Most az egyszer lehet, hogy megállja a helyét bármilyen áldozathibáztatás: minek mentél oda?

Tényleg, minek? 

Hát mert az Astoria környékén néhányszor elmentem mellette és megtetszett. Na, nem a helyszín, mert az szörnyű: "letisztult" fehér, világos hangulat (amit utálok, leginkább egy fogászati rendelő ugrik be az ilyen helyekről), béna kilencvenes évek elejei dekoráció. Egyéb módon meggyőztek: csirke, tradicionális fűszerezés, krumplisaláta, azt gondoltam, hogy jó. Meg hát a német minőségbe vetett vak bizalom, eleve nem csinálnak rosszat, bármi is legyen az, és ha már megalkották, ráadásul barbár országunkban is megjelennek, akkor talán ellenőrzik időnként. Hozzáteszem a Nordsee franchise első magyarországi üzlete ezt az elméletet már megcáfolta, a Westend alsó szintjén nyílt Nordsee ugyanis tragikusnak bizonyult a Bécsben megszokott minőséghez képest.

Azt mondják magukról:

„A Wienerwald 1955-ös müncheni alapítása óta egyet jelent a válogatott alapanyagok frissességével és minőségével. A grillezett csirkék hozzáadott zsír nélkül készülnek tradicionális, egyedi összeállítású fűszerkeverékek és pácok felhasználásával. A klasszikus panírozott csirkerészek kedvelői is megtalálják a nekik megfelelő ízharmóniákat. Most még finomabbak, mint valaha.”

Az üzlet üres, semmi nincs a pultban, néhány szánalmas saláta, káposztasaláta (értsd fehér káposzta feldarabolva), a bajor burgonyasaláta elfogyott, „petrezselymes burgonya van vagy hasáb”, két árva csirke forog a hátsó rudakon „az még 20-25 perc”... És miből állna, ha úgy tennétek fel a csirkéket, hogy folyamatosan legyen? Nem, ez nehéz. És mit lehet akkor választani? „Hát van rántott csirkecomb kétdarabos meg négydarabos.” Jó, akkor azt kérnék. Utólag már értem a néma fohászt felém, ahogy próbálja agyhullámokon keresztül az értésemre adni: "menekülj innen, nem lesz itt jó neked".. De nem veszem a jeleket.

"Az 5 perc kb." - mondja végül, rendben, mondom én. Az áron egy kicsit megütközöm: 1700 forint. Két darab csirkecomb és egy adag petrezselymes burgonya.

Leülök gyanakodva, vesztőhelyen érzem magam, de tudom, hogy végig kell csinálnom. Látom, ahogy hátraszólnak a konyhába, hirtelen ilyen Waczak szálló érzésem lesz a hangok hallatán, mikró hangja, érzem valahogy a színfalak mögötti szerencsétlenkedést, pont olyan, mintha itt mondjuk öt órája egy vendég se tért volna be és a szakács (?) pánikban van, hogy is adja ki a két rántott csirkecombot és a petrezselymes burgonyát.

Kihozzák az ételt, magamhoz ragadok egy műanyag villát. Bár minden jel az ellenkezőjére utal (tök üres a helyszín azóta is, ez ugye egy csirkés a Károly körúton), még mindig bízom abban, hogy végül nem lesz rossz.

A krumpli egy része hideg, a másik része megégeti a számat, ez a szerencsétlen ott hátul még megmikrózni sem tud egy ételt, hogy legalább egységes hőmérsékletű legyen.

A csirkecomb „tradícionális pác” fogalmam sincs mit takar, de először gyermekkorunk (egyébként kedvelt) ízvilága ugrik be, a híres bélszínrolóé, amit akár a vegánok is megirigyelhetnének, abban ugyanis szerintem semmi nem az volt, aminek látszott vagy hallatszott, és egészen biztos vagyok benne, hogy húst nem tartalmazott. Na, hát ezen a "válogatott" csirkecombon is "válogatott" műanyag ételízesítős panír van, a csirkét magát is valami rettenetes pácban gyötörhették órákon vagy akár napokon át.

Egy combot legyűrök, kell a junk food edzés mindig azt mondom, a következőbe először beletörik a műanyag villám, majd, amikor felvértezem magam egy újjal, akkor látom, hogy véres a belseje, jó, legalább nem növényi csirke, az tény, de ezen a ponton úgy döntök, hogy befejezem az evést.

Visszaviszem, teljesen nyugodt hangon tárom az eladó elé a problémát, a krumpli fele jéghideg a másik forró, a csirke pedig nyers, a krumplit még megértem (nem), előfordul és nem is nagy baj, de a csirke nyersen akár veszélyesnek is mondható. A vér közben szivárog ki, nem nagyon kell magyarázkodni, szerencsére nem is teszi.

Szóval vagy panaszkönyv, vagy az árát szeretném kérni vissza, az eladólány teljesen korrekt, szó nélkül visszaadja az árat, sűrűn elnézést kér, majd a fülem hallatára viszi hátra és vonja kérdőre a szakácsnak talán nem nevezhető balféket (tudom munkaerőhiány van, biztos keveset fizetnek), aki szerintem azóta sem érti mi történt ma, és vígan alkotja a mikró és a bélszínrolópanír fúziójából születő szörnyeket.

Azért a német tradíció felelősöknek (mondjuk a franchise szakembereinek) felhívnám a figyelmét egy gyors ellenőrzésre, mielőtt nagyobb baj lesz.