Ártatlan voltam eddig, de amióta az egyik vegán zárt facebook csoport aktív olvasója vagyok, valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerülget. Mondhatnám részemről kissé morbid szociológiai kirándulásnak, szórakoztató olvasmánynak, ahol a különböző beállítottású és ízlésű vegánok osztják meg egymással élményeiket, felháborodásaikat, rossz tapasztalataikat, recepteket, kérdéseiket, kétségeiket, százasával véleményezik, értékelik, lelkesítik egymást, nagyrészt egymásnak ellentmondó információk birtokában.

Például a múltkor valaki bedobta, hogy a banán hízlal-e, több száz komment érkezett és ha egy diagramot kéne készítenem a válaszokról, egyszerűen nem tudnám megjeleníteni annyiféle vélemény volt. Talán az a két véglet, hogy "igen hízlal, ez egyértelmű", illetve a "nem, dehogyis én napi 3 kilót megeszem, mégsem hízom" mondhatni fele-fele arányban hihetetlenül magabiztos állítások alapján látható volt. 

Kicsit zavarbaejtő, amikor kiderül és hosszan bosszankodnak a csoport tagjai, hogy valami nem vegán, amit évekig ettek, mert kiderült, hogy tejpor van benne vagy disznózsír. Ilyenkor egyöntetű a felháborodás, ez talán érthető is.

Sokszor posztolnak süteményeket, egyéb ételeket, amelyek látványra időnként azért megkérőjelezhető esztétikai értékkel bírnak, az, hogy mondjuk az összetevők nagy része élelmiszeripari melléktermék vagy valami nagyon súlyos műanyag, valamint kb. ezer kalória egy szelet és egyáltalán nem biztos, hogy egészséges, arról mélyen hallgatnak.

Szándékosan nem kezdem el tudományosan igazolt tényekkel alátámasztani mondandómat, ugyanis nem kívánok azzal az elmebajjal azonosulni, amit a vegánok tesznek, amikor terjesztik nézeteiket. 

Tulajdonképpen a vegánok egy bizonyos csoportján keresztül megismerkedhetünk az emberi sötétség legkülönbözőbb szintjeivel és annak feneketlen mélységeivel. Mondanám, hogy ártalmatlan és emiatt érdekes, de sajnos nem igaz, mert nem nevezhető ártalmatlannak, különösen az agresszív típusok nagyon sokat tudnak ártani. 

Ők azok, akik folyamatosan térítenek, minden fórumon ugrásrakészen állnak, lapítanak és lecsapnak, amint lehet. Nagyon agresszívek és bármeddig elmennek, bármire képesek. Minden kétséget, feltett kérdést támadásnak vesznek, fölényesen bökik oda rémisztő eszmefuttatásaikat, vérre menő harcot folytatnak. Egyébként nem ők a legbutábbak, számítógépükön vagy okostelefonjaikban a kedvencek közé ötezer darab link van elmentve különböző tanulmányokról, hogy miért tesz rosszat a bolygóknak a húsfogyasztás, mezőgazdasági áltudományos portálok hírleveleire vannak feliratkozva, olyan mélységig tanulmányozzák a hülyeséget, hogy azt külön be kéne mutatni az egyetemek agrártudományi szakán az egyik órát egy standup előadásnak szentelve. 

A legsötétebbek azok, akik még csak most kezdik, nem értenek egy csomó mindent, az általuk fogyasztott élelmiszerek nagy része tele van a veganizmus által tiltott dolgokkal, de nem veszik észre csak fél év múlva, vagy amikor végre megnézik az összetevőket. Ők azok, akik még gyanakodnak, hogy esetleg a növények is sírnak, amikor megeszik őket, a többiek persze rutionosan leoltják, hogy "azoknak nincs idegrendszerük", néhány racionalitáshoz jobban kötődő figura csendben megjegyezi, hogy a halak sem sírnak és nem is sikongatnak, amikor megeszik őket, de ez már megint csak akadékoskodás. 

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az elhivatott vegánizmussal, amennyiben az csak az állati eredetű termékek mellőzéséről szól, semmi bajom. Azzal már kicsit több bajom van, ha valaki még melléteszi, hogy sajnálja az állatokat, mert ő már egy felületes elmélet áldozata, ugyanis az általa fogyasztott növényi alapú ételek útját végigkísérve a kezdetekig, ahogy létrejött, ahogy feldolgozták, ahogy becsomagolták és az asztalára tették valószínűleg egy-két állat rosszul járt közvetlen vagy közvetett módon, csak ezt nem látja, nem tud róla, nem nézett szomorú bociszemekbe közben, tudatlanságra, tévhitekre alapozza elméleteit. 

Hiába eszel kókuszolajat, vagy zöldbanánlisztet, az valahonnan jön, ebbe most ne menjünk bele, maradjunk annyiban, hogy fogalmunk sincs, elképzelésünk sincs, hogy milyen úton jut el a sarki diétaboltba vagy a kedvenc vegán éttermedbe, kávézódba.

A legrosszabb tényleg, amikor valaki azt gondolja, hogy a bolygót menti meg a veganizmusával és muszáj, hogy minél több embert rábeszéljen erre az életformára, mélységesen megveti azt, aki nem vegán, szeretné megértetni vele, hogy gyilkos, rosszul cselekszik, ítélkezik és támad. 

Az ő elméletei csak baromságokon és hazugságokon alapulnak, konkrét hülyeségek, amelyeknek semmi alapjuk nincs. Ezt tovább nem is kell magyarázni.

Hogy miért írtam meg ezt a cikket?

Ha már elméleteket követünk szigorúan, akkor tegyük ezt megalapozottan, körültekintően, állandó vizsgálatokkal, nyitottan az újra és az ellenvéleményre, vizsgáljuk felül önmagunkat és az addig szerzett tudásanyagot rendszeresen. Semmiben nem érdemes elvakultan hinni. Ugyanez a helyzet egyébként a diétákkal.

Jó lenne, ha elindulna egy értelmes hangvételű, személyeskedő támadásoktól mentes párbeszéd, amelynek lényege egymás tisztelete és békén hagyása, az elhivatottan követett elméletek megalapozottságának további vizsgálata, vagy legalább tiszta és átlátható, egyértelműen kommunikált élelmiszerláncok, mind a húsok, tojás és tejtermékek, gyümölcsök, zöldségek valamint a vegán készítmények esetében is. Tehát lássuk akkor a pontos útját a legvegánabb sajtkészítménynek vagy álkolbásznak vagy pástétomnak is, bármilyen egzotikus élelmiszeripari bravúr útján is állították elő valamilyen sokáig általunk ismeretlen alapanyagból, legyen az tápióka, kesudiótej vagy kókuszzsír. Lássuk a világ mely részéről jönnek ezek, az utóbbi időkben hogyan változtak meg ezen területek mezőgazdasági és élelmiszeripari folyamatai, kik élnek ott, nekik jut-e vajon még ebből az alapanyagból, azért mert a nyugati világban népszerű lett, pontosan milyen mértékű erdőírtást tesz szükségessé, abban az erdőben milyen állatok éltek és mennyi, ezeknek mi lett a sorsa, és még sok más kérdést kell tisztázni.

Nem akarok úgy tenni, mintha értenék hozzá, mert csak annyit tudok, hogy nagyon nem értek hozzá, viszont sok vegán fanatikussal ellentétben nem is akarok úgy tenni, mintha mindent tudnék a bolygónkról és annak teljes területén zajló élelmiszeripari folyamatokról.

A Szerencsétlen
"bocs, ez az első napom"

Tudom, legyünk emberek még vendégként is, bár nem könnyű (főleg nekem). Ugye nem vagyok benne a legbelső vendéglátós szakmai berkekben, ezért nem látom át, hogy jön létre az az állapot, amikor egy felszolgáló, kiszolgáló, büfés, vagy kávézós egyszerűen semmit nem tud semmiről. Azt sem tudja mi az, hogy cola vagy szénsavas víz, életében nem nyitott ki egy üveg bort sem, nem tudja megkülönböztetni a sót a borstól. Tehát őt, hogy vették fel? Hogy került oda, hogy kiszolgáljon bárkit is pénzért?

A Jóindulatú Bamba 

Ő az a típus, aki általában nagyon fiatal, valószínűleg gyorsan tanul és nemsokára jó is lesz, de egyelőre fogalma sincs arról sem, hogy kinek, hogy köszönjön. Tehát például belépek a helyre és mivel én egy harminc feletti nő vagyok, tényleg nem tudja mit mondjon. Mivel fiatalos a megjelenésem a hello vagy szia jönne neki ösztönösen, de nem mer mégsem letegezni, végül vagy nem köszön sehogy, talán mormol valamit, legrosszabb esetben odaböki, hogy "jó napot!" Na, most a "Jó napot!" a legrosszabb. Főleg, ha férfi. Ne köszönnyé' jónapottal, ha már magázol akkor "csókolom" és egy kedves és udvarias mosoly a helyes forma. 

Utánanéz mindennek, de egyelőre nagyon konfliktuskerülő. A rendelésed nagy részét elfelejti, jó esetben néhányszor rákérdez azért. Ha elmagyarázod neki, hogy kell, teljesen lebénul. 

A Rosszul Magabiztos

Ő az, aki ha mosogat, amikor belépsz biztos, hogy befejezi a mosogatást mielőtt kiszolgál. Benne van egy folyamatban, ne akard megszakítani. A vendéglátásnak van egy menete, megvannak a szabályok, te (mint vendég) egy fogaskerék vagy a gépezetben. Jó esetben közben odaszól határozottan és hangosan, hogy válaszd ki mit akarsz, majd ülj a helyedre, jönnek és kiszolgálnak. Ha a pultnál maradsz, akkor várj 2 percet. A te idődből mosogat. Utána elmondja mit rendelhetsz, és mi fogyott el, mi tart fél óráig legalább, ha olyat kérsz. Összességében profi, és valószínűleg gördülékeny és kifogástalan lesz a kiszolgálás, de valahogy végig alárendelt helyzetben érzed magad. Nem baj, megérdemled.

A Lecke felmondó

Minden egyes kérdésedre fél órás háttérsztorit mond, nagyon fontosnak tartja, hogy bemutassa az általa kínált termékek és szolgáltatások hátterét, és ezt akkor is végighallgatod, ha nem akarod. Miért is ne akarnád. A hanghordozása olyan, hogy körülnézel ki van még rajtad kívül, mert úgy érzed mindig egy nagyobb közönségnek beszél. 

A Gyűlölködő

Érzed, hogy nagyon gáz vagy, hogy cseszegeted a kéréseiddel, mindvégig nagyon kellemetlen kérni tőle bármit is, és zavarban is vagy ettől. Szinte elnézést kérően mondod el mit szeretnél. Mélységes lenézéssel, egyelőre még visszafojtott utálattal és megvetéssel szolgál ki. Érezteti veled, hogy ezerszer menőbb, mint te, nemcsak azért, mert neki az egész karján tetoválás van, amit te soha nem bírnál ki, de azért is, mert ő itt gályázik napi 12 órában, amit te fel sem tudsz fogni, hogy mekkor szívás és megterhelés és mindezért ő milyen kevés pénzt kap. 

Vendégként jobb, ha nem húzod sokáig, kedves maradsz és a végén gyorsan távozol, sok borravalót hagysz, hátha jobb lesz az élete, vagy legalább egy kis örömöt okozol neki. Kiakadni felesleges, nem akarhatod, hogy a te lelkeden száradjon, hogy a következő pillanatban felmond vagy kiugrik az ablakon. 

A Rutinos róka

Több méterről, mértani pontossággal hajítja eléd az étlapot és sorolja az aznapi séf ajánlatát, elnéz a távolba, amikor mondod a rendelésed. Nem annyira tetszik neki, ha a körettel variálsz, de megoldja az biztos, és próbál barátságos maradni, de csak addig, ameddig ő akarja. Ha még tovább variálsz vagy gondolkozol, visszajön pár perc múlva, legalábbis ezt mondja, de valójában fél óra múlva jön vissza. Mindent pontosan hoz, nem hibázik, gyors és gördülékeny a szerviz. Összességében jó élmény, ügyesen pörgeti a bizniszt. Ha problémád van, akkor viszont minden összeomlik és hívja a főnököt inkább. 

Őszintén kedves és figyelmes

Még dolgoznia kell az arányokon és, hogy mindig őszintének látszódjon a kedvessége, de összességében nagyon kellemes élményt tud okozni. Talán nem kell mondani, hogy sajnos igen ritka típus. Gyakorlatilag senkivel nincs konfliktusa, teljesen külön síkon kezeli az aktuális hangulatát, ha egyáltalán van neki olyan és a szakmáját. Profi és szeret örömet okozni.

A tökéletes

Ő az, aki azonnal észrevesz, amikor belépsz a vendéglátóhelyre, még nem támad rád, de már látod, hogy tud rólad, kivárja, hogy megérkezz. Pontosan a megfelelő pillanatban szól hozzád, tökéletesen tudja mikor kell békén hagyni. Ráérez meddig mehet el nálad, és akár egészen közvetlen is lehet, ha úgy látja, hogy azt szereted. Szórakoztat, miközben zökkenőmentesen biztosítja a kiszolgálásod. Vendégként tökéletesen kellemes élményben van részed, távozáskor eufóriát érzel.

Magyarországon volt már ilyen élményben részem, de úgy is mondhatnám, egy kezemen meg tudom számolni.

Június elseje van, a nyár első napja, péntek reggel 9 óra. Káli-medence, a híres északi part, a magyar toszkána vagy mi, ahogy sokan mondják.

A faluban, ahol néhány napot töltök, se kocsma, se kávézó, a kisbolt délelőtt fél11-ig van nyitva, az se minden nap. Benne ipari szalonna, borzalmas felvágottak, konzervek, levesporok és ízesítők, nagy hatékonysággal tömeggyártásból származó termékek, mindenből a legalja. Tessék, ezt lehet fogyasztani. Helyi termékek még csak véletlenül sincsenek, azt se tudják. miről beszélsz, ha rákérdezel. 

A nem ipari tojást hírből sem ismerik a környező falubéli boltokban sem, totálisan hülyének néznek, ha ilyet keresel. 

Ezt a falut zsákfalunak mondják, nyugodt, csendes, ide nem gyűrűzött be a zajos vendéglátás, a falu végében van egy pályázati pénzből felépített levendulafarm, levendula az új muskátli, most már mindenhol levendula van, és persze vehetsz levendulaszörpöt 1900 forintért, meg levendula-permetet, levendulaszirupot, szappant.

Ha közösségi életre vágynál elindulhatsz Zánkára, ahol a helyi közért piros műanyag Algida asztalkáján megihatsz egy 150 forintos kávét, amit az automatából szedtél ki magadnak. És persze ott a strand, lángos, gyros, palacsinta, sör. Majd ha szezon lesz, akkor többen lesznek. Bár azoknak elég az automatakávé és a strand palacsinta. Legalábbis ezt kapják.

Révfülöpre mehetsz tovább, az állomás mellett kiépített pavilonok várnak a hetvenes évek balatoni turizmus hangulatában, nagyrészt zárva, a fagyizó és cukrászda embert nem látott tavaly szeptember óta. Érthető, hát végülis még csak június elseje van. Igaz, hogy egész májusban harminc fok felett volt, nem baj, vendégek tömegesen még nincsenek, akkor ki sem nyitunk, ha nem lehet azonnal vastagon kaszálni. 

Végül a kitartó Hullám Hostelben iszom egy kávét a másnapos vendégek között, de itt legalább jelen vannak, helyt állnak, szolgáltatnak.

A tyúk-tojás kérdés: vajon akkor se lenne vendég, ha lenne hová jönniük?

Aztán van egy-két magányos harcos, nyitvatartása csütörtök-péntekre szoritkozik, kétség nem fér a minőséghez és elhivatottsághoz, ha azonban elmész hozzájuk, akkor gyorsan és röviden térj a lényegre, mert csak feltartod őket. A Búzalelke pékségben kiváló kenyeret vagy péksüteményt kapsz az biztos, de azért ott még nem tartunk, hogy örüljenek is neked, ha betérsz. 

Vannak még a trendi helyek, pesti közönségre szabva, tízezer alatt biztos nem úszod meg, de ne is akard pénzsóvár barom, nem azért dolgozik itt a stáb elhivatottan, hogy te 5 ezer alatt akarj egy ebédet. Ha délnél előbb érsz oda akár két perccel is, undorodva néznek rád, mit képzelsz, hogy fébeszakítod a stáb megbeszélését, a kávégépet se akard, fél óra, míg belemelegszik. 

Reggel 9, június 1., sehol, ismétlem SEHOL nem tudsz meginni egy normális kávét a környéken. A kávé mellé kínált egyebekről nem is beszélve. Elmehetsz Balatonfüredre hipszterkedni, ahol a tökéletesen kiépített és felszerelt kávézó még frissen tartja magát, és reméljük a szezon is jó értelemben megpörgeti őket, az, hogy amikor belépsz, a személyzet egy (elsősorban női) része bámul rád, mint borjú az újkapura, és köszönni sem jut eszébe, a rendelésed képtelenek megjegyezni, a sütemények összetevőiről fogalmuk sincs, eladni nem tudnak és nem is akarnak, csak roskadoznak a polcok a sok tényleg nagyon jó süti, paleo és egyéb alternatív finomságoktól, pont olyan, amire mindenki vágyik, lehetnénk akár San Franciscoban is, nem, ők egy szót sem szólnak az érdekükben, azt se tudják mit árulnak, miért vannak ott, ha akarod majd kiharcolod magadnak, rákérdezel, nekik teljesen mindegy. Köszönni? Minek? Kedvesnek lenni? Minek?

A Balaton zárkózik fel persze, pontosabban egyre több jó hely nyílik igen, vannak tényleg jó helyek, olyanok is amelyeket nem pörgetett fel a PR gépezet, de valahogy nem tudsz róluk, talán valahol végre megemlítik őket, mert magukat még csak véletlenül sem, azt sem tudják hol és hogy kell, a téli álom, a bénultság, az enerváltság elhúzódik, és ez így megy évtizedek óta, marad az ipari szalonna és az automata kávé, mert ha valami, akkor ez mindig biztos pont marad a magyar vidéken.

Tegnap egyre növekvő iszonyattal olvastam az utóbbi idők egyik legprimitívebben megfogalmazott gasztro sajtóhírét. 

Az ország gasztronómiai fejlődését újra feneketlen gödörbe taszító, benkelacibácsi-keresztpanírral szegélyezett startmezőre visszaküldő "szakácsverseny" ismertetése következik.

Az (igen, jól értik) oldalasmagazin.hu oldalon megjelent cikk már címében megadja az alaphangot az ezután következő értelmetlen tartalom-áradatnak:

"Az ajkai Mangó étteremben született Magyarország étele 2018-ban".

A magyartalan címet további bevezető zagyvalék követi:

"Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018. május 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyháján első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Magyarország étele 2018. elnevezésű, élőmunkás, melegkonyhai szakácsversenyét, melynek fővédnökségét Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vállalta magára." 

Vállalta magára? 

Mondanám, hogy az egészet leginkább egy kisiskolás fogalmazás leckestílusában írták, de ez sajnos nem adja át a lényeget. Emlékszem, amikor kezdő köztisztviselő (mert az is voltam) koromban elkezdtem befogadni a Feljegyzés és a Jelentés fogalmazványok stílusát, eleinte darabosan és esetlenül, majd egyre inkább elkaptam a ritmust, és hivatalos leveleim sokszor egészen dallamosra sikerültek, olyannyira, hogy államtitkárok, stratégiai igazgatók fordultak hozzám, ugyan öntsem már szavakba a miniszter úr felé, amit ők amúgy közgazdászként képtelenek lennének megfogalmazni.

Annak, aki ezt a förmedvényt írta, úgy látszik nem sikerült egyről a kettőre jutnia.

A cikkben végülis a nyelvi forma végtelen sötétsége sokáig győzedelmeskedik és felszínen tart, fokozatosan azonban teret kap a cikk tartalma is "12 csapat mérte össze tudását és gondoskodott a versenyélményről, amely verseny a szervezők reményei szerint az éttermi kultúra továbbfejlesztése és a minőségi gasztronómia első állomása lehet".

Innentől kezdve baltával próbálják bevésni az üzenetet:

"minőségi gasztronómia első állomása"

Tessék? 

Egy újabb nyelvi szörnyszülött-halmaz, az identitástudatról és a hagyományokról, mindezt úgy, hogy a magyar nyelv alapjait sem ismeri ez a szerencsétlen, aki ezt az egész sártengert az oldalas magazin hasábjaira öntötte:

"A sajtótájékoztatón kiderült, a versennyel egy hatalmas presztízsű, hazai szakácsverseny életre hívása volt a cél, melynek során kiváló szakácsok prezentálásában olyan új ételek születtek, melyben a vidék és a hazai termelés is visszaköszönt. Ezen felül pedig az identitástudat erősítése és a hagyományok átmentése is a céljaik között szerepelt."

A vidék és a hazai termelés is visszaköszönt. 

He?

Ha Magyarország bármit is elért az elmúlt időszakban, az leginkább a gasztronómiai fejlődés volt, a nívós versenyeken, pl. Bocuse d'Or való szereplések, rendezvények stb. és ezek tényleg leírják ezt a migránsparanoia elmebajhoz is felérő hazugsághalmazt:

"Meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszakban a magyar konyha méltatlanul került a háttérbe és ennek következményeként legalább hatvan éve nem is nagyon születtek olyan új ételek, amiket a szakma elterjeszthetett volna a melegkonyhás egységek kínálatában, hogy ezáltal beépüljenek a köztudatba és a gasztrokultúránkba."

Kelemen Helmut, alelnök, Étrend Egyesület említése ezen a ponton felébreszti a gyanút, hogy valójában egy Hírcsárda-posztnak ültünk fel és hittük igazinak, de nem, mert folytatódik...

Az ételt megalkotó csapat neve a „Mintha anyám főztje volna” volt, az étel pedig a „Belfegor” fantázianevet kapta.

Figyelem, ma már nem kell ebédre költeni, ha ezt a sort elolvasod:

"makói hagymás velővel töltött, paprikamártásos szűzlabda, hajdina ropogóssal"

Szegény Benke Laci bácsi, átvették a stafétabotot végérvényesen tőle is, mi több, kikapták, magukhoz kaparintották erőszakkal,

a paprikamártásos szűzlabda 

lett Magyarország gasztronómiai jelképe ismét, Széll Tamás és társai, Molnár B. menjenek hátra kacsát bontani a hülye sok michelin-csillagos éttermek mögötti kulipintyókba, megérkezett a 

gulyáságyú 

és 

disznóságok evolúciója huszárosan

és ami nagyon fontos, mindezt

hagyományteremtő szándékkal!

De nincs vége, folytatják a nyelvi erőszaktételt, a nem kívánt behatolást most már mindegyik testrészünkbe, fejünkbe, fülünkbe, gyomrunkba, és még sok egyéb helyre:

"várják azon szállodák és vendéglátóipari egységek jelentkezését, akik a projektbe való csatlakozással plusz forgalmat generálnának. Ugyanis a győztes ételt igyekeznek a melegkonyhás egységekben elterjeszteni, akiknek ehhez szerződésben kell vállalniuk a részvétel feltételeit. Ilyen feltétel, hogy minden résztvevő egységben kínált Magyarország étele ellenőrzésre kerül, amivel a minőség hosszú távú fenntartása a cél."

Ja, és kérném szépen, ha ez még nem volt elég:

"Magyarországon először minden adag étel egy kis zászlócskával kerül majd felszolgálásra", de ami még sokkal fontosabb minden magyar embernek: "A fogyasztóknak az étel árán felül a zászlóért fizetni nem kell."

Nem kell fizetni a zászlóért!

Már megérte!

Nagyon szépen kérek mindenkit, a következő néhány sor előtt hajtson fel egy kis pálinkát, vagy, bár illegális, tudom, és én például soha nem tennénk ilyet, de szívjon el egy jointot, szóval tényleg nem szoktam ilyet javasolni, de most szükség lesz rá:

Tehát akkor kezdjük... 

Én szóltam.

A döntőbe jutott ételek fantázianevei <ábécé sorrendben> a következők:
>> A Rónasági Vénusz!
>> Álmos bárányka
>> Bece-neve: pörkölt
>> Belfegor
>> Botond triós
>> Disznóságok evolúciója “Huszárosan”
>> Györök gyöngye
>> Herbária Hungarikum Riserva
>> Mangalicaszűz Árpád-házi módra
>> Nyárikonyha Kiss gyöngye
>> Sertéstál
>> Siófoki fordított Csülök.

Köszönjük, hogy ismét tudjuk hol élünk.