Gyors leszek és tényszerű.
Néha meg kell látogatni a régi szép idők letűnt helyeit. Van, hogy csak azt hisszük, hogy letűntek és miközben enyhe sajnálattal adunk nekik újabb esélyt vagy csak a biztos borzongás ígérete vezérel bennünket oda, kiderül, hogy nem is tűntek le, korrekt szervizt, nagyszerű minőséget kapunk. Ezért kell mindig újrakezdeni.
Szalay Cukrászda? Persze, együnk ott egy sajtos rolót. Vagy egy francia krémest. Miért is ne?
Mivel a gondolattól a gyomrom is felfordult, végül nem ezt választottuk. Különös perverzió kerített hatalmába, miért is ne nézzük meg a Biarritz kávézót. Ott "tündököl" az Országház közelében, biztos vendégkörrel büszkéledhet nyilván, a lehallgató készülékek feltételezhetően nagy számban az asztalok alatt szinte csak teljessé teszik az otthonosságot. Előítéletek félresöpörve, a feltúrt utcán keresztülvergődve, az egy négyzetméterre jutó bobcatek száma átlagon felüli, nem baj, nézzük meg. Időnként a Starbucks árain edződve, nem lehet egyszerűen olyan, hogy túl drága. Igyunk egy forró csokoládét.
Eszembe jut, amikor 10 éve itt jártam és életem egyik legdrágább kávéját és croissantját ittam-ettem, de megbecsültem magam, éreztem a különbséget, finom volt - akkor ez még nagyon ritka volt Budapesten.
Frissítsük fel tehát az élményt, lépjünk be a Biarritz kávézóba.
Elsőként erős mosodaszag csap meg, de aztán beazonosítom: az asztalokon értelmetlenül nagy, a fehérítésben megfáradt, lepedőszerű abroszok terülnek el, össszességében rendben van a helyszín, egyedül a kissé ormótlanul domináló fekete tábla zavaró, rajta első osztályos kinézetű írással olvasható a menüsor.
Odajön hozzánk a felszolgálólány, nem eszünk, csak iszunk: kérünk és nemsokára meg is kapjuk az italainkat.
A tisztán látás kedvéért leírom a dolog hátterét: ez úgy működik, hogy az óvatos vendég, ha jó szervizt kap és jó italt, nem húzzák le értelmetlenül és nem is kezelik a nullával egyenlőnek, akkor az bevonz egy újabb látogatást, akár többen is visszatérnek és még az is lehet, hogy ebédelnek vagy vacsoráznak, tehát mielőtt a kedves vendéglátók leértékelnék a csak vizet, kólát vagy forrócsokit fogyasztó, tapogatózó vendégeket próbálják meg a képet a maga teljességében nézni, és nem a beidegződött egyszeri nagy hasznot remélni azonnal.
A felszolgálólány az egyik forró csoki felét a földre tálalja, amivel hangsúlyoznám, hogy semmi baj nincsen. Ezután visszatér ugyanazzal (első számú probléma) a pohárral, az oldala rosszul (második számú probléma) letörölve, valamivel felöntve, mert ugyanannyi ital van benne. Ezt nem akarom elhinni, miközben mossa fel a padlót megkérem, hogy legyen szívese átönteni egy másik pohárba.
A válasz (harmadik számú probléma): ugyanmár átöntötték, hát nem hozza ki ugyanabba a pohárba, szinte kikéri magának. Majdnem elhiszem, hogy én vagyok a hülye. Megnézem az oldalát, ott vannak az italból származó lefolyt csíkok. Komolyan mondja, komolyan hülyének néz. Nem engedem: ne haragudj, de itt vannak a pohár oldalán a maradékok, ez nem lett áttöltve.
Oké, elviszi szó nélkül, visszahozza egy új pohárban. Az ital langyos formában (nem forró, de már nem is meleg) tér vissza, valószínűleg felöntötték hideg tejjel vagy vízzel (negyedik számú probléma). Ezt sem akarom elhinni, odamegyek a felszolgálólányhoz: ne haragudj, nem téged hibáztatlak, ki adja ki itt neked az italokat, ki biztosítja a háttér szervizt? Rámutat a pultnál álló lányra, odamegyek felsorolom a néhány problémát, kikéri magának nem öntött hozzá hideg vizet, se tejet, hanem a pohárban kihült, amibe átöntötte, mert nem meleg volt a pohár. Na most ez ugye már önmagában gáz, hiszen miért nem figyel oda, hogy valószínüleg akkor kihült a forró csoki, tehát így már nem lesz jó ha kiküldi, de még hazudik is (megint), mert nyilvánvalóan felöntötte.
Mindegy lassan végzünk, a tulajdonos közben kisomfordál, csak onnan látjuk, hogy erőteljesen néz bennünket, biztos hallotta mi történt. Három vendég itt akadékoskodik, például nem akarták felnyalni a padlóról sem a forró csokoládét.
Távozóban odamegyünk hozzá, jelezzük a helyszinen a csalódást. Igen, hallotta már. A válasza viszont szinte hihetetlen: "nem kellett volna kifizetni".
Gratulálunk, kiválóan kezelte a helyzetet, szívesen visszajövök máskor is...
A legelején bőven elég lett volna egy "elnézést" majd korrekt, őszinte újrakezdés. Semmilyen alázatot nem várok, nem kérem, hogy felsőbbrendűnek kezeljenek, nem vagyok az. Azt sem gondolom, hogy mindig a vendégnek van igaza. Nem a minőség szubjektív kérdéséről beszélünk most éppen, hanem alapvető viszonyokról. Arról ugye nem kell senkit meggyőzni, hogy az egy hiba, amikor majdnem ránk öntik a forró italt, de szerencsére mellénk megy a padlóra. Azt sem gondolom, hogy ez feltétlenül olyan óriási probléma lenne, mindenkivel előfordul. De az, hogy utána flegmán folytatják, majd meghazudtolnak többször, ez a vendéglátás szakmai elméleteitől függetlenül igenis probléma.
De sokkal inkább arról van szó, hogy a Biarritzba nem kell járni. Mert úgy tűnik itt a vendég csak felesleges díszlet, itt már nincs mit újrakezdeni.
Utolsó kommentek