furminttal. Most viszont ezt megtettem. 

Összességében azonban úgy éreztem, nem jött el számomra a furmint ideje, kezdem érteni, kezdem tisztelni, mégsem szeretem, nem tehetek róla.

Tisztában vagyok azzal, hogy mostani bejelentésemmel egész életemben tartó celebritásnak és állandó címlapszereplésnek teszem ki magam: van ám egy személyes blogom is. Ezen a blogon igen fontos témákat szoktam feszegetni: a reggeli kávéim különbözőségeinek alakulását, a koffein és tej harmonikus és diszharmonikus viszonyrendszerét, valamint az időjárás komplex változásait is nyomon követem relációban a kimozdulási és otthonmaradási igényeimmel. Tömegeket vonz természetesen, a magyar lakosság nagy része, még mielőtt felmenne a facebookra az én blogomon kezdve a napját dönti el, hogy aznap befolyásolja-e a hangulatát az időjárás vagy sem, innen tudja meg, hogy én aznap jó kávét ittam-e vagy sem, ezen információk nélkül ordító ürességben telne nagyon sok ember napja.

A furmintról szerzett benyomásaimat szándékosan nem itt a Gasztrobizarron - amelynek népszerűségét tekintve szintén nem merek becslésekbe sem bocsátkozni, nemhogy megnézzem a látogatottsági statisztikáját - írtam meg, hanem csak úgy leírtam a személyes blogomba. A bejegyzésben, hogy mégiscsak alátámasszam néhány konkrét információval a mondandómat, elővettem a Furmint Február kis prospektusát és kerestem némi kapaszkodót. Ekkor ütköztem az alábbi borral kapcsolatban írt szövegbe, kérem figyeljenek és lessék el belőle a furmint rábeszélő, hangulatteremtő filozófiáját:

"Egy kései érésű szőlőfajta, amely magas beltartalmi értékeinek és jelentős savtartalmának köszönhetően mind édes mind száraz borok készítésére alkalmas. A hosszú érési idő adta koncentrációnak köszönhetően a bor tisztán képviseli a szőlő eredeti gyümölcsaromáit és a termőtáj talajának ásványos ízeit még hordós érlelés esetén is."

(szöveg: Tóth Adrienn)

Vessenek meg, én nem találtam ebben semmi emberit, semmi vonzót. Tulajdonképpen egy lexikont is felüthettem volna a furmint szónál, hasonló típusú bejegyzést találok. 

A Furmint Február, szándékait tekintve - feltételezem - a furmint megítélését pozitív irányba kívánja terelni. Engem ezzel a szöveggel nem győztek meg, de ez nem is baj, ki vagyok én, győzzenek meg másokat. Engem meg majd meggyőznek mások.

Nos, amiért ez a bejegyzés születik, az egy igen különös fejlemény, nem tudom, mennyire mondhatjuk a mai Magyarországon jellemzőnek, valamint a furmintot felkaroló kezdeményezés "saját farkába harapó" butaságának.

A Vinoport főszerkesztője, nevezett Tóth Adrienn ugyanis a blogomban, egy sajátos személyeskedő kommentben kérte számon, hogy én hogyan merészelek véleményt nyilvánítani a furmintról, kezdőnek és hozzá nem értőnek nevezett (ami egyébként nekem bóknak számít, de ő ezt nem értheti), fölényesen próbált kioktatni.

Először azt hittem,  rosszul látok, hogy az amúgy csak szűk baráti köröm által olvasott blogban kommentel a Vinoport képviselője és von felelősségre a személyes véleményem miatt, de azután még egyszer elolvasva igyekeztem őt józanságra inteni és megnyugtatni afelől, hogy nem ellenük irányult, még idő kell nekem a furminthoz. Szó szót követett, megbeszéltük a kérdést (gondoltam én).

Ezután Tóth Adrienn a nyilvános Facebook oldalán megosztotta a bejegyzésemet, amelyet egyébként ezúton is köszönök, bár nem hiszem, hogy létezne Magyarországon olyan ember, aki még ne olvasta volna (hah, azt hitte, újat mond bárkinek), majd barátaival igyekezett saját önbizalomhiányát ellensúlyozandó megerősítést nyerni, természetesen hűséges talpnyalói ebben azonnal segítségére siettek.

Nem mellesleg neves cégek képviselői, mint barátai nyilvánosan primitív, személyeskedő, alpári és agresszív stílusban minősítettek egy olyan kérdésben, ahol még csak nem is negatív véleményt fogalmaztam meg. Sőt, valójában Tóth Adrienn saját inkompetenciáját mutatta be a nyilvánosságnak, olyan módon, hogy ne is tudjak reagálni, mivel nem vagyunk ismerősök, ezért nem is tudtam a posztjánál kommentelni, azaz megvédeni magam. Sajnos kedves olvasóm, már nem lehet része abban az örömben, hogy elolvassa ezeket a színvonalas kommenteket mert miután kiderült, hogy tudomást szereztem a hátam mögött zajló pocskondiázásról, az éjszaka folyamán nagy bátran törölte a posztját.

Elgondolkodtató.

Mitől félnek ennyire? Mi ez a  sok indulat és agresszió? Miért kell ennyire bizonygatniuk a saját igazukat, hogy az ember után loholva ütik a fejét, hogy megszeressen egy szőlőfajtát?

Igen nagy bizonytalanságot és elfojtott indulatot érzek a Vinoport háza táján, hogy azonnal ilyen erős személyes támadást intéznek az őket nem azonnal istenítő fogyasztók felé. 

Csak néhány kérdés merült fel bennem:

A Furmint Februárnak valóban egyenként és ilyen stílusban kell megvívnia a harcát?

Biztos, hogy mindenkit le kell támadni, aki "még nem érti"?

Ez a megfelelő nyelvezet, amikor a borról diskurálunk? Ez valóban segíti Magyarországon a bor megítélését, befogadását?

Egy választ azért megkockáztatok: szerintem akkor indulunk el a megvilágosodás valódi útján és akkor lesznek képesek a magukat "szakértőnek" titulálók elhitetni a "kezdőkkel" azt, amit képviselnek, ha megpróbálnak egy kicsit leereszkedni azokból a magaslatokból, ahová ki tudja miért önmagukat felemelték.

Én az egész történetben leginkább a furmintot magát sajnálom. Ha ilyenek a furmint barátai, akkor ellenségekre már nincs szüksége.

Apropó: és ettől még lehet jó.