Az elmúlt év végén igazán nem panaszkodhattunk a "karácsonyi piac" felhozatalra, tényleg szinte nem volt olyan szabad, 10 négyzetméternél nagyobb felület a városban, ahol ne alakítottak volna ki egy új karácsonyi piacot, rajta elhelyezvén a kötelező szőrmesapka és bundapapucsárusokat, tömeges mázasedény és bögrevásárlásra pozícionált kínálatot, illetve esetleg egy-két, a vásári nézelődésben megfáradt közönséget kiszolgáló, étkezési lehetőséget nyújtó bódét. 

Hozzáteszem, az ilyesfajta bulikon szinte kizárólag maguk a vásárszervezők járnak jól, felállítván az infrastruktúrát, a többit pedig - gondolják ők - oldja meg mindenki maga. Ez persze nem ilyen egyszerű, pontosabban igen buta és rövidlátó gondolkodást mutat, most azonban nem ez a témánk, ezért ezt a kérdést most el is eresztem, mert most egy pozitív felfedezésről szeretnék beszámolni (ami tudjuk, hogy ritka pillanat). 

A vásárolni nem nagyon akaró fogyasztók és az érthető módon folyamatosan elégedetlen árusok (túl sok az ember és/vagy túl kevés az ember), halk, feszült csatájának búcsút inthettünk, sőt most már azt is mondhatjuk, hogy egyre inkább csökken az a típusú undor, amit egy esetleges következő "kézműves" vásárra, design vagy gasztropiacra gondolva érezhettünk eddig.

Ezen fesztiválok edényektől, fülessapkától és méregdrágán mért csülöktől zajos forgatagában ugyanis nehezen találunk egyszerű, jónak, sőt érdekesnek mondható vásári mutatványokat. 

Üdítő újdonságként szolgált az elmúlt évi karácsonyi piacon egy kicsi, egyszerű, szinte észrevehetetlen stand, a sajnos nem túl forgalmas, két vásár közötti átmenetet képező helyszínen. Először csak egy piros fazekat, piros kockás konyharuhát és egy nagy füstölgő vasdarabot vehetünk észre.

Később, ha megragad bennünket ez az egyszerű, vidéki hangulat akkor elkezdődik a mutatvány és hamarosan egy nagyon finom, szaftos, szalonnával, kolbászal, zöldségekkel gazdagon megrakott, vásári szendvicsnek lehetünk a birtokában, olyan korrekt áron, ami egyébként kész öngyilkosságnak tűnik itt, a vérzivataros vásári körülmények között. 

A Csöppentő lényege: jó minőségű alapanyagok, többféle kolbász, szalonna, sonka (akácfüsttel készülő igazi házi áru) zöldségek, kovásszal készülő, téglakemencében sült, lökösházi kenyér mindenkinek kedve szerinti összeállításban, mindez egy nagy, forró vasprésben (a csöppentővasban) összepréselt alkotóelemek szaftjával gazdagon meglocsolva. Nehéz leírni, elhinni kell: az eredmény nagyon finom. Ráadásul nem "kenyérlángos" (ez persze csak nekem számít). 

A Csöppentő, ha nem is kifejezetten a karácsonyi vásár látványában és a kényszerű vásárlás lelki terhében megtépázott látogatóknak való, de bármilyen más fesztiválon kígyózó sorokat tudok elképzelni. A szabadelvűek persze nem csináltak a karácsonyi emelkedett hangulatból sem problémát, egy kis békési pálinkával megtámasztva önmagukat is, amelynek standja előtt egyébként sem lehetett elmenni szó nélkül, hiszen a félig-meddig showman vonásokkal felruházott árus odacsábította még a legtartózkodóbb japán turistacsoportot is és már tolta is beléjük a köszméte pálinka kóstolót, bármi is legyen az, szóval ők aztán lelkesen fogyasztották a kiváló, lélekjavító falatokat is. Ez ugyanis Az étel, egy olyan koncepció, amiben nincs sok kivetnivaló.

Megfelelő időben, a megfelelő helyen (remélhetőleg egy hamarosan következő fesztiválon) tényleg javaslom kipróbálni, mert igenis van élet a kiszárított, aranyárban mért sült húsokon és a "szeletpizza200ér" észrevétlen lehúzásán túl.

Ráadásul vegetáriánus változata is létezik.