Először elmentem mellette, de azért felkaptam a fejem - a spanyol bárokra emlékeztetett. Mit szépítsük az első reggelen egyenesen egy Starbucksba indultunk, mentségemül szolgáljon, hogy szükség volt az internetre, ami egyedül ott lelhető fel bizonyossággal. Az itt szerzett csak hideg tejjel kapható, irdatlan rossz presszókávé után azonban végleg elfordultam tőle szívben és lélekben.

Ezért másnap már sokkal nyitottabban nyitottam be a Morning Star reggelizőhelyre. 

Az étlapot átnézve a Monty Python Spam jelenete ugrott be, ahol mindent spammel lehet csak kérni, csak itt a spam helyett minden egg (tojás). Tehát a választék kategóriák úgy néznek ki, hogy "Eggs and Omelets" (ezen belül vagy negyvenféle tojásos fogás), "Three-egg Combination Omelets" (húszféle fogás), "Egg Sandwiches", de a "Tasty Sandwiches" első két fogása is "Egg Salad" és "Sliced Egg".

Bátran kijelenthetjük, hogy ezen a helyen szeretnek a tojással dolgozni. 

Először egy omlettel bátortalankodtunk megpróbálkozni, nem is számítottam másra, mint jó adag sült krumplira mellé, ketchup, vajas pirítós, jam, juharszirup. Elfogyasztottuk és a nap folyamán már nem okozott problémát az evés kérdése.

Másnap a pulthoz ültem, nem kellett sokáig várnom az éttermet vezető bácsi már kezdett is faggatni, hogy ki vagyok és honnan jöttem, és voltam annyira pofátlan európai, hogy croissant-t kértem, mert éreztem, hogy éppen nem tudok egy tojásos reggelivel megbirkózni. Nem tetszett neki.

Mindenesetre megtudtam, hogy Görögországból jött, 34 éve, az éttermet 20 éve vezeti. Elmagyarázta a fogások közti különbséget, elmondta, hogy a fetasajtos omlettet kell kipróbálnunk (mi mást mondana egy görög). Közben jöttek-mentek a "híres filmrendezők" és a "tévések", mindenkiről elmondott sokmindent, én pedig a többieknek "az étteremkritikus Magyarországról" voltam, hát nem tudom mennyire félelmetes vagy tiszteletet keltő minősítést kaptam, mindenesetre sokatmondóan bólogattak a többiek. New Yorkban az étteremkritikus, mint tudjuk élet és halál ura.

Majdnem minden reggel a Morning Starban kezdtem én már csak ilyen régimódi vagyok, ez természetesen nem gátolt meg abban, hogy ha találtam később egy másik szimpatikus reggelizőhelyet oda ne térjek be. 

Az utolsó napon kifejezetten nekünk French Toastot készített, ezt nyilván sokaknak nem kell bemutatnom, fehérkenyér tojásban és tejszínben és némi vaníliasziruppal kisütve (édes bundáskenyér), juharsziruppal és fahéjjal. Egyébként finom, és megszokható, amennyiben elvonatkoztatunk attól, hogy a tojást alapvetően sósan szoktuk fogyasztani, legalábbis, amikor felismerhető formában van a tányérunkon. Szerintem egy túró rudin szocializálódott ember szinte bármi ilyesmit képes befogadni. 

A görög emberrel végül jó barátságot kötöttem és megígértem, hogy hírét viszem.

Morning Star Restaurant
879 9th Ave
(between 57th St & 58th St)
New York, NY 10019
Neighborhoods: Hell's Kitchen, Midtown West

A lakásétterem, mint műfaj nem számít szokatlannak, de különösebben elterjedtnek sem mondhatjuk országunkban. Mostanában határozottan érezhető a kikapcsolódás e formájának egyre növekvő népszerűsége. A lakáséttermek sokféle típusa létezik: majdnem profi amatőrök szervezkedése a finom vacsora érdekében, hobby gasztronómusok performance-a, de lehetnek profi séfek is a helyszínen (ilyen volt korábban a blogunkon közzétett Nicolas Delgado estje).

A műfaj alapvető eleme, hogy összejönnek ismerősök vagy ismeretlenek egy zárt térben, nevezzük korlátolt módon lakásnak, hozzájárulnak anyagilag a vacsora elkészítésének alapjául szolgáló élelmiszerek beszerzéséhez, akár a szakács erőfeszítéseihez is, majd otthonos hangulatban egy-két vagy sokfogásos ételeket készítenek/fogyasztanak el, majdnem úgy, mintha egy étteremben ülnének. Képzett felszolgálók is segíthetik a kényelmes, adott esetben elegáns vacsorát. Az elnevezés nem teljesen pontos, mert ez ugye nem igazán egy étterem a végén nincs pincér, akinek fizetünk. A főzés pedig egyfajta közös programként élhető meg, így általában olyan vendégeknek ajánlott, akik amúgy is érdeklődnek a gasztronómia iránt.

Alapvetően a kötetlenség és a szabadság, ami a legvonzóbb az ilyen eseményekben, hiszen a vendégek maguk alakítják az est hátralévő részét, nem kell felállniuk az asztaltól sok óra után sem, pontosabban pont, hogy felállhatnak, mozoghatnak, dohányozhatnak, a vacsora végén pedig akár féktelen buli is kezdetét veheti, ami egy szokványos étteremben, ha nem is teljesen elképzelhetetlen, de viszonylag ritka.

A Partizan Diner a Gasztrobizarr egyik törzshelyének számít most már, e posztunkban azért kap ismét említést mert a tegnapi napon a lakáséttermeket bemutató film forgatási helyszínné vált, ismert és extrém figurák találkozási pontja volt (ami mellesleg nem egyedi eset).  

kép forrása / photo: eatocracy.cnn.com

Örülhetünk, hogy Magyarországon nemcsak elindult, hanem egyenesen szárnyra kapott a csúcsgasztronómia amúgy a tömegeket alapvetően megosztó hulláma. Továbbra is fennáll azonban a kérdés, hogy a népet, azaz a vendéget mennyire kell leváltani ahhoz, hogy a mércét megütve, ezen a szinten meg is maradhassunk. 

Az éttermek, különösen az igényes konyhát képviselő helyek panaszáradatának toplistáján a vendég, mint értetlen és kultúrálatlan lény kap állandó helyet, aki sajnos nem érti meg az ő keserű és nehéz helyzetüket, nem tudja értelmezni az amúgy tökéletesen elkészített fogásokat, mivel ingerszegény gasztronómiai közegben szocializálódott.

A mostanában sokat fejtegetett kérdést azonban nézhetjük kivételesen a vendég szemszögéből is, aki bármilyen indokkal - legyen az alantas és egyszerű ösztönöktől vezérelt jól lakás utáni vágy, avagy a mérhetetlen sznobizmus jegyében valamilyen igényes fogás iránti rajongás - betér egy étterembe.

Nem elég, hogy bizalmat szavazott egy - és ebből a szempontból gyakorlatilag mindegy, hogy ismeretlen vagy ismert - helynek, ahol eltölti a - szintén mindegy, hogy értékes vagy értéktelen - szabadidejét, de ugyanakkor sok összetevőből álló rendszernek van folyamatosan kiszolgáltatva, saját aktuális kedélyállapotáról nem is beszélve. 

Fontos tényező nyilván az étel maga, ami vagy tetszik/ízlik vagy nem, fontos a hely hangulata és hát ott van a legnagyobb veszélyességi faktor: az emberi tényező, maga a hely szelleme. Megfordítva a szokásos nézőpontot, gondolkodjunk el őszintén: mikor rosszabb fej a vendég, ha vannak igényei és elvárásai, nem tetszik neki, amikor egy - az amúgy reggel 10 órától nyitvatartó hely még negyed 11-kor is nyűgösen zavarja odébb azzal, hogy még nem száradt fel a padló és neadjisten ezt szóvá is teszi, amikor jelzi, hogy 40 perce vár egy kávéra és amikor nem hagyja szó nélkül azt, hogy ugyanez a hely este 10-ig nyitva lenne, de 8-kor már alig akarják beengedni - vagy akkor, amikor szó nélkül lenyel mindent, eloldalog és többé nem megy az adott helyre, egyszerűen megalázottnak és tehetetlennek érzi magát. Az a rosszabb fej vendég, aki nem tűri, ha langyos kávét kap, amikor nem azt kért, vagy az, aki visszaküldi a rózsaszín májat, hogy nincs rendesen átsütve vagy az, aki csendesen tűr, mert ezt kapja, ezt érdemli.

Az amúgy kemény munkával felépített, színvonalas helyek saját magukat képesek lerombolni - és mit mondjak, ez így van jól, őszintén szólva ahogy tudok, igyekszem segíteni is nekik ebben - azzal, hogy nem tisztelik eléggé a vendéget, megtehetik, hogy flegmák, hogy lekezelőek, mert tudják/azt hiszik, hogy ők a legjobbak. Innentől kezdve azonban abba a szörnyű csapdába esnek, hogy pont ettől nem ők a legjobbak, sőt ezt a viselkedést az a fajta elégedettség, önelégültség váltja fel, ami a fejlődés és szintentartás legfőbb akadálya.

A vendéglátóiparban dolgozóknak tudomásul kell venniük, hogy pontosan azzal a hullámmal, ami által nekik egyre nagyobb esélyük van az elismerésre, "kitermelődött" egy igényes vendégkör, amely érzékeny és pont ezzel segíti sikerre a keményen küzdő, minőségi szolgáltatást nyújtó éttermeket, kávézókat. Azonban ezeket a vendégeket pont úgy meg kell becsülni, mint, ahogy ők várják el a megbecsülést. És amíg ezt nem veszik észre, figyelembe sem veszik vagy egyszerűen csak nem tulajdonítanak ennek elég jelentőséget, addig nem csak a rossz alapanyagot, a megbízhatatlan beszállítót, a fizetőképes vendégsereg hiányát okolhatják, hanem saját magukat, hogy végső soron ugyanoda jutnak vissza, ahonnan annak idején indultak és csak az elkeseredett küzdelem és az értetlenség marad.

A vendégnek pedig a panaszkönyv.

Bevallom már magával a Torkos Csütörtök elnevezéssel is nehezen tudok megbarátkozni. Ha azonban nem abból indulunk ki, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy tömegesen telezabáljuk magunkat féláron, hanem abból, hogy ilyenkor az amúgy éttermektől általánosságban véve idegenkedők is engednek az előítéleteikből és betérhetnek egy-egy vendéglátóhelyre, akkor végső soron ez nem is olyan rossz dolog már, ha éppen szerencséjük van.

A tradíciót tekintve - talán közismert, de az is lehet, hogy nem - a Torkos Csütörtök  a Húsvétot megelőző, Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak egyik népszokása a Húshagyó Kedd és a Hamvazó Szerda mellett.

A Gasztrobizarr ezúttal Villányban a Wunderlich Bortrezor és Látványpincében kíséri figyelemmel a Torkos Csütörtök eseményeit, ahol a szerencsefaktor kevésbé dominál, figyelembevéve a Pincészet igényes, első osztályú konyháját.

Számíthatunk ma este kecskesajtos–zöld almás lepényre, hideg sertéssültre céklás tormakrémmel és gránátalmával, mediterrán csirkesültre, kacsamell carpacciora, konyakos szárnyas májpástétomra aranymazsola redukcióval és még sokminden másra.

Az előkészületek már megkezdődtek: 12:24