Szerintem sokan egyetértenek azzal, hogy vannak úgynevezett elátkozott helyszínek. Bárki, bármilyen koncepcióval nyit az adott helyen éttermet, kávézót, szórakozóhelyet valahogy senki nem megy oda. Kívülről gyanakodva méregetik, majd valamilyen rejtélyes oknál fogva, szörnyű megérzéstől vezérelve messziről elkerülik. Senki nem tudja mindez miért történik Ezek a helyek lehetnének akár a legújabb, legőszintébb konyhák, bisztróhelyek vagy újhullámos kávézók, tanyasi csirkézők vagy street food vintage macaron kuckók, katlanok vagy kazánházak. Mégsem működnek, be sem indulnak és már el is véreznek.

Ugye ismerik az érzést? Senki, de senki nem tér be. Soha. Sajnáljuk is őket. Vajon miért döntöttek úgy, hogy pont ezt a helyiséget veszik ki? Tényleg nem láttták, hogy ide a kutya se járt soha előtte sem? Azt gondolták, hogy majd ők megváltják a hely szellemét, anélkül, hogy kihívták volna Gyurcsók urat, hogy a negatív sugárnyalábokat felszámolja? Nem, ezt soha nem lehet ilyen egyszerűen megúszni.

Ez volt az új Hand Burger, avagy Pozsonyi út 52. elődjeinek sorsa is. Amikor először találkoztam a helyszínnel - úgy 5 évvel ezelőtt - az akkor még újdonságnak számító Grissini (olasz reggelizőhely a Visegrádi utcában) kibővített változataként üzemelt, de már erős kompromisszumokkal. Sose felejtem el: frissen hazatelepülve Spanyolországból leugrottam egy kávéra, amelyben eleve nem volt sok köszönet (pedig akkor még nem is voltam olyan elviselhetetlenül igényes), kértem mellé valami péksüteményt, mire csendben eloldalgott a felszolgálónő, visszajött kicsit lapítva egy csomaggal végül elém tett néhány, a szomszédból áthozott fornetti készítményt. Amikor jeleztem finoman, hogy ezek sajnos ehetetlenek, értetlenül nézett rám, majd a minőség non plusz ultrájaként magasztaló hangsúllyal válaszolta: "pedig FORNETTI!"

Innentől kezdve inkább szemlélőként követtem az eseményeket. Csendben és szomorúan a hely bezárt, majd viszonylag sokáig állt üresen, később mozgolódás kezdődött. Jöttek-mentek a munkásemberek, szép lassan elvitték a régi barna bútorokat, amely folyamat csak akkor vált ijesztővé, amikor meghozták az újakat: hatalmas, borzasztó világoszöld garnitúrák érkeztek végtelen mennyiségben és elképesztően ízléstelen arculatot kezdett ölteni a hely, amelyet visszavonhatatlanul eluralt a zöld szín. Ezt az uralmat egyedül a sarokban álló, szintén óriási, de legalább ugyanennyire érthetetlen kinézetű hatalmas aranyszínű szobor törte meg, emelve ezzel a helyet egyértelműen a vállalhatatlan dimenzióba. 

Csendes értetlenséggel figyelte az egész Pozsonyi út, hogy miért volt szükség erre az átalakulásra, végül a hely maga adta meg a választ: azért, hogy egy éven át szenvedve lassan kimúljon az amúgy ötletesen "Z"-nek  (általunk Zöld Helynek) nevezett étterem és kávézó. Nem volt túl vidám végignézni a lassú kínlódást, majd újbóli szomorú halált hirdető "bérleti díj átadó" feliratot.

Sokáig ismét csend uralkodott az egykori Grissini, majd Zöld Hely szelleme helyén. 

Idén nyáron azonban megjelentek rajta színes kézfej matricák - és talán fenti, egyértelműen hosszúra és unalmasra nyújtott bevezetőm után érthető lehetett Újlipótváros ezen szakaszának újabb aggodalomhulláma: vajon mi készül itt, ki a következő merész vállalkozó "szellem"? Megjelentek a feliratok is "Hand Burger", kézfej, érted...

Nem mondom, hogy túl ütősnek gondoltuk volna a koncepciót, de azért vártuk, vajon mi növi ki magát itt a szomszédságban.

Egy bevállalós estén aztán megtettük. Elmentünk közösen kipróbálni és mivel a Gasztrobizarr szakmai kötelességének érzi, hogy a háza közelébe merészen költöző Hand Burger nevű helyet ne hagyja figyelmen kívül, beültünk szépen négyesben és rendeltünk mindannyian egy-egy hamburger menüt. 

Ketten a biztonságosnak ítélt klasszikus menüt kértük: simán hamburger, HB burgonyával, káposztasalátával. A merészebbek a "gombás rib eye" burgerrel eveztek azonnal vadabb vizekre.

Készséges és rendkívül kedves személyzet leste minden kívánságunkat, nem állítom, hogy ebben az élő közvetítésünket nem kifejezetten leplező (telefonnal) kamerázás nem játszhatott szerepet, bár szerintem egyébként is nagyon figyelmes kiszolgálásban részesültünk volna, ez egyszerűen érződött.

A hamburgerek szinte tökéletesek voltak, gyakorlatilag nem tudtunk kritikát megfogalmazni. Nyilván nem is ez volt a cél, de mindig van mihez mérni, muszáj független értékítéletet alkotni a magára valamit is adó gonosz gasztrobloggernek.

A HB burgonya egyébként Heston Blumenthal tökéletes burgányájának nevét takarja és valóban nagyon jó, a káposztasalátát kicsit hígnak ítéltük, de a hamburgerek arányai, a benne lévő hús állaga, szaftossága kiváló és egyéb alkotóelemei is összhangban voltak. 

A desszertnek kínált trendi ízesítésű gofrikért már nem igazán voltam oda, de ez már tényleg személyes ízlés kérdése, ami azt illeti - senki sem tökéletes - nem vagyok otthon gofri témában, utoljára talán a Jégbüfében ettem a Ferenciek terén és nem hagyott bennem mély nyomot (a ruhámon annál inkább, párdon). 

Részletes benyomásaink az alábbi helyszíni közvetítést rögzítő videókból kiderülnek, jó szórakozást hozzá!

Mi végül nagyszerűen éreztük magunkat, bátran ajánlom a helyet mindenkinek, családoknak, hamburger rajongóknak (sok igazán "trendi" helynél, jóval finomabb hamburgert kaphatunk itt),  próbáljuk meg életben tartani, sőt engedjük szárnyra kapni és mutassuk meg, hogy Gyurcsók nélkül is elvonulhatnak a negatív felhők, sőt mások is nyugodtan nyithatnak éttermet a Pozsonyi úton, annál is inkább mert egy normális sincsen (különösen vasárnap).

Annyit megígérhetek, hogy legalább két hétig nem írok a következő új helyről és szerintem ennek felbecsülhetetlen értékét szinte mindenki elismeri a mi kis utcánkban.  

ÉLŐ étteremkritika a helyszínről 

Az élő közvetítést az Angl.tv applikációnak köszönhettük.

Történelmi pillanatok, kövessétek figyelemmel a Gasztrobizarr második (ez volt az első) történelmi online, ÉLŐ, egyenes közvetítésű étteremkritikáját, ezúttal azonban tévén keresztül is.