Ahogy a jófejkedő gasztrobloggerek szokták mondani: rákattantam a Buddha-tálakra. Esetükben ez nagyrészt valóban azt jelenti, hogy főznek, párdon készítenek, alkotnak ilyen tálakat, nálam inkább annyit, hogy csodálva nézegetem egyelőre a műfajt és a vonatkozó recepteket, érlelődik az elhatározás (relatíve hosszan), hogy belevágjak legalább egy ilyen tál elkészítésébe. Csak mert azért az nem olyan egyszerű. 

Jó, de mi a franc az a Buddha-tál? - kérdezi jogosan a csőben sült karfiol receptekhez szokott olvasó. (Bár az én olvasóim között csak elvétve akad ilyen, az is legfeljebb az Index-címlapról tévedhetett ide.)

Szóval a Buddha-tál - bizonyos vélemények szerint - "Dél-Indiából származó, többnyire vegetáriánus tálkompozíció: természetes alapanyagok, sok nyers hozzávaló, magas tápérték, izgalmas textúrák, szemet gyönyörködtető tálalás". (Buddha-tálak, BOOOK Kiadó, Janits-Szabó Virág) 

Van, aki azt mondja, hogy a "Buddha tál tradicionálisan a buddhista szerzetesek étele volt, akik vegetáriánus étrendet követtek. Egy tálon egyszerre 8-10 féle zöldségből, esetleg tojásból és tengergyümölcseiből állították össze ebédjüket annak érdekében, hogy így minden fontos tápanyagot bevigyenek a szervezetükbe." (Városi konyha blog)

Másik elmélet szerint ez egy hidegen tálalt cucc mindenképpen, de nyilván most már ezerféle változata létezik, hasonlít (nem állítom, hogy ugyanaz) a nekem szintén szimpatikus Poke bowlra (hawai-i nyers hal + zöldségek).

Kicsit gonoszul fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az országunkban jól ismert Bőségtál trendi változata, amikor mindenféle finomságot (most nem a vegyesköretről és rántott sajt, kakastaréj változatról beszélek) felhalmozol egy tálra, valamilyen elképzelés szerint, amely a Buddha-tálak esetében jól néz ki, a Bőségtál esetében pedig Benke Laci emlékének tiszteletére nem inkább nem mondok semmilyen jelzőt. 

Engem nem is elsősorban az összetevők, hanem valóban maga a tálalás ragadott magával, megtetszett a műfaj, amely egyben egy erősödő gasztro trend  is, kb. 2013 körül indult, 2017-re már egészen elterjedt, logikus, hogy Magyarországra 2019-ben SEM érkezett meg erőteljesebben, persze itt a hozzá szükséges megfelelő színvonalú alapanyagokban azért továbbra sem dúskálhatunk.

A BOOOK Kiadónak köszönhetően Buddha-tálak címmel megjelent egy könyv is témában, fent már idéztem belőle, amelyben jónéhány receptet találhatunk, mindemellett a filozófiai környezet, lélek és szellem kapcsolatáról is képet kaphatunk.

Amennyiben a könyv első 27 oldalán olvasható "elképesztően kényeztető" és hasonló kifejezésekkel gazdagított, - harmóniára törekvő lelkivilágú olvasót feltételező - szép szavakon túl vagyunk, jönnek is a konkrétumok. 

Természetesen soha nem zárkóznék el a japán kelpalacsinta szezámmal alkotóelem elkészítésétől, a pak choi, az udon tészta beszerzésétől, valamint a savanyított retek elkészítésétől (ez utóbbi egyébként tényleg egyszerű), de mélységesen lusta énem továbblapoz gyorsan a következő - végre megérkeztünk - karfiolos recept irányába. Az előző japán tálat meghagyom magamnak - a remélhetőleg rövidesen bekövetkező - haladó pályára lépésem pillanatára. 

Szóval az "India Bölcsessége" Buddha-tál receptben található gyors karfiolcurry hamar elnyeri a szívemet, csakúgy mint a szintén ezen tál kompozícióhoz tartozó currybundában sült ropogós tojás is. A hideg citromcsatni említésétől is örömujjongásba kezd a lelkem (mégiscsak hatott rám a könyv bevezetője).

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése, igen ám, azonban a bevezetőben szereplő sok-sok tanács egyike szerint: az elkészítés folyamata "ne szimpla főzés legyen, hanem tudatos, tiszta önmagadra figyelés, gondoskodás!"

Szóval mostantól napi 5-6 órán át sajnos nem leszek elérhető, mert ebédet csinálok magamnak, közvetlen hozzátartozóimat, barátaimat kérem, hogy nézzétek el ezt nekem. Szeretnétek, hogy harmóniában éljek önmagammal, vagy sem? Na ugye. 

Megint személyes egyéni probléma, hogy én nem nagyon bírom a spenót leveles változatát, az ilyen úszkáló, nyálkás állag kiskorom óta kifog rajtam, szóval erre a relatíve gyakran előforduló elemre még valami megoldást ki kell találnom, de hamarosan elkészítem az egyik receptet és beszámolok róla a folytatásban (keresetlen őszinteségemre ezúttal is számíthattok).

A könyv nagyvonalúan bánik a műfajjal, simán vannak benne meleg fogások is (szerintem ez jó), olyan formában, mint kurkumás édesburgonya-zeller krémleves, tele van répa, zeller és paszternák alapanyaggal, ezek viszont mind nagyon közel állnak hozzám. 

Vannak erősítő Buddha-tálak lábadozóknak, Stresszoldó Buddha-tál (ide elhelyeztem egy könyvjelzőt), van Vagány sárga gazpachotál sült citromos fetakrémmel, meg Nyári örömtál (öö), szóval minden ígényt kielégít szerintem. 

Mondjuk az édes tálak vonalat csak azoknak ajánlom, akiknek tényleg nem gond, ha együltőhelyükben 4300 kalóriát betolnak, simán létezhet ilyen. Ha jól belegondolok Tel Avivban nem egyszer előfordult, hogy "á csak iszom egy shake-t" könnyű reggeli alkalmával valami 4 banánból, mandulavajból, görögjoghurtból, kókuszvirágszirupból shakelt szettet toltam be és aztán egész nap nem tudtam enni egy falatot sem. De az nem is baj, ugye. 

Még barátkoznom kell az alapanyagok földes-tüzes-fémes-vizes jellegének magyarázataival, és még sokminden mással, de alapvetően őszintén ajánlom mindenkinek a Buddha-tál kreatív műfajt, és ennek alapjaként pedig ezt a könyvet, amely szokás szerint gyönyörűen lett kivitelezve a BOOOK Kiadónak köszönhetően.

(Ez a poszt nem egy fizetett hirdetés volt - sajnos.) 

Mennyire táplálkozunk változatosan?

A kaktuszoktól az algákon, és a vitaminban gazdag virágokon át a szárazságtűrő gyökérzöldségekig összeállították annak az 50 tápláló élelmiszernek a listáját, amelyek fogyasztása az emberi szervezet, termesztése pedig a bolygónk számára volna kedvezőbb a jelenleg szinte egyeduralkodó alapanyagokhoz képest.

Ezt a posztot egy szakmailag rendkívül jól összeállított sajtóanyag alapján írtam (pontos forrás megnevezés a poszt alján található).

Egy személyes kiegészítést azért engedjenek meg: a különböző őrült fesztiváljaimat (Black Food Festival) pont azért szervezem, hogy a lehetőségekhez mérten csökkentsem, megváltoztassam a szokatlan ételekkel és italokkal kapcsolatos negatív előítéleteket, alternatívát kínáljak a közönségnek a megszokott formákhoz, állagokhoz, színekhez képest, egy játékkal átsegítve őket a nehézségeken: a hamburgert már ismered, kóstold meg a fekete hamburgert, még ha elsőre félelmetes vagy ismeretlen is. A fehér fokhagymát ismered, kóstold meg a fekete fokhagymát, ami állítólag sokkal egészségesebb. Nem is a fekete szín a lényeg végső soron (bár én szeretem), hanem maga a tanulási, befogadási folyamat.

A cél, az ismeretlentől való félelem legyőzése. Legjobb lenne elkezdeni mielőbb. 

Térjünk a lényegre.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agriculture Organization, FAO) felmérése alapján tehát nem eléggé táplálkozunk változatosan, ráadásul az egyoldalú táplálkozás sokkal komolyabb hatásokkal járhat annál, mint hogy egyszerűen csak unjuk a főétkezéseinket.Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit. A FAO szakértői szerint fajunk tápanyagbevitelének 75 százaléka csupán 12 mezőgazdasági terményből és öt állatfajtából áll össze, noha több mint 20 000-féle, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajtát ismerünk.Változatosan az egészségünkért és a bolygónkért.

Hogy ez miért fontos?

Először is, mert nem egészséges, hiszen a nem eléggé változatos táplálkozás mellett nehezebb mindazokat a vitaminokat és nyomelemeket bevinnünk, amelyekre szükségünk van. Másfelől ez bolygónk egészségét sem támogatja. Ha újra és újra ugyanazokat a növényeket vetjük, termesztjük és fogyasztjuk, azzal veszélyeztetjük az élelmiszerellátás biztonságát, mert az ilyen típusú növénytermesztés kevésbé áll ellen a kártevőknek vagy a klímaváltozás hatásainak.

Ez a fajta növénytermesztés a biodiverzitás csökkenésével is összefügg, és súlyos hatással lehet törékeny természetes ökoszisztémáinkra. A WWF 2018 októberében közzétett Élő Bolygó Jelentése (a magyar nyelvű, PDF-formátumú összefoglaló itt érhető el) szerint az elmúlt nem egészen 50 év során több, mint 60 százalékkal csökkent a vadon élő populációk egyedszáma. Márpedig minden összetevő közül az élelmezési rendszerünk hatására csökken a leginkább biodiverzitás, vagyis több környezeti kárt okoz, mint a szállítmányozás vagy az energiatermelés.Tovább növeli a környezeti nyomást, hogy 2050-ben várhatóan már 10 milliárd embert kell majd élelmeznünk, így saját érdekünk olyan ételeket választani, kisebb és kedvezőbb ökológiai lábnyommal rendelkeznek. 

A WWF és a Knorr összeállította tehát „A jövő 50 élelmiszere” című jelentést. 

A kiadványban 50 tápláló növényi alapú, a tápértéke és a relatív környezeti hatása alapján kiválasztott élelmiszer szerepel, a kaktusztól a fodros kelig, a petrezselyemgyökértől a tökvirágig. Vannak köztük mindennapos összetevők, és kevésbé közismertek is. Több alternatíva a hasonló növényeknél magasabb terményhozammal kecsegtet, így a kistermelők számára vonzóbb választást jelent, több növényfaj pedig a zord időjárási és környezeti körülményeket tűri jól: ezek felbecsülhetetlen értéket képviselnek a klímaváltozás miatt egyre bizonytalanabbá váló körülmények között. 

A jövő 50 élelmiszere

1. Algák

Ezek a tápanyagban gazdag növények adják a Föld oxigéntermelésének felét, továbbá a tengeri ökoszisztéma létfontosságú elemeit jelentik. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a laver hínár és a wakame hínár is. 

Wakame

2. Babfélék és hüvelyesek

A magas élelmirost-, fehérje- és B-vitamin tartalmú babfélék és hüvelyesek komoly hányada rossz minőségű talajban vagy minimális csapadék mellett is képes fejlődni. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik az adzuki bab, a fekete teknős bab, a lóbab (vagy fava bab), a bambara bab, a tehénborsó (más néven tehénbab, homoki bab, csicseribab), a lencse, a mamara bab, a mungóbab és a szójabab. (A babféléket és hüvelyeseket fogyasztás előtt meg kell főzni!) 

Fekete teknős bab

3. Gabonafélék

Növényi eredetű táplálékbevitelünk közel 60 százalékát a fehér rizs, a búza és a kukorica teszi ki, pedig néhány kevésbé ismert fajta tápláló és fenntartható alternatívát kínál. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik az amaránt, a hajdina, a köles, a fonio, a kamut (khorasan búza), a quinoa, a tönköly, a teff és a vadrizs.

Vadrizs

Teff

4. Édes zöldségek

Ezeket a gyümölcsöket gyakran sorolják a zöldségek közé, de azoknál édesebbek, gyakran szénhidrátban és vízben gazdagabbak. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a tökvirág, az okra és a narancssárga paradicsom.

Tökvirág

5. Kaktuszok

A kaktuszok rengeteg vizet tárolnak, így nagyon száraz időjárási körülmények között is megteremnek. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a fügekaktusz vagy medvetalp kaktusz (nopal), mivel a növény gyümölcse, levele, szára és olaja is ehető. 

Nopal

6. Leveles zöldségek

A legtáplálóbb és legrugalmasabban felhasználható zöldségfélék közé tartoznak - magas élelmirost- és ásványianyag-tartalmuknak, de alacsony kalóriatartalmuknak köszönhetően rendkívül egészségesek. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a céklazöld, a rapini brokkoli, a fodros kel, a moringa, a töklevél, a pak choi, a vöröskáposzta, a spenót és a vízitorma.

Rapini brokkoli

7. Gombafélék

Több mint 2000-féle ehető gomba terem a Földön, ráadásul olyan területeken is megmarad, ahol más élelmiszerek nem. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a téli fülőke (enoki gomba), a bokrosgomba (maitake) és az ízletes rizike.

Maitake

8. Diófélék és magok

Nem véletlen, hogy ezeket a fehérjében gazdag magvakat gyakran nevezik szuperélelmiszernek! A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a kendermag, a lenmag, a szezámmag és a dió.

Kendermag

9. Gyökérzöldségek

Roppanós, színes gyökerek, leveles zölddel, amit az élelmiszerpazarlás minimalizálása érdekében szintén elfogyaszthatunk. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a fekete salátabakszakáll, a petrezselyemgyökér és a jégcsapretek.

Saláta bakszakáll (Black Salsify)

10. Csírafélék

A csíráztatás megduplázza, esetenként megháromszorozza a növények tápértékét. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a lucernacsíra, a csíráztatott vesebab és a csíráztatott csicseriborsó. (A magok és babfélék meleg, nedves környezetben csíráztathatók, ami ugyanakkor a baktériumok fejlődésének is ideális, ezért fogyasztás előtt fontos alaposan megmosni a csírákat!)

Lucerna csíra

11. Gumósok

A gumósok a föld alatt nőnek, ahol a hideg vagy száraz hónapok alatt megőrzik a tápanyagokat. Szénhidráttartalmuk magas, ezért értékes energiaforrások. A jövő 50 élelmiszere közé tartozik a lótuszgyökér, az ube (lila édesburgonya), a jamgyökér és az indonéz vörös (cilembu) édesburgonya.

Lótusz gyökér

A fekete színhez való vonzódás egészen más dimenziókban zajlik, mint, ahogy sokan elképzelik.

Mindig meglepődöm, amikor valaki becsmérlően szól, "mi ez a fekete lángos fúj, ez nem igazi magyar lángos, szégyent hoztok az igazi lángosra". Amikor a Helsinki Black Food Festivalon a finnek tipikus péksüteményét  a karjalanpiirakat fekete változatban az egyik (amúgy francia pék) kiállító elkészítette, a finn nemzeti tévé elsőként azt kereste. Azt hitték ugyanis, hogy az egy népnemzeti finn árulja, dehát tévedtek.

 A "fekete", mint kategória, alkotói platform tehát egy erős vízválasztó, képes vagy-e kilépni a megszokott formákból, tudsz-e nyitni valami újra, alkotóként pedig érdekes kérdés, hogy művészként reagálsz-e rá, vagy iparosként. 

Ha iparosként, akkor persze szó sem lehet eltérő színekről, furcsa megoldásokról, a kőbe vésett receptet kell követni és ez nem feltétlenül jobb, de nem is rosszabb minőséget jelent. Ha azonban inkább kreatív vagy, akkor megnyílnak számodra a lehetőségek.

Na, hát Lokodi Ákos úgy tűnik, hogy egy művész (is), mert nem hagyta nyugodni őt ez a fekete platform, jött, látott és győzött.

Ákost sokan a nem hétköznapi ízesítésű, kompromisszumot nem ismerő minőségű grillkolbászairól ismerik, mások a Konyhafőnökből, megint mások egyéb televízióműsorokból, én pedig onnan, hogy Megyeren nagyon sok éve együtt iszonyatosan berúgtunk, ők, a séf csapat "viccből" kergettek valami disznóölő késsel, én pedig azért jelentem meg az akkor Magyarország legkisebb falujaként aposztrofált helyszínen, hogy feltörekvő gasztrobloggerként beszámoljak az átlagosnak nem mondható disznóvágásról, és hát igen, a már akkor kreatívnak mondható kolbászkészítés sajátos módszereiről. 

Na, de mi is ez a fogás, amiről most írni akarok?

Black Food Festival Special Edition Signature Street Food

"Sherry Black Dog"

- így röviden

Fotó: Miklóska Zoltán 

Először is én még nem láttam ilyen gyönyörű, fényes, mélyfekete, finom, illatos és tökéletes hamburger bucit. A receptet Ákostól kérdezzék, én nem is firtatom, de például nem fekete szénnel van színezve, hanem a méregdrága szépiával (tintahalfesték), ízében egyébként nem érezhető, nem mintha baj lenne, ha igen. 

A baguette-be "én rukkola-mániás vagyok" tehát rukkolát, de amúgy valamilyen zöld levelet tölt. 

Ezután jön a fekete grillkolbász, ami sertéshús, marhanyak keveréke juhbélbe töltve, fűszereit tekintve pedig: édeskömény, szegfűszeg, szerecsendió és gyömbér ízvilág.

Most ez így lehet, hogy durván hangzik a vegánoknak, de a vegán vámpíroknak talán mégis vonzó: benne sherry karamellizálódik a vérrel és kandírozott narancshéjjal.

Ezek mellé speciális mangó majonézt kínál, ami extrém cuccnak tűnik, de valójában mangópüré jó minőségű majonézzel elkeverve, továbbá savanyú uborka és tulajdonképpen ennyi. 

Nemsokára elvileg kóstolható Pécsen a Főtér étteremben, de ha valaki nagyon szeretné beemelni a kínálatba Ákos örömmel szállítja hozzá a kolbászt és minden mást. 

Kóstolás után tessék kérem terjeszteni és lefotózni, a megfelelő címkékkel ellátni, hogy lássuk ki, hogyan kattant rá. Nem hétköznapi élmény!

#SherryBlackDog #LokodiÁkos #BlackFoodFestival

Lássuk be, a magyarok nagy részének a hal egy szürke, büdös, kimeredt szemű már halott vagy éppen döglődő-kínlódó lény, a nagycsarnokban felállított akvárium zavaros vizében összezsúfolva néz rád és üzen: ilyen az élet, nem nyerhetsz, ugyanígy fogsz élni s halni, mint ő.

A nagycsarnokbeli sokkoló élményen kívül gyerekként a Balaton parti strandbüfében szembesültem a ténnyel, hogy ez az orrfacsaró bűz, amit érzek ez a hal, és vannak olyan emberek, akik ezt megeszik.

Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első kanálnyi halászlé lecsússzon a torkomon, és elismerjem, nem is olyan rossz a hal. 

Aztán kiderült, hogy nem a halat, csak a magyar halat utálom, pontosabban azt a hal élményt, amellyel gyerekként találkoztam.

Aztán külföldön rájöttem, hogy szeretem a halat, sőt mindenféle tengeri herkentyűt is szeretek, polipot, rákot, tintahalat stb. 

Megszerettem tehát a halat, de nem azért, mert letöltöttem a Kapj rá! kampány legújabb marketing ötletét: egy mobilalkalmazást, amelynek célja, hogy megszeresd a halat dévérkeszeges memóriajáték segítégével.

Különösebb rosszindulat nélkül feltételezhetjük, hogy van egy jól bevált ügynökség, akik évek óta jönnek elő a sztenderd ügynökségi ötletekkel. A vonatkozó szakmai kiállításokon a halból készült töltöttpaprika, halfasírtgolyók és egyebek nem igazán érték el a kívánt hatást, na jó - gondolták - akkor legyenek rajzfilmek a halakról, meg Youtube csatorna és azokon sok-sok ismeretterjesztő videó, meg legyen akkor alkalmazás, mi tényleg megtettünk mindent. 

A magyar Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány évek óta úgy rossz, ahogy van, már maga a megközelítés hibás. Már a szlogen is sokkal hatékonyabban működne egy drog fogyasztás ösztönző kampány lelkesítő soraként, mint a hal esetében, ahol ráadásul még magára a gyilkolási folyamatra is utalunk ezzel, nemcsak a dolog nehézségére, el kell kapnod, rá kell kapnod, vagy sikerül vagy nem, de ha igen, akkor rá vagy kapva, azaz nem szabadulsz. Nem jó, na. 

Nem attól esznek az emberek több halat, ha dokumentumfilmekben vagy rajzfilmekben mutatod be nekik, hogy miért egészséges a hal, vagy memóriajátékot készítesz róluk, ez sokkal inkább elidegenít egy étel esetében. 

Milyen lenne, ha a Nutellát oktató rajzfilmeken, és memóriajátékon keresztül próbálnák megszerettetni a gyerekekkel?

Meggyőződésem, hogy például a Nordsee a barátságos bebundázott halaival, vagy akár az IKEA sokkal többet tett a hal elfogadásáért, mint ezek a béna magyar kampányok. Az tény, hogy a Nordsee Magyarországra valami egészen szégyenteljesen lebutított franshise változatban érkezett, szóval inkább ne is jött volna, de hát van ez így, nem ők az elsők, és nem is az utolsók, mondjuk a precíz németektől mást vártam volna.

A problémát teljesen le kell bontani, és szembesülni kell a valósággal: a halat pont olyan módszerrel kell megszerettetni, mintha mondjuk azt akarnád, hogy hernyót vagy bogarakat egyenek az emberek mostantól. Nagyon sok magyar egyszerűen undorítónak találja a halat, rondának és büdösnek. Ahogy én is annak idején.

Ilyen beidegződései mindenkinek vannak, hiába vagy a legnagyobb gasztroarc, ha képtelen vagy véres vagy nyers húst enni, akkor sem, ha Michelin csillagos séf készíti. Vannak, akiknek egy osztriga tál a legnagyobb büntetés, pedig szeretik a luxus ételeket. A nyálka, a vér, az iszap, a csúszós, puha cuccok, a fekete cuccok..., ezek sok esetben undort, félelmet váltanak ki. Emlékszem, amikor először megláttam egy tál feketekagylót egy fotón, elborzadtam, hogy létezik ember, aki ezt megeszi. Én azóta túlléptem sok ilyen rossz beidegződésen, de hogyan segítsünk másokon?

A halat először is el kell rejteni, nem szabad az ember pofájába tolni, nem szabad neki a fejét mutatni stb.. Ez nem azt jelenti, hogy a töltöttpaprika jól ismert és kedvelt ízét halfasírttal helyettesítve próbáljuk becsempészni egy fogásba, azzal mutatva, hogy mennyire jó úgy is, mert ismét ellenkező hatást érünk el. A töltöttpaprikát töltöttpaprikaízűen szeretik az emberek és nem halízűen (ezzel az egyik Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás Kapj rá standjánál próbálkoztak).

A szöcskét úgy szerettem meg, amikor New Yorkban egy mexikói étteremben egy zöldségfogás tetején egy szószban megkóstoltam. Tehát nem egy hatalmas szöcske volt a tányéromra rakva, és nem is úgy, hogy rajzfilmben mutatták be előtte, hogy miért jó a szöcske, és melyek a szöcske fogyasztás hagyományai a nagyvilágban, kik tartanak szöcskét és, hogyan dolgozzák fel. 

Gondolom azt már sejti mindenki, hogy előbb-utóbb meg kell barátkoznunk a szöcske és egyéb rovarok fogyasztásával is. De addig még a halat is meg kell szeretni, nincs mese. 

Mošćenička Draga sűrűn látogatott üdülőtelephez tartozó faluban Mošćeniceben található a Konoba Tu Tamo, 13 Gault Millaut sapkás étterem. 

Bár egy félreesőnek tűnő szerpentin vezet felfelé, a hely népszerű és ismert, nem meglepő, hogy sehol nincs egy parkolóhely, főleg szombaton. Egy sarokba mégis sikerül beszorítani az autót szemtelenül.

 Az éttermet elsőre nem találjuk, egy falon tábla, nyíl mutat egy lépcső felé, bátran le kell menni tehát, ahol egészen sűrű, részben érintetlen növényzet borítja a domboldalt, és hát mondanám, hogy lélegzetelállító a kilátás, ha nem utálnám annyira ezt a szót, csak úgy, mint az inycsiklandót. 

Megérkezünk szép lassan, 50-es szám, mellette meglehetősen meggyőző paradicsompalántákal teli kert.

Délután 5 óra körül van, elvileg nyitva a hely, készülődnek az estére, pontosabban nem tudom, mi folyik itt, mert a konyhában kellemes zörgés, de kint egy vendég sem ül az asztaloknál, mindenhol foglalt tábla, pincérek sehol. 

A terasz felől érkeztem, és mivel nincs előtér, bemegyek a folyosóra, kinéz rám két szakács, majd érkezik a tulaj/üzletvezető, főnöknő - nem tudom pontosan mi lehet a titulusa, rám néz, nem igazán köszön, érzem, hogy zavarok, de aztán reagál valamit, biccent talán. 

Van ma estére szabad asztal? - kérdezem. 

Á, nincs, minden asztal foglalt. 

Na, hát akkor ez egy remek hely lehet.  - gondolom, nem sikerül engem ilyesmivel elvadítani.Persze nem folytatja, hogy viszont holnapra természetesen van, akarnak jönni? Az utat magadnak kell kitaposni. 

Szóval, és holnapra van esetleg szabad asztal? - kérdezem makacsul, rutinosan, de kellő alázattal, mintegy sugallva, hogy tudatos vendégről van szó, úgy értem rólam.

Holnapra van. - veszti el a csatát. Fél 8? 

Másnap este fél8-kor tehát visszatérek kitartóan, levakarhatatlanul.  

Az újabb érkezés körülményei már nem meglepőek, hasonló hangulatban telik, sehol senki, az asztalok felé igyekszik tányérokkal egyensúlyozva, tulaj ő vagy a koncepció megálmodója, kitervelője, véghezvitelét kiharcolónak tűnő, makacs, a napi rutinnal küzdő és meg nem alkuvó, kompromisszumot nem ismerő nő, vagy hölgy vagy mi lenne az ideális megszólítás, még mindig zavarban vagyok, mint 20 éves koromban a negyvenes nőkkel a liftben, akik szúrós pillantásukkal éreztették, hogy ne merjem őket magázni, de tegezni meg én nem mertem, szóval csak álltam csendben, udvariatlanul, és vártam, hogy vége legyen a nyomorúságos 3 és fél percnek, amit a liftben összezárva kell tölteni. Ma is így vagyok ezzel, csak most a negyvenes nő vagyok én. 

Na szóval, jelzem, hogy van ám asztalfoglalásunk, ami a miénk és most itt is vagyunk, mert tegnap bejelentkeztünk ugyebár. 

Leültet bennünket, sőt még választhatunk két asztal közül. 

Nem nagyon lepődöm meg, hogy jó sokáig nem történik semmi. Se menü, se egy ital, egy pohár víz, a köszöntő falat naiv ábránd, korábbi élmények elvárás-csapdája. 

Végül eljön azért a pillanat, amikor megkapjuk a menüt,  szóval mindjárt rendelek is egy üveg Sirotić Malvazijat, vizet, majd következő körben kérek egy "thinly sliced octopus on rocket-t", valamint grillezett tonhalat szezonális salátával.

A bor szerencsére jön hamar, és hát innentől kezdve rajtam a sor, bő negyven perc szabadidő áll rendelkezésre, hogy magamat és társaságomat szórakoztassam, a bor segít, talán túlzottan is. Érkeznek közben a további vendégek, és mintegy szórakozásból megfigyelem őket, és a kiszolgálást, ami nem változik. 

Egy párt nagyon sajnálok, akik nem isznak alkoholt csak ülnek némán, várják, hogy történjen valami körülöttük.

A főnéni jön-megy, a vendégek megkapják szomorú kólájukat és sivár ásványvizüket, marad az üresség és a csend, egymás felfedezésének kényszerű lehetősége, de a hallgatás, ami eluralkodik rajtuk rátelepszik az étterem várakozásteljes csendjére. 

Ez itt egy remek étterem, fantasztikus ételekkel, tökéletes környezetben, minden részlet rendben van, egyedül a vendéglátást valamiért úgy gondolták, hogy nem kell, nem szükséges egyáltalán komolyan venni, elég, ha a főnéni ugyan végtelenül profin, mégis sokszorosan túlterhelten, a kedvessség leghalványabb szikrája nélkül, kínos igyekezettel próbálja megoldani a 20-30, vagy akár 50 ember kiszolgálását egymaga, néha talán a séf is csatlakozik, gondolom az ételek megmentése érdekében. 

Ottlétünk nagyjából ötvenedik percében érkezik az üdvözlőfalat, ez csak egy kis rántotthal - mondja mintegy szánakozva, ne várjatok semmi csodát hangon, finom kis szardínia talán bundában, némi házi fűszeres majonézzel, természetesen nagyon finom, és szépen elkészített falat. 

Jön a polipsaláta is, szintén szép kiszerelésben, az íze rendben van, tulajdonképpen minden rendben van, nem mondom, hogy elájulok vagy lélegzetelállító, de az elvárásokat már lefaragtuk, egyszerű, korrekt, ennyi. És még mindig nem küldött haza a főnéni - ezt is értékelhetjük pozitívan. 

Újabb fél óra, az üveg bor végefelé járok, persze fel se merül senki részéről (pincérek.. egy újabb hiú ábránd), hogy valami mást is kóstoljunk már meg, nem, ez nem így megy, ha kell valami majd kéred, feltéve ha tudsz róla, hehe. 

A tonhalam grillezve igazán kitűnő és újfent korrekt, salátám semleges, de nem kellemetlen, sőt. 

Elgondolkodunk a desszerten, de csak az íze végett, a napi sütemény egy áfonyás pite, finom, a mérhetetlen túlzásoknak itt nincs helye. 

Az étterem lassan ürül, a párok elsomfordálnak, a nagyobb csoportok sem hangoskodnak túlzottan, fizetünk, mondanám, hogy sok, mert a helyet mindenki csak úgy említi, hogy “drága”, de nem a Mošćenička értelemben, hanem valahogy csak ennyi marad meg nekik. Ha az elvárásokat elhagyjuk, akkor megmaradhat több is.