Épeszű ember december végén nem tud létezni keresztény kultúrákban, ahol fülén-orrán-száján ömlik kifelé és ami még rosszabb befelé a lastchristmas és a forraltboros-zsírfánklángos, ezért (és persze más okból is) hát Tel-Avivban tengetem karácsonyi ömlengés-mentes napjaimat.
A város gasztronómiai értelemben (is) alapban lenyűgöző, és nem úgy, mint mondjuk Barcelona, hogy ha nem vigyázol, igen gyakran ehetsz nagyon rosszat is, hanem úgy, hogy a reptérről érkezvén a bőröndöt húzva betérsz az első szakadt humuszos bácsihoz és máris eldől, hogy többé nem fogsz tudni Budapesten humuszt enni, mert ilyen ott nem lesz soha, ez olyan humusz-dimenzió, amit eddig nem ismertél, nem tapasztaltál és jobb ha nem is próbálkozol máshol vele.
A biztató kezdet után azért nem állítom, hogy nem lehet hibázni a hétköznapi étkezés rutinszerű megoldásait keresve. Lustaság okán nagyon gyakran hagyatkozom a szerencsére, ennek köszönhetően tegnap például sikerült kétszer is valami lencsealapú ételt fogyasztanom, mindkettő semmilyen volt, de mondjuk nem rossz. Az elsőt valami értelmetlen krumplipürével tálalták, az erős szósz és a savanyúkáposztasaláta sem segítettek sokat rajta. Utána pedig igazából wifit vadásztam és egy napi levest (mint kiderült lencse) választottam hozzá alibiként, amely szintén jellegtelenre sikeredett, ilyenkor egyébként teljesen logikus folyomány, hogy a wifi sem működik az adott helyen.
De ahová napok óta el akarok menni, az a Karfiolos Hely, ahová muszáj elmenni, ahová tényleg készülök, le van mentve a cím, a facebook oldal képernyőképe, kihagyhatatlan, leesik a fejem remélhetőleg. Az első két napomon nem sikerült, de ma igenis elmegyek, nyakamba veszem a várost és célirányosan megyek karfiolt enni.
King George street stílusosan, méltó helyszín szerintem és én érkezem a pofátlan 20 fokban, otthon Budapesten már földbedöngöltem mindenkit, hiába erőlködnek a beigli posztjaikkal, sajnos kíméletlenül ontom a gránátalmás, pálmafás fotókat, na nem azért csinálom ezt az egészet, hogy irigykedjenek (de), hanem, mert ez a Tel-Aviv egy jó program és céljaim is vannak itt.
Visszatérve tehát úticélom a Miznon, híres street food helyszín, kiváló értékelései vannak, alig várom. Eggyel nagyobb káosz fogad a helyen, mint amire felkészültem, a választék pedig igen egyszerű: egészben sült karfiol, egészben sült édesburgonya, valamint egy sima burgonya, amihez valami magyarázatot még fűznek. Vannak azért húsos fogások is, de most azt kihagyom, egyébként amióta kijöttem ide, akaratlanul vegetáriánus vagyok, valamiért nem jutottam még húshoz, a véletlen hozta így.
Kérünk egy karfiolt, hát mi mást is, de akkor jöjjön mellé egy ilyen édesburgonya izé is, hogy többfélét kóstoljunk. Névordítással jelzik, amikor kész vannak, és nem is olyan sokára el is hangzik a nevem, örömmel megyek, de a várva várt karfiol helyett csak két egészben sült kisebb édesburgonyát, valamint egy zsírpapír alatt kilapított sima krumplit találok, ez az, amire csak rákérdeztünk, hogy mi is az, amúgy valami sajtkrém van benne és némi fűszer, de az egész kilapítva kreatívan, de számomra azért ez inkább egy kedves pimaszság, hogy egy darab krumplit kapsz szétlapítva és akkor ez egy fogás, egyszerű szó mi szó, de az egyszerűségnek is van határa.
Megbeszéljük velük, hogy mi a karfiolért jöttünk, szóval a krumpli teljes félreértés, amelyet cserében meg is kapunk ajándékba, sőt a karfiol is elkészül, egyben sült és tulajdonképpen ennyi, néhány szószt még mérhetünk magunknak mellé, amúgy tényleg finom, kiváló, már amennyit egy karfiolból ki lehet hozni, egyébként én imádom a karfiolt, de attól az még karfiol marad, szóval maradjunk mi is azok, mert szerintem mindenki boldog marad így, és nem is feltétlenül lelki szegénység végett, hanem mert egyszerűség lakjon bennünk mosolyogva szelíden, félre a finediningos bolondériákkal, éljen a karfiol és csakazért sincs sem csattanó, sem konklúzió.
Íme a csodakarfiol!
Utolsó kommentek