És?

Hajnali 2 óra, a party lassan véget ér, pakolnak a háttérben. A székeket és az asztalokat egymástól arányos távolságra szorgalmas csapat pakolja vissza a helyére. Minket hagynak, hadd mulassunk, még maradunk, az utolsók közt vagyunk.

Az első ÉS Bisztró buli és az azt követő Baltazár étterem nyitó party után nem hittem volna, hogy itt lehet "utoljára maradni", hiszen mindkettő végeérhetetlennek látszó fergeteges partyba torkollott. Most azonban végig maradtam, ami azért is említésreméltó, mert az elsők között érkeztem, úgy is mondhatnám időre, a kezdésnek meghirdetett 19 órára.

Diszkréten várnak bennünket, a profi szerviz gördülékeny és figyelmesen lesi a legkisebb óhajt, egy félrenézés és már kínálják tálcán a welcome drinket: furmintot, pezsgőt és vörösbort, Ugye, egyértelmű melyiket választom: a furmint örök és az is marad.

Gyakorlatilag körül se néztem és már érkeznek az üdvözlőfalatok: először egy sós sárgadinnye leves, szinte érzem benne a sókristályokat, ilyet még nem ettem, elképesztő.

Kémcsőszerű kínálóból fogyasztjuk, ami az ilyen lekenyerezhető, "megfáradt újlipótvárosi" gasztrobloggereknek a gyengéje (nem én mondtam): a körítés, a figyelmesség, az egyedi tálalás, a hangulat, amikor az étel és a környezet összhangba kerül és így én is (flow), ekkor már nem történhet rossz, a világegyetem rendje helyreáll én pedig áramlok benne tovább, egészen a sonkaszeletelőig, ahol már lesben állnak a sonka séfek és kérdezik, hogy óhajtom-e megkóstolni, még mindig egy nagyszerű álomban érzem magam, hiszen ennyire szép sorban, hol máshol történhetnének az események. Igen, kérek szépen, mondana pár szót a sonkáról? Persze, mangalica sonka, spanyol érlelés, amúgy az iberico az magyar mangalicából va... itt kicsit köhintek, persze tudjuk vannak ilyen legendák, meg most már a szürkemarha is átvette a világuralmat, szóval bármi lehet, bármi. A sonka csodálatos, belélegzem az érlelt illatot, a spanyol sós szellő lebben fel képzeletemben, elolvad a nyelvemen a sonka, pontosan, ahogyan azt kell.

Továbblépek, a furmint marad velem, mondjuk ez így együtt nem jó, összeveszik a számban a sonkaíz és a bor, de zene állj, semmi baj, ez csak pár másodpercig van így, azután ismét minden tökéletes. Jön a libamáj kalácson és rajta egy kis pirosbors, nagyon jó.

Leülünk egy asztalhoz és fotózzuk, amit lehet, amíg ezt ép ésszel fel lehet egyáltalán dolgozni. Nem állítom, hogy a poharamban átfolyó, sokasodó mennyiségű finom furmint közben nem ássa alá a tudatos viselkedést. Tartom magam, közben érkeznek a híres és kevésbé híres, viszont fontos vendégek szépen sorban, kellemes találkozások, bólintások, bemutatások, nagyvilági csevej, ez a szerda esti pesti éjszaka, a hét közepén nagyszerű partyt ad nekünk a hely tulajdonosa. 

Kis kitérő következik a Kempinski lobbyba, egy mindent elsöprően modern, vészjóslóan megnyugtató macaron shop mellett elhaladunk, ami egy szállodában el-en-ged-he-tet-len. Hová lenne a világ privát macaron shop nélkül?  Egyébként ezt komolyan gondolom.

Vissza a sűrűjébe, akkor most komolyan kóstolunk, újabb furmint a jobb kézbe (nem tudom ezt lehet-e), a balba pedig jöhet a húsos pultnál frissen elkészült sült oldalas, és a panírozott rákok nyárson, így ebben a sorrendben, szerda este nem viccelünk, a szerda az már kis csütörtök. (Még egy furmint, köszönöm). Az oldalas olyan finom, hogy szavakkal leírni csak nagyon modorosan tudnám, amely stílus, ugye tudjuk, hogy mennyire, de mennyire távol áll tőlem.

Van még egyébként szalontüdő és hamburger (bocs, nem szürkemarha MÉG, akkor még nem tudtuk), mindegyik kitűnő (ennek szinonima variációit nincs kedvem kikeresni).

Egy kis terasz látogatás következik, hiszen az is van itt, privátban, nyugodtan és stílusosan, ég a tűz és melegítenek a melegítőgombák, ez mindig olyan kellemes és gyakorlatilag mire ismét észbe kapok (nem tudom hány furminton túl) már ott is van a desszert, igen a kitűnő szilvásgombóc és a Rigó Jancsi újraértelmezve, óóó milyen csokoládékrém, ehhez most le kell ülnöm gitározni, amit amúgy nem is tudok, de most majd fog menni érzem. Ide (mármint a Rigó Jancsi forráshoz) egyébként az est folyamán többször is visszahúz a szívem, az eszem, a szám, mindenem. És nagyon remélem, hogy semmilyen alattomos számláló nincs beépítve sehová, ami méri, hogy én ebből pontosan hány adagot fogyasztok el.

Mint egy körtánc, a party lassan véget ér, pakolják a székeket, mi is elmegyünk már, a szerda estét szépen ünnepeltük, ahogy az ÉS Bisztróban minden jó ÉS stílusos ÉS modern, első osztályú, mégis közeli ÉS elérhető mindenkinek. Aki még nem volt, annak egy próbát megér, ilyen szellemiség nem terem minden design kocsmában.

Ami jó az jó, az ÉS az jó. Ééés?

Egyébként már régi álmom, hogy az egyik blogposztom úgy végződjön, hogy furmint.

(A csodálatos fotókat mondanom sem kell, hogy Határ Péternek köszönhetjük.)