Szerencsére a legújabb irányzatok szerint a kenyér nem hízlal. Szóval bármennyit ehetsz belőle. Főleg vajjal. Akár egy egész ún. kovászos baguette-t, vagy veknit. Vagy kakaóscsigát, vagy francia brióst, ami "olyan, mintha egy vajfelhőt ennél", de könnyű is közben.
Nem baj, ha csak kakaóscsigához jutsz, mert akkor abból lehet mondjuk hármat, mert az sem hízlal. Á, dehogyis.
Veszel egy kenyeret (legyen az baguette vagy vekni) nem fogod tudni abbahagyni, semmilyen önfegyelmező eszköz nem segít. A barátaid sem fognak segíteni. "Könyörgöm, szóljatok rám, hogy ne egyek egy negyedik szeletet is" - mondod majd. De csak röhögnek.
Furcsa egy ufó ereszkedett le a Pozsonyi út kellős közepére. Mondanám, hogy a mi kis falunkba, de az enyém már nem, csak a tiétek, meg másoké. Na de biciklivel 15 perc.
Szóval elkezdődött. Egy új üzlet nyitása mindig izgalmas, különösen a Pozsonyi úton. Jönnek-mennek az emberek, kíváncsiskodnak, mi készül itt? Pékség, igazi francia pékség. A tulajok elmagyarázzák mindenkinek, hogy ez mit jelent. Francia lesz a pék, és francia alapanyagokból készül minden, kézműves (sic!) technológiával. Ne, ne akadjunk ki a kézműves szóhasználaton, ennek itt most van helye és értelme. Ha valahol van, akkor itt igen. Amúgy a francia kultúra úgy általában átitatja az egész helyiséget. A szó legjobb értelmében. Egy (bocs) magasabb szintű gasztronómiai kultúra, évszázadokra visszanyúló előny, ami itt töményen megtestesül, amit hihetetlen, de sikerült transzformálni Budapestre, a Pozsonyi útra.
De a Pozsonyi út jó közeg erre.
Minden átalakult az üzlethelyiségben, a préselt levekre szakosodott egykori Tütü és az egykor szép remények elé néző Másik ajtó speakeasy bár helyén.
A nyitás előtti héten az új tulajok tehát kenyereket, baguette-eket osztogatnak, ismerkednek mindenkivel, elmagyarázzák egyenként, hogy mi nyílik itt, minden egyes betérőnek ugyanolyan kedvesen és részletesen.
És persze mindenki betér. Mert ez egy falu. És mert valami új készülődik.
És végül megnyílt.
Ma van éppen egy hete, hogy megnyitottak, a nyitáskor pedig betódult a francia pékárura kiéhezett teljes Újlipótváros. A Három Tarka Macska néven futó pékségben szitáltak, rostáltak, követ is vágtak, de szépen, módszeresen, gyakorlatilag percek alatt felvásárolta a kedves és értő közönség a teljes gondosan kisütött árukészletet, mert olyan elképesztően finom minden.
Valami nagyon más. Valamit nagyon eltaláltak. Valami nagyon jó benne.
A jelenséget sokféleképpen lehet értelmezni. Persze, mondhatjuk, hogy a szokásos hype, némiképp hasonló helyzetet láthattunk az elmúlt héten, mint a Dobrumba hirtelen lerohanása, vagy annak idején az Igen pizzakészítő műhely heteken belüli megfojtása. Végre valami jó!
Jó, az is benne van, hogy új, de azért a dimenzóváltás az dimenzióváltás. Új szemlélet, kompromisszummentes, teljesen más világ. Lehet, hogy nem is értjük igazán, mi folyik itt. De annyi biztos, hogy nagyon is érezzük, és az sokszor több, mint elég.
Utolsó kommentek