Olvastam tavaly év végén egy cikket, ami arról szólt, hogy mi az a 14 gasztro trend, amelynek távoznia kell most már az életünkből 2019-ben. A cikk úgy kezdődik, hogy "ő ugyan a szeretet és a kedvesség nagykövete" - mondjuk itt engem elvesztett, és kritikai szemlélettel folytattam tovább az olvasást - de aztán hozzátette, hogy igenis vannak olyan túlkapások még náluk, a napsütéses, mindig laza Kaliforniában is, amiből most már elég.
Míg ott a kaliforniai vidékeken a first world problem a gombapor-alapú csodaitalok (nem úgy gomba és nem úgy "csoda", hanem úgy, mint nálunk még a kezdő trend változata: a 900 forintos ginger-lemon shotok), továbbá a mindenféle szennyezések miatt túl sok visszahívott római saláta, a túl kicsi tányéron felszolgált ételek, valamint az édes humusz, azért úgy magamban továbbgondoltam, hogy nálunk milyen zavaró elemek vannak a rendszerben, amelyeket érdemes megemlíteni, ha már likvidálni nem is tudjuk így hirtelen.
1. Zöldség kolbász, vegán bacon chips
Ami viszont közös és nemcsak a kaliforniai foodie trendsettereket idegesíti, hanem hálistennek a magyar nép nagy része is eleve ellenszenvvel fogadja: a húsételek vegán másolatai: legyen az karfiol steak, vagy zöldség pástétom, gabonakolbász és társai, de láttam én már vegán bacon chipset és még sorolhatnánk a sok borzalmat (nekem egyébként a hamburger is ide tartozik). Még mielőtt újra magamra szabadítom a vegán "most miéééért?? nem hiányozhat nekünk a húsíz??" hordákat, számomra ez olyan, mintha a hóhér leszokna a gyilkolásról és otthon műanyag késekkel kaszabolná tovább a levegőt: "miért nem hiányozhat az ölés?" - na jó, ez kicsit erőltetett hasonlat lett.
Én azt mondom továbbra is, a zöldség, gyümölcs, mag, gumó, fű, virág, bogyó izé, satöbbi olyan irgalmatlan széles spektrumot nyithat meg a vállalkozó szelleműek előtt, hogy felesleges magukat beszűkíteni a húsos bolygórombolók fasírtközpontú világába. Törjetek ki, hagyjátok magatok mögött a szomorú bociszemeket, de akkor legyetek kitörve, és ha lehet ne gondolkodjatok idén azon, hogy a krumplinak van-e mégis idegrendszere csak nem tudunk róla.
2. Trendi street food, ipari hulladékkal megbolondítva
A tavalyi évem egyik mélypontja volt, amikor megláttam, ahogy egy utcán sütött bubble waffelt (kb. goffri) kinder buenoval, milka darabokkal és oreoval töltöttek meg, egy másik ehhez hasonló mélypont pedig a sokakból drogszerű függőséget kiváltó vizuális élmény: a felülről videózott, gyorsított elkészítési útmutatóval elkápráztatva mutatta be a mérhetetlen gusztustalan szintén kinderszeletekkel, ipari kekszekkel és nutellával (szerintem a nutella is undorító, de tudom, hogy ez megint egy vallás, szóval kérem a nutella hordákat fáradjanak máshová küzdeni) töltött rettenetett gyártott le.
Azt gondolom az Oreonak, a Milkának megvan a maga helye a világban (nem az enyémben persze), mindenkinek lehet rossz napja, vagy gonosz rokona és barátja, akitől kapja, vagy lehet, hogy még nem nőtt be a feje lágya és jó érzés magát ipari hulladékkal, álélemiszerekkel tömni, de akkor is, ahogy a Bon Appétit - kicsit túl sokszor - mondja: ami sok az sok.
3. Cukor és só, mint közellenség
Nekem már az elején unalmas és hiteltelen volt, amikor hirtelen beállították a cukrot és a sót a sátánnak, sokan azóta is vallásháborút folytatnak és helyette azonosítatlan tartalmú és eddig nem ismert hatásokkal járó mesterséges ízesítőket részesítenek előnyben, vagy, ami még jobb: a semmit. A cukor teljes elhagyása még oké, bár nem hiszem, hogy helyes, de képesek teljesen sómentesen táplálkozni, sokan pedig azt mondják, hogy amit eszünk, abban már elég só van önmagában, az bőven elég a szervezetünknek. Én ezt elhiszem simán, de azt gondolom, ilyen téren hallgasson mindenki a szervezetére.
Elismerem, hogy a túlzott cukorfogyasztás okozhat függőséket, csak úgy már megint, mint minden más, ami ízlik és finom és az agyunk azt mondja: még! Hogy aztán kidurranva, lihegve kapkodjuk a levegőt és a mérleget berakjuk a fürdőszoba legrejtetebb zugába, elengedjük az elvárásokat, és a világ előtt boldognak mímelt önazonosságot árasszunk, igen, bennünket nem érdekel, hogy egy dagadt disznók vagyunk, ez van, nem élhet mindenki photoshoppolt életet.
Talán még egy gondolat: a só nélküli étel szerintem ehetetlen, szóval részemről ennyit erről.
4. Francia süteménystílus erőltetése
A cukrászok kénytelenek figyelni a trendeket, hiszen csak a Daubner tud évtizedeken keresztül megélni a kandírozott narancsos csokitortájából és a tökmagos pogácsájából, persze azért én láttam, amikor beemelték a macaront is a kínálatba és kilóra adták, nem volt benne sok köszönet, ha minden jól ment, azóta kivezették, de ez nem biztos.
Szóval újítgatnak, újítgatnak, kitalálnak ezt azt, hogy növényi tejszínhabbal felturbózott 8 órán át tartó giccstortáikon kívül mást is a magyar lakosság cukoréhes arcába tudjanak tolni, és akinek nem elég Az Ország Tortája mozgalom vitatható értékű éves receptje, az bizony elmélyed a francia cukrászhagyomány világában, és aztán több-kevesebb sikerrel (inkább az utóbbi) adaptálja azt.
Egyébként ezzel a problémámmal pszichológushoz kéne mennem, de én igazán rosszkedvűvé tudok válni (magam, valamint társaságom teljes napját képes vagyok elrontani), amikor egy desszertpultban nyomi, szerencsétlen, szétcsúszott, elbénázott süteményeket látok, amelyekben az alapanyag valószínűleg benne is van, de a technológia alkalmazása jól láthatóan tökéletes kudarcot vallott.
Évek óta javaslom a Gasztro Rendőrség bevezetését, ezekben az esetekben rózsaszínszőrmés bilincsbe verve elvinném a cukrászt és belétömnék egy adag kinderbuenós waffelt, jó sok növényi tejszínhabbal, kipeckeltetném a szemeit és levetítenék neki egy 36 órás kezdő francia cukrásztanfolyamot, amelyből 19 óra a tojás ismerete és felhasználási formái.
5. Újhullámos kávézók
Még a Furmint kampány nagykövetei és a Fromage dolgozói sem vitatják, hogy az újhullámos kávé egyik nagykövete voltam annak idején. Csak jó kávé legyen! - kiáltottam vasárnap reggelenként az üres Pozsonyi úton. Figyeljünk oda, tudatos kávéfogyasztás, csodálatos kávéfőzés tudomány meg minden, persze. saját pörkölőüzem, 85-ös lágyságú víz és praliné, dió, valamint maracuja ízjegyek... De bevallom, engem már nem is csak tavaly óta, hanem több éve iszonyúan untat ez az egész hazug kávé őrület, ami közben elárasztotta az országot.
Elképesztő, hozzáértés nélkül főzőtt világos löttyök, amelyeknek semmi közük a kávéhoz, méregdrága alapanyag, ihatatlan borzalom.
Rosszul vagyok az elfojtott indulatoktól, a számomra hálistennek átláthatatlan érdeksérelmektől, ahogy kialakult a piac közben, az egymástól történő pofátlan munkaerőlenyúlásoktól, a hálátlan baristáktól, akik azt gondolják, hogy a kávéfőzés első két lépése a tetoválás és a szakállnövesztés, esetleg egy barna bőrkötény.
Unom a nagyképű, nem visszaköszönő, a kávégépen ügyködő antiszociális lényeket, akiket emberek közelébe se lenne szabad engedni, mert ők valójában az előző trendek rendszergazdái voltak, tudod, akinek két hétig tart, míg legyártja a céges emailcímed és azt is csak akkor, ha a megfelelő formanyomtatványt beadtad időben.
Unom, ha kioktatnak, hogy nincs cukor és ne is akarjak, unom, ha húzzák a szájukat, ha tejet kérek a kávémba és még jobban, ha alternatív tejet, de a következő évben már a habosítható zabtejet ők is berendelik alávetve magukat a fogyasztói igényeknek.
Szóval szerintem ebből most egy időre elég, addig is én áttértem a sötét pörkölésre, ami semmivel sem rosszabb, sőt jobb, mert a kávé az kávé és nem egy világosbarna mogyoróízű lötty, bármilyen álszent arccal is rakják le eléd.
+ 1
Munkaerőhiány
Tudom, hogy ez nem egy gasztro trend, azonban a hazai vendéglátásban egy igen erőteljes jelenség. Tisztában vagyok vele, hogy a munkaerőhiány egy létező probléma, én azonban mégis unom azt, hogy folyton mindenhol ezzel jönnek, minden bezárást erre fognak, és ezt nevezik meg az összes hiba forrásának.
Megoldást nem tudok javasolni, de mondjuk a közhelyeken túl (bejelentett bér és megfelelő körülmények) például ha nem arra kényszerítik őket, hogy kizárólag a hülye, kiszámíthatatlan vendégek borravalóiból éljenek meg, akkor elképzelhető, hogy akad mégis munkaerő. Ja, és nagyon fontos: amennyiben képesek a vendéglátóhelyek túllépni azon, hogy kizárólag húszéves, jellemzően nem túl nagy észkombájn munkaerőben gondolkodjanak és esetleg mérlegeljék azt, hogy harmincon túli ember is lehet jó munkaerő, és megfelelő megbecsülés mellett képes megszolgálni az árát, akkor talán változhat a helyzet.
Boldog Kinderbuenóswaffelmentes Új Évet Kívánok mindenkinek!
Utolsó kommentek