Jó ötletnek tűnik, bár Szentendréről lévén szó, egy kicsit bizonytalan vagyok, a lényeg, hogy elmentünk az Erms étterembe. Egy szavam nem lehet, nem kellett gondolkodnom a vasárnapi ebédről, egy konkrét ötlet adódott, itt lehet jó, legalábbis biztató kinézetű hamburgert kapni.

Első benyomás, mintha az újlipótvárosi Firkász étterem belsejét összerakták volna egy lezajlott esküvő díszletével, a falon enyhén homályos régi képek, kalap, bőrkabát, zongora. Fura design, eklektikus, egyelőre nem tudom hová tenni a vászonborítású székeket a kalap, bőrkabát, óradesignt, a falon lévő superman plakátokat, az üvegeket és a zongorát.

Leülünk, mindegyikőnk előtt a tányéralátét egy-egy régi Coca-Cola reklám Olaszország valamelyik városában zajló háttérben.

Megkapjuk az étlapot, azt választom, amiért idejöttünk: hamburgert. A sima változatot kérem, ahogy egy gaszro kultúrember pizzériában mindig margarita pizzát eszik. Hirtelen meggondolom és inkább egy sajtosat kérek.
Megérkezik a takarmánynarancsból kreált limonádém, nem rossz, ittam már rosszabbat is, eleinte nyugtalankodom, majd megbékélek a helyzettel.

A hely nevét próbálom értelmezni: „Erms”, ez mit akar jelenteni? mert azt, hogy Arms már fel tudnám fogni, de Erms hát nem tudom, ilyen hülye nevet... Persze biztos van jó filozófia mögötte.
Na, de jön az étel, én persze a sima hamburgert kapom, a többiek nagy baconnel és sajttal kiegészített változatot. Kicsit besértődök, végül a pincérnő elviszi, hogy na jó tesznek bele minden pluszt, amit kérek. Jó, variáltam, de azért megjegyezhette volna a módosítást.

A többiek tanácstalanul ülnek a hamburgerük előtt. Na jó, és ezt, hogy kell enni? Kisebb vita alakul ki, háromból ketten szétszedik a hamburgerüket rétegekre, hogy hozzá tudjanak férni. Na, de akkor minek kellett ezt így összerakni?

Visszakapom én is az enyémet, addigra megkóstoltam a sült krumplit, hát nem sült krumpli íze van. Hanem valami már megsült hús olajában sütött krumplinak. A többiek elégedettek, magamban tartom a véleményemet, ez minden csak nem sült krumpli, habár kis külön vödörben és zsírpapírban érkezik, ami persze, hogy megfogja az embert, ezt ügyesen eltanulták.

Összefogom a hamburgeremet, aszott hatása van az egésznek, de hát én már ne nagyon véleményezzek, én módosítottam a rendelésemet, azt kapom, amit megérdemlek. A pincérnő agyát kimosták a rendelés óta, semmilyen emlékkel nem rendelkezik arról, hogy én mást kértem volna, mint amit először mondtam. Nem is tudom bizonyítani, bocs, épp nem vettem fel magnóra a rendelésemet.

Beleharapok, nem rossz, középszerű petróleumos nehézség hatja át az egészet, némi égett ízzel kombinálva. Próbálok elvonatkoztatni a kátránytól. Messze nem ilyen szörnyű a helyzet, a hús csodásan van megsütve, minden finom lenne, aki kért „libamájat” (=kacsamáj) is kapott bele, meg káposztasalátát, amelynek összetétele ugyan kísértetiesen hasonlít a KFCére, igen tudom, hogy ez egy konkrét recept, ezek nem lopnak egymástól…

A teljes ebéd alatt egyszer sem jön oda a pincérnő, hogy kérek-e még inni, érthető, az egész étteremben rajtunk kívül még egy asztalhoz leültek. Mondjuk nem tudom mi lesz, ha megérkeznek a maradék tízhez.

Egy ponton megelégelem a nehéz, olajos, furcsa összhatású hamburgert és otthagyom, a pincérnő jön, elviszi „nem ízlett?”, amely kérdésre meglepődöm, pozitív értelemben. „De, csak jól laktam” vágom rá hamisan.
Kérünk egy pohár vizet, sajnos azonban még két asztalhoz leülnek, emiatt a pohár víz egyszer és mindenkorra elfelejtődik. Gyorsan fizetünk és távozunk.

Az "Erms" ettől függetlenül, közegéhez képest jó volt, ajánlom mindenkinek, látom a sanszot benne, hogy valakinek hirtelen nagyon bejön.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért volt mindennek csülök aromája.