Egy új étterem legnagyobb rémálma valószínűleg, amikor gondosan kialakított koncepciója, elhívatott séfje hiába áll készenlétben (még ha a a nyitóbulin teltház is van), sehogy sem akar beindulni a forgalom. Nem igazán értik az emberek, nem jönnek... nyögvenyelősen indul az egész.
Akár hiszik, akár nem a ma élő és viruló, jó forgalmú helyek közül sokan pont így kezdték.
2009 végén például az akkor fél éve nyílt Pozsonyi úti Sarki Fűszeresben életem legnyugodtabb kávéit fogyasztottam reggelenként. Az emberek értetlenül néztek a drága szendvicsekre, nem érdekelte őket különösebben, hogy milyen kávét isznak, nem dőltek tömegek a páratlan francia sajtválasztékra, az olasz szalámikat sem kapkodták borzasztóan. Aztán egyszer csak eljött az idő, a megfogalmazhatatlan és érthetetlen pillanat és végre beindult. Hiába üzemeltek akkor már évek óta, őket is majdnem agyonnyomta a hirtelen megugrott népszerűség..
Ennél talán csak egy nehezebb helyzet van: amikor a nyitás pillanatában berobban a hely és az emberek egymás kezéből tépik a kilincset, mindenki ott akar enni vagy inni. Egyrészt ez nagyszerű érzés, másrészt azonban iszonyatosan megnövekszik a torz helyzetből fakadó hibalehetőségek esélye. Hiába profi és kedves a személyzet, hiába tökéletes minden, kiszipolyozza őket a nyomás, nagyon nehéz helyt állni és kezelni az őrületet, főleg újonnan nyílt étteremként.
A Dob utca és a Rumbach utca sarkán két hete nyitott új hely a Dobrumba soha nem látott módon belenyúlt a tuttiba, pont azt hozták létre, amire úgy tűnik a legnagyobb igény van. Izgalmas, újszerű közel-keleti, mediterrán ízvilág, de nagyrészt már ismert alapanyagok megfelelő környezetben (semmi olcsójános megoldás, semmi ikea, semmi igénytelenség és rossz ízlés), fantasztikusan tálalt, tökéletesen finom fogások, szuper barátságos személyzet, első osztályú, egyszerű és mégis menő, nem erőlködős design. Ja, és végre nem a lerágott csont kamu minimál, vintage kellékek tárháza.
Rá is haraptunk azonnal, posztolunk folyamatosan, egyszerűen mindenki oda akar menni, napokra előre be vannak telve a foglalások. Az első nap még boldog, bár meglepett felszolgáló személyzet gyakorlatilag egy hét alatt kiégett és enyhén cinikus, továbbá elég feszült a sok bejutni akaró embertől. A harmadik napon - már nem is zavartatva magukat attól, hogy hallja a közönség - hangosan morogtak az összezavarodott asztalfoglalásokon, de teljesen érthető, hogy készen vannak idegileg, hiszen széttépi őket a vendégközönség. Megjegyzem, egyelőre kiválóan teljesítenek a nagy nyomás alatt is.
Talán sokan emlékeznek, nemrég történt, amikor megnyílt a "végre egy jó pizzát kínáló" Igen, Madach téri pizzasütő. Belenyúltak ők is, pont erre volt szükség, dőlt a nép. Index, Origo, satöbbi, másfél órás sor délben, amikor benéztem éppen a sírás szélén állt a személyzet, amit az egyszerre több portálon megjelenő cikksorozat okozta érdeklődés dömping okozott nekik.
Ilyen ez a hype... ha van, az a baj, ha nincs az a baj.
Nincs tanulság, nincs elítélő és valami mélyről jövő igazságot megfogalmazó vélemény, hiszen ezek alapvetően jó dolgok. Jó, hogy ennyire fontos nekünk, bebizonyosodik, hogy az a "szűk sznob" réteg, aki Benke Laci bácsit bírálja nem is olyan szűk, hanem egy meglehetősen értelmezhető nagyságú tömeg. Egy olyan tömeg, aki éhesen (sőt: kiéhezve!) elözönli az új és jó helyeket. Csak irányba kell őket terelni.
Egy tanulság mégis van: érdemes új és jó helyet csinálni. Érdemes őszinte, tiszta, egyszerű és mégis igényes, vendégszerető helyet csinálni. Érdemes olyat csinálni, ahol jó az ár-érték arány, ahol tiszta gondolatok vannak, jó ízlés uralkodik és mégis egyszerű, megfizethető.
Mert erre fogékony a közönség, megérzi, megszereti és tényleg megy.
Viszont őszintének és egyszerűnek maradni tudni kell, a vendégnek pedig megadni, ami jár neki.
Várjuk a következőt, amit szétszedhetünk.
(Azért egy kicsit békén is hagyhatjuk most a Dobrumbát, főleg, hogy én már voltam ott háromszor).
Utolsó kommentek