Vagy fordítva?

Tegnap megtudtam, hogy létezik az a szituáció, amikor rákényszerül az ember, hogy beüljön egy helyre vacsorázni. A Budapest Pride-on való kényszerűen sokáig tartó felvonulás után (tekintve, hogy nem lehetett elhagyni a helyszínt) pásztorkutyák tömege által terelt birkaként megérkezvén a városligetbe, ott semmilyen étkezési lehetőség nem várta a több ezer embert, a Dürer kert néhány fős személyzete próbálta grill szekciójával (ami azért praktikus, mert ha három vendég van, akkor is 20 percig tart egy étel elkészítése) kielégíteni a tömegigényeket.

A felvonulók jelentős része tehát éhesen igyekezett hazasietni, ami mint tudjuk nem volt egyszerű, hiszen kint 12 dühös ember várta a tömeget skandálva, hogy mocskos buzik, ennek engedelmeskedve több ezer rendőr terelgetett bennünket kerülőutakon biztosítva a biztonságos kijutást.

Útban a menekülő útvonalat nyújtó földalatti felé, találtunk egy éttermet: a La Perle de Noir-t. Hangulatos helynek tűnt, három fehér inges pincér tartotta távol a vendégeket a bejáratnál, akarom mondani fogadta őket - ezen a ponton elárulom, hogy az ajtóban álló sok pincér inkább eltántorítja az embert, hogy bemenjen, ahogy ez látható is volt, amint átléptük ezt a pszichés határt és leültünk, elkezdtek velünk foglalkozni és már szállingózott is be a többi vendég. Nehezen induló estékre, üres étterem esetén érdemes tehát 2-3 civil párt vagy baráti társaságot foglalkoztatni pár órára, akik beülnek álvendégnek, majd ők meghozzák a többit.

Leülünk az asztalhoz, kihoznak negyven darab étlapot, na jó 5-öt, amelyet először a társaságomban lévő férfi kap meg. Ilyen esetekben én azonnali távozást fontolgatok, nem, nem azért, mert női előjogokban és áludvariassági formákban hiszek, hanem azért, mert ez egy olyan alapvető eleme a pincér szakmának, mint az, hogy leszedem az asztalt az előző vendég után, tehát egy ilyen gesztus számomra egyenértékű azzal, mintha leültetnének egy rakás használt tányér elé.

Továbblendülünk az ügyön, hiszen a földalattinál több ezer ember ácsorog, én inkább akkor egy árnyas kerthelyiségben bosszantom magam méregdrága ételek között válogatva. 

Kérek egy mojitót és egy "Grillezett gomolya Cumberland mártással" fogást, a mártás összetevőit nem ismerem, ezért rákérdezek, a pincér a "sajnos még nem tudtam utánanézni" amúgy várható választ adja. Aranyos megfogalmazás, nem is zavar, később visszajön és elmagyarázza pontosan.

A mojitó és egy pohár sör kb. 20 perc múlva érkezik, a mojitó minősíthetetlen, nem darált jég van benne, hanem darabos, néhány árva mentalevél és sok cukorszirup próbál levenni a lábamról, nem sok sikerrel.

Hamarosan érkezik néhány szelet tűzforró kenyér, ami jelzem nem pozitívum, ennyire forrón nem szabad tálalni a kenyeret, mert még nem jó, vagy ha csak rámikróztak, azt köszönjük, de itt nem erről van szó. Egy kis üvegpohárkában teljesen szétolvadt, ezáltal atomjaira hullott vaj társul hozzá. Ízre viszont finom mindkettő.

Na most a grillezett sajt úgy érkezik, hogy a salátára van fordítva egy szétolvadt, vaslapra rásült, felkapart ormótlan sajthalmaz, ez az, amit ha elkészítenek nekem otthon kedvesen megeszem, de közben viccesen megpaskolom a vállát, annak aki készítette, hogy hát ezt drágám nem egészen így kell elkészíteni.

A mártás elsőre lemarad, de nem is kell külön szólni, bár addigra a salátát félig megettem.

A saláta előtt érkezik egyébként egy üdvözlőfalat "étvágygerjesztő" is, paradicsomvíz szamócával, ami nagyon jópofa lett volna, ha nem ikeás felespohárban érkezik, de nem baj, így is rendben volt.

Végül 7500 forintot fizetünk szerviz díjjal együtt, sok-sok tanulópincérrel találkozhattunk ezen a kellemes helyen, ami egyébként nem lett volna baj, csak ugye ha az ember beül egy méregdrága helyre, talán nem kizárólag zöldfülű tanulók terepének kéne használni őt, mint vendéget, egy-két profi pincér is jelen lehetne, hogy valaha ide bárki is vissza akarjon még térni.

Én biztos nem kívánok visszatérni, de tény, hogy többé karanténba se megyek önként és dalolva, ha lehetséges.