Vendégposztunk szerzője a tehetségét mindenféle hülye gasztroblogokban elfecsérlő Tardos János - huzamosabb ideig New York-i magyar (vagy magyar New York-i) lakos, aki most megosztja veletek személyes élményeit a Cafe Dada, brooklyni magyar-francia étteremről.
Da, da
Amikor a nem egészen gyanútlan, ellenben gyanús turista Brooklynban Paul Auster házát keresi, azt nagyjából hiába teszi. De ha esetleg magyar az illető, hiábavaló fáradozásaiért némi kárpótlást azért mégiscsak kaphat: váratlanul rábukkan a Café Dada, magyar-francia étterem stílusos bejáratára.
Paul Auster, a híres regény- és novellaíró meg filmrendező a fáma szerint valóban a Prospect Parktól észak-nyugatra lakik, vagyis Brooklyn, esetleg egész New York legfelkapottabb részén, amolyan festői művésznegyedben, ahol manapság már csak aranyáron lehet lakást bérelni, netán venni. Viszont errefelé sétálgatni éppen úgy ingyenes szórakozás, mint mondjuk a legócskább bronxi sikátorok környékén, csak persze sokkal szórakoztatóbb.
Mindezzel együtt, amikor az utazó már kellőképp kifáradt, és a Hetedik Avenue-n végigbénáskodva eljut a Lincoln Place-ig, vagyis csaknem az utca végéig, jobbkéz felől belebotlik a Café Dadába. Ez valaha, talán nem is olyan régen, még patika lehetett, esetleg ruhabolt vagy valami más. (Megnéztem: ruhás cuccok, illetve inkább kiegészítők, nadrágtartók és övek árulódtak itt valaha, mintha a kínálatot direkt Simicskára szabták volna.) Az eredeti, napszítta, foncsorát vesztett cégtábla megmaradt, de azért az is világosan olvasható, hogy Café Dada. Be kell térni ide.
Meleg van, nemcsak Celsiusban vagy Fahrenheitben (itt mindkettőt értik), hanem vendégfogadási minőségben is, rádmosolyognak, mintha hülyék lennének (vagy te), de nem. Egyszerű palifogás az egész, valaha valaki kitalálta, hogy így könnyebben megragadnak a betérő pofák, nem fordulnak ki az ajtón, nem csak a vécét használják (na az is megér különben egy misét, majd mindjárt).
Belépsz, balra a presszógép, itt kizárólag Blue Bottle kávét főznek, a gép előtt vidám fiatalember, barista, minden nyelven ért, az előtte lévő pultban (jó, erre biztosan van gasztrobizarr szakszó), pedig flódniszerű sütik, talán ischler is, de nem emlékszem, valami torták talán meg croissant, pogácsa, minden francia és magyar, talán kicsit amerikaiasítva. Érdemes innen nassolni valamit, főleg reggel, de a fogyózó helybéliek délben úgyis csak egy sütire vagy egy szendvicsre ugranak be, ellenben sokan.
Ami engem illet, én inkább este mentem, megnézni Laci szakácsot, aki pici látványkonyhájában varázsol, tulképp bármit, amit kérsz tőle, csak legyen hozzá alapanyaga. Mivel az étlapon van „gulyas” én uborkasalátát rendeltem hozzá, de Laci örül, mert ő is kajanosztalgiás, és már tíz éve nem járt Szegeden, hogy egyen végre valami jót. (Akarom mondani, magyaroscht.)
Itt mindennek van magyar vagy francia neve, de a kaják természetesen helyi, a piacon sitty-sutty beszerezhető alapanyagokból készülnek, a hús színhús, cseppnyi zsiradék nélkül, hogyan csináljon így az ember fia zaftos pörköltet? Az én marhaperkeltem valójában steril, kb. nulla kalória, legalábbis ezt mesélik be maguknak a brooklyni őshonos kuncsaftok, persze azért nyelem, mint kacsa a nokedlit, ami a sztenderd köret hozzá. Jó, kicsit sápadt, megsózva sincs rendesen, de az uborkasali olyan, amilyet anyám csinált, vagy inkább a nagyanyám, talán még egy kis pirospaprikát is szórt rá Laci. (Az már más kérdés, hogy igazi zsíros tejfölt honnan a túróból vett volna, valami francia pótlékot löttyentett hozzá, de ezt évtizedekkel korábban, Párizsban megszokja az ember, már nem is fintorog mellé.)
Az adag kicsi és vérszegény, mégis felidéz valamit, aminek ugyanez a neve (na persze nem „gulyas”, ember nem enne itt gulyáslevest, a többiek meg egy életre hátat fordítanának a helynek). Ezen kívül van még paprikás csirke is, ugyanúgy halványsárga színben, de ízre ismerős, a köret meg a saláta lehet ugyanaz.
Ami az étlap francia részét illeti, van ratatouille, ezt valahogy jobban kedvelik a helyiek, bár asszem egy echte francia kicsit ezen is húzná a száját, akárcsak az olyan fellengzősen elnevezett dolgokon, mint hagymaleves, croissant, baguette, quiche (olyan kis sós tortaféle, mindegy), de végülis mindezek szinte megszólalásig hasonlítanak az eredetire, csak amikor megszólalok, akkor mondom, hogy azért tök más.
És végül ott a palacsinta, részben persze mindenféle norvég cuccal (lazac) meg amerikaival (mondjuk nutella) megtöltve, de ez a látványkonyha sztárja, és ha kéred, Laci megszórja kakaóporral, porcukorral, anyám se tenné különben. Mondjuk olyan túrókrém, ami otthon van, itt nem jár bele, de ha egy nappal hamarabb szólok, azért Laci beszerezné azt is, vagy legyártaná, esetleg Szegedről bekérné csomagban.
Ettől függetlenül ez itt a nagy szám (bár valójában minden ízletes és nem magyar gyomorral ehető), de tény, hogy még a brooklyni törzsközönség is palacsintát zabálni jön ide, és nem a falakon körbe-körbe kiállított francia meg magyar borokért. (Különben van Pick téliszalámi is, de azt minden közepesnél jobb lengyel vagy orosz hentesnél is lehet kapni, nem is szólva a flódniról, amelynek Brooklyn amolyan második otthona.)
De a palacsinta tényleg remek. Frissen készül (hogy a túróba másképp), sorban állnak érte, elsősorban a déli kuncsaftok, de este is rendelik előételnek meg desszertnek, sőt, az amerikai meg a magyar közönség mellett a franciák is elégedettek vele, mert (szerintem) jobb, mint bármiféle crêpe, amit Bretagne-ban képesek előállítani.
Ha már kellőképp befröccsöztünk vagy uram bocsá’ palackos sörökkel síkosítottuk a torkunk, kikéredzkedünk a vécére, ami nagyon vicces, legalábbis a férfi szekció. A falakon körbe-körbe régi Képes Sport-fotók, a hasznosult holtidőben a képaláírásokból megtudhatjuk, hogy Földi Imre súlyemelő milyen edzéstervvel készült az 1972-es müncheni olimpiára, de kissé rosszallóan lenéz ránk a falról Göröcs Titi is, miközben Albert Flórián és a többi csak flegmáskodik ott. Ha valakit vagy valamit kifelejtettem volna, mosom kezeimet.
Tardos János
Ez pedig a Gasztrobizarr szemszöge volt, mert hát ki tudja mi az igazság:
Örömmel hallottam, bár önmagában máris dadaista képtelenségnek tűnt, hogy Brooklyn kellős közepén létezik egy magyar-francia étterem, nem is akármilyen. A Cafe Dada kiváló kulturális felütést adva már az elnevezéssel kb. 2 éve nyílt meg és igencsak megdöbbenhet az arra járó New York-i magyar lakos, magyar borok, pezsgő, marhapörkölt, nokedli, palacsinta köszönti őt az otthon melegével az étlapon. Magyar turistáknak is ajánlott, egyrészt az avantgárd lázadó felfogás szellemében csak azért is támogassuk a külföldi magyarok bizniszét (ez ugye magyar fejjel gondolkodva teljes képtelenség, tehát már önmagában kiváló polgárpukkasztás téma) meg hát mégiscsak van azért abban valami egzotikus, hogyan tudja magát ott kint tökéletes módon közegbe helyezni a magyar gasztronómia néhány vívmánya.
A hangulatos brooklyni kis étteremben ha nem vigyázunk azonnal ránk köszönnek magyarul és már kezdődhet is az otthonos rendelés.
Hozzáteszem az elsők között kezdtek direct trade (Blue Bottle) kávé alapanyagot használni és szakértő barista főzi a kávénkat, hozzá francia pék és cukrászsüteményekből választhatunk: croissant, pain au chocolat, éclair és sokan mások.
(Dada = dadaizmus: a gesztus fontos, nem a mű. Egyetlen dolog fontos, hogy ez a gesztus provokálja az úgynevezett jó ízlést, az erkölcsöt, a regulákat, a törvényt; éppen ezért a fő kifejezési eszközük a botrány.)
Mivel én csak néhány hetet töltöttem New Yorkban természetesen nem kértem rögtön kiéhezve egy hatalmas marhapörköltet, sőt még magyar bort sem ittam, a francia oldalt viszont végigkóstoltam, mindenki ízlése és aktuális helyzete (emigráns vagy sem - én a bárcsak kategóriánál tartok még) szerint. Szóval én hagymalevest ettem, ami amúgy lehetett volna egy kicsit pirultabb és kevésbé főtt hagymaízű, de azért finom volt (ilyenkor szoktam a részemről mindenképpen dicséretnek számító: "meg bírtam enni" ártatlan kifejezést használni). Másodiknak lazacos szendvicset kértem, ami kifogástalan volt.
Szóval nagynéném férje, aki évtizedek óta a New York-i társadalom aktív és megbecsült tagja ült velem az étteremben és ő belecsapott a lecsó... vagyis pörköltbe azonnal nagy örömmel és elégedettséggel. Lehet egyébként gulyást kapni, pogácsát, magyaros tálat (pick szalámi, fokhagymás vajjal stb.),
Nemcsak üzletileg, de gasztronómiai szempontból is nagyon okos dolognak tartottam, hogy a magyar ételek nem öncélúan, tömény kultúrsokkszerűen jelennek meg, hanem finoman, érzékletesen bármely New York-i számára befogadható módon vannak beépítve az étlapba: egy-két magyar fogás van csak elrejtve az amerikai ízlésnek biztonságos Croque Monsieur-k és csirkés szendvicsek közé.
Szóval malacfület meg kakashere pörköltet ne itt keressenek a kedves New York-i magyarok, ezeket talán valami más, kicsit jobban befutott barbár nép konyhája tudja már nyújtani. Bár a kínai negyed szárított űrlényein edződve azt gondolom azért fel vannak készülve lelkileg mindenre, de mégiscsak elegánsabb negyedekben jobb lesz a finomságot, a brooklyni-újlipótvárosi jelleget tartani.
("Szabályok elvetése, féktelen szabadság, önkényesség, véletlen-elv, a kalandos élet kedvelése, infantilizmus, spontaneitás: mind közrejátszik művészetük kifejlődésében. Az infantilizmus egy új művészi attitűd, melynek előzményei a szimbolizmusban is megtalálhatóak, ez pedig a gyermekkor spontaneitása, felhőtlensége, energiákat felszabadító eljárása." Mindenesetre megfontolandó életszemlélet...)
Cafe Dada
French-Hungarian Café and Wine Bar
57 7th Ave Brooklyn, NY 11217
Utolsó kommentek