Elhatározták, hogy csapnak egy közös estét, meghívják az érdeklődő vendégeket és az egésznek ennyi címet adnak: "Eszünk, iszunk, beszélgetünk". A regionalitásban (értsd regionális alapanyagok, környékbeli termelőktől) hívő Kistücsök Étterem, az első osztályú minőségnél alább nem adó Sarki Fűszeres és a "megkóstolod és.. k..vajó" borairól híres Légli Géza (Kislaki Bormanufaktúra) gyűltek össze a Kistücsök Étteremben, és mivel közönségükben, valamilyen csoda folytán igen nagy átfedés található, a néhány hete meghirdetett borvacsora program pillanatok alatt be is telt a jelentkezőkkel. 

Az este könnyed és laza, semmi feszengés, a pincérek közlékenyen, barátságosan teszik elénk az est kreálmányait, mindig szépen elmondják mi micsoda a tányérunkon. 

Légli Géza, a Kislaki Bormanufaktúra kézműves borait kínálja minden fogás mellé, üdvözlőként a 2011-es Piros Habzóborával indítunk, itt már baj nem lehet. 

A Kistücsök külsejében megújult, fehérbe öltözött. Letisztult formák veszik körül a házias és mégis különlegesen összeállított ételeket. 

Habzó borunk mellé bevezetésként érkezik

a borjú tatár, brokkoli szár salátával

Ezután pedig Jánoshegyi Rajnai Rizling 2010-et kapunk a poharunkba és én már érzem az ívet, ami vár ránk ma este. A Sarki Fűszeres közben pesti üzletéből szállított sonkáit szeleteli nekünk ott helyben, frissen, a következő fogás lényege pedig a hazai és a külföldi szalonnák és sonkák összehasonlítása. A hagyományos füstöléses módszer összecsap az érleléssel, megnézzük melyik válik be jobban ma este. 

Tehát 

megmérkőznek a sonkák és a szalonnák

A magyar sonkák nagyon finomak és a "megszokott" ízekhez közel állnak, de belátják sokan, hogy egy spanyol és olasz sonkával viszonylag nehéz versenyezni.

Kis szusszanás után nem szokványos chardonnay 2010-et tölt nekünk Géza, majd jön az a fogás, amire a legkíváncsibb vagyok: 

pontytepertő, korianderes karalábékrémmel 

Finom, komplex fogás, előítéleteinket elveszítjük és élvezzük az egyszerű és mégis figyelemreméltó összhangot.

Továbblendül az este, kapjuk a Válogatás Pinot Noir 2009-et a poharunkba, hozzá pedig rövid idő után egy igazi perverzió: 

fűszeres, füstölt osztriga cékla carpaccioval 

Az osztriga nehéz műfaj, és kérek pillanatnyi csendet, mert egy régóta érlelt bölcsességet szeretnék leírni: vagy szereted vagy nem. Annak, aki még nem szereti: el kell határozni, mély levegő, tengerpart, sziklák, pozitív hozzáálllás, és végül rá lehet érezni. A balatoni osztrigát még ugyan nem ismerjük, de most itt ugye regionális és nagyvilági alapanyagok vetekednek egymással, mondanom sem kell, hogy a pontytepertő azért nagyobb sikert arat végül, magyarok vagyunk-é vagy nem, he?

Befejező fogásunk a 

birkagerinc, gombás kuszkusszal, szójás sárgarépával 

Jánoshegyi Kékfrankossal kiegészítve elgondolkodik az ember, hogy akkor most már "ennél többet nem is kíván az élettől".

Desszert helyett egy sajtkombináció jön a végére 

a Kistücsök sajtmanufaktúra érlelt sajtja ropogós kakaóbabbal és Mont d'Or sajt

küzd a tányérunkon és zárja le az ízeket, valamint az estét teljes egésszé.

A koronát végül a Kislaki Rizling Pezsgő teszi fel rá.

Ezek után viszont "nincs miről beszélni".

Kérem képzeljék el a következő képet:
Rozi és én ülünk a konyhámban. Rozi tojáslevest kotyvaszt. Sokáig nézem, olyan nagy igyekezettel készíti, nem merek megszólalni. Végül azért kifakadok: de én nem szeretem a tojáslevest! 

Ebben a pillanatban dörömbölnek a bejárati ajtón, kinyitni sincs időm, mert betörik és berohan Benke Laci bácsi és Bede Róbert. Egyszerre elordítják magukat: "Mi az, hogy nem szereted a tojáslevest?!" 

Válaszolni nincs időm, mert a fejemet elkezdik verni a falba: "Három fő fegyverünk van: az agresszió, a butaság, a hozzá nem értés.. a.. Négy fő fegyverünk van: az agresszió, a butaság, a hozzá nem értés és az inkorrekt kommunikáció, továbbá a... Öt fő fegyverünk van... Kezdjük előről: Megeszed a tojáslevest! A tojásleves finom! Ja, hogy nem érted?... Na és most már érted?" 

Az utcán egy tömeg gyűlik össze és kiáltozik a nép kórusban: "Nem szereti a tojáslevest! Ez egy fapina! Nem érti a tojáslevest! Kezdőőő! Fel-né-gyel-ni!" 

Ezután egyébként megszerettem a tojáslevest.

Mindjárt megértik a fenti hangulatkép lényegét.

Egy kedves ismerősöm meghívásának eleget téve elmentem a Mezőgazdasági Múzeumban tartott Furmint Február rendezvényére. Tetszett minden, jókat beszélgettem a borászokkal, "értő kísérők" vettek körül a furmintok sűrű erdejében, terelgettek, én pedig hagytam magam és igyekeztem befogadni az új benyomásokat, hiszen eddig nem is nagyon barátkoztam a furminttal. Most viszont ezt megtettem. 

Összességében azonban úgy éreztem, nem jött el számomra a furmint ideje, kezdem érteni, kezdem tisztelni, mégsem szeretem, nem tehetek róla.

Tisztában vagyok azzal, hogy mostani bejelentésemmel egész életemben tartó celebritásnak és állandó címlapszereplésnek teszem ki magam: van ám egy személyes blogom is. Ezen a blogon igen fontos témákat szoktam feszegetni: a reggeli kávéim különbözőségeinek alakulását, a koffein és tej harmonikus és diszharmonikus viszonyrendszerét, valamint az időjárás komplex változásait is nyomon követem relációban a kimozdulási és otthonmaradási igényeimmel. Tömegeket vonz természetesen, a magyar lakosság nagy része, még mielőtt felmenne a facebookra az én blogomon kezdve a napját dönti el, hogy aznap befolyásolja-e a hangulatát az időjárás vagy sem, innen tudja meg, hogy én aznap jó kávét ittam-e vagy sem, ezen információk nélkül ordító ürességben telne nagyon sok ember napja.

A furmintról szerzett benyomásaimat szándékosan nem itt a Gasztrobizarron - amelynek népszerűségét tekintve szintén nem merek becslésekbe sem bocsátkozni, nemhogy megnézzem a látogatottsági statisztikáját - írtam meg, hanem csak úgy leírtam a személyes blogomba. A bejegyzésben, hogy mégiscsak alátámasszam néhány konkrét információval a mondandómat, elővettem a Furmint Február kis prospektusát és kerestem némi kapaszkodót. Ekkor ütköztem az alábbi borral kapcsolatban írt szövegbe, kérem figyeljenek és lessék el belőle a furmint rábeszélő, hangulatteremtő filozófiáját:

"Egy kései érésű szőlőfajta, amely magas beltartalmi értékeinek és jelentős savtartalmának köszönhetően mind édes mind száraz borok készítésére alkalmas. A hosszú érési idő adta koncentrációnak köszönhetően a bor tisztán képviseli a szőlő eredeti gyümölcsaromáit és a termőtáj talajának ásványos ízeit még hordós érlelés esetén is."

(szöveg: Tóth Adrienn)

Vessenek meg, én nem találtam ebben semmi emberit, semmi vonzót. Tulajdonképpen egy lexikont is felüthettem volna a furmint szónál, hasonló típusú bejegyzést találok. 

A Furmint Február, szándékait tekintve - feltételezem - a furmint megítélését pozitív irányba kívánja terelni. Engem ezzel a szöveggel nem győztek meg, de ez nem is baj, ki vagyok én, győzzenek meg másokat. Engem meg majd meggyőznek mások.

Nos, amiért ez a bejegyzés születik, az egy igen különös fejlemény, nem tudom, mennyire mondhatjuk a mai Magyarországon jellemzőnek, valamint a furmintot felkaroló kezdeményezés "saját farkába harapó" butaságának.

A Vinoport főszerkesztője, nevezett Tóth Adrienn ugyanis a blogomban, egy sajátos személyeskedő kommentben kérte számon, hogy én hogyan merészelek véleményt nyilvánítani a furmintról, kezdőnek és hozzá nem értőnek nevezett (ami egyébként nekem bóknak számít, de ő ezt nem értheti), fölényesen próbált kioktatni.

Először azt hittem,  rosszul látok, hogy az amúgy csak szűk baráti köröm által olvasott blogban kommentel a Vinoport képviselője és von felelősségre a személyes véleményem miatt, de azután még egyszer elolvasva igyekeztem őt józanságra inteni és megnyugtatni afelől, hogy nem ellenük irányult, még idő kell nekem a furminthoz. Szó szót követett, megbeszéltük a kérdést (gondoltam én).

Ezután Tóth Adrienn a nyilvános Facebook oldalán megosztotta a bejegyzésemet, amelyet egyébként ezúton is köszönök, bár nem hiszem, hogy létezne Magyarországon olyan ember, aki még ne olvasta volna (hah, azt hitte, újat mond bárkinek), majd barátaival igyekezett saját önbizalomhiányát ellensúlyozandó megerősítést nyerni, természetesen hűséges talpnyalói ebben azonnal segítségére siettek.

Nem mellesleg neves cégek képviselői, mint barátai nyilvánosan primitív, személyeskedő, alpári és agresszív stílusban minősítettek egy olyan kérdésben, ahol még csak nem is negatív véleményt fogalmaztam meg. Sőt, valójában Tóth Adrienn saját inkompetenciáját mutatta be a nyilvánosságnak, olyan módon, hogy ne is tudjak reagálni, mivel nem vagyunk ismerősök, ezért nem is tudtam a posztjánál kommentelni, azaz megvédeni magam. Sajnos kedves olvasóm, már nem lehet része abban az örömben, hogy elolvassa ezeket a színvonalas kommenteket mert miután kiderült, hogy tudomást szereztem a hátam mögött zajló pocskondiázásról, az éjszaka folyamán nagy bátran törölte a posztját.

Elgondolkodtató.

Mitől félnek ennyire? Mi ez a  sok indulat és agresszió? Miért kell ennyire bizonygatniuk a saját igazukat, hogy az ember után loholva ütik a fejét, hogy megszeressen egy szőlőfajtát?

Igen nagy bizonytalanságot és elfojtott indulatot érzek a Vinoport háza táján, hogy azonnal ilyen erős személyes támadást intéznek az őket nem azonnal istenítő fogyasztók felé. 

Csak néhány kérdés merült fel bennem:

A Furmint Februárnak valóban egyenként és ilyen stílusban kell megvívnia a harcát?

Biztos, hogy mindenkit le kell támadni, aki "még nem érti"?

Ez a megfelelő nyelvezet, amikor a borról diskurálunk? Ez valóban segíti Magyarországon a bor megítélését, befogadását?

Egy választ azért megkockáztatok: szerintem akkor indulunk el a megvilágosodás valódi útján és akkor lesznek képesek a magukat "szakértőnek" titulálók elhitetni a "kezdőkkel" azt, amit képviselnek, ha megpróbálnak egy kicsit leereszkedni azokból a magaslatokból, ahová ki tudja miért önmagukat felemelték.

Én az egész történetben leginkább a furmintot magát sajnálom. Ha ilyenek a furmint barátai, akkor ellenségekre már nincs szüksége.

Apropó: és ettől még lehet jó.

Legutóbb egy férfiismerősöm így definiálta a macaront: ez akkor lekvár, két piskóta között? Próbáltam elmagyarázni, hogy "nem, ez egy mandulalisztbő..." de úgy láttam a mandulaliszt szónál már elveszítettem kitüntető figyelmét.

Nem hagytam magam meggyőzni, hogy de miért nem dobostorta, ő pedig nem hagyta magát meggyőzni, hogy miért jó az, ha minél színesebb. Az ételszínezék szó többszöri elhangzása után már kicsit ideges voltam, de visszafogtam magam. Tényleg lehet a macaronban ételszínezék.

A macaron körüli zavart még tovább növelő bevezetésem után nem tudom tényleg definiáljam-e, mi is az a macaron. A következő bekezdést tessék nyugodtan átugrani, legegyszerűbb a Wikipedia magyarázatát idemásolni: "a macaron (vagy makaron) tojásfehérje, porcukor, kristálycukor, mandulaliszt vagy őrölt mandula és ételszínezék felhasználásával készülő édes sütemény. A két korongot általában vajas krémmel vagy lekvárral ragasztják össze."

Itt folytatódik: egyébként ezzel a definícióval több ponton is lehet vitatkozni, de most nem a macaron önmagán valóságának filozófiai, hogy tovább ne menjek pszichológiai (mert az is van) értelmezése a célom, hanem az, hogy megértsük azt a tényt, miért kell nekünk Macaron Nap.

A Macaron Nap Magyarországon gondolata rendkívül közel áll a Gasztrobizarr szellemiségéhez. Nem elsősorban azért, mert a Gasztrobizarr egyik szerzője találta ki az egészet úgy, ahogy van, sokkal inkább azért, mert ha jól meggondoljuk ez egy teljesen felesleges dolog, egy tökéletesen értelmetlen és céltalan őrület, ami pusztán a színével, kis kerek alakjával csábítja mértéktelen pénzköltésre, egyenesen a bűnbe az embert. Ráadásul, valljuk be, a mandulás, kicsit talán túl édes ízvilág nem mindenkinek jön be. Jó, egyet meg lehet enni, talán kettőt is, ha nagyon jól van elkészítve. Utána viszont a mosoly az arcunkra fagy, hiába emeljük újult erővel a szánkhoz a negyedik, ötödik különböző színű kerek cuccot, nem csúszik le a torkunkon. A férfitársaság győzedelmesen kacag, mi azonban várunk fél órát és magunkhoz vesszük az újabb 6 ezer forintos szettet, a levendulás könnyedén lemegy, a csokissal sose volt baj, na de megint jön egy furcsa íz, meg hát most már aztán tényleg elég, a gyomrunk is kicsit már rossz, de nem baj, olyan szép. Na ez az a hangulat, amit nem nagyon lehet leírni, elmagyarázni. A saját kálváriámat folytatva úgy érveltem: neked van olyan kütyü, ami amúgy értelmetlen, de mégis szereted? Nincs. Persze, hogy nincs. Végül aztán egy ráerőltetett autós hasonlatba bonyolódva azért csak találtunk valamit.

Ezt nem lehet elmagyarázni.

Mert színes. Mert szép. Mert aranyos. Mert sok. Mert kevés. Mert ritka. Nehéz jót kapni. Mert szép, ja ezt már mondtam.

Miért szeretik készíteni a cukrászok? Szerintem nem szeretik készíteni.

Csak az igazán őrültek. A kísérletező kedvűek, az újítók, a forradalmárok. Azok, akik szeretnek nehéz dolgokat jól csinálni. Akik mindig új és új dolgokban törik a fejüket és egyik technológiától sem riadnak vissza.

És máris helyben vagyunk, hogy miért szeretjük, támogatjuk ezt az egészet. Kell még több érv?

A Macaron Napot, amelyet a világ jelentősebb városaiban március 20-án tartanak, Párizsban találták ki olyan cukrászok, akiknek mindig is az volt a legnagyobb problémája, hogy a cukrászatban amúgy döntő jelentőségű 61,5 és 61,7 fok közötti nüansznyi különbséget, hogyan tudják technikailag kivitelezni. Ezután átterjedt a kór New Yorkra, ott már igazi őrület indul ezen a napon, a boltok megsokszorozzák macaron kínálatukat, kóstolókat tartanak és az emberek macaronnak képzelve magukat járkálnak réveteg tekintettel az utcákon. Kicsit a 28 nappal később című filmhez tudom hasonlítani, csak ott ugye zombie-k vannak, jelenleg viszont nincs a birtokunkban olyan bizonyíték, hogy közvetlenül a macaron evéstől zombie-vá lehet-e válni. Remélem érezhető, hogy milyen finom trükkel próbálom a férfiak figyelmét is a macaronra irányítani.

A New York-i utcákon tehát macaron színpadok épülnek és macaron szórólapokat osztanak, és aki egy nap alatt a legtöbbször kiejti a száján a macaron szót azt az adott utca aznapi díszpolgárává avatják. A lányok kézen fogva cibálják a fiúkat, cukrászdáról cukrászdára vonszolva őket, ezt egyébként a pár mindkét tagja nagyon élvezi.

Mivel ez a típusú felszabadult őrület már felütötte a fejét Budapesten is, próbálják csak ki, hogy megszokott társaságukban kimondják a macaron szót, hány addig konszolidáltan viselkedő hölgy fog felvisítani.

Én nem látok több kérdőjelet, hogy miért ne lehetne egy ilyen nap Budapesten is, amikor utat engedünk az érzelmeinknek. Különben is március 20. egy szép, tavaszi nap lesz, ez már most látható.

Részletek és további fejlemények a Macaron Nap Magyarország hivatalos weboldalán találhatóak. A Macaron Nap facebook oldalához pedig itt lehet csatlakozni.

Amikor ennyi kedvenc egyszerre, hirtelen összegyűlik, akkor nemcsak a naptárba érdemes feljegyezni a dátumot és odamenni, hanem álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg: pontosan mi is ez a Stílusos Vidéki Éttermiség rendezvény?

"Élet, élet, szent megunt élet, milyen jó visszajönni beléd..." így fogalmazna a stílusos városi értelmiség a híres Szindbád ebédjelenetben ("csak arra figyelmeztetem Vendelin barátom, hogy kenyérszeleteket pirítsanak hozzá, mert a zsemlye ilyesmihez nem nagyon alkalmas..."), persze nem irigylem a másik oldalon álló pincért vagy szakácsot a (jó értelemben vett) igényes vendég értő allűrjeinek kiszolgáltatva, de nekem, mint hírhedten problémás vendégnek nincs bajom ezzel. Szeretem ha olyan ételt tesznek elém, amelyben kedvemet lelem és jó hangulatom lesz tőle.

A Stílusos Vidéki Éttermiség megfogalmazás is valahogy erre az életérzésre, az étel szeretetére, értő élvezésére a figyelmes vendéglátás nehéz műfajára épül.

A rendezvényt a Rosinante szálloda körmönfont marketingesei találták ki, azért, hogy az amúgy is kedvelt szigetmonostori szálloda összecsődítse a hozzájuk hasonló szemlélettel rendelkező vidéki éttermeket, teret engedjenek nekik és még többen megismerjék ezáltal mindnyájukat.

Mindenki járt már úgy, hogy egyszer csak lent találta magát vidéken és hirtelen megéhezett. Ha esetleg még emlékezett is arra, hogyan került oda és netán egy telefon is kéznél volt, akkor adódhatott a lehetőség, hogy körbehívja a nem rántott pontypatkón szocializálódott ismerőseit azzal, hogy ajánljanak gyorsan egy helyet, de ha éppen nem jut ilyesmi senkinek az eszébe, akkor kopogó szemmel, kissé megfeszült idegekkel kénytelen beülni az első útszéli csárdába, onnantól pedig mindenki a szerencse csillagára van bízva (ilyenkor lehet hasznos néhány tippünk a túlélés érdekében). Amennyiben nem szeretnénk a sorsra bízni a gyomrunkat és lelki békénket, akkor érdemes tehát előre tájékozódni. Ehhez kínál kiváló lehetőséget ez a rendezvény.

Kik lesznek ott?

Anyukám Mondta (Encs), Chianti Étterem (Veszprém), Gusteau Kulináris Élményműhely (Mád), Imola Udvarház (Eger),  Mandula Étterem és Bor Bár (Villány), Nomád Hotel (Noszvaj), Walter Vendéglő (Perbál)

Beszédes nevek egytől egyig,  még nem jártam mindegyikben, de van, amelyiket már próbáltuk.

Ezen vidéki konyhák séfjei összegyűlnek február 26-án, vasárnap a Rosinante Stílusos Vidéki Szállodában, látványfőzéseket tartanak és kóstolókat készítenek.

Szinte kötelező kiegészítése a programnak, hogy nagyszerű és minőségi gasztro termékeket is lehessen vásárolni, erre lesz jó például a szintén helyszínre érkező Sarki Fűszeres standja.

Pontos részletek a rendezvényről itt olvashatóak (ingyenes, de úgy tudom regisztrációhoz kötött).