Az van, hogy Manuela-Esther Kreiss-Sanchez nem szokványos jelenség. Úgy érzem, nem vihetek akárkit hozzá, bár ami azt illeti, járnak hozzá idegenek, csak úgy, a semmiből. Műteremlakásában rendszeres a vendégsereg.
Van egy nagy fűszerkertje, benne zsálya, kakukkfű, turbolya, menta, curryfű és még ezernyi dolog, amiről nekünk elképzelésünk sincs, hogy mire jó. Szagosmügét jár gyűjteni a Pilisbe, fenyőszörpöt, gyömbérszörpöt, uborkaszörpöt és persze szagosmüge-szörpöt készít, valamint savanyúságot, de nem olyat, mint mi, magyarok, hanem olyat, amit esetleg a Taubenkobelben találsz legközelebb, vagy esetleg más Michelin-csillagos étteremben.
Állítása szerint ő kubai-német, vagy német-kubai, meg hát ő nem magyar, hanem külföldi, de nekem nagyon úgy néz ki, hogy magyarul beszél a legjobban, és hiába mérgelődik rajtunk magyarokon, hogy a német agyával iszonyú bénák, ügyetlenek és szervezetlenek vagyunk, a kubai agyával nézve pedig iszonyú bénák, hülyék és korlátoltak, valamint rosszindulatúak, de akkor is itt él és sír-vigad velünk, mi pedig elmegyünk hozzá időről-időre egy jót enni. Még, hogy jót? Elképesztően finomat. Gasztronómiai műveltsége, kulturájának sokszínűsége leírhatatlan. Művésznő egy művészlakban, minden ízében eredeti, nagyvilági, lenyűgözően stílusos helyszín.
Sokszor komplex élménynek mondható a nála töltött délutáni estebéd vagy brunch, most is akadt egy-két furcsaság, amikor odavittem hozzá egy új vendéget, de azonnal megragad mindenkit a hely varázsa, aztán kiderült, hogy készen van minden, és már csak 43 sztorit kellett végighallgatnunk, hogy végre tálalja az első fogást, de kibírjuk, mert addig kapunk uborkaszörpöt, meg mindenféle szörpöt, és amikor leülünk a gyönyörűen terített asztalhoz, egyedi tányérokkal, poharakkal, minden egyes részletet sajátos művészi igényesség és elegancia jellemez, jön a csoda: maga az étel. Ezúttal spárga, paradicsom, bivalymozzarella, tökéletesen elkészítve-fűszerezve, minden egybeérve, egybekelve, életre varázsolva, mert Manuela is egy varázslónő, egy csoda minden, amit művel a konyhában.
A második fogás picadillo, most nagy lábasban készült, mert egyrészt úgy szokás, továbbá úgy érdemes, mert másnap pedig jön majd hozzá egy New York-i séfnő, emiatt már nagyon izgul, mert a nő társaságot akar, de ő most honnan akasszon le New York-i kalandvágyóknak angolul beszélő társaságot, toborozunk, próbálkozunk azért. Szóval a picadillo a másnapi vendégeknek is lesz, és érdemes jó nagyot csinálni, mert macerás elkészíteni. Persze ő úgy csinálja, ahogy a nagykönyvben meg van írva, szó sem lehet semmiféle kompromisszumról, vagy módosításról, pont olyan, amilyennek lennie kell az ételnek, és mindez szívvel-lélekkel, új minőséget létrehozva.
Na most a jelenlegi kertjét egy kvázi betonplaccból alakította ki, áll rajta egy hátsó kis ház, ami még nincs kész teljesen, pontosabban óriási kupleráj van, stílusos rendszertelenséggel felhalmozott tárgyak tömege, de a hangulat hibátlan. Sajátkezűleg szerzett be ajtókat hozzá, emeltette meg az egészet, alakította pont olyanra, hogy most már elviselhető, és a művész jelenléte megtörte a primitív erőket, átvitte az akaratát német precizítással és kubai szenvedéllyel, így pedig a tér vonatkozó pontjai minőségi szintugráson estek át.
És még nincs vége, tele van tervekkel, közösségi kertet is akart, de leszavazták a lakók, minek az, csak a baj van vele, ne bomoljunk kérem, van elég gondunk itt ebben az országban (irónia).
Azért, ahogy elnézem a házban a többi lakót, amúgy imádják Manuelát, mesét olvas a gyerekeknek, ajándék rózsafagyit ad nekik, kínálgatja a környéket. A szomszédoknak ad magában valami fura nevet, ki-ki saját tulajdonságai, gyengeségei szerint, de a felvállalt pókokat is nevén nevezi. Tegnapi eseményünkön a kezdeti nehézségek után végül sziporkázó üzemmódba kapcsolt. Ilyenkor elképesztő élmény vele egy asztalnál ülni, szóval elmesélte a Feri pók kalandjait, aki a lámpában él, mert ízületi problémái vannak, a filozófiai tanszékről szökött ide. Néha fel van porszívózva, de a pókok tudják, hogy művészlakásba mehetnek, ott nem nagyon bántják őket, nem szabad elpofátlanodni, ezt ők is tudják, mondja is a két barátnőjének (mármint a pók).
Manuela nem megy át a rostán, ha valaki nem bírja a háziállatokat, nála két kutya molesztálja az embert folyton, ez a show része, lehet velük foglalkozni, hülyék és öregek, de nagyon aranyosak.
Egyszer egy francia családot hozzám irányított, mert mindenféle allergiától voltak sújtva, ők talán a póksztorit sem hallgatták volna lelkesen, mert az anyuka félt a pókoktól, de mondom, nálam nem volt pók, vagyis én nem ismerem őket névről, tehát akár le is tagadhatom, sértődés nem lesz belőle.
A picadillót feketebabbal kapjuk, egyszerűen leírhatatlanul finom, de nincs ebben semmi meglepő, én már jó sokszor voltam itt.
Jön még a rózsás-epres-mascarponés fagyi, én ugye mostanában nem eszem ilyeneket, de a mai nap kivétel, ezt muszáj, zseniális ízvilág, intenzív és karakteres, rózsaszirmokkal díszítve kapjuk.
Jön még az elmaradhatatlan kubai kávé, amelyhez mindig prognosztizáljuk a következő adag kávé érkezését, amelyet anyukája hoz majd Berlinből.
Manuela lakáséttermének jellemzésére már elhasználtam minden túlzó jelzőt vagy szuperlatívuszt, az ízorgiát is csak Travellina kedvéért teszem ide az utolsó mondatba, mert egy múltkori blogon kívüli cikkemben állítólag véletlenül használtam ezt a szót, de szerintem csak a Nosalty szerkesztője csempészte bele, hogy bosszantson (tessék, így kell ide nem tartozó témát ravaszul belinkelni).
Utolsó kommentek