Tömeg lesz? Nem lesz tömeg? Ha tömeg lesz az a baj, ha nem lesz tömeg az a baj. Az első Street Food Fesztivál átütő sikere után ugyanis meglepődve tapasztaltuk, hogy a második hasonló jellegű rendezvényen nem volt azért akkora a tömeg. Bizonyos vérszagra gyűlő éji bloggerek enyhe kárörvendő posztjai akkor mind arról értekeztek, hogy hát igen, egyszer jó volt a koncepció, másodikra már nem működött - hát igen, ezt előre lehetett látni, vége ennek is.
A harmadik budapesti Street Food, azaz "utcai étel" fesztiválon azonban megint nagyon sokan voltak - szerencsére (mivel már eltelt egy nap és én nagyon ügyesen szerzem ezeket az információkat: szóval közben azt is megtudtam, hogy állítólag 2000-rel megdőlt az első rendezvény rekordja, ami azt jelenti, hogy több, mint 14.000-en voltak). A koncepció működőképes, sőt tömegeket vonz továbbra is. Ennek én nagyon örülök, mivel szeretek tobzódni a jó ételek között.
A Hold utcai piac felé haladva latolgattam a felvezetésben már említett kérdést. A tömeget nem annyira szeretem, a rendezvénynek viszont drukkolok. A sor tehát megint állt a vásárcsarnok előtt, de viszonylag gyorsan haladt, a be(fel)engedő emberek morcosan számlálnak, szigorúan figyelnek arra, hogy a show ne torkolljon tömegkasztrófába a piac galériájának (ahol a rendezvény zajlik) leszakadása által. Mivel végül rafináltan a hátsó feljáraton mentem fel, elsőként a hőn szeretett Tamp&Pull-t kávét kínáló ablakot pillantom meg, odakíváncsiskodom, nem nagyon értem a sor szerkezetét. Egy már sorban álló kissé frusztrált vendég kétségbeesetten mutogat rám: ők... ők..., mint az óvodában próbál "megmondani", hogy be akartam állni a sor elejére. Nem tud felbosszantani, nem terveztem senkit megelőzni, na szóval beállok és egy cortado-t (kb. fél capuccino kicsit kevesebb tejjel) kérek. Én voltam már a Tamp&Pullban tehát tudom, hogy miről van szó, de EZ a kávé, ez nagyon durva - korábban már dicsekedtem azzal, hogy van egy tőlem független jelrendszer a fejemben, ami jelzi nekem őszintén és átverhetetlenül tudat alatt vagy inkább fölött, amikor valami nagyon-nagyon jó: hát ez a kávé az. Kiüti a biztosítékot, fantasztikus ízvilág, csodálatos érzés fogyasztani. Átérzem és élvezem minden egyes cseppjét (direkt nem irom a kortyot, mert azt a szót utálom).
Mivel valamit enni is kell, ha már itt vagyunk - benézünk a következő standra, ami a Bodega, lázasan hamburgert sütnek, jól láthatóan jó is, legalábbis elég jól néz ki, de én most nem eszem hamburgert, főleg, amikor ilyen túlkereslet van, illetve egy stand a hamburger egyeduralom birtokában, mindennek teljes tudatában. Elhangzik a "egy olyan 40 perc, mire a következő kérést teljesíteni tudjuk" - tessééék? - továbbállunk.
Őszinte percek, Pali bácsi őstermelő szobájába lépünk, kolbászsütés, szalonna, tepertő, minden egyszerű és őszinte, biztosan nagyon finom is. Egyedül a kosárban aranytartalékként helyet kapó tartós kenyér szomorít el, ezt én nem tudom hová tenni, de van még néhány dolog, amit a rendezvényen nem tudok hová tenni, szerencsére ebből jóval kevesebb, mint több.
Következik a várva várt SonkaArcok kalitkája, jó sok érdeklődő tolong errefelé, de a vásárlóközönséget alapvetően talán, mintha elbizonytalanítaná (legalábbis ezekben a percekben) az előre leszeletelt, papírtálcára kikészített sonka és szalámi variációk ára.
Ez számomra jó hír, mert legalább odaférek a pulthoz, veszek is rögtön egy szettet, az egyik sonka arc Bereznay Tamás még egy kis sajtot is mellécsap nekem. Helyet keresünk, leülünk, nem egyszerű, majd az aurámba váratlanul behatol egy flakon Glóbusz mustár és ketchup, valamint majonéz. Minden asztalon virít egy szett. Nem baj, hát végülis street food, de most nagyon jóindulatú vagyok.
A sonkák finomak, a sajt is, olívaolajat is kértem rá, amire elsőre értetlenség volt a reakció, de végül kaptam és nagyon finom volt. A sonkák szeletelését illetően vannak ugyan kifogásaim, de igyekszem nem túl kritikus lenni. Továbbmegyünk, újabb érdekes koncepcióba ütközünk, Da Mario: olasz hangok szólnak ki a következő egységből, srácok kínálják a focaccia-t, pizzakenyeret, olaszos termékeket. Ezt most elkerüljük, de megígérem, hogy visszatérek, amint ismét tudok enni.
Fragola fagyizó is van persze, az kell a családoknak, bár én őket előzetesen nem láttam a programban, ezt valahogy tapasztalatból tudom, hogy nem olyan egyszerű a cukrászdákkal egyezkedni. Majd következik a Szimpla Kert őstermelői piac kitelepülése, ez itt hirtelen a nyugalom szigeteként köszönt rám, na nem azért, mert itt ne lenne sok érdeklődő, de mégis megnyugtat az egyedi installáció, stílusos, hangulatos berendezés. Mivel itt lehet végre értelmes innivalót is kapni, kérek egy almás-homoktövises bio italt, felmérem a terepet és lépek tovább, megjegyezve a standot visszatérés szándékával.
A középső performance gasztrostandon éppen valami számomra nem értelmezhető előadás zajlik, de ez az én hibám, illetve kikerülöm a cyder kóstolót (ez is).
A Budaörsi Halpiacról vagy jót vagy semmit, a középúton maradva a fekete kagylótálat megkóstoltam, nagyon finom volt, semmi kifogás, az osztrigával nekem még mindig szégyellnivaló a kapcsolatom, a rákot pedig pusztán "előfőzve" nem szeretem, én azt csak sütve fogyasztom, de amúgy teljesen jó a stand, és szép szendvicsek is vannak, meg az ismerősöknek barátságos hangvétel (engem nem ismertek).
Az Innio impozáns, nagy teret kapott, egy DJ dobja fel a hangulatot odabenn, ez egy másik nyugalom szigete, hideg habzó borokat fogyaszthatunk én bírom ezt a stílust és az Innio standjai mindig nagyon menők, most is egy hatalmas felirat virít és teremt luxushangulatot, amit a fesztiválózó népség nyilván szívesen fogad.
A következő stand Cake Shop, akik ide sós étellel jöttek, meg "titokban van fagyi:)", úgy látom itt a mexikói vonalat csempészték be, valószínüleg nem rossz.
A Gyraldikohoz nem is reméltem, hogy bejutok, itt lehet ugye a népszerű és "legjobb" gyrost kapni, úgyhogy mindenki erre van ráállva, meg az ezt követő stand kínálatára a Funky Pho levesre. Megkóstolnám mindkettőt, de én sajnos lelkileg nem tudok befogadni egy 8 főnél hosszabb sort (legfeljebb a New Yorki járatra vagyok hajlandó beállni ekkora sorba, de itt sajnos egyik stand se vitt oda). Szóval Pho leves ugrott, gyros ugrott, jön a Kandalló, ahol a kézműves sörökre megintcsak korlátoltságom okán nem vagyok nyitott (nem bírom megszeretni a sört). Úgyhogy marad a Marmorstein pékség, amit megcsodálok szeretettel, hiszen tudom, hogy ők milyen jók, de hozzájuk csak másnap reggel térek vissza és be is szerzek egy szép kenyeret a hétre, mert hát nem vagyok hülye, hogy ne vegyek tőlük, ha már itt vagyok.
Összegezve az élményeket azon túl, hogy minden nagyon szép és jó volt: számomra a legjobb élményt a Szimpla Piac szürkemarha gulyása nyújtotta,
valamint a Budaörsi Halpiac fekete kagylója, de a legintenzívebb és legkülönlegesebb pillanatot a Tamp&Pull kávétól kaptam.
Utolsó kommentek