Az első napon irigyen néztem a sok bejelentkezést, facebook oldalamon sorakoztak a posztok, mindenki kint van, aki számít. Mintha szereztem volna én is jegyet rá, szakmai regisztráció címén úgyhogy nehezen előbányásztam az emailjeim közül és szerdán végre kimentem, egy uberben a fullasztó, kaparó típusú köhögéssel birkózva (szerintem ezt mindenki ismeri, semmit nem jelent, esetleg a gonoszság próbál meg így távozni az emberből, nem sok sikerrel), viszont az uberestől kaptam színes és sima mentolos tictac-ot és uber kulisszatitkokat is megosztott velem, szóval elégedetten érkeztem a Bocuse d'Or Europe budapesti helyszínére.

A Hungexpo területén a beléptető pontokhoz érve eleinte szkeptikus voltam, de aztán láttam, hogy nemzetközi színvonalú infrastruktúra épült, na végre valaki utat mutatott a magyaroknak, hogy kell csinálni (persze én beszélek a legnagyobb sufnituning rendezvényszervező, aki hagyja évek óta hányattatott körülmények között sodródni a Macaron Napra érkező díszközönséget, na jó de most nem rólam van szó).

Aztán beléptem a G pavilonba és megérkeztem, felmásztam a lelátók egyikére, beilleszkedtem a tömegbe, mellettem ökéntes tűzoltók üldögéltek aranyosan és bár kissé fáradtan, de lelkesen belefújtak maguk mellé készített hangszereikbe. A show óriási volt, a műsorvezetők fantasztikusan jól nyomták, és örültem, hogy nem úgymond hivatásos műsorvezetőink vannak, persze ők is nagy rutinnal rendelkeznek, de nem hakni műsorvezetők (amivel amúgy semmi bajom nincs) hanem szakavatott hozzáértők, megszállottak és elkötelezettek, mint jónéhányan, talán még magamat is nagyon óvatosan ide sorolom, bár időnként (gyakran) rájövök, hogy én nem is vagyok annyira megszállott, esetleg egy-két résztémában, azokban viszont feltehetőleg nagyon idegesítően. 

Egy óra múltán rájöttem, hogy valamit enni is kéne, de mivel nem voltam eléggé körültekintő a regisztrációnál a VIP-be nem jutottam be. Gyanút fogtam azonban és rájöttem, hogy a lelátó mögött vannak ilyen kis faházak, ahol simán lehet, hogy enni is meg inni is adnak. Valóban új világ tárult elém, a fantasztikus Stílusos Vidéki Éttermiség standjain végigszörfözve csodálatos ételekhez jutottam a Nomád Hotel ököruszály leveséhez és a Rosinante már nem emlékszem milyen elnevezésű, de szintén nagyon finom leveséhez. 

Nomád Hotel:

Rosinante:

A Gerbeaud standjánál tiszteletreméltóan undok eladók törték le jogosan a nagyravágyó közönség egóját, "én nem látom melyik süteményre mutat", akkor basszus tervezz olyan pultot, ahol látod legközelebb, ja mert kiírva sem volt semmi. Viszont a sütemények olyan döbbenetesen finomak voltak, hogy feledtettek mindenféle rossz érzést, ami amúgy nem is volt, mert én szeretem, ha undokul beszélnek velem tiszteletreméltó helyek, fontos, hogy tudjam a helyem én csak egy zabagép közönség vagyok, a munka dandárját ők végzik el, kiváló alapanyag, cukrásztudás, összekalapálták a standot, kibumliztak a Hungexpóra, ott állnak napok óta és elégítik ki az úri (nemzetközi!) közönség igényeit, most már aztán kuss legyen, fizess és becsüld meg magad. Ebben nem volt semmi irónia egyébként most. 

Bevallom én olyan fél5 körül elfáradtam és szépen hazamentem, otthonról viszont követtem webtévén az eseményeket, még sokkal jobban is láttam mi történik, kicsit mint a meccsnézés (bár nem vagyok nagy meccsnéző), a tévéden mégiscsak jobban érted ki hova rohangál és melyik mezben ki van (bár biztos van, aki ezt a meccs helyszínén is érti). 

Az eredményhirdetés nekem csak formaságnak tűnt, gondoltam azért megnézem, ha már itt ülök a gép előtt, úgy mellékesen odapillantgattam, illetve igyekezvén jólértesültnek mutatni magam a Gasztrobizarr facebook oldalán is posztoltam az érkező eredményeket, amelyeket persze nem a helyszínről, hanem Csapody Balázs és Harmath Csaba élő facebook közvetítéséből tudtam meg.

Oké, szóval legjobb hal, legjobb hús, blabla, 3. hely Svédország, 2. hely Norvégia, 1. hely... óriási körülményeskedés a webtévén, Dévényi Tibi bácsis, hangosabban tapsoljanak, nem hallom, na még... fokozás és akkor egyszercsak kiordítja a szót: Hungaryyyyyyyyyyyyyyy. ÖÖÖÖÖ....

Nagyon jó érzés volt, meglepetés és jó volt együtt ordítani (na jó csak virtuálisan) a közönséggel, facebookon örjöngeni, mindent megosztani, dicsekedni, kiírni száz felkiáltójellel, mindenkit lájkolni, aki ezzel kapcsolatban írt, tényleg olyan ritka, elszabadult pozitív érzések, igazi boldog percek uralták az életünk javát adó facebook hírfolyamot! És bár később páran igyekeztek kijózanító posztokban felvilágosítani az érzelgős gasztrománokat, hogy ez csak a versenyzők érdeme, nekünk semmi közünk hozzá... HÁT NEM. 

Nagyon sok közünk van hozzá. Nemcsak úgy, ahogy a záró összegző posztban kiírtam, hanem nagyon sokféleképpen.

Köze van hozzá a Pozsonyi úti 2009 első harmadában még ürességtől és értetlenségtől kongó Sarki Fűszeresnek, köze van az egész Stílusos Vidéki Éttermiségnek, mindenkinek aki a hétköznapokban felkeltette az érdeklődést, aki harcolt az értetlenséggel, aki elmagyarázta egyenként a magyaroknak, hogy miért nem kell lelógnia a tányérról a vegyes köretnek és, hogyan lépjen túl a közönség a 2személyes bőségtál műfaján. Ezek az emberek nap, mint nap küzdöttek (és küzdenek a mai napig) a hülyeséggel, a régről ránk maradt beidegződésekkel, az alapmentalitással, mely szerint csak lakjunk jól, más nem számít. Persze az egészet megalapozta a Bűvös Szakács blog, a Magyar Gasztronómiai Egyesület és sokan mások, ezt nálam sokkal alaposabban kifejti Uj Péter, napokban megjelent cikkében. 

Persze senki nem említi a kellemetlenkedő és cukiskodva gusztustalankodó bloggereket, a mindenről beszámoló mániákusokat, a nagyképű Michelin csillagjárókat, a mindenhová belógó, később meghívásokat nyerő, vagy kiprovokáló, esetleg zsaroló (én), de kompromisszumot nem tűrő véleményével mégis egy idő után mérvadó írókat. 

Sok tényezőből áll össze a siker és mindannyian együtt voltunk, jó irányba mentünk, kemény volt és kemény is marad, de tessék, itt az eredménye, és még csak azt se mondhatjuk, hogy hirtelen és váratlan, mert majdnem egy évtized munkája áll mögötte. És ebből csak egy (bár igen jelentős, a legjelentősebb) rész a konkrét csapat munkája, akik emberfeletti teljesítményükkel meghozták a sikert és megmutatták, hogy érdemes kitartani és küzdeni.