16:11 elkezdődött... habos a víz a pohárban, asszem mosogatószer. Nem baj a víznél én sok helyen leragadok már az elején (nincs szerencséje a helyeknek velem, a múltkor a Mákban konkrétan az egész szódasor rossz volt, amiből nekem jutott a nyitókorty).

16:12 Rozi visszatér: "a mosdóban szennyestartó a szemetes".

Nekem most ki kell űznöm a mosogatószer alapízt a számból.

OFF: Rozi nem kér vesét mert attól egyszer sokat fingott és fingóversenyt tartottak a húgaival.

16:15 nincs rákszirom, nem baj túl alap lenne.

16:19 rendeltünk, elemezzük a helyszínt (teljesen jó), kapdossuk egymás kezéből az online világot jelentő deszkát (laptop).

16:32 megérkezett a tavaszi tekercs. Nagyon jó, utóíze könnyed integetés, "nem olyan, mint az az olajos szörnyűség, amit megszoktunk". Regina kerek szemmel: "ebben érződik a zöldségíz".

16:39 Elfogyott a tavaszi tekercs, elég hamar.

16:47 Megérkeztek az omlós kacsacombok, a kesudiós csirke, a bambuszrügyes, gombás királyrák, tojásos rizs, és egy hatalmas oldalas (ennek neve pontosításra szorul). Update, csak így egyszerűen és visszafogottan: "Ég és Föld oldalas".

17:11 fél órát elvacakoltunk az evéssel. Minden nagyon finom, az oldalas továbbra is megdöbbentő méretű, pedig már majdnem megettük. 

Sült tészta kétféle: csípős, nem csípős, megosztja a társaságot. Részletes, gasztroanalitikai elemzés később várható, lecsengés és feldolgozási folyamat után. Pedig milyen szép dolog az online evés!

17:25 Megérkezett egy kínai nő bundában (ez nem étel). Norbi elmélázik rajta, hogy mennyi csivavát kellett ezért legyilkolni.

17:28 Rozi: Regina unottan piszkálgat néhány rizsszemet az evőpálcikával.

17:29 Norbi megvetően pillant a válla mögé és mondja: "Hogy röhög mögöttünk ez a palotapincsi" (egy kínai nőre, akinek percenként csörög az iphone-ja - úgy, mint az enyém, ezért az asztaltársaságnak az marad meg, hogy az én telefonom csöng egyfolytában).

17:36 Félresöpörtem a nyesedékeket és géphez jutottam. Norbi: "Regina 3000 Kcal maradékot odébbtol" megjegyzésének kíséretében. Közben bejött két sarkkutató is (nagy kabátban). A desszertet fontolgatjuk, majd elvetjük, szerintem (Regina) Zuckerberg süti, de a többiek nem kíváncsiak Zuckerberg sült banánjára.

17:51 Kávét kérnek, én már nem mernék, kérdezem "még milyen italok vannak?" valami különlegességre vágyva, erre azt kaptam szárazon válaszként: "minden, ami egy étteremben". Úgy látom itt a Wangban szeretnének megmaradni a hétköznapiság szintjén, de ki akarják őket ragadni egyesek. Végül rájövök, hogy licsi biztos van, azt kérek.

17:53 Megérkezett a licsim, most pár perc szünetet tartok.

18:01 Elfogyott a licsi. Norbi mégis kér sült banánt, de így vélekedik: "olyan, mintha a zoknimat rántották volna ki". Megemlékezett közben a "kókuszos rizstésztagolyóról", ami után úgy érezte, mintha pillanatragasztót evett volna.

18:03 Rozi gondolkodik egy poénon, amit elmulasztottunk leírni. Norbi: "nem tudom, de biztos én mondtam". Mögöttünk közben Norbi kommentje szerint: "kelet és nyugat közelít egymáshoz, estére meglesz a keleti blokk", nem értjük mire gondol, de ő jót nevet.

18:05 valamelyikünk szakéra vágyik, Norbi: "olyan itt szakét kérni, mint Varsóban apfelstrudelért verni az asztalt".

18:23 kértünk mégis alkoholos italt, van rizspálinka, de nem szaké. A pincérnek elsütik: "pedig én szaké szakértő vagyok", 50 fokos, kiégett minden a gyomromból.

Bíró Lajos hasonmás pincér, aki a Wangban kiválóan viselt bennünket:

18:37 elindult a búcsúdal a hangszóróban: don't worry be happy (nem vicc). Norbi fizetés közben: "én kérek elnézést a hölgy miatt", kire gondolhatott?

Itt "északon" a karácsonyi beigli és a töltött káposzta társaságában, a karácsonyfa alatt átnézve és számbavéve ajándékainkat újra meg újra, mi más jut eszünkbe a legkevésbé, mint a spanyol gasztronómia sajátosságai. Ha nem lenne ez a blog, akkor továbbra se pazarolhatnánk erre gondolatokat, de van, tehát mi előszedjük és feldolgozzuk a témát, a magunk megszokott, felületes módján.

Kezdésként fontos tanács: egy spanyol autentikus kávézóban kezdve a reggelt, nem érdemes meglepődni a bokáig érő cukrospapíron, halfejeken és zsíros szalvétákon, hanem rutint mímelve, a lehető legérdesebb hanghordozásunkat elővéve, "kávét!" (inkább spanyolul: "un cortado!") ordítva jutunk időben és sikeresen az éltető italhoz. A "kérem" körülményeskedő szó használatával csak összezavarjuk a pultost, teljesen felesleges. Ilyen helyen nem érdemes barnacukrot kérni.

Ezután el lehet indulni Madrid leghíresebb piacára, ahol kicsit civilizáltabb formában szerezhetünk értékelhető benyomásokat.

Nem a nagy szavak használatával és magasztos beszédemmel szeretném felkelteni a figyelmet, de ha valakit lenyűgözött már a tányérján található étel látványa, íze vagy egy átlagosnál szokatlanabb gomba vagy halféle alakja, az biztosan - hozzám hasonlóan - eufórikus hangulatba kerül a madridi Mercado de San Miguelbe lépve.

Az ember kétféle utat választhat: elindul a közepébe, kapkodja a fejét, sodródik és fellöketi magát, (magyar ember esetében ugye ezt jó rutinosan) vagy pedig szisztematikusan elindul: mondjuk a bal oldali első bódé mentén és alaposan végigszemléli az árut témakörök szerint.

Itt kezdődnek a kalandok: ha hajlamosak vagyunk a frusztrációra befeszülhetünk a NO TOCAR / DON'T TOUCH (ne érintsd meg) feliratoktól, de javasolt a türelmes, nem vicsorra húzódó mosollyal az arcon továbblépkedni. A még soha nem látott göcsörtös, ufószerű, hatalmas méretű zöldségekre rákérdezve flegmán kapjuk a választ: "tök", köszi.

Tengert ösztönösen nem sokat látó magyar emberként nem nehéz lenyűgöződni a halas standoknál található élőlényeket megpillantva, mint egy szellemvasúton egyszerre félünk és nevetünk, bár részemről sok éven át a spanyoloknál szocializálódás után is tartózkodva tekintek az ördöghalra és a különböző kimeredt szemű nyálkákra, megenni természetesen nem okoz problémát bármilyen körülmények között.

A Mercado de San Miguel exkluzív, kultúrált, a spanyol étkezési hagyományokat elmélyítő hely és tudatos koncepcióval rendelkezik. A piac egyébként 1916-ban nyerte el mai, fedett formáját, de az intézmény 1835-ben jött létre. Küldetését úgy fogalmazták meg, hogy ne csak egy bódésor legyen, ahol eladnak és vásárolnak, hanem a spanyol gasztronómia "temploma", a szezonális termékeket részesíti előnyben, a spanyol étkezési hagyományokat erősíti és mutatja be, továbbá kóstolóknak és tanfolyamoknak is helyszínt biztosít.

Magabiztos és öntudatos eladók tekintetében nem különbözik a katalán turistapiactól, ha vannak éppen elegen az ember körül, akkor legalább nem kapunk frusztrált pillantásokat válaszként a fotózásra.

Osztrigaszezon lévén számos osztrigaféle közül választhatunk, a háttérben óriási pezsgőválasztékkal variálva. Az eladó úr kedvesen felajánlja, hogy válasszak osztrigát cserében a fotózásért. Én sajnos azon az evolúciós szinten állok, ahol még nem képes az ember befogadni a szervezetébe ezt a nyálkás állatot, amelynek állaga és ízvilága még a sokat megélt mestereket is próbára teszi.

Annál inkább be tudom fogadni szinte korlátlan mennyiségben a különböző süteményeket, pláne azokat, amelyek látványukkal könnyeket csalnak a szemembe, ilyen a cupcake műfaj is. Épphogy túl vagyok a macaron önmagáért valóság rajongáson és lecsitult valamelyest, de máris itt az új ragadozó. Azért a habcsókok még nem tudtak rabul ejteni, legalábbis ízüket tekintve. A nap meglepetése a Vienna cukrászda volt, ahol Eszterházy és Huszár torta volt látható, valamint meggyes-mákos és túrós rétes.

Meg kell említenünk a piacon való "csak úgy üldögélés" tevékenységet is, ami persze egy népszerű piac esetében "csak úgy álldogálás"-sal is behelyettesíthető, ilyenkor - függetlenül attól, hogy milyen napszak van - sör, bor, illetve bármilyen alkoholos ital is a kezünkbe kerül, lévén kint farkasordító 0 - +2 fok.

Összefoglalva tehát: ez a csodálatos piac is kiragad a hétköznapokból, hiszen a korlátlan zabálás tárháza, hasi fájdalmakra és teltségérzésre való tekintet nélkül, akár csak a szép, hagyományos, mindenféle sznob diétától mentes karácsony.

Ahogy lassan és alattomosan kúsznak előre a napok az év utolsó hónapjában, úgy találunk magunk körül egyre több édességet. Miközben természetesen tehetetlenül és passzívan nézzük ezt a folyamatot, tényszerűen december 6-án, kérdés nélkül megérkezik a Mikulás. Hiába állunk ellen a felszólító posztoknak és tréfás megjegyzéseknek és csakazértsem tesszük ki a csizmánkat az ablakba, hogy ne kelljen januárban kétszer annyit küzdeni a felkúszott kilók lekúsztatásáért, akkor sem lehet úgy végigmenni az utcán ezidőtájt, hogy ne nyomjon valaki egy szaloncukrot a kezünkbe. Ha véletlenül túl népszerűek vagyunk (előfordul az ilyen), akkor persze egy egész Mikulás-csomag is beüthet. A szaloncukor hegyekkel, tábla csokikkal és egyéb édességekkel pedig együtt jár (hangsúlyozom akaratlanul) azok folyamatosan történő majszolása, ebéd után/előtt/helyett... felváltva, szépen, logikusan.

Az év végi édességláz a hónap közepe felé már egészen agresszív formát ölt: szívfájdítóan gyönyörű csomagolásban képes megjelenni és lecsapni az emberre a legváltozatosabb kinézetben, minél kevésbé számítunk rá, annál hatásosabb a győzelme.

Bennem ebben az évben tudatosult egészen pontosan a panettone (olasz kuglóf, lásd a képen) fogalma, amivel persze sok éven keresztül találkoztam némileg leegyszerűsített formában: 2-3 ezer forintért ott sorakozott a szupermarketek polcain és a sok doboz szaloncukor mellé a család egyik lelkesebb és nyitottabb tagja felismerte a szaloncukron kívül még máskor nem látható édességet és gyorsan berakta a kosárba.

A panettone, azon túl, hogy rendelkezik egy olyan rejtélyes tulajdonsággal, hogy kétszer olyan gyorsan fogy, mint minden más, ugyanolyan finomnak tűnő édesség, továbbá nem tud belőle elég nagy lenni, hogy ne fogyjon el pontosan annyi idő alatt, mintha tízszer akkora lenne. A képzavart tovább folytatva egy Igazi Panettone olyan elképesztően gyönyörű csomagolásban és kivitelben tud az ember kezébe kerülni, hogy olyan érzése támad, mint amikor egy különleges étteremben kihozzák a virágszirmon tálalt kókuszzselésárgarépahabot, szinte elsírja magát vagy nevetőgörcsöt kap. És nem folytatom tovább az esetleges szélsőséges reakciók tárházával.

Nem elhanyagolható a panettonék, hangsúlyozom az igazi, olasz változat ízvilága és a fogalom mögött lévő varázslat, tündérmese, hagyomány, legenda, akárhogy is hívjuk. Tulajdonképpen egészen egyszerű tud lenni: sima kuglóf mazsolával. Innentől kezdve azonban a kiegészítések széles választéka kínálkozik, amelyet az adott olasz régió éppen nem szégyellt belesütni: mandula, pisztácia, kandírozott gyümölcsök, narancshéj miegymás. Adhatnak hozzá kávékrémet, mandulakrémet, csokoládét, körtét, bármit, biztosan adódnak jó bizarr megoldások is.

Eredetét tekintve Milánóból származik, ahol karácsony környékén készítik. Nagy mennyiségben a XX. század elején kezdték el sütni, de ebbe is betört a Nestlé birodalom és nyilván a megfelelő alapanyag használat optimalizálással futószalagon elkezdte gyártani és ismertté tenni a terméket. A szó alapvetően, mint luxustermékre utal: "Pane di Tono" (luxus kenyér). Konkrét recepteket már a XVI-XVII. századból ismernek.

Igyekszem elhatárolódni a Nestlé és más tömeggyártással készülő termékektől, ezért aztán egy váratlan pillanatban magával ragadott és kiütéssel győzött két olasz cég Magyarországon is kapható panettonéja. Egyikük a Fiasconaro, ahol a döbbenetes kinézetű Oro Nero-t gyártják, magam sem értem azt a fajta mély érzelmet, amit már a látványa is kivált belőlem. A másik hasonló érzést viszont a Muzzi Grand Hotel okozza, itt gyakorlatilag teljesen mindegy mit tartalmaz a táska, azt hiszem egy sima klasszikus kuglófot, egyszerűen kiragad a közeledő mínusz fokok ordító, jeges valóságából, a 172 km/órás szélből és elrepít egy olyan hangulatba, amihez például méltó közeget szolgáltat az előbb utóbb majd úgyis és szintén kikerülhetetlenül megérkező karácsony.

A keveset hangoztatott mondattal kezdve: elkerülhetetlenül közeledik a karácsony. Országonként változó, hogy mikor hangolják rá a népeket, úgy tűnik ez nálunk is egyre korábbi időszakra tolódik.

A Vörösmarty téren már kipakoltak - ez nem kérdéses. Felállították a süteményespultokat, a puncsos standokat, rajzolt kandallóval próbálnak hangulatot teremteni több-kevesebb sikerrel.

A további helyszíneket tekintve az egyik legígéretesebbnek a Rosinante Fogadó Kulináris vására tűnik, 2010. december 5-én, vasárnap 10 - 17:00-ig, ingyenes belépéssel (csak regisztráció szükséges). Júniusban rendeztek hasonlót, akkor természetesen nem karácsonyi tematikával (bár: nem lehet elég korán elkezdeni), hanem a francia piacok hangulatát hozták a fogadó köré, és én, aki a francia piacok területén járatosnak mondom magam, biztosíthatok mindenkit arról, hogy tényleg így volt.

A karácsonyi hangulatról az ünnepi kalácsok és kuglófok, csokoládék, lekvárok, kézműves sajtok (az ünnephez méltó díszcsomagolásban) és közeli, illetve távoli országokból származó, egyéb különleges élelmiszerek biztosítanak bennünket.

Nem utolsósorban a manapság szinte már kihagyhatatlan gasztrobloggerek, és a kiváló Makifood főzőiskola is képviseltetik magukat, továbbá kapható lesz Bereznay Tamás megannyi szakácskönyve.

Nem én lennék itt, ha nem említeném meg, hogy kedvencem a Sarki Fűszeres is ott lesz a vásáron, de ha esetleg nem bírnák ki addig kedves olvasóink, hogy a Sarki Fűszeres karácsonyi kínálatából választhassanak, akkor - micsoda véletlen - éppen a napokban készült el karácsonyi ajándék rendelő oldaluk, lehet innen is nyugodtan választani: mert nem lehet elég korán elkezdeni.

Végül két hangulatkép a júniusi vásárról:

Márton nap környékén egyszerűen elképzelhetetlen, hogy kizárjuk magunkat a gasztrotrendből és ne legyen libával kapcsolatos bejegyzésünk.

Mindezt ráadásul úgy, hogy már egy hete túl vagyunk a libavásárlás, trancsírozás és sütés-főzés kalandjain. 

A liba elkészítéséhez az alábbi módszert választottuk:

Először is megvettük a libát a Vásárcsarnokban, hozzá terveztünk mindenféle kiegészítőket és köreteket, aztán menet közben folyamatosan egyszerűsítettünk és így egy könnyed  7-8 órás elfoglaltság kerekedett a libafeldolgozásból.

A libát megtisztítottuk a maradék tollaktól, majd szétrancsíroztuk, azaz felbontottuk, engem kissé sokkolt a nemtudommijét eltömítő sok kukoricás tápszer, de a többi része se nagyon tetszett így önmagában. Én ugye nem egy vidéki, hanem egy városi suttyó vagyok, akinek a liba, mint állat, először a Nils Holgersson rajzfilmsorozatban körvonalazódott.

Miután érzékeny búcsút vettünk a fejétől, a mellet és combokat elkülönítve bepácoltuk. A pác a következőkből állt: borókabogyó, szegfűszeg, só, bors, friss kakukkfű. Egy órán át állni hagytuk (amúgy egy éjszaka az igazi), a megmaradt alkatrészeiből pedig alaplevet kezdtünk el főzni.

Az alaplében amúgy szokványosan használt zöldségeket (sárgarépa, zeller, fehérrépa, só, bors) kiegészítettük édesköménnyel és kelbimbóval, hogy a csirke alaplétől eltérő ízvilágot kapjunk.

Hosszú órák teltek csigalassúsággal, amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy elkezdjük konfitálni a liba értékes tagjait: az addig pácolt mellet és combot. Ez úgy történt, hogy a húsokat ellepő mennyiségű kacsazsírban, lassú tűzön sütöttük kíméletesen 2,5 órán át.

Eközben rettenetesen megéheztünk, és mivel a megpucolt sárgarépa mennyisége folyamatosan feleződött, úgy döntöttünk, hogy a libamájból emlékezetes előételt rögtönzünk. Ehhez vettünk gyorsan almát és kalácsot: a kalácsot megpirítottuk, az almát pedig karamellizálva, kis rummal flambírozva összesütöttük a májat - ahogy azt kell - nem kiszárítva, szerénytelenség nélkül állítva, tökéletes állagúra sütöttük és gyorsan, frissen elfogyasztottuk.

5 óra múltán a comb-mell kombinációt rövid időre a sütőbe tettük, majd a szénné égés előtt egy perccel, sikoltva kiszedtük a sütőből és elkészítettük hozzá a köretet: szárzellert, sárgarépát, póráhagymát kacsazsíron megpároltuk, hozzáadtuk a lencsét és a liba alapléből annyit, hogy a lencsét ellepje, majd közvetlenül mielőtt a lencse elkészült volna, spenótleveleket adtunk hozzá (a recept Jamie Olivertől származik). Mondanom sem kell, hogy ezután elfogyasztottuk az elkészült ételt, megadván jó előre a módját, éljen Márton nap, sok boldogságot.

A zsíros, kívánatos egyveleg éppen konfitálódik (amúgy cserépedényben az ideális, de itt nem volt kéznél):

az elkészült étel jótékony, hangulatvilágítás köntösben: