Legszívesebben csak annyit írnék: ne is járjatok ide, mert ide én járok.
Úgy értem, persze te, aki olvasod, te jöhetsz, de túl sokan ne, mert nem nagyon kell már ide több vendég, csak zajt csinálnak, meg hangoskodnak, különben is egyelőre inkább jólnevelt, kulturált külföldiek vannak. Valamiért a csend itt fontos. Szerintem mindenkinek. Na nem mintha a külföldiek mind tudnának csendesen beszélni, bár azt hiszem attól függ. Van, aki tud, van, aki nem. Nemzetiségtől, egyéb hovatartozástól és származástól függetlenül. Csendes amerikaiak, közepesen csendes franciák, dánok. A hangos amerikaiak inkább a speciality kávézókba mennek (a Starbucksról már ők is tudják, hogy csak internetezésre jó). Na, de mivel a magára valamit is adó speciality kávézóban nincs például americano ott is kicsit meg vannak lőve, de aztán megértik, hogy ez itt nem amerika.
Vagyis de, egy olyan hely, mintha Brooklynban lennél, ki tudja honnan, miből és miért a létező legkifinomultabb szellemi közeg alakult ki egy sajátos térben itt a Nagydiófa utcában, a Massolit kávézó és könyvesboltban. Elsőre csak egy használt könyveket áruló boltnak tűnik, de belépve már érződik, hogy azért itt másról is szó van. Jó irodalmi ízléssel kialakított könyvválaszték, a kerület és a város ismeretét szolgáló fontos művek (Budapest, VII. kerület), magyar irodalmi alkotások angol változatban, a többi könyvespolcon pedig amerikai, angol irodalom, hátul némi kis ponyva, krimi, kalandregény igény és elvárás szerint, mesék, ismeretterjesztő könyvek, albumok sorakoznak.
Az asztaloknál laptoppal ülnek a fiatalok (és idősek), kicsit olyan, mintha ki is lenne írva, hogy belépés csak laptoppal, de nem, csak úgy bámulni ki a fejedből is jó itt, vagy khm.. félve mondom ki: akár olvasni.. úgy értem könyvet.
Ez még mind semmi. Könyvek, polcok, New York, Brooklyn, szinte várom, hogy belépjen Woody Allen vagy Paul Auster, esetleg John Lurie vagy bárki más a szomszéd házból.
A bátrak azonban hátra merészkednek, körülnéznek, felfedezik a terepet és jutalmuk nem várat sokáig magára, fantasztikus kert várja őket, csendes, semmi giccs, semmi mesterkéltség, természetesség, szerénység, magától értetődően terül el, ha nem hánynék sugárban a "mesés" vagy "csodás" szavaktól itt és erre most egészen biztosan azt használnám.
A kertben mindent lehet, lenyűgözően szép gyomnövények (amúgy szerintem messze ezek a legszebb dolgok), de valamennyire kordában tartott veteményeskert is található itt, egy rozzant ajtó biztosítja a romkocsma hangulatot és titokban még cigizni is lehet, nincs terror, senki nem hal bele egy kis dohányfüstbe, főleg a nyitott térben, tiszteljük és viseljük el egymást minden szinten és minden körben (vagyis ti, nekem nem muszáj).
A Massolit kávézó tulajdonosával beszélgetve elmondja, hogy tulajdonképpen pont az van itt, amit létre akartak hozni, de nem egyszerű persze a megértetés, minden adja magát, ők pedig hallgatnak a szellem hívó szavára, igényes és finom kávét csinálnak, vannak jó minőségű teák, házi zserbó, csokitorta, időnként répatorta (na, de hová tűnt az a répatorta?) és cukor és minden mentes kekszek is szolgálják az újabbnál is újabb (de nem legújabb) kor igényeit.
Oldalt található egy galéria is egyébként.
Pecák Judit, a hely megalkotójának szavaival: van itt egy ilyen hely, nagyon különleges hangulata van, amiből mi ugyanúgy részesülünk, ahogy az összes többi vendég, aki betér is itt tölti a idejét. Persze mi rakjuk ki a könyveket, de valahogy mégis magától alakul minden. Különböző részekből tevődik össze, ahogy látható is, galéria, ez a nagyon jó könyvesbolt rész, a márványpadló (ami eredeti) ezek mind itt maradtak valahonnan és van a hátsó szoba és a kert. Azt gondolom, hogy ez egy olyan lehetőséget ad, ha ennek a hullámán mész, észreveszed, hogy mit lehet ebből kialakítani, mit kíván maga a tér - nem tudom érthető-e, amit mondok, de valahogy nem mi mondjuk meg, hogy mi legyen itt hanem adja magát. Például a kert, amikor idejöttünk nem volt benne semmi csak úgy ott állt elhanyagoltan, én alakítottam ilyenné. Amikor megláttam, rögtön éreztem, hogy itt valamit létre lehet hozni. Egyszerre vagyunk egy közösségi tér, egy munkaterület, az emberek attól függően, hogy mit szeretnének nagyon sokféleképpen tudják használni és a sajátjuknak érezni ezt a teret. Nagyon sok a külföldi vendég, vagyis inkább Magyarországon élő expatok, abszolút célirányosan jönnek, a környéken laknak. Sokan mondják, hogy úgy érzik magukat, mintha otthon lennének, megtalálják azt, ami miatt ő jól érzik magukat, a könyv, vagy a kert vagy más, kinek mi áll közelebb a szívéhez.
A Massolit név a Mester és Margaritából jön, az írószövetség eredeti neve (magyarul Tömegírnek fordították).
Ami érdekes, hogy nem tudni mi volt a hely korábban, nem igazán lehet kitalálni, de egy ideig autószerelő műhelyként üzemelt az biztos, most viszont egy valódi emberi lélekszerelő és regeneráló műhely, annak is a lehető legjobb.
(forrás: http://boutiquejapan.com/coffee-in-japan/)
A show óriási volt, a műsorvezetők fantasztikusan jól nyomták, és örültem, hogy nem úgymond hivatásos műsorvezetőink vannak, persze ők is nagy rutinnal rendelkeznek, de nem hakni műsorvezetők (amivel amúgy semmi bajom nincs) hanem szakavatott hozzáértők, megszállottak és elkötelezettek, mint jónéhányan, talán még magamat is nagyon óvatosan ide sorolom, bár időnként (gyakran) rájövök, hogy én nem is vagyok annyira megszállott, esetleg egy-két résztémában, azokban viszont feltehetőleg nagyon idegesítően. 
Egy óra múltán rájöttem, hogy valamit enni is kéne, de mivel nem voltam eléggé körültekintő a regisztrációnál a VIP-be nem jutottam be. Gyanút fogtam azonban és rájöttem, hogy a lelátó mögött vannak ilyen kis faházak, ahol simán lehet, hogy enni is meg inni is adnak. Valóban új világ tárult elém, a fantasztikus Stílusos Vidéki Éttermiség standjain végigszörfözve csodálatos ételekhez jutottam a Nomád Hotel ököruszály leveséhez és a Rosinante már nem emlékszem milyen elnevezésű, de szintén nagyon finom leveséhez. 
Bevallom én olyan fél5 körül elfáradtam és szépen hazamentem, otthonról viszont követtem webtévén az eseményeket, még sokkal jobban is láttam mi történik, kicsit mint a meccsnézés (bár nem vagyok nagy meccsnéző), a tévéden mégiscsak jobban érted ki hova rohangál és melyik mezben ki van (bár biztos van, aki ezt a meccs helyszínén is érti). 
Utolsó kommentek