Mindenkivel előfordul, - Magyarországon az esetek úgy 98 százalékában - hogy egy olyan étteremben találja magát, ahol semmi kedve nincs enni, de mégis valamilyen oknál fogva elkerülhetetlen a fogyasztás. Tegyük fel, családi esemény alkalmából egy rosszul kiválasztott helyre vezet balsorsunk, esetleg egy jó barátunk hálája jeléül meghív a kedvenc helyére, vagy egy egyszerű munkaebéd során a kollégák előtt nem akarunk hisztérikus jelenetekbe keveredni, mindenesetre muszáj választani valamit a kínálatból.

Az ilyen helyzetekre érdemes előre kidolgozott vészforgatókönyvet készenlétben tartani. Ebben kíván jelenlegi posztunk segíteni, ha másként nem, legalább gondolatébresztőként.

Képzeljük el a helyzetet: kinyitjuk az étlapot, az előételek sorában ránk mosolyog a rántott sajt és a hortobágyi húsos palacsinta cikornyás, enyhén olvashatatlan (dőlt!) betűkkel írt ígérete, tovább lapozva pedig ott virít önelégülten a rántott pontypatkó és a bakonyi betyár(vagy pandúr?) leves, a vegyes köret és sorolhatnánk. Nem kell sok idő, hogy a borválasztékhoz lapozzunk: Gere és Bock kiváló választéka és semmi más, ekkor már biztosan tudhatjuk, hogy csapdába kerültünk, ahonnan a sikítva menekülés csak a lehető legszánalmasabb végkifejlet lehet, ennél egy fokkal méltóságteljesebben kell megúsznunk a kalandot.

Először is józanodjunk ki: folyamatos, hosszú, mély levegővétellel hárítsuk el a közeledő pánikot. A kifakadás, a szerintünk haladó gasztronómiai elméletek kifejtése ebben a helyzetben nem sokat segít, nincs más hátra, választanunk kell.

Még egy fontos tanács: ne kezdjük el alaposabban felmérni a kínálatot, hátha mégis ott bujkál egy tokhal mangóhabbal valahol a kínálatban (ha mégis ott van, inkább ne kérjük). Nem, vannak olyan ételek, amelyek jelenléte már épp elég ahhoz, hogy biztosan tudjuk: itt nem fogunk a mennyekbe repülni és a gasztroélményt a legfelsőbb szinteken nem itt fogjuk átélni.
 

Segít a helyzeten, ha gyorsan rendelünk egy pohár vizet, lehet az szóda vagy ásványvíz. Ez segít kisimítani az idegeket. Ezután gondoljuk végig, hol is vagyunk. Alapelv: keressük a legegyszerűbbet. Amennyiben egy csárdába vagy egy "jó kis" magyaros étterembe vezetett szerencsecsillagunk, térjünk vissza az alapokhoz: egy jó marhapörkölt nem okozhat túl nagy csalódást, de egy gulyásleves vagy egy bableves sem valószínű, hogy a konyha számára a legnagyobb kihívást jelentő fogások lennének. Gondolkodjunk: a szakácsok nagy része megtanulta a pörköltkészítés alapjait, és akár még egészen jót is ehetünk, felidézve gyermekkorunk emlékeit.

Semmiképpen ne kísérletezzünk "trendinek" tűnő fogásokkal: kerüljük a lazacot, az avokádót az epermártásos szarvaspecsenyét, a vargányapörköltöt és vargányapaprikást, mint a vargánya sokrétűségét messzemenőkig kiaknázott fogásokat, kerüljük a spárgát, de még a fokhagyma és a "háromsajt" krémlevest is. Az ilyesmit nem kultiválják az ilyen helyeken és legfeljebb a Knorr előremutató levesporainak kifinomult technológiával (azaz forró vízzel felöntve) vegyített változatát üdvözölhetjük majd a tányérunkon.

A vadételeket szintén kerüljük, elkészítésük elmélete terén valódi élet-halál harc és eddig el nem döntött viták folynak, ne feltételezzük, hogy itt találtak rá a megoldásra.

A vegetáriánus ételek részt úgy próbáljuk meg átugrani, hogy lehetőleg egy fogáson se akadjon meg a szemünk, különben visszajutunk a kiindulópontra és kezdhetjük előröl: mély levegő, hideg víz, vagy nyüszítve, koordinálatlan mozgásokkal menekülés a helyszínről. 

Marad a desszert, könnyű dolgunk lesz, a választékot itt és most megmondjuk: gesztenyepüré, somlói galuska, gundel palacsinta, esetleg túrós vagy ízes palacsinta, "progresszívebb" helyeken tiramisu.

Nos, ezt már nem olyan kellemetlen kihagyni, a társadalom egyre jobban tolerálja a diéta műfaját.