A street food, mint előretolt mozgalom korában a nagyvárosok utcáin mindig elbizonytalanodik az ember, hogy most akkor melyik volt előbb a hot dogos vagy ő, és melyik században gurultak be az első hamburgeres targoncák, egyáltalán, hogyan is történt maga a szendvics feltalálása?
Az úgy volt, hogy vettünk egy nemzetközi kolbászt, meg vettünk egy kiflit vagy kenyeret és akkor a kettő közé beraktuk, mert úgy lehet vinni is meg elrakni, vagy akár ott helyben megenni. Mennek rá mindenféle öntetek, ízlés és ruhák moshatósági szintje szerint, mondjuk a mohóság, és a perverzió sosem ismer mértéket, nemhogy határokat.
A street food műfaj legújabb válfajai, esetenként túlkapásai országonként eltérőek - sőt van, ahol nem is tekintik ezt külön "street food"nak csak simán foodnak, magyarul ételnek és egyszerűen csak az utcán eszik. Ez kicsit olyan, mint a street art, szóval az utcai művészetet ne is próbáljuk bekategorizálni, ha mégis megtesszük már rég rossz - ezeknek igenis része a nyers spontaneitás és a felfedezés öröme.
Amszterdamban az utcai hotdog árusok például széleskörű feltét kínálattal dobják fel a mustár-ketchup (esetleg uborka és pirított hagyma) konform világát, amelyet a tömény szórakozásban és önfeledt mocsokban dagonyázó nép maximálisan ki is használ. Az utcai árusokat mindenféle drog nélkül is inkább gonosz manóknak nézed, jó velük vigyázni, minőségre pedig ne számíts, attól még persze lehet jó.
Egyébként életemben a legrosszabb kebabot Amszterdamban sikerült kifogni, persze az is lehet, hogy nem értem a turistaszalámival telerakott zsemleszerűre hamisított pita új, forradalmi változatát.
A hering és egyéb halak fogyasztása ezekből a truckokból mondjuk váratlan pozitív meglepetéseket is tartogat, a rejtett, szinte biztos kincsekért viszont már kisvárosok piacára kell belopakodni.
Mindenki ismeri a híres karamelltöltelékes wafelt, amelyet például ilyenkor esély nyílik meleg formában is kóstolni, az is megér egy vagy sok misét (közel a templom).
Mindig érdekes kérdés, hogy hol kezdődik határ a piaci stand, az étterem kihelyezett tagozat és a street food között.
A piacon ugyanis kapható olívabogyó, sajt, mangó és ananász, sok jó áru a gyarmatokról. Nem az olyan sokad rendű országok kínálatából kell kiindulni, mint Magyarország - a mangó az mangó, majdnem olyan, mintha a Holland Antillákon vettem volna az út szélén árusító gyanús kinézetű néniktől.
Kóstoló van mindenhol mindenből, nem esnek neki és nem zabálja meg azonnal a közönség, csak kell neki egy kis ízelítő, így kulturált. Úgy általában minden olyan szervezett és kulturált. Na jó, ebből persze kitörni nem nagyon lehet, a szabály az szabály.
Az igazi street foodért, vagyis inkább sea foodért viszont leginkább a tengerpartra érdemes menni, ahol a fetrengő, napozó közönség kedvéért mozgó truckok járják a partot és úgy általában fix pontokon is kínálják a halakat, rákokat, panírozva vagy anélkül, szószokkal, mindenfélével - ami mondjuk azért furcsa, mert éppen csak az adott állat íze nem érezhető ezektől. De a holland nép is rajong a panírért, legyen akkor úgy, az sem magyar ám - semmi sem magyar, teljes félreértés.
Legjobb tehát, ha úgy nemzetközi értelemben beszélünk mindig a street foodról, akkor leszünk a legközelebb az igazsághoz. Ahogy az ételnek sincs nyelve és külön kultúrája, legfeljebb az elfogyasztás körülményeinek.
Utolsó kommentek