Nem megy be senki csak úgy. Az utcáról is csak egy szó látszik: BARAKA. Ha nem tudnám mit takar én is elmennék mellette, valami népművészeti kiállításnak gondolván az egészet. Üvegtábla a bejárat mellett, azon pedig a menü. Impozáns és elgondolkodtató. Erős ázsiai hatás, francia technológia nyilván, összességében pedig nemzetközi. Mint a Baraka. 

De mi az, hogy Baraka? Miért, mi az, hogy Costes, mi az, hogy Onyx, mi az, hogy Borkonyh.. ja az mondjuk világos, a Zóna neve pedig úgy jó, ahogy van, maga a tökéletesség.

Na nem mintha a "Buja Disznók", meg a "Faszaládé" humoroskodásnál ne lenne sokkal jobb hangzású ez a név, de akkor is.

Ezt a szót először akkor hallottam, amikor az úgynevezett kísérleti dokumentumfilm kategóriába sorolt Világok arca: Baraka, 1992 megjelent. Persze lehetnék annyira művelt, hogy tudjam a szó maga "áldást" jelent (szúfi nyelven - wikipedia műveltség).

Nézzük meg a film leírását is: 

"A filmnek nincs cselekménye, epizódok egymásutánjából áll, amelyeket a világ több mint 20 országában (Brazília, Japán, Irak, Egyesült Államok stb.) rögzítettek. Célja jelen világunk sokféle arculatának elfogulatlan bemutatása, a nagyvárosok nyüzsgő zajától a zen kert csendjéig. Lenyűgöző képsorai és megkapó zenéje miatt rendhagyó, nem mindennapi élményt nyújt."

Akár a filmről kapta az étterem a nevét, akár nem - valahogy magában hordozza mindezt, véletlenek nincsenek.

Sajnos a cselekmény nélküliség is illik rájuk, az étterem ugyanis nehéz időkön megy keresztül. Sokan tudjuk, hogy az első igazán jó éttermek egyike volt a Baraka, sőt sokáig az egyetlen és legjobb. A Magyar utcában nyitottak még annak idején, ha jól emlékszem több, mint 10 éve, ezután átköltöztek az Andrássy útra, bevallom én innentől kezdve már jóval kevesebbet hallottam róluk, de tény, hogy elkezdtek megszületni a hasonló koncepciójú helyek folyamatosan egymás után. Aztán jöttek a nagy vállalkozások, hatalmas küldetéssel - és le is aratták a babérokat. A Baraka pedig csak csendben küzd és dolgozik. Az elmúlt 2 évben végképp nem hallottunk róluk, de 3 hónapja ismét megnyitottak a Dorottya utcában, közel a Vörösmarty térhez. Itt vannak tehát ismét, a belvárosban, könnyen megközelíthető helyen - valahogy mégse találjuk őket. Pontosabban nem keressük. Vajon miért? 

Az az igazság, hogy én elfogult vagyok, ugyanis életem első "fine dining" élménye a Baraka étteremhez kötődik.Itt ettem először igazán "elegáns" étteremben, hozzáteszem különösebb mély gondolatok nélkül ültem be, nem igazán értettem, hogy mit eszem és ez miért jó, hogy ilyen kis adagokat adnak. Meg miért jön ilyen elképesztően finom kenyér és még finomabb vaj az egész vacsora előtt. Akkor úgy éreztem, hogy annyira finom, hogy én csak a kenyértől és a vajtól akarok jóllakni. Akkor még a sütőtökkrém leves extrém kifinomult fogásnak számított, határozottan emlékszem, hogy azt ettem.

Komplex élmény volt, sokáig nem felejtettem el. A pincérek olyanok voltak, amilyet én még soha nem láttam azelőtt, elegánsak, lazák, barátságosak, közvetlenek, de mégis nagyon udvariasak. Viccelődtek, de volt valami furcsa modoruk, ami nekem nagyon tetszett. Az étterem maga sötét tónusú volt, tetszett, nekem az jelenti a jó hangulatot. Szóval ez volt a Baraka akkor.

És mi a Baraka most?

Lehetőségem volt kipróbálni ismét - de most elsősorban a fogásokra koncentráltam, a 10 évvel ezelőttinél valamivel értőbb módon. Kikerülhetetlen persze az az elképesztő belső design, ami fogad, lehengerlően jó ízléssel megálmodott, minden részletében ízléses tér, bútorok, párnák, anyagok. A bejárat után közvetlenül egy profin összeállított bár (what else: Boutiq' Bar koncepció), japán whiskykkel, óriási gin választékkal és persze még sok-sok itallal. Felmerül persze a kérdés, úristen miért nem ide járunk akkor és miért a borzalmas bárokban üldögélnek mégis az emberek ott a Váci utca környékén? 

Ez persze más hangulat, a bár után tovább haladva egy átmeneti térbe érkezünk, ahol szintén különleges stílusú fotelek fogadnak, egy kandalló, majd ezután következik az attrakció: az étterem maga. 

Hatalmas borválaszték, gyönyörű, különleges design hajtogatott papírfal, minden úgy néz ki, ahogy tényleg ki kell néznie egy tökéletességre törekvő étteremnek. A konyha félig látványkonyha, enyhén színezett üvegen keresztül láthatjuk, ahogy a szakácsok tevékenykednek.

Megnézzük az étlapot, és már érkeznek is az üdvözlő falatok (ceviche), és igen, itt jön a kenyér is egy kis sós vajjal - hát igen, ez a gyengém mindig és persze ezúttal is nagyon finom. Beindítja az ízérzékelésem, elvadít, növeli az éhségem, most már mindent meg akarok kóstolni.

Ezután megkapjuk az első hideg előételt: Szt. Jakab kagyló, yuzu és író, konfitált paradicsom, kandírozott tojás, valamint kértünk egy levest is: Angus marha, vargánya és édesburgonya, szakéval illatosított erőlevest.

Jövök-megyek, belesek a konyhába, titokzatos nagy tányér készül éppen, úgy néz ki, hogy ledöbbenek tőle. Majd meg is kapjuk: pirított hízott máj (foie gras), portóiban posírozott körte, földimogyoró, stb. hát, ez egy olyan étel, amelyre szinte nincsenek szavak, vagyis nehéz találni őket (de nekem megy persze). Maga a megtestesült bársonyosság, puhaság, melegség, a föld melege, egy plüsspárna ölelése, nem, mégse olyan könnyű ezt szavakba ölteni. 

Látványra is olyan, hogy tényleg nem tudod levenni róla a szemed, sajnos nem én rendeltem, de legszívesebben elterelném evőtársam figyelmét és futnék ezzel a fogással messzire, amíg utolér, de addig is csak magamban élvezettel ennék belőle minél többet. Ezt tényleg ki kell próbálni. Később kiderül, hogy ez az ún. híres alapfogásuk, azaz a signature dish, jó tudni. Ez nem csak egy foie gras, hangsúlyoznám. Ez maga az ősperverzió, akarom mondani áldás. Végső soron tényleg az.

Ezután jönnek a főételek: fehér ganéla, kellevél, gyömbér, csili, karotta, ananász coulis, valamint kacsamell roséra sütve, indonéz ragacsos rizs, tokaji mazsola, forralt bor. Mindkettő igazán jó, tökéletesen elkészítve. A kedvencem a ragacsos, sötét, szinte fekete rizs volt, persze ez sem az én tányéromon volt éppen.

Azt mondom merjük felfedezni újra a Barakát, adjunk neki újabb esélyt, és még csak nem is kell érte utazni. Ha már költünk egy jó étteremben, akkor olyan helyen költsünk, ahol tényleg egyedi élményben lehet részünk, és akiknek tényleg szükségük van ránk, vendégekre. A hájpolt helyek már úgyis elvannak maguktól, térjünk vissza ebben is egy kicsit a gyökerekhez, a fine dining kultúra itthoni egyik alapító csapatához.

Ráadásul a nevüktől sem fordul fel rögtön alapból a gyomrunk, ami manapság nem is olyan elhanyagolható szempont.

 (A fotókat Határ Péter készítette.)

Az utcán téblábolok, ez lenne az a cím? Igen, ez lesz az. Becsöngetek. Kinyílik a kapu, elindulok a hűvös bérház folyosóján a lift ott áll a belső udvar egyik oldalán. Harmadik emelet, körfolyosó. A lifteken mindig jót szórakozom az ilyen helyeken, új élmény valamennyi. Néha egy szekrényre emlékeztet, néha valami modernségre törekvő, de mégis borzasztó régimódi hangulatú, olykor nyikorgó, ősrégi fadoboz, szürreális. Kiszállok, már várnak az ajtóban. 

- Na, drágám, dobd le oda a cipődet, vagy felőlem magadon is hagyhatod. - fogad Klári néni és rám se nézve bemegy a konyhába. 

Belépek, megcsap a tipikus otthon illata, na és persze a tűzhelyen látható piros (mi más lenne) lábasban készen álló lecsóé, amit ilyenkor letagadni se lehet. Esküszöm még azt is érzem, amikor felvágták a paprikát és a paradicsomot majd a hagymát hozzá, valahogy benne vannak az illatok a konyhában, hiába van kész azóta az ebéd. 

- Édesem, oda le tudsz ülni, meg is terítettem. Aztán nézz már rá erre a telefonra, mert kicsit aggódtam, hogy most akkor megkaptad-e az üzenetet, most kezdtem csak el használni az okostelefont. Telefonálni már tudtam mobilról, sőt a lányom addig erőszakoskodott, hogy már sms-t is tudok írni. Na, szóval akkor te most itt vagy a telefon szerint is, ugye? 

Ránézek, persze, hogy itt vagyok, hát különben el se indultam volna. A rendszer ugyanis adott visszajelzést, hogy jöhetek. Gyorsan elmondom Klári néninek, hogy nyugodjon meg, már az ebéd ára is elvileg le van vonva tőlem, tulajdonképpen akár már tálalhat is. Ha nem lenne ízléstelen azt mondanám tényleg csorog a nyálam, nagyon várom azt a lecsót. 

Klári néni nem viszi túlzásba a retro hangulatot, van turmixgépe, jófajta kávéfőzője, az abrosz is egész modern az asztalon, de a tűzhely az hamisítatlan hetvenes évek, a rajta lévő lábas is klasszikus, ahogy kell. Felemeli a fedelét én pedig szinte megvadult Pavlov kutyájaként ülök és épphogy körbe nem dorombolom, csak érkezzen az a tányér. Aztán leteszi elém és tényleg minden porcikámban érzem, hogy megérkeztem. Mondhatjuk, hogy nagymama konyhája, anyukánk főztjének illata, meg hasonló közhelyek, de akkor is, ez most tényleg igaz.

Nemcsak az illat és a látvány, az érzés is ott van. Az otthon melege. Jó, nem kell megőrülni ez nem az otthonom, nem is borulok zokogva Klári néni lilavirágos otthonkás vállára, de magamban akkor is érzem, amit érzek, ez az én ügyem. Persze jó forró, de kit érdekel, eszem és érzem a hamisítatlan otthoni ízeket, a kissé szétfőtt paradicsom, a semennyire sem túlgondolt összetevők csak minden a maga egyszerűségében. Sót kérek, Klári néni kissé túl gyorsan repül érte, még gyakorolnia kell, hogy természetesebben viselkedjen. Még feszélyezett talán, nagyon várja, hogy mit szólok, de azt hiszem nem is nagyon kell megszólalnom minden az arcomra van írva. Persze, átlagos lecsó, de akkor is, valahogy egészen más.

Azért kiharcolja a magáét: - Na, akkor ízlik ezek szerint? - nevetgél és végre megfordul, hogy leöblítse a merőkanalat - Drágám, kérhetsz még, van repeta, nálam az belefér.

Kapok kenyeret is hozzá, az adag akkora, hogy igazából pont elég, nem fogok többet kérni, különben is maradjon másoknak is.

- Nagyon finom, fantasztikus. És amúgy jönnek még vendégek? - kérdezem, bár félek, hogy kulisszatitkokról faggatom.

- Nézd, bejelentkezett még 2 ember, de hát majd meglátom, ha itt lesznek. - mondja egész könnyedén, úgy tűnik ez a műfaj tényleg neki való, nem nagyon aggódik semmiért. - Délutánra pedig majd eldöntöm, hogy a lányoméknak csinálok-e még valamit, mert ha marad megeszik ők, ha meg nem, nekem tengernyi időm van, megcsinálok még egy adagot. Szeretek főzni, ez az életem, piacra is szívesen járok, most mi mást csináljak, nem?  

Egész hamar elmegy az idő, igyekszem dicsérni, ahogy csak tudom, láthatóan fel van villanyozva, persze elmondja, hogy a gyerekek soha nem dicsérik, jaj, hát megeszik végülis, nem? 

- Tényleg nagyon finom volt, köszönöm, azt hiszem megyek is tovább. 

- Jól van, gyere máskor is. Gondolkodtam, hogy valami furcsát is csinálok, tudod ilyen aszaltszilva baconbe tekerve, vagy valami fantáziát is viszek bele, de hát nem tudom, igazából ezeket tudom jól csinálni.

- Nem kell mást csinálni, a lecsó az nagyon jó lesz. - mondom, többet beszélni nem is tudok és nem is akarok, mert el vagyok telve az érzéssel, Klári néni konyhájának illatával és csak úgy feltöltődve szeretnék tovább menni. 

- Viszontlátásra!

- Viszlát, jaj még annyit mondjál már, hogy a francba kell ezt kimondani Jumber vagy mi?

- Yummber, mi Jambernek mondjuk. Tudja, mint azok a taxisok, az Uber csak más az eleje. 

- Azt tudom, meg is tanultam kiejteni, az unokám is azt csinálja, meg vannak ezek őrülve, annyi furcsaságot kitalálnak, de gondoltam ezt most én is kipróbálom.

Mi változhatott? Miért vagytam én errre? Tulajdonképpen semmi, csak egy kis plusz realitás, az mindig jól jön, úgy eltűnt a természetesség mindenből. Végső soron azért vagyunk, hogy haladjunk, találjunk ki mindig valami mást, valami újat, ami ellen majd jó sokan tiltakozhatnak, de csak mert MÁS. Nekem meg pont azért jó.

YUMMBER - hamarosan induló közösségi vendéglátó rendszer

Yummber.net

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a cikket, mert úgy éreztem mégsem kéne szegényeket bántani.

Ugyanakkor senkinek nem kívánom azt a kínos órát, amelyet a vérlázítóan pofátlan, elképesztően rossz süteményeiket fogyasztva töltöttünk a Frőhlich Kóser Cukrászdában külföldi rokonaimmal. Négy süteményt rendeltünk, mindegyik, tehát mindegyik ehetetlen volt. Nem "nem igazán finom", nem "ettem már jobbat is".

Undorító, száraz, rossz ízű volt a jelentős része azonosíthatatlan mellékízzel. A legrosszabb a zserbó volt. Ezt szóvá is tettem feléjük, hogy tényleg elnézést, de van valami nagyon furcsa íz benne, amit nem tudok beazonosítani, nem tudom avas-e, vagy valami olyan adalékanyag van benne, mindenesetre sajnos nem tudom megenni. Mondták kedvesen, hogy máris utánanéznek, bár pont ma készítették, nem értik mi lehet a probléma.

Minden rosszindulattól mentes New York tengelyről érkező magyar származású rokonaim szótlanul és udvariasan eszik a süteményeket. Nem túl gyakran nyílik alkalmuk magyar ételeket és édességeket fogyasztani, bár most itthon vannak pár napig. Sok éve nem voltak és a jövőben sem tudnak gyakran jönni. Nem mindegy, hogy hová viszem őket és nem mindegy, hogy mit esznek. Nem fér bele ilyen szintű félreértés. Fontos, hogy ne fussunk bele moslékárus helyekbe. Egy ilyen cégér alatt, ilyen szemtelen, igénytelen édességeket árulni tényleg nagyon kínos. 

Végül megeszik persze, szavuk sincs, én pedig nagyon kellemetlenül érzem magam.

Leginkább értetlenség és szomorúság, amit érzek. Kiknek szánják ezeket? A béna turistáknak, akik úgysem térnek vissza, maradjanak is ott, ahonnan jöttek, vagy a fogalmatlan hülyéknek? Ilyen lelketlen, száraz, buta, rossz ízű zserbót rég ettem. Végül választottam helyette almás pitét, az tűnt még a legkevésbé kockázatosnak, de erről is kiderült, hogy semmilyen - bármelyik menzán sokkal jobbat készítenek. Az üzletben kiszolgáló néni kedvesen kijött egyébként: drágám, semmi mellékíze nincs ennek, most megnéztük. Persze, drágám, nem vagyok hülye, ezt nyugodtan játszd el a japán turistákkal, akik úgysem szólnak csak soha többé nem jönnek és beírják minden létező, általad soha nem látott csatornára, hogy messziről kerüljenek el. Utána lehet csodálkozni, hogy valahogy nem jön ide annyi turista. Eközben pedig lehet tovább "optimalizálni" az alapanyagokat, mert egyre kevésbé éri meg, ha majd nem jönnek.

Ez lenne a "kóser cukrászda"?

Nem hiszem. Ez legfeljebb a kóser konyha és cukrászdák lejáratása mégpedig elég komoly helyszínen, a zsidó negyed kellős közepén. Gyakorlatilag azt az üzenetet közvetíti az ide érkező turistáknak, hogy a kóser sütemények rosszak, ehetetlenek, szárazak. A hetvenes évekből itt maradt enteriőr lehetne vicces és autentikus is, valójában ez is az igénytelenség és a tökmindegy üzenetét hordozza. 

Zádor Nincsittsemmirasszizmus Éva néni, a tulajdonos egy általános iskolai színvonalon megírt cikkben állítólag elmondja, hogy "masszív nem zsidó törzsközönséggel rendelkezik a cukrászda". Igen, Éva néni, mert a zsidók (és semmilyen normális, ízléssel bíró ember) nem jár olyan helyre, ahol igénytelen, gusztustalan ízű, az egész zsidó gasztronómiai kultúrát, Budapestet, valamint a zsidó negyedet lejárató süteményeket árulnak. 

"Aki a tradicionális zsidó süteményt, a flódnit szeretné megkóstolni, érdemes a Frőhlich Kóser Cukrászdában tennie."

Persze, feltéve, ha soha többé nem akar flódnit enni.

A Gasztrobizarrnak nemcsak gonosz, kritikus és persze igazságtalan oldala van, hanem annak ellenkezője is nyomokban megtalálható (persze szigorúan ügyelünk az arányokra), de csak akkor ha tényleg nagyon jó dologról van szó.

Az Élet Konyha, Plant Life ételműhely (Repka Ágnes) által képviselt elképesztően kifinomult és magasabb rendű táplálkozási tudatosságot az úgynevezett smart food, super food és ehhez hasonló elnevezésekkel tudjuk valahogy azonosítani, teljesen megérteni viszont tényleg csak egy bizonyos nyitottság és intelligencia szín fölött lehet.

Persze más dolog megérteni és más aztán tudatosan alkalmazni, kitartóan és megszállottan, "egyetlen forradalmárként" a városban, mert ezt a tudatosságot és világlátást a magyar szafaládé valóságban nem egyszerű képviselni nap mint nap anélkül, hogy ne akasszák az emberre a kecske vagy magevő meg valami őrült vega etc. jelzőt.

Elkerülhetetlenül közeledik az a világ, amikor sarkon fordulunk és mindannyian visszamegyünk a természetbe, kiveszünk vagy építünk egy - najó csupaüvegablakos - házat, vagy csak kiválasztunk egy rusztikus viskót vagy glamping jurtát és beköltözünk egyre hosszabb időkre, a sarokban pókhálósodó iPad pedig még jól jöhet, ha mondjuk kordában akarjuk tartani a növényvilágot és éppen nem tudjuk melyik barom zabálja fel a teljes termést.

A városi, kisvárosi, de még a közért felvágottkínálatán szocializálódott falusi lakosság sem érti már sok esetben, hogy mit értünk igazi, normális, tápláló ételen. Az ipari szalonnából készült füstös párizsi és egyebek ugye nem azok, de nyugodtan lehet enni azt is, én megértem nincs is azzal baj, ízlés dolga.

Életenergiát mégsem ezekből nyerünk és most nem a paleó étrend kreatív alkotásaira gondolok, amelyet szintén nagyra becsülök és legtöbbjük ízlik is. Az ember azonban elgondolkodik mindezek létjogosultságán, amikor a céklaporos kenyérpótlékokat böngészi, valamint a tökmaglisztes hányásízű veknik ott rohadnak rá az ehetetlenség pokoli felismerését követően.

A tudatosság a táplálkozásban nem azt jelenti, hogy megmondom mit egyél, vagy te megmondod, esetleg elítéled, hogy mit eszem (mi vagyok én, kecske? szindróma), hanem, hogy tisztában legyünk a választási lehetőségeinkkel, és felelősséget vállaljunk a döntéseink iránt.

Tehát, ha ipari szalonnából és szőrből készült felvágottszörnyeket vagy műanyag ételeket szeretnél enni, akkor tedd azt, biztosan a szervezeted rendelkezik egy extra szemétkiválasztási kiegészítővel. Akinek viszont nem, annak számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy normális ételeket fogyasszon.

Itt a nyár, jönnek a fesztiválok. Ezek tálcán kínálják a majonézes, olajban sült bőségtálakat gusztustalan és kevésbé gusztustalan formában. Amennyiben azonban ép akarsz maradni, vagy azzá akarsz válni, akkor lesz arra is lehetőség.

Van például (többek között) egy jó: az Everness Fesztivál (június 24-28.), Balatonakarattyán, amely a feltöltődés irányt képviseli étel fronton is, tiszta, minőségi táplálkozásra nyílik lehetőség, ez itt a tudatosság fesztiválja.

Ugyanakkor ez egy zöld fesztivál is, ami azt jelenti, hogy szezonális, helyi alapanyagok, etikus beszerzési források, vegyszermentes gazdaságok, kíméletes ételkészítési módok, vegetáriánus és vegán ételválaszték is lesz, amelyek mind támogatják is egyben a környezetünket.

Ha még nem léptünk az útra, érdemes lesz egy kicsit kitekinteni, ha pedig igen, akkor itt ideális körülményeket találunk az újjászületéshez.