A Dining Guide szervezésében megrendezésre kerülő Blogkóstolóra főként őszinte érdeklődésből, de nem elhanyagolható szempontként szakmai kötelességből is ellátogattunk. A rendezvény megtekintése közben megfogalmaztuk elveinket és elképzelésünket arról, hogy jövőre, amikor a sok igyekezet, szorgalom, alázat és odaadás eredményeként talán a Gasztrobizarr csapata is büszkén kiállhat saját főztjével, pontosan miben fogunk eltérőt, hasonlót készíteni a felvonultatott gasztrosztárok főztjével összehasonlítva.

A szorongatóan nyálkás idő ellenére nagyon jó hangulatú volt a kóstoló, színes lufikkal és hangulatos világítással dobták fel a kitartóan érkező, érdeklődő közönséget. Barátságosan és bennfentesen fogadó recepciósok, nyugodt, jókedvű blogosok, finom ételek fogadtak. Szerencséjükre és persze az én szerencsémre is én nagyon éhesen érkeztem.

Elsőként nyilván Chili & Vanília standját rohamoztuk meg, ahol Csipős-édes sült céklát, burrataval ettünk, zseniálisan finom volt, a kapribogyó fantasztikusan jól egészítette ki,  Mautner Zsófi pedig kedvesen javasolta, hogy ne a reggel óta dísznek ott álló fogást vegyük el. Utána megkóstoltuk Török lencsés bulgurját is, ami szintén nagyszerű volt.

Ezután másik fő kedvencünk Malackaraj fogásait követeltük, természetesen mindkettőt, amivel kivonult, Pisztáciás malacpástétomot és Saját töltésű chorizot fogyasztottunk, nekem nagyon jól esett, bár van egy olyan gyanúm, hogy a szervezetem ki van éhezve a húúsra ami miatt nem tudom józanul megítélni az ilyen fogásokat. Rozi szerint kicsit száraz volt mindkettő, kevés volt benne a zsííír.

Utána már kissé csillapodott éhséggel, lenyugodva nézegettük a blogosokat, suttogva, lopakodva kinéztem Lila füge Pisztáciás sütijét fügebefőttel, itt csak az volt problematikus, hogy a fügebefőtt konkrétan rohadt volt (bocsánat: annak éreztem), de amúgy mindezt különös koncentrációval elvonatkoztatva nagyon finom volt a süti. Még szemeztem Fűszeres Eszter szilvás rétesével, ami nagyon jól nézett ki, de addigra már eléggé jóllaktam és megmondom őszintén számomra ez egy kicsit túl egyszerű étel volt a többiek kínálatához képest, úgyhogy aztán kihagytam.

Végül ittunk egy-egy tokaji bort, némileg belefulladva annak édességébe, majd továbbálltunk, felvillanyozódva, mert tényleg nagyon kellemesre sikerült a rendezvény, amelynek fényét reméljük legközelebb mi is emelhetjük, valami meglepő és fordulatos bizarrkodással.

Így utólag elnézést, hogy közvetlenül az ételekről készített fotókkal nem terhelek senkit, de a szürkéshomályosnyálkás fényviszonyok miatt nem sikerültek vállalhatóra.

Az avignoni Ginette et Marcel étterembe lépve, körülnézve és helyet foglalva hirtelen 50 évet visszarepülünk az időben. Nemcsak azért mert a berendezés az utolsó szögig ki van találva 50-es évek francia kisvárosi, biciklis, kockásterítős, vidám, de egyszerű hangulat stílusában, hanem azért is mert maguk az ételek is egyszerű "tartine"-k: azaz pirítóskenyéren különböző hideg vagy meleg krémek, pástétomok, zöldséggel.

Kiegészíthetőek az úgynevezett Soup du marché aktuális változatával, nekem gaspacho-t volt szerencsém rendelni, ami ugyan nem kifejezetten autentikus francia étel, de a spanyol változat sem lett teljes mértékig adaptálva. Ez itt számomra szokatlanul friss alapanyagokból volt összeállítva, rengeteg rozmaringgal, minden nagyon ízes és finom volt benne.

Ugyanez nem mondható el a másik levesről, ez volt az úgynevezett Soup du marché, ami egy igen meglepő konstrukció volt ezúttal: egy fekete folyadék, ami külsőleg leginkább a feketekávéra vagy a szójaszószra emlékeztetett levesestányérban tálalva. Ízét tekintve elsőként a brit Marmite ugrott be, majd maradt a szójahasonlóság, mint egyetlen stabil kiinduló és visszatérő pont. Sajnos nem tudtam kideríteni miből van ez összerakva, de aki esetleg tudja kérem írja meg mindenképpen. A pincérlány csak annyit tudott mondani, hogy ez egy nagyon régi recept és ő se nagyon szereti. Nekem nem volt vele bajom leszámítva, hogy nagyon tömény volt, tényleg, mintha a szójaszószt enné az ember önmagában.

A tartine-k csodálatosan finomak voltak: egy füstöltlazacos, rokfortos és kapribogyós változatot sikerült fogyasztani, de van kecskasajtos, kacsahúsos uborkával és még sokminden más.

Desszertekben különösen erősek: epres (torta), de inkább pitének nevezném, hogy értsük, erdei gyümölcsös és körtés én egy jól bevált csokoládé mousse-t ettem.

A pincérek is természetesen a helyhez illő módon voltak öltöztetve, ami a konyhából váratlanul előjövő pöttyös otthonkás séflány esetében vicces látvány volt, de a többiek is érdekesen néztek ki, mondjuk a kockás kötények alatt próbálták azért képviselni a XXI. századi divatot és belecsempészni valamicskét önmagukból.

Mivel ez nem csak egy étterem, hanem bolt is akár vehettünk is volna mindenféle ötvenesévekbeli színes cukorkákat és egyéb élelmiszereket.

Az étlap valahogy így néz ki:

Tartines de 3,80 € à 5,90 €. Bol de salade: 2,30 €. Soupe du marché: 3,90 €. Planchette de rosette de Lyon, terrine de campagne, brie et pain: 5 €. Desserts à partir de 1,80 €. Cidre breton: 1,60 €. Bière bouteille Fischer tradition: 3,10 €. Pastis Raimu: 2,40 €. Rinquinquin: 2,70 €. Byrrh: 2,50 €. Thés: 2,30 €.

Úgy gondolom azért nem megfizethetetlen.

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki éppen Avignonban jár, egy igazán stílusos, vicces, korrekt hely, ahol nagyon finomat lehet enni, szórakoztató, kellemes környezetben.

cím:
Ginette et Marcel
Place des Corps Saints
84 000 Avignon

A molekuláris gasztronómia, mint tudjuk eléggé megosztja az embereket mondjuk háromfelé: nagy részüknek fogalma sincs arról mit jelent, egy másik réteg elveti a sárgarépahab gondolatát, a harmadik pedig érdeklődve és nyitottan tekint erre az irányzatra, amely objektíven nézve már leáldozóban is van.

Persze ettől még érdemes róla gondolkozni, például azért mert Magyarországra még meg sem érkezett igazán.

Az első csoport passzív kíváncsiságát kielégítendő (anélkül, hogy hivatalos definíciót akarnék adni): a molekuláris gasztronómia a tudományos szintű kémiai és fizikai elven működő étel vagy italkészítést jelenti. Az ételkészítés területén belül a világ élvonalbeli szakácsai (inkább gasztrotudósai) foglalkoznak a molekuláris úton történő ételelőállítással, nyilván minden fogást elvadult laboratóriumokban történő sok-sok kémiai kísérlet előz meg.

Őszintén szólva én nem hallottam még az italkészítésben molekuláris irányzatról, dehát ez ugye nem jelent semmit. Annál inkább kíváncsi voltam a sarki Koktélösszehasonlító Estre, ahol feladatunk volt, hogy összehasonlítsunk négyféle hagyományos és molekuláris irányzat szerint elkészített koktélt.

A felvezetés szerint két profi mixer Los Péter és Kusztos Tamás keverte nekünk a koktélokat, egészen pontosan az alábbiakat:

Ernest Hemingway Special (light rum, maraschino, grapefruit, lime, cukor - martinis pohárban)
Molecular Ernest Hemingway (maraschino gyöngyök, ízesített rumban, grapefruit felhővel)
Planter's Punch (barna rum, narancs, lime, cukor, grenadine - long drink)
Molecular Planter's Punch (ízesített rum-gyöngy, gránátalma memránban, narancspárával)
Aku-aku (light rum, baracklikőr, ananász, ananászlé, menta, lime - long drink)
Molecular Aku-aku (barackos rumzselé, ananász-carpaccio-n tálalva, mentás bárcukorral)
Mai Tai (jamaicai rum, Cointreau, mai tai mix, lime - long drink)
Molecular Mai Tai (lime chips, ízesített rumzselé kocka, mandulahab, narancsreszelék)

A technológia valóban lenyűgöző volt, habár a háttérben található leginkább testépítés műfajban használatos szteroid és táplálékkiegészítőszerekre hasonlító bödönök látványa nem volt kifejezetten étvágygerjesztő.

Azon is elgondolkodtam, hogy vajon érdemes-e a molekuláris műfajban a készülési fázis látványát megosztani a fogyasztóval, ami egyrészt nehezíti a tudományos koncentrációt a kémiai eljárások, hűtések és melegítések, habosítás és részecskegyorsítás folyamán, továbbá a közönségnek is egy kicsit kevésbé csordul ki a nyála egy műanyag csőből kibuggyanó zselés állagú készítmény láttán. A fémvödrök és orvosi műszerekre hasonlító eszközök látványa sem feltétlenük kondítják meg a harangot az ember gyomrában.

Nos, mi hősiesen végignéztük a grapefruit felhő és a maraschino gyöngy elkészítési módját, majd le is toltuk a torkunkon. Az érdekes vizuális és ízhatás kombináció mellett nagy előny, hogy viszonylag hamar túlesik az ember koncentrált formában az alkoholos kedvjavító legyűrésén és már lehet is továbblépni.

A sokadik zselé, csokoládéhomok és egyéb állagú koktélösszetevő után és közben valójában a koktél hagyományos formában történő elfogyasztása okozott meglepő felüdülést. Ekkor jöttem rá a molekularitás képviselőinek nagy bakijára, ugyanis gyakorlatilag melegen tálalták nekünk ezeket a zseléket és habokat, míg a klasszikus koktél csodálatos kivitelben és ízben, tökéletesen hűtött állapotban került a szánkba és nem utolsó sorban jóval hosszabb ideig voltak élvezhetőek, mint modernizált megfelelőik.

Összességében a koktélműfajban ez a molekuláris irányzat véleményem szerint az ételeknél jóval kevésbé érdekes, viszont annál inkább absztrakt és értelmetlen, alkohol azon belül is koktél esetében pedig kifejezetten nem praktikus. Érdekes, hogy ösztönösen nem szívesen gondolok vissza a spagetti formájú ananászesszenciára és szárított, porított meggydarabkákra és fogyasztani se nagyon óhajtom az elkövetkezendő néhány évben, az ezutáni időkre pedig ugye az ember már nem nagyon tervez, ha jót akar magának. Még az is megfordult a fejemben, hogy remélem nem leszek beteg ettől az egésztől, dehát ilyesmi még a nagy Heston Blumenthal vendégeivel is előfordult, úgyhogy azt sem kell feltétlenül kudarcnak megélni.

update:

Negatív kritikát mindig könnyebb és élvezetesebb írni, de most következzék egy JÓ borkóstoló élményszintű összefoglalása.

Egy hosszú, nehéz hét lezárásának előestéjén, csütörtökön kihagyhatatlan programként ígérkezett a Sarki Fűszeres (what else...) olasz borkóstolója.

A nyár kitartóan és elviselhetetlenül tombolt, árnyékban este 8-kor 30 fok, de kicsípve, kivonulva mindenféle ízélményre és új benyomásokra éhesen levonultunk, hogy a friss borkóstoló öltözetünket néhány másodperc alatt izzadjuk át teljesen.

A bemutató és a kóstoló a teraszon kezdődött alapvetően egy Olaszország Borkóstoló sorozat második epizódjaként. Olaszország autentikus fajtáit, háziasításait próbálgattuk különös tekintettel a Prosecco-kra, Sangiovese-kre és Chianti-kra.

Természetesen Prosecco-kal kezdtük, ami tulajdonképpen habzóbort jelent és mily meglepő semmilyen problémát nem okozott a nyári melegben történő elfogyasztása, sőt.

A prosecco-k fejlődéstörténetét és típuskülönbségeit nem érzem feladatomnak jelenleg ecsetelni, egyrészt mert én a spanyol hasonló műfajú cava kultúrába ivódtam jobban bele másrészt mert nem vagyok ebben (sem) szakértő csak öntudatosnak tűnő fogyasztó, aki az érzelmeivel dönt mindenfajta minőségről tehát vagy jól van és szeret mindenkit vagy nem jól és akkor kellemetlenkedik (néha).

A Prosecco-k megismerése az alábbi tételekkel történt:
Furlan Prosecco Frizzante
Furlan Treviso Prosecco Spumante
Canella Prosecco Extra Dry 2008

A Sarki Fűszeresnél rendszerint színvonalas borkóstolások zajlanak, amelynek elengedhetetlen velejárója, hogy az ételekhez okosan és odafigyeléssel társított ételeket kapjunk (tehát nem tepertőt és szalonnát, ami majd jólfelszívja), itt így is történt: egy nagyon finom hideg tésztasaláta érkezett tenger gyümölcseivel, ami természetesen kiválóan passzolt a habzó fehérborhoz. Persze mi egyszerű, gyarló, magyar fűszeres ízvilághoz szokott közönség még sóval és borssal ízesítettük pluszban, de önmagában úgy volt jó, ahogy.

Majd rátértünk a Sangiovese-kre, amely ugye már vörösbor (a név olyasmit jelent, hogy Jupiter vére), elvileg Közép-Olaszországban Róma környékén a legelterjedtebb.

Ezeket fogyasztottuk:
Fanti Rosso di Montalcino DOC 2007
Fattoria del Cerro Vino Nobile di Montelpulciano 2005
Fattoria del Cerro Vino Nobile di Montelpulciano Riserva 2001

Kiegészítésként hideg olasz vegyes ízelítőt kaptunk, ami mortadellat, száraz sonkát és kétféle szalámit jelentett, ez is remekül passzolt és még csak véletlenül sem sorolnám a szalonna-tepertő irányvonalba.

A végére nehezítésként szintén egyre nehezedő fejjel bevonultunk a Sarki Fűszeres biztonságos meleget adó boltjába, mivel errefelé a budapesti besúgók és provokátorok által kézben tartott szigorú teraszhasználati szabályok felrúgása nem ajánlott.

Itt következtek a súlyos további tételek a Chiantik. Nem állítom, hogy már minden ízmolekulára pontosan emlékeznék, ezért beszéljenek a tények:

Castello Di Verrazzano Chianti Classico 2007
Castello Di Verrazzano Chianti Classico DOCG Riserva 2006
Villa Gresti di San Leonardo 2004

Ehhez pedig rókagombás risottot kaptunk.

Egy jó borkóstolón mindig nehéz feladat, hogyan zavarjuk haza a vígan mulató és a jegesvödröt megkaparintó, rosszabb esetben a kóstolópoharat erőszakosan eltulajdonítani akaró társaságot, úgyhogy érdemes résen lenni, sokszor az emberben ez marad meg a legélesebb emlékként, de legalábbis utolsó benyomásként (első benyomás/utolsó benyomás...). Ezúttal természetesen ezt is sikerült jó hangulatban lebonyolítani, senki nem ölt meg senkit.

Az Agárdi Cigánymeggy fesztiválon rendezett főzőversenyhez talán sokan túlzott reményeket fűztek, és az a baj, hogy szerintem erre a megmérettetésre most tényleg sokan készültek.

A fesztivál programjában kiírt "az ország vezető éttermeinek megmérettetése" ugyan enyhe túlzás, de valóban résztvételét jelezte az Olimpa Étterem, Déryné, Babel, Culinaris, a Malackaraj blog és még sokan mások.
A verseny központi témája a nyúlhús feldolgozása volt, azaz minden résztvevő szabad tűzön, alapeszközökkel és csak feldolgozatlan alapanyagokkal elkészít a zsűri számára egy maga által értékelhetőnek, netán jónak gondolt fogást nyúlból.

Az is lehet, hogy alapvetően magával a műfajjal és közeggel van a fő probléma, egy pálinkafőzdében nehéz nem kivetkőzni magunkból és talán már a köszöntőitalnál elveszik az a "komolyabb" hangulat, ahol szakmai tudás összeméréséről beszélhetünk.
Persze elképzelhető, hogy nem mindenki ütötte magát atomrészegre, véleményem szerint az ő megcsúfolásuk és tulajdonképpen megalázásuk volt ez a remek verseny.

Tény, hogy pechsorozattal indult maga a felkészülés is, de a legnagyobb problémát a helyszínre történő lejutás okozta. Ugyanis nem elég, hogy a fél ország elindult a Velencei tóhoz szombat reggel 8-kor, de még sokan hülyék is voltak és rengeteg baleset történt az utakon, amelynek következtében az amúgy 45 perces út 4 órás lett. Ezt a versenyzők is nyilvánvalóan megszívták, gondolom nem kisimult idegekkel érkeztek 3-4 órás autópályán történt araszolás után.

Hozzátartozik tehát az igazsághoz, hogy én, aki itt véleményt mondok, ugyanezen okból csak délután fél 3-ra érkeztem a fesztiválra, amikor már szinte mindenki befejezte a főzést, egy-két frusztrált arc tekintgetett a negyven foktól és a sok szabadtűztől remegő levegőbe és a pálinkafőzde hoppmestere nem kicsit berúgva járkált körbe-körbe jelezve, hogy figyelem mindjárt eredményhirdetés.

Körbementem, hogy megnézzem az ételeket, a bográcsokat, a csapatokat, de nem igazán lehetett beazonosítani a szedett-vedett körülményekből, hogy ki milyen csapatot képvisel, nem titkolom, hogy kedvenceimet az Olimpia Éttermet kerestem, de sehol nem találtam. Megtaláltam viszont egyéb kedvenceket, pl. malackarajt.

Bár nem láttam az előkészületeket és magát a főzést, de a közönség és a főzést komolyan vevő résztvevők reakciójából is következtetve ezután a rendezvény legérdekesebb pillanata és egyben mélypontja következett, amikor a celeb-séfekből válogatott zsűri (Bíró Lajos, Bock Bisztro; Gianni Annioni, Pommo D’Oro; Csapody Balázs, Kistücsök Étterem, Kovacsik Tamás Rézkakas Étterem, Kádi Attila Nádas Étterem) és maga Bodrogi Gyula SZÍNMŰVÉSZ, valamint még sokan mások vagy 20-an (ki tudja miért ennyien) felvonultak a színpadra és egymást lökdösve, sokszor elsütve ugyanazokat a nagyon rossz poénokat felsoroltatták Bodrogi Gyulával a nyerteseket. Kezdték a harmadik helyről: Bodrogi olyan szinten nem volt képben, mintha egy üregből rángatták volna ki (a többi nyúl közül) váratlanul, hogy most pedig azonnal olvassa fel a nyerteseket. Bíró Lajos aktív segítségének köszönhetően végülis sikerült kiolvastatni vele a harmadik helyezett nevét, ami a Bortársaság csapata lett, eközben már ment a tréfálkozás, hogy "bunda, bunda" hahaha, majd mikor ezt a poént már négyszer elsütötték Gianni bemondta a mikrofonba, hogy amúgy azért lett a Bortársaság a harmadik, mert az ő éttermének visznek 2 üveg bort, háhá, annyira jó vicc volt ez is, nem? És eredeti.

Utána Bodrogit addig lökdösték, amíg fel nem fogta, hogy van még egy harmadik helyezett, ezt már végképp nem tudta kiolvasni, úgyhogy én se nagyon emlékszem talán valamelyik wellness hotel csapata lett. Viccen kívül én a második és az első helyezettet sem jegyeztem meg, ugyanis Bodrogi negyedik jelenete ugyanúgy a név kiolvasással kapcsolatos szerencsétlenkedéssel már sok volt nekem, csináltam még néhány fotót, ahol Gianni mezitlábas sportcipős lába jól érvényesül és aztán eltávoztam a helyszínről.

Csak, hogy teljesen értse mindenki mi bajom van: az, hogy a sztárzsűri esetleg elmondta volna, hogy mi alapján döntött, miért döntött így és neadjisten milyen ételek, fogások, receptek nyertek, mit tartalmaztak mi szólt mellettük és ellenük, miért lett harmadik ez és második az, amaz pedig miért nyert, erről egyetlen egy szó sem esett, és ezt a részét tartom megalázónak a többiek felé.

Mivel a hosszú út során nem kifejezetten sikerült ennünk, egy ingyenes sült nyúlhús osztagatós standnál egy centis húsdarabot megkóstoltam, de biztos valami szponzor fűszerkeverékkel volt agyoncsapva ezért ezt igyekeztem elfelejteni mielőbb.